Oldalak

csütörtök, augusztus 29, 2013

„A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját”

Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja  


Cavaraggio: 
Salome Keresztelő Szent János fejével
Heródes a bűnbánatot hirdető Jánoshoz térbelileg igen közel, Jerikóban élt, melyet apja téli szállásul újra fölépíttetett. A próféta szózata alól azonban ő sem tudta kivonni magát. Mint Sámuel, Nátán vagy Illés, a Keresztelő is igaz prófétaként emelte föl szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást (Mk 6,18). Az, hogy Heródes vétkét János oly bátran megnevezte, elfogatásához vezetett. Amint a zsidó történetíró, Josephus Flavius tudósít minket, Mahérusz várába zárták, a Holt- tengertől keletre, ahol Heródesnek pompás palotája volt. Tulajdonképpeni ellenfele, Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Szaloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét (Mk 6,17-29).

Ima: Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában.

Olvasmány Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből:

Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.

Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg.
Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben.

Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideigtartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.

Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18).

Nincsenek megjegyzések: