Oldalak

szerda, október 31, 2012

Hogyan lettem katolikus? – egy egykori ateista vall megtéréséről

Jennifer Fulwiler
Az élet értelmének kérdésében sohasem tudtam közös nevezőre jutni ateista ismerőseimmel, akik úgy vélték, az életben rengeteg értelmes cél van annak ellenére, hogy az ember nem több, mint kémiai folyamatok összessége. Ezt a gondolatmenetet sohasem tudtam megérteni, sőt intellektuálisan hazugnak tartottam.
Fiatalként hazugnak éreztem hát az életemet, mert tudtam, hogy az életnek nincs értelme, mégis úgy éltem, mintha az enyémnek lenne, mintha a remény, a szeretet, az öröm nem csupán agyi kémiai folyamatok okozta káprázat, hanem valóság lenne. Munkába, rohanásba, ivásba, társaságba menekültem. Öngyilkosságra is gondoltam, mondván, így hamarabb túlesnék azon, ami úgyis elkerülhetetlen. Mindegy, mikor szorozzuk be nullával az életet, az eredmény ugyanannyi.

A további rész itt olvasható.

Nem halok meg, hanem élek (Zsolt 118,17) - Mindenszentek és halottak napja



Napi gondolatok: Gazdag püspökként is szerzetesi szegénységben élt

Szent Wolfgangot megkísérti az ördög
Október 31. Regensburgi Szent Wolfgang emléknapja
Szent Wolfgang (Farkas) 924 táján született a sváb törzs földjén. Jómódú szülei egy papot tartottak mellette tízéves koráig házitanító és nevelőként. Ezután a reichenaui bencés kolostorban, majd a würzburgi káptalani iskolában tanult Novara István tanítónál. Kiváló tudósként kezdte életpályáját Trierben, Henrik Trieri érsek mellett, később Kölnben, majd a svájci Einsiedeln monostorába tért, ahol bencés szerzetes lett, és 968-ban Szent Ulrik augsburgi püspök pappá szentelte.

A magyarok térítésére jelentkezett, a passaui püspök 971-ben el is küldte Taksonyhoz, a rettegett hírű magyarokhoz. A tudós pap azonban nem boldogult velük: sem a nyelvünket, sem a szokásainkat nem ismerte. Visszatérve akarata ellenére regensburgi püspök lett. Püspökként is megmaradt egyszerű, szerény szerzetesnek. Keveset evett, húst alig, deszkán hált, egyszerű bencés ruhában járt. Főgondja az igehirdetés volt. Papjait is példás életre intette. Gondozta a káptalani iskolákat, könyvekről gondoskodott. A szegények sorsán jövedelme terhére is javított. Betelepítette a magyarok által kipusztított Ostmark (Ausztria) vidékeit.

Igyekezett a szász és bajor uralkodócsalád, valamint II. Ottó császár közt diplomatikusan politizálni. Pilgrim passaui püspök mellett maradt. A bajor herceg gyermekeit nevelte, így nevelője lett Gizellának, Szent István jövendő feleségének is. De eredményes munkáját bizonyítja, hogy Boldog Gizellán kívül ő nevelte Szent II. Henrik császárt, Brúnó püspököt és Brigitta apátnőt is.

Ausztriában súlyos láz vette le lábáról, ekkor Pupping faluba vitette magát, ott Szent Othmár kápolnájában meggyónt, megkapta a betegek kenetét és 994. október 31-én elhunyt a környékről összetódult hívek gyűrűjében. Halála után mindjárt szentként kezdték tisztelni. A regensburgi Szent Emmeram-templom kriptájában temették el. 1894-ben ugyanott díszes ereklyetartóba helyezték maradványait. Igen népszerű szent: templomok, szobrok, községek, hegyek, tavak viselik nevét.

Forrás itt érhető el.

kedd, október 30, 2012

1. Szelíd szerelem

Napi gondolatok: Egy ország, amelynek több neve van… (Lk 13,18-21)



Jézus nagyon szerette népét és hazáját, azonban igen sokat gondolt egy másik országra. Szinte folyton arról beszélt. Sokkal szebbnek és jobbnak tartotta, mint bármely más országot. Igaz, ez az ország csak részben van ezen a földön. Értékes tartomány az a jó emberek lelkében.
Területének nagy része a földről átnyúlik az égbe. Egy ország, de több neve van. Így pl. Isten országát mennyek országának is nevezik. Mindkettő ugyanazt jelenti. Isten országán tehát ne földterületet értsünk, hanem azt, hogy ez Ország lakosainak lelkében Isten a legfőbb úr.
Mustár Fa a ködben - fotó Wordpress
Az akkori jó emberek ugyancsak vágyódtak utána. Akárcsak a beteg a gyógyulás, a katona a békesség után. Hittek abban, hogy Isten a világ ura és egyszer csak megszüntet országában minden jogtalanságot és bajt, meghonosítja a békességet és a jóságot.
Jézus azokhoz az emberekhez intézte legelső beszédeit, akik bár különböző formában, de várták Isten országának az elérkezését.
A földön akkor alakult meg ez az Ország, amikor Jézus eljött hozzánk. Jézus ezt az Országot magával hozta, de egyúttal terjesztette is. Így egyre népesebb lett.
Hogyan terjed ez az ország? Jézus szerint, mint mustárfa a kertben, és mint a kovász a tésztában.
Jézus a mustármag hasonlatával azt a nagy ellentétet emeli ki, mely országának szerény kezdete és beteljesedése között van. Kezdetben a 12 apostolból, 72 tanítványból és néhány hívőből álló közösség, idők multával pedig a világon mindenütt jelenlévő keresztények közösségei.
Jézus a mustármag példázata által egy titkot árul el a tanítványainak és nekünk is: Az Isten Országa nem tömegek, fegyverek és politikusok erején nyugszik. Az Ő országa egy gyengének látszó üzenetből indul el és az által növekszik.
Az Isten-ország akkor növekedett igen erősen, amikor az apostolok egymás után alapították a keresztény közösségeket. Szép volt a növekedés akkor is, amikor a szent királyok, mint Szt. István, Istenhez vezették népüket.
Jézusnak a kovászról szóló hasonlatát azok értik könnyebben, akik házikenyeret fogyasztanak. Jézus is, mint minden gyermek, nagy figyelemmel kísérte édesanyját, amikor kenyeret sütött. – Tudjuk, a kenyérsütésnél igen fontos szerepe van a kovásznak. A kenyér és kenyér közti különbséget nagy részben a kovász magyarázza.
Jézus nem azt mondja, hogy Isten országa a kovász. Inkább e kettőnek: a kovásznak és az Országnak a hatását, a működését hasonlítja össze. Hogyan dolgozik a kovász? Nem látjuk. A szakácsasszony még le is takarja a tésztát. Nem látványosság az Isten-ország növekedése sem. Nem kirakatmunka, mert a lelkekben történik. Jóság, szeretet, áldozat, mind a csendet, a rejtettséget szereti.
Jézus még mást is megfigyelt. Egy kevés kovász mennyi sok lisztet képes megkeleszteni. Milyen nagy a hatóereje! Az Isten-ország hatékonyságát Jézus kegyelme adja. Ez is erős, sőt legyőzhetetlen hatalom. A kovászról szóló hasonlatával Jézus azt is a lelkünkre köti, hogy higgyünk és bizakodjunk az ő erejében. Ahol őt befogadják, ahol ő dolgozik, ott a jó győz: erősödik, szépül az Isten-ország.
Ne feledjük: Igazi hazánk a mennyben van, de oda az út a földön átvezet - mondotta szentéletű püspök atyánk, Márton Áron.

Érdemes elgondolkodni a mai napon azon, hogy
- mit jelent számunkra a mustármag és a kovász hasonlata?
- mit jelent mustármagnak és kovásznak lenni ebben a világban, nekem személy szerint, aki e sorokat olvasom?

hétfő, október 29, 2012

Az indiai gurutól az okkult természetgyógyászaton át Krisztus papságáig – videóval

Az indiai meditációs iskolát megjárt, majd ezoterikus gyógyítóként ismert belga származású Joseph-Marie Verlinde atya vall életéről, megtéréséről. Saját tapasztalatai alapján szól a transzcendentális meditációról és arról, jógázhat-e keresztény ember egészségmegőrzési céllal. Beszél az okkult gyógyítás felismerésének módjáról, és kifejti, miért veszélyesek az okkult gyógyító eljárások, még ha a legjobb szándékkal alkalmazzák is azokat.

A teljes írás itt olvasható
És a film itt nézhető meg. A "Du gourou à Jésus, Père Joseph-Marie Verlinde" címet kell keresni oldalt és a nyelveknél a Hongrois -ra állítani.

Tanulságos történet: A víz súlya attól függ, hogy…

Ő azonban kifejtette a súlya teljesen relatív, hiszen attól függ hány percig tartjuk a kezünkben. Ha egy perc telik el még könnyű a pohár, ha tíz akkor már egyre nehezebbé válik, fél óra után pedig fájnak és remegnek a kezünk izmai, és alig várjuk hogy letehessük.
A vizet a mester a problémáinkhoz hasonlította, amelyeket hordozunk magunkkal és a súlyuk az évek során egyre nagyobbra nő stresszt és szomorúságot okozva ezzel. 
A kis tanítás lényege tehát az: hogy minden dolgot, amely feszültséget okoz a lelkünkben el kell engedni (egy jó szentgyónás keretében), a múltban történt sérelmeket el kell felejteni, hiszen az évek során problémákat okozhatnak mind lelki, mind testi szinten.

Forrás: Laudetur

Napi gondolatok: Felegyenesedett, és dicsőítette az Istent (Lk 13, 10-17.)



Ebben az evangéliumi szakaszban, amely kizárólag csak itt, Szt. Lukácsnál található, az evangélista, Isten országának mibenlétét működés közben mutatja be.

A csodát Jézus kezdeményezéseként, azaz a szerencsétlen asszony iránti figyelem és együttérzés gesztusaként tünteti fel. A torzító ízületi gyulladás meghajlította az asszony testét, és még abban is megakadályozta, hogy az emberek arcába tekinthessen. Amikor Jézus meglátta őt, feltehetően nagy szánalmat érzett iránta, ezért magához szólította és beszélni kezdett hozzá. A betegség a bibliai ember számára nemcsak a szövetek eltorzulása, hanem a gonosz lélek támadása is, amely elpusztítja vagy akadályozza a természet erőinek játékát.

Jézus úgy gyógyítja meg az asszonyt, hogy megszabadítja attól a lélektől, amely ilyen «gyengeséget», illetve betegséget okoz. Ezért gyógyító tette egyben szabadítás is.

Az evangélista már azzal a ténnyel, hogy a történet főszereplője egy asszony, a férfi központú zsidó világban arra akar utalni, hogy Isten országa nemcsak a férfiaké, hanem a nőké is.
Szent Lukács, ezt a „kicsinyt”, az asszonyt, aki azzal válaszol Isten országának az ő életében megnyilvánuló hatalmára, a gyógyításra, amelyben elismeri, hogy a Krisztus által végrehajtott cselekedetben az isteni mindenhatóság és jóság nyilvánult meg, hogy „felegyenesedett, és dicsőítette az Istent”, szembeállítja a vallási vezetővel, akit a nézetei arról, hogy mikor cselekedhet Isten, vakká tesznek a Jézus által meghirdetett ország jelenlétének a felismerésére és a megtérés szükségességére.

„A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!”
A zsinagóga elöljárójának reakciója nevetséges és egyáltalán a Krisztus, illetve az evangélium ellen felhozott zsidó érvek alapjában véve nevetségesek, mert a csodát azok közé a szolgai munkák közé sorolják, amelyeket szombaton tilos volt végezni. Ez azonban képtelenség. Ennek az állításnak cáfolatában Jézus nem teológiai érveléshez folyamodik, hanem a hétköznapi életre, a háztartás gyakorlataira utal, amelyeket szombatonként is végeztek, mint például a szamarak vagy az ökrök etetését, itatását.
Ha ti az állatotokat szabadon engeditek szombaton is, miért ne engedhetnék én szabadon egy emberi lényt: Ábrahámnak ezt a leányát? – teszi fel a kérdést.
A zsidó ellenségeskedés tehát előítéletekkel terhes, alaptalan és igazságtalan. A zsinagógai elöljárót és személyén keresztül a zsidó vezető réteget elsősorban nem azok a tettek ingerlik, amelyeket Jézus végbevisz, hanem az a kedvező visszhang, a ragaszkodás és a megtérések, amelyeket e tettek kiváltanak. Jézus teret hódít a nép körében. Ez az, ami bosszantja őket, és ami esztelen reakciókat vált ki belőlük.

Jézus ellenségei bosszankodnak, megszégyenülnek, a meggyőzött tömeg azonban lelkesedik. Az előbbiek elítélik, helytelenítik és visszautasítják Krisztus tettét. Az utóbbiak pedig magasztalják, és visszavezetik e tettet forrásához: Isten az, akitől ered, és akire visszaárad a Krisztus művei által kiváltott tetszés és öröm.
Amit Jézus ezért az asszonyért tett, az beteljesíti azon megbízatását, amiről Izajás próféta jövendölt, hogy szabadon bocsássa a foglyokat a gonosz kötelékéből (Lk 4,18), akár szombaton is.
Amit Jézus szombaton tesz, valójában a szombat – az Úr napjának – legmélyebb értelmének megünneplése, azaz a bukott rend következményei alól való felszabadítása.

Jézus szerint a szombat célja nem akkor teljesedik be, ha az irgalom cselekedeteit megtiltják, hanem ha bátorítják és gyakorolják azokat.

vasárnap, október 28, 2012

Vasárnapi gondolatok: Amikor szükségünk van Isten segítségére, ne engedjünk a kísértésnek (Mk 10,46-52)



Mivel vasárnap Mindenszentekről kell beszélnem egy templom búcsú kapcsán ezért Horváth István Sándor atya elmélkedését osztom meg…

Bartimeus, a vak koldus hangosan kiabál, és Jézus segítségét kéri. Az emberek el akarják némítani. Ne kiabálj! Ne csinálj itt feltűnést! Maradj már csendben! Mit ordibálsz itt, amikor "látod", hogy senki se figyel rád! - ilyeneket és hasonlókat mondhattak neki.
Bartimeus pedig azt gondolhatta magában, hogy nem elég a vaksága, még azt is akarják, hogy néma legyen! Na, már csak ez hiányzott neki! A "jóakarók" olajat öntöttek a tűzre. Nem marad csöndben, hanem még hangosabban kiáltozik. Azt akarja, hogy ha ő nem is láthatja az Urat, és nem tud odamenni hozzá, legalább Jézus hallja meg a kiáltozását.
Hogyan is várhatták az őt csendesítők, hogy nyomorék létére ne tegyen meg mindent a gyógyulásáért!? Jézus irgalmáért esedezik hangos szóval, mert bizonyára hallotta, hogy az Úr már több embert csodásan meggyógyított, s most abban reménykedik, hogy rajta is segít. Tudja, hogy most van itt számára a gyógyulás lehetősége, ezt a pillanatot kell kihasználnia, mert Jézus talán soha többet nem fog arra járni. Ha most némán a háttérbe húzódik és szót fogad az őt csitítóknak, és engedi, hogy Jézus továbbmenjen, akkor örökre vak marad, és élete végéig bánkódhat, hogy elszalasztotta élete nagy lehetőségét.
A történet kapcsán egy külön elmélkedést is megérne az először csendesítők, majd bátorítók viselkedése, de ma maradjunk csak Bartimeusnál! Kiáltozásának eredményeként odamehet Jézushoz, s miután elmondhatja, hogy látni szeretne és hiszi, hogy Jézus képes meggyógyítani, azonnal visszanyerte látását.
Amikor szükségünk van Isten segítségére, ne engedjünk a kísértésnek, hogy úgysem figyel ránk, és ne hallgassunk azokra, akik el akarnak minket némítani! Hangosan hívjuk segítségül Jézust, aki odahív magához, s csodát tesz velünk, ha hiszünk benne. (his)

szombat, október 27, 2012

Napi gondolatok: Természeti katasztrófák, balesetek mindig voltak, ma is vannak... (Lk 13,1-9)



Ez az evangéliumi szakasz, amely csak Lukácsnál található, azt tanítja a tanítványoknak, hogy Jézus együtt érző, de nem tutyimutyi. Megköveteli, hogy a tanítványok tanulják meg mások váratlan halálából, hogy meg kell térniük, míg nem késő és készen kell állniuk az ítéletre,
Természeti katasztrófák, balesetek mindig voltak, ma is vannak: ezek figyelmeztetések akarnak lenni, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor azok bekövetkeznek, és akit kiszólítanak az életből, annak számot kell adnia, arról, teljesítette-e, és hogyan teljesítette küldetését.
Az evangélista szándéka a leirt katasztrófákkal feltehetően csak az, hogy felhívja a figyelmet a megtérés sürgető voltára, ezzel kapcsolatban mindenkit lebeszéljen a lustaságról, a halogató magatartásról, mert (anélkül, hogy Isten megtagadná segítségét) nem biztos, hogy lesz még megfelelő alkalom a jó útra térésre. S akkor valami olyasmi történhet, mint ami a fügefával, amely terméketlen maradt, és ezért idő előtt a tűzre került.
A megtérésben az embernek gyökeresen meg kell változtatnia gondolkodását és életvitelét, hogy átvehesse Isten gondolkodásmódját, aki azt akarja, hogy az emberek barátok, egyenlők és testvérek legyenek.
Kétségtelen, hogy a megtérés az Isten mélységeibe és az ő elgondolásához való visszatérés, egyben azonban elkerülhetetlenül az emberhez való visszatérés is, aki az isteni törődés és gondoskodás középpontjában áll. A helytelen utak, amelyekről az embernek vissza kell térnie, az önzés ösvényei, s ugyanakkor rá kell térnie az ország útjára, és ennek ügyéhez kell hozzájárulnia. Ily módon a társadalmi és politikai eszmény, amelyért a Pilátus által lemészároltatott galileaiak meghaltak, újra visszatér az evangéliumi üzenetbe. A megtérés ugyanis csak színlelt fordulat, ha nem foglalja magába az isteni terv egészét, vagyis ha nem kötelezi el a hívőt az isteni elgondolás valamennyi területén.
A megtérés és ennek elutasítása közötti választás azonos az élet és a halál között választással. A csapásokat, amelyek talán egyik pillanatról a másikra érik majd a nemzetet (s amelyek az evangélium írásának idején feltehetően már be is következtek) a nép bűnei váltották ki.
Olykor a katasztrófáknak vannak túlélői. Számukra nagyon hatékony figyelmeztetés a katasztrófa. Bölcs ember, aki nem várja meg az ilyen figyelmeztetéseket, hanem idejében termőre fordítja addigi meddő életét.