Oldalak

hétfő, március 31, 2014

Nagyböjti gondolatok: Március 31. Hétfő

Olvass!
Iz. 65,17-21;
Jn. 4,43-54

Elmélkedj!
Az evangelizáció örömének hátterében is mindig jelen van a hálás visszaemlékezés: Ez olyan kegyelmi adomány, amit kérnünk kell. Az apostolok soha nem felejtették el azt a pillanatot, amikor Jézus megérintette a szívüket.

Cselekedj!
Imádságomban megnyílok Isten szeretete felé

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

vasárnap, március 30, 2014

Jézus vár ránk az irgalmasságban a legutolsók és a szegények között – Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett

RealAudioMP3 A megtérés nem egy pillanat kérdése, hanem egy egész életen át tart – mondta Ferenc pápa. Március 28-án, pénteken délután a Szent Péter-bazilikában került sor a szertartásra, amelynek során a pápa meggyóntatott néhány hívőt. Még ezt megelőzően ő maga járult a bűnbocsánat szentségéhez a bazilikában szolgálatot teljesítő 61 pap egyikénél. Ez nyitotta meg az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának kezdeményezését is, amelyet „24 óra az Úrért” – címmel hirdettek meg.

Aki megtapasztalja az isteni irgalmasságot, az késztetést érez arra, hogy irgalmasságot gyakoroljon a legutolsók és a szegények között. Erre emlékeztetett többek között a Szentatya, aki a híveket megelőzve az egyik gyóntatófülkéhez lépett, hogy részesüljön a bűnbánat szentségében.

Ezekben a kisebb testvéreinkben Jézus vár minket: irgalmasságot kapunk és irgalmat adunk. Menjünk elébe! És ünnepeljük Húsvétot Isten örömében! - buzdított a pápa. „Nagyböjtben az egyház Isten nevében újra a megtérésre hív, életünk megváltoztatására. A megtérés ugyanis nem egy pillanat műve vagy az év egy időszakához köthető, hanem olyan elkötelezettség, amely egy életen át tart. Ki feltételezheti magáról közülünk, hogy nem bűnös? Senki” – válaszolt a Szentatya.

Szent János arra szólít minket, hogy gyónjuk meg bűneinket, hogy az Úr megbocsásson és megtisztítson bennünket. A pápa a keresztény élet két alapvető elemére mutatott rá, melyek: az új emberbe öltözni és megmaradni a szeretetben.

Az új ember a keresztségben születik, ahol magától Istentől kapja az életet, aki gyermekeivé tesz minket, beilleszt Krisztus testébe és az ő egyházába.

„Ez az új élet lehetővé teszi számunkra, hogy más szemmel nézzük a valóságot, anélkül, hogy olyan dolgok vonnák el a figyelmünket, amelyek nem számítanak és nem tarthatnak sokáig, amelyek idővel véget érnek. Ezért arra kaptunk meghívást, hogy elhagyjuk a bűnös magatartást és tekintetünket a lényegesre függesszük”.

„Az Isten szerint megújult ember szívéből származik a jó magatartás: mindig igazat szólni és kerülni minden hazugságot; nem lopni, hanem inkább megosztani másokkal, főleg a rászorulókkal, amink van; nem engedni a haragnak, a neheztelésnek és a bosszúnak”. Ezzel szemben a jó magatartás azt jelenti, hogy „szelídek vagyunk, nagylelkűek és készek a megbocsátásra; nem mondunk rosszat másokról, ezáltal rossz hírüket keltve, hanem igyekszünk mindenkinek a jó oldalát nézni”.

Megmaradni a szeretetben – ezzel kapcsolatban Ferenc pápa leszögezte: „Jézus Krisztus szeretete örökké tart, sosem ér véget, mert magának Istennek az élete. Ez a szeretet legyőzi a bűnt és erőt ad arra, hogy fölkeljünk és újrakezdjünk, mert a szív bocsánata megújít és megfiatalít”.

„Amilyen mértékben képesek a keresztények megélni ezt a szeretet, annyira válnak Krisztus hiteles tanítványaivá a világban. A szeretet nem viseli el az önmagába való bezártságot. Természetéből fakadóan nyitott, terjed és bőséges, mindig új szeretetet hoz létre” – mondta még Ferenc pápa a pénteki bűnbánati szertartáson.

(gá)
Forrás: Vatikáni Rádió

„Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet” – Nagyböjt 4. vasárnapja - hanganyag

A jeruzsálemi vak életével kapcsolatosan észre kell vennünk: Jézus nem ad választ: miért született vakon, hanem arra a kérdésre válaszol, hogy mi célból?! „Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei – mondja az Úr Jézus. - Éppen úgy, mint a kánai menyegző csodájában, amelyben „megmutatta az Ő dicsőségét” (Jn 2, 11). Vagy mint Lázáréban: „ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére való”(Jn 11,4). Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van...

„Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet” – Nagyböjt 4. vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapjának alapgondolata az örvendezés, amely valójában elővételezése a húsvéti örömnek. Igazán örvendezni csak a tiszta szívű ember tud. Ezért sürgeti az Egyház a bűnbánatot, a megtérést, a lelki megtisztulást, amelyben óriási segítséget nyújt a mi számunkra Krisztus a világ világossága, aki nemcsak a fizikai sötétséget képes megvilágítani, hanem a lelkit is. Éppen ezért kérjük Őt: világítsa meg értelmünket és teremtsen bennünk tiszta szívet, hogy igazán felkészülhessünk a Húsvét ünnepére…

János evangélista a vakon született meggyógyításának történetében tragikus iróniával szemlélteti a világosság és a sötétség különbségét.
Az egyik oldalon áll Jézus, világos tettekkel, beszédével, átlátható, segítőkész személyiségével. Ő maga a Világ Világossága, mellette áll az, aki sohasem látott még az életében, akinek eddig csak éjszaka volt, most viszont ajándékul kapta a látást, a világosságot, a fényt.
A másik oldalon viszont ott állnak Jézus ellenfelei, a „jól látók”, a farizeusok, az írástudók, akiknek nem kell se fény, se szemüveg, akik nem hisznek Jézusban, mindent tökéletesen tudnak, látnak nélküle. Micsoda ellentét a világosság és a sötétség között! „Az igazi világosság... a világba jött... mégsem ismerte fel őt a világ...” (Jn 1,9-10).
És a küzdelem tart a világosság és a sötétség között, olykor iszonyú méreteket ölt, gondoljunk csak arra, mennyi az aljas rosszindulat, a feneketlen homály, a szellemi tunyaság, vakság... Sokszor, azaz érzésünk, szinte teljesen ki vagyunk szolgáltatva a „sötétség hatalmának” (Lk 22,53), mintha Jézus szenvedésének órája állandósult volna a világban, az olajfák-hegyi éjszaka formájában (Jn 13,30). A szenvedés misztériuma pedig egészen átjárja a világot: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) – kiált föl Jézus a kereszten.
Ez azonban mégsem a teljes igazság: a vakon született szemei megnyílnak, megvilágosodik, élete értelmet, s célt kap, mert Jézussal, a világ Világosságával találkozott, aki megérintette őt. Így a vak mindannyiunk szimbóluma. Aki erre a világra születik, az mind a sötétség hatalma alatt áll, vak, mert homályban botorkál. A sötétségből „csodálatos világosságára” (1 Pt 2,9) Isten hívott meg minket, a sötétség birodalmából kiragadva áthelyezett bennünket szeretett Fia országába, a Világosságba (Kol 1,12) – írja Pál apostol.

Amikor Jézus meggyógyítja a vakon születettet, akkor nem csupán egy csodát tesz a sok közül, hanem ennek a csodának mély jelentést, üzenetet ad a mi számunkra. Ezért is tárgyalja oly hosszan ezt az eseményt János evangélista.
Maga a vakság utal az emberiség vakságára, amely Krisztus eljöveteléig sötétségben járt, várta a Messiást, aki kivezeti őt a sötétségből a világosságra. De ez nemcsak az Ószövetség idején volt így, hanem még ma is így van sok esetben. Mert hiszen hányan és hányan tengetik éltűket céltalanul, mert úgy érzik, hogy olyan ez az élet, mint egy sötét alagút, amelyben a koromsötét megtapasztalása hátborzongással tölti el az embert.
Sok ember élete ilyen, nekivág az élet sötét rejtelmeinek anélkül, hogy a legcsekélyebb fényforrás rendelkezésére állna. Ilyenkor értelmetlenül mered az élet sötét éjszakája az ember elé, s óhatatlanul felmerül a kérdés: mi értelme van az egésznek?
Testvéreim! Ha valóban ilyen sötét, céltalan és értelmetlen lenne életünk, akkor az egész élővilágból az ember lenne a legnyomorultabb lény, mert értelmével látja létének teljes értelmetlenségét.
De nem ilyen sötét az élet, mert Krisztus, a világ világossága minden ember számára felragyogott. S ezt a ragyogást gyönyörűen szemlélteti a vakon született meggyógyításáról szóló történet.
Amint olvastuk, rögtön azzal kezdődik a történet, hogy az apostolok megkérdezik Jézust: "Mester, ki vétkezett, ez, vagy szülei, hogy vakon született?" Jézus válasza: "Sem ez nem vétkezett, sem a szülei…”
Jézus határozottan elutasítja, mindkét feltevést: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei." Vagyis ne azt nézzétek, hogy mi van az ember mögött, hogy mennyi hibával, bűnnel telített, az élete, hanem azt, hogy mi vár az emberre. Mert ha az Isten az igaz bűnbánat láttán elfelejti, azaz megbocsátja azt, ami eddig volt, akkor te is felejtsd el, s kezdj végre új életet, kezdj tiszta lappal.
„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei – mondja az Úr Jézus. Nos, mi lett ott nyilvánvalóvá néhány perc alatt? Mi vált világossá Isten cselekedeteiből?
Mindenek előtt az, hogy Isten a cselekvő, Szent Fia Jézus Krisztus által, és nem a tétlenkedő, aki passzívan, közömbösen nézi az ég felhőiről a hozzá forduló szenvedő, testi-lelki szükségben lévő problémáját.
Aztán az is pillanatok alatt nyilvánvalóvá lett ott, a jeruzsálemi templom előtt, hogy a Világ Világossága egyáltalán nem tartja fontosnak, hogyan és mikor jutott bajba az a vak koldus, hanem csak azt, hogyan juthat ki belőle minél hamarabb.
Annak idején Mátétól és Zakeustól sem azt kérdezte, hogy mikor és hogyan kerültek a vámszedő asztal mögé. Nem kérdezte, hanem kihívta őket onnan. Menet közben, múltjuktól és bűneiktől távolodva aztán elmondhatták Jézusnak, ha akarták.
Mert a Világ Világossága nem hátrafelé, hanem előre világit! A jövendőt, az új élet felé vezető utat világítja meg. Ezért az, aki kilépett a sötétségből és belépet az Ő világosságába – az ne nézzen többé hátra! Annak már csak jövője van, de múltja nincs. Gondoljunk csak Mária Magdolnára, vagy Saulra, akiből Pál apostol lett. A múlt, a szégyenteljes múlt az elhagyott „sötétben” marad annak számára, aki kész a Világ Világosságának fényében járni.

Vigyázzunk, aki szüntelen a megbocsátott és elhagyott múltjával foglalkozik, az nem jár világosságban. Sajnos hány és hány esetben fordul elő az, hogy Isten megbocsát az embernek az őszinte szentgyónás, bűnbánat keretében és az ember önmagának nem tud megbocsátani, mert „nincs még egy olyan nagy bűnös, mint ő”, mondja.
Milyen szépen, vallásosan és alázatosan hangzik ez, de a bökkenő benne az, hogy ez már olyan alázat, ami egyenlő a gőggel. Ez pedig a sötétség fejedelmének a legnagyobb csapdája: ha nem lehetsz a legtisztább, akkor légy a legnagyobb bűnös. Sőt légy az Isten irgalmas ítéletének fellebbviteli bírósága, aki felülvizsgálod Isten döntését! Mi az, hogy az Isten megbocsátott?! De te, te nem bocsátasz meg magadnak! Azaz nagyobb vagy az Istennél? Íme, a sötétség urának csapdája és buktatója annak számára, aki hátranéz a megbocsátott múltra.
Jól értsük meg: a Világ Világossága, a mi Urunk Jézus Krisztus számára az a fontos, hogy mivé lehetünk és nem az, hogy mi voltunk. És, Isten dicsőségének tükreivé válhatunk, más szóval a világosság fiaivá.

A jeruzsálemi vak életével kapcsolatosan észre kell vennünk: Jézus nem ad választ: miért született vakon, hanem arra a kérdésre válaszol, hogy mi célból?!
„Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei – mondja az Úr Jézus. - Éppen úgy, mint a kánai menyegző csodájában, amelyben „megmutatta az Ő dicsőségét” (Jn 2, 11). Vagy mint Lázáréban: „ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére való”(Jn 11,4). Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy nincs értelmetlen élet, csak meg nem értet élet van.
Még annak a nyomorult vakon született életnek is van értelme. Hallatlan értelme az, hogy felragyogjon rajta Isten dicsősége.
Olvastam egy házaspárról, akik se egymással, se egymás nélkül nem tudtak élni. Kölcsönösen pokollá tették egymás életét. Azt remélték, hogy ha majd gyermekük születik, az feloldja a köztük lévő feszültséget. – És valóban így is történt. Született egy vízfejű, szívbeteg gyerekük. És egyszerre minden elcsendesedett közöttük. Megtanultak csöndesen, alázatosan élni. Lábujjhegyen járni, halkan beszélni – és egymás kezébe kapaszkodni. A férfi mondta: „ez a szegény, beteg és értelmetlen gyermek tanított meg bennünket – értelmesen élni”.
Nincs hát értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.
És nincs céltalan élet, csak célt-tévesztett élet van. Célt téveszteni pedig világosságban nem lehet, csak sötétségben. A legsötétebb szó, a bűn első jelentése az ősi szövegben a céltévesztés.
Ahol fölragyog a Világ Világossága, ott a sötétbe, bűneibe tévedt ember újra tud tájékozódni, és célba is talál, mert Ő úgy választja el a sötétséget a világosságtól, mint azt a teremtés hajnalán tette.
Egy 74 éves édesanya, aki együtt élt lányával, vejével és unokáival, öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott, mert úgy érezte, hogy céltalanná vált az élete. Ő hozzá már nem szólnak, vele nem törődnek, nap, mint nap csak a lánya és veje veszekedését kell hallgatnia, akik minden semmiségért szüntelenül egymást vádolták. Bele fáradt az életbe.
Akkor egy vasárnapi szentmisén a 74 éves, öreg szívébe beleragyogott a Világ Világossága. És élete egyszerre célt, újra célt kapott. Attól a naptól kezdve, bármivel vádolta lánya a vejét, vagy fordítva, ha csak lehetett, a mulasztást, a pohártörést, a rendetlenséget, mindent magára vállalt. Öreg, fáradt szíve célba talált: odatette ütközőnek, két kemény szív közé. Mindent magára vállalt, mert egy vasárnap délelőtti szentmisén hallott Valakiről, aki mindent magára vállalt, az ő bűneit is, és vállán vitte a Golgotára, hogy ott meghaljon, azért is.
Igen, ebbe a kis öregasszonyban olyan nyilvánvalóak lettek Isten cselekedetei, hogy a család előbb megdöbbent, aztán szégyenkezni kezdett, végül is úgy ültek el a családi viták, viharok, mint a Genezáret taván, mikor Jézus rendreutasította a hullámokat és a szelet.

Ha nem ismernénk, ha még mindig nem ismernénk életünk célját, megtudhatjuk, ha megkérdezzük Őt, Jézust magát.
Ma, ha akad néhány perces csendes időszak, vagy ha este eloltjuk a villanyt, engedjük, hagyjuk, hogy bennünk, ott legbelül kigyulladjon a fény. A Világ Világosságának fénye. És egyszerre belénk hasítson: Ez az. Ezért vagyok a világon. Ezért élek, ezért kell élnem!
De egyet már most leszögezhetünk: minden egyes emberi életnek van értelme, s célja. Ha életünknek nem volna célja, akkor a Tejútnak sincs, a naprendszernek sincs, a katicabogárnak sincs, a világosságnak sincs, és a szeretetnek sincs – se célja, se értelme.
De van! Amióta a tanítványok zavaros, ködös, elméleti és tudálékos kérdésére azt válaszolta az Úr Jézus egy vakon született koldus fölött: „azért született, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei, Isten cselekedetei”- azóta mindennek és minden életnek van értelme és célja, és mindennek végső célja ez: hogy Isten dicsősége megnyilvánuljon!
Igen a te életednek és az én életemnek végső célja ez – mert mindnyájan vakok és koldusok vagyunk, és mégis. Akkor is ez a végső célja életünknek, ha ebben a pillanatban még céltalan életnek érezzük is.
Ha van ennek az aláaknázott világnak értelme, akkor ez, ez a végső értelme: hogy nyilvánvalókká legyenek benne Isten cselekedetei, hogy Isten dicsősége megnyilvánuljon benne! És nyilvánvalókká lesznek, egészen biztos.          Ámen.

szombat, március 29, 2014

Esztelneki Ferences Templom Hirdetése: Nagyböjt 4. vasárnapja

1.    Ma a lelkigyakorlat harmadik napján délután 5 órától szentgyónási lehetőség lesz, a lelkigyakorlatot vezető atya áll a gyónók rendelkezésére és este 6 órától lesz a lelkigyakorlatos befejező szentmise, amit a családokért ajánlunk fel. Milyen szép lenne és Istennek is tetsző, ha ezen a szentmisén minél több egész család venne részt, vagyis édesapák és édesanyák gyerekeikkel együtt.

2.    A jövő heti szentmisék sorrendje a következő:

Hétfőn, Kedden és Szerdán reggel ½ 8-tól

Csütörtökön ½ 6-tól – szentségimádás a betegekért, a kilenced 6-ik alkalma és este 6-tól a szentmise.

Pénteken kezdődik a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjainak a lelkigyakorlata itt Esztelneken, ½ 6-tól keresztúti ájtatosság, amit az ifjúságért ajánlunk fel és este 6-tól szentmise. 
Szombaton reggel ½ 8-tól lesz a szentmise.

Nagyböjti gondolatok: Március 29. Szombat

Olvass!
Oz 6,1-6;
Lk 18, 9-14

Elmélkedj!
„Jézus mindenek között az első és a legnagyobb hirdetője az evangéliumnak.”

Cselekedj!
Jókedvvel végzem a munkám

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

péntek, március 28, 2014

A szükség

„Isten egyenlege nem olyan, mint egy vállalaté, az Ő profitja a szeretet” – Ferenc pápa homíliája a péntek reggeli szentmisén

RealAudioMP3 Isten mindig szeret, nem tud más tenni. Az Úr Jézus mindig vár minket és megbocsát, irgalmas Isten, aki ünnepel, amikor visszatérünk hozzá. Ezeket a gondolatokat fejtette ki péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa a Szent Márta Házban bemutatott szentmiséjén.

A szentmisén elhangzott első olvasmányból kiindulva fejtette ki gondolatait a Szentatya. Ózeás próféta (Oz 14,2-10) szavai nyomán ezt mondta: Az Úr figyelemmel kísér bennünket és gyöngéd szavakat intéz hozzánk. Még akkor is, amikor keményebbnek hangzó beszéddel szólít a megtérésre, valójában szeretettel teli nosztalgia csendül fel szavaiban. Az Atya buzdítása ez, aki ezt mondja fiának: „Térj meg az Úrhoz, a te Istenedhez”. Térj meg, itt az ideje, hogy visszatérj a szülői házba. Csak ezekkel a szavakkal tudunk órákat tölteni az imádságban.

Ilyen a mi Istenünk, a mi Atyánk szíve, soha, soha nem fárad el. Ezt tette évszázadokon keresztül, akkor is, amikor sok esetben népe megtagadta a hitet. Azon a délután, amikor Ádámot kiűzte a paradicsomból nagy fájdalmat érzett, ám egy ígéretet is tett és ezt az ígéretét mindig hűségesen megtartja, mert nem tagadhatja meg saját magát. Így tehát megvárt bennünket a történelem folyamán, Ő, a mindig várakozó Isten.

Ferenc pápa ezután péntek reggeli homíliájában felidézte a tékozló fiú evangéliumi jelenetét. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy az apa már messziről látta fia érkezését, mert folyton várt rá. Minden nap kiment háza tornácára és nézte, hogy jön-e a fia. És amikor észreveszi, hogy közeledik „elébe siet és a nyakába borul.” A tékozló fiú gondolatban megfogalmazza, hogy mit mond majd apjának, de az apa nem hagyja beszélni, ölelésével belé fojtja a szót.

„De Atyám, én oly sok bűnt követtem el, nem tudom, hogy elégedett lesz-e velem Isten” – mondta a Szentatya képzeletbeli kérdezőjének. „Te próbálkozz. Ha meg akarod ismerni az Atya gyöngédségét, menj hozzá, próbálkozz és aztán majd elmeséled.” Isten nemcsak vár bennünket, hanem meg is bocsát. Az irgalmas Isten, soha nem fárad el abba, hogy megbocsásson. Mi vagyunk azok, aki elfáradunk a bocsánatkérésben. Üzemgazdasági szempontból ez negatív egyenleget jelent. Isten mindig vesztes az anyagi dolgok egyenlegében, ám mindig Ő a győztes a szeretetben.

Mindez azért van így, mivel Ő az első, aki teljesíti a szeretet parancsolatát. Ő szeret, nem tud más lenni. Jézus sok beteggel csodát tett, meggyógyította őket. Ezek annak a számtalan csodának a jelei, amelyeket az Úr velünk tesz, amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy felkeljünk és odamenjünk hozzá. Ha ez történik, akkor az Úr ünnepelve fogad bennünket. Ez az ünnep nem olyan, mint a gazdag ember lakomája, akinek háza előtt ült a szegény Lázár. Isten olyan lakomát készít nekünk, mint amivel az apa ünnepelte tékozló fiát.

Visszatérve a olvasmány szavaihoz Ferenc pápa ezt mondta: az ígéret az, hogy „virulsz majd, mint a liliom, kiterjednek ágaid, pompád és illatod olyan lesz, mint az olajfáé Libanonban.” Minden olyan személy, nő és férfi, aki bátorságra kap és visszatér az Úrhoz, rátalál Isten ünnepének örömére. Ezek a szavak segítsenek bennünket, hogy a mi Atyánkra gondoljunk, Aki mindig vár, aki mindig megbocsát és aki mindig ünnepel, amikor visszatérünk hozzá.
(ik)
Forrás: Vatikáni Rádió

Szent Rita 1 és 2. rész

.

Nagyböjti gondolatok: Március 28. Péntek

Olvass!
Oz 14,2-10;
Mk 12,28b-34.

Elmélkedj!
Minden alkalommal, amikor megpróbálunk a forráshoz visszatérni, és az Evangélium ősrégi anyagából újra friss dolgokat meríteni, új utakra találunk; kreatív módszerek, másfajta kifejezésformák kerülnek előtérbe, a régi jelek és a szavak a mai világ számára jelentéstartalmukban meggazdagodva merülnek föl újra. Valójában véve minden igazán missziós tevékenység mindig újnak tekinthető.

Cselekedj!
Böjtölök a szegényekért, szenvedőkért

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

csütörtök, március 27, 2014

Tanulságos történet: A keksztolvaj

A repülőtéren egy nő a beszállásra várva üldögélt, és újságot olvasott. Előtte egy repülőtéri büfében vett egy csomag kekszet, hogy majd a repülőn elfogyassza. A szeme sarkából meglátta, hogy a mellette ülő férfi egy kekszet majszol. Ahogy lenézett, észrevette, hogy a kekszes csomagja meg van bontva, és a férfi nyugodtan eszeget belőle.
A nő nem tudta elhinni, hogy annak a férfinak van képe megenni az ő kekszét. Hogy mentse, ami menthető, lassan kinyújtotta kezét a csomag felé, kivett egyet, és megette. Csodálkozva látta, hogy a férfi újra meg újra kekszért nyúl, és eszi. Egyre jobban bosszankodott, és egy kivételével kivette az összes kekszet a csomagból, és megette.
Ekkor a férfi kinyújtotta a kezét, és elvette az utolsó kekszet. Ám mielőtt megette volna, kettétörte, és a felét meghagyta a nőnek. Őt ez annyira felháborította, hogy megragadta az üres zacskót a fél keksszel, és begyömöszölte a táskájába. Akkor vette észre döbbenten, hogy táskájában ott van a megbontatlan kekszes csomagja.

***
Lehet bármilyen finom valami, ha nem úgy kapjuk, vagy nem úgy adjuk, akkor nem lesz jó ízű. Hallottuk már valakiről azt, hogy „ő egy jó ízű ember”. Milyen tulajdonságai lehetnek annak, akire azt mondják, hogy jó ízű ember?
Néha, amikor másokat ítélünk el vagy támadunk, végül rá kell jönnünk, hogy saját magunkat kárhoztatjuk.
Milyen rossz lesz a szánk íze, ha rájövünk, hogy valakit félreismertünk. Járj utána mindennek, kérdezz rá a dolgokra, hallgass figyelmesen és feltételezd a legjobbat az emberekről!

Nagyböjti gondolatok: Március 27. Csütörtök

Olvass!
Jer 7,23-28;
Lk 11,14-23

Elmélkedj!
Minden alkalommal, amikor megpróbálunk a forráshoz visszatérni, és az Evangélium ősrégi anyagából újra friss dolgokat meríteni, új utakra találunk...
Cselekedj!
Kibékülök azzal, akivel feszültség van közöttünk

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

szerda, március 26, 2014

Nagyböjti gondolatok: Március 26. Szerda

Olvass!
Mtörv 4,1.5-9;
Mt . 5,17-19

Elmélkedj!
Jézus Krisztus fel tudja perzselni azokat az unalmassá vált sablonokat, amelyek fogva tartanak bennünket, és amelyekhez mi annyira ragaszkodni tudunk, és meglep bennünket az állandó, isteni természetű kreativitásával.

Cselekedj!
Mai fohászom: Jöjj Szentlélek Úristen!

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

Az üdvösség ajándék, amelyet alázatos szívvel fogadjunk, ahogy Mária tette – mondta kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa

RealAudioMP3 Az Úr úton van velünk, hogy meglágyítsa szívünket. Az Angyali Üdvözlet ünnepén a pápa kiemelte, hogy Máriához hasonlóan csak alázatos szívvel közelíthetünk Istenhez. Az üdvösség nem adás-vétel kérdése, hanem ajándék – nyomatékosította kedd reggeli szentmiséjén a Szentatya, amelyet szálláshelyének kápolnájában tartott meg a szokások szerint.

Hová vezet a szív kevélysége? A pápa homíliáját Ádám és Éva köré fűzte, akik a Sátán csábításának engedve azt hitték, hogy olyanok, mint Isten. Ez a kevélység eltávolította őket a Paradicsomtól. Az Úr azonban nem hagyja magukra őket, ígéretet tesz, hogy megváltja őket és velük halad az úton. Ez az út az engedetlenséggel kezdődött és az engedelmességgel végződik, Szűz Mária igenjével, amelyet az angyalnak mondott. A kötést, amelyet Éva hozott létre engedetlenségével, Mária oldotta fel engedelmességével. Olyan út ez, amelyen Isten csodái megsokszorozódnak.

Az Úr úton van népével. Miért haladt népével olyan nagy gyengédséggel? – tette fel a kérdést a pápa. Azért, hogy meglágyítsa szívüket. Ezt ki is mondja: kő szívedből hús szívet csinálok. Meglágyítja szívünket, hogy befogadjuk az ígéretet, amelyet a Paradicsomban tett. Az egyik emberen keresztül belépett a bűn, a másik által elérkezik az üdvösség. Ez a nagyon hosszú út segített mindannyiunknak, hogy emberségesebb szívünk legyen, közelebb álljon Istenhez, ne legyen olyan kevély.

A napi liturgia a restauráció útjának állomásáról szól, az engedelmességről, Isten Szava iránti szelídségről – folytatta homíliájában a Szentatya. Az üdvösség nem adás-vétel tárgya, hanem ajándék. Ingyenes. Mi nem üdvözülhetünk saját magunk által. Nem megvehető vér, bika vagy bárány árán. Ahhoz, hogy belépjen lelkünkbe csak annyit kér, hogy alázatos és szelíd szívűek legyünk, amely engedelmes. Ahogy Szűz Máriáé volt.

A pápa hangsúlyt fektetett az alázatosság, megalázkodás útjára. Ez annyit jelent, hogy azt mondom: én férfi vagy nő vagyok, te pedig Isten és megyünk előre Isten jelenlétében engedelmesen, a szív szelídségével. Ezért a Szentatya az Angyali Üdvözlet ünnepén arra buzdított, hogy ünnepeljünk, hiszen ez ennek az útnak az ünnepe, amely az egyik anyától a másikig, az egyik apától a másikig vezet.

Ma átölelhetjük az Atyát, aki hála Fia vérének, eggyé vált velünk és üdvözít bennünket. Ez az Atya minden nap vár minket… Tekintsünk Éva és Ádám, Mária és Jézus ikonjára és a történelem útjára Istennel, aki népével halad, és mondjunk köszönetet. Köszönöm Uram, hogy ma azt mondod nekünk, hogy nekünk ajándékozod az üdvösséget. A mai nap az Úrnak való hálaadás napja – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban.

(sv)

kedd, március 25, 2014

Nagyböjti gondolatok: Március 25. Kedd - Gyümölcsoltó Boldogasszony

Olvass!
Iz 7,10-14;8.10
Zsid 10,4-10
Lk 1,26-38

Elmélkedj!
Ő ezekkel az újdonságaival változatlanul, folytonosan meg tudja újítani az életünket, a közösségeinket, különösen akkor, ha a keresztény küldetésünk sötét időket, vagy az egyház nehézségeket él át.

Cselekedj!
Igyekszem a lehető legtöbb dolgot megdicsérni a nap során

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

"Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld” - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb papköltőnknek van egy verssora, mely így hangzik: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”. Mennyire illik ez a mai napon Gyümölcsoltó Boldogasszony, és e kis kápolna búcsúünnepén a Mennyei Atyára, aki Jézus megtestesülésekor a bűnbe esett emberiség romlott törzsébe, természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet, hogy az megnemesedjen, szebb legyen.
A mai napon tehát az Anyaszentegyház megemlékezik arról, hogy Isten ígérete beteljesedett; valóra vált a prófétai szó: a Szentlélek teremtő erejével belenyúlt a történelembe; a Boldogságos Szűz Istenanyává lett; a második isteni Személy megtestesült, emberré lett.

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” Igen, milyen találó, s milyen mély igazságot jutat kifejezésre a magyar nyelv már az ünnep megnevezése kapcsán is: Gyümölcsoltó Boldogasszony. Hiszen éppen azt ünnepelhetjük ezen a napon, hogy - pontosan kilenc hónappal karácsony előtt - az emberiség elvadult fájába beoltódott az új hajtás: Mária "Igen"-je által testvérünkké lett az Isten Fia, a második isteni Személy.
Lehetne nagyobb megtiszteltetése ennek a korcsulásra hajló emberi törzsnek, mint az a boldog valóság, hogy kitárult a lehetőség a teljes megújulásra? Hiszen - amint Szent János írja: Jézus „mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Istenfiává legyen”. Álmodni sem merhettünk volna ekkora lehetőséget, ekkora megtiszteltetést, mint ami Mária befogadó szeretete által valósult meg!
Szt. Lukács evangélista az evangéliumi szakaszban, ezzel kapcsolatosan, Jézus Lélektől származó eredetének hírüladásával hitvallást tesz arról, hogy Isten az emberiség zavaros történelmében Mária közreműködése által, Jézussal elkezdte egy új, reményt keltő korszak megalapozását.
Az evangélista személyesen megtapasztalta, hogy Jézus születésével megváltozott a világ, beteljesedtek a prófétai ígéretek. Jézus nevében üdvösséget nyertek az emberek, azaz Isten az Üdvözítő, a Szabadító, ahogyan az angyal mondta: „Ő szabadítja meg népét – de nem politikai ellenségeitől, hanem – a bűntől” (Mt 1, 21). Szt. Máté evangélista Jézus születésének hírüladásával kapcsolatosan még megjegyzi: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: ,,íme a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emánuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten''(Mt 1, 22-24).
Az Úr Jézus születésével, sőt már a fogantatásával, amit ma ünneplünk, új korszak kezdődött, az üdvösség korszaka: Eljövetelével Jézus lett az Úr. Ő a Messiás király, aki a legnagyobb Hatalomtól nyerte küldetését, és akiben elkezdődött Isten uralma a földön, amelynek sohasem lesz vége. Ő véget vet az ember abszolút uralmának az emberek fölött. A Messiás-király mégsem tirannus, kegyetlen úr, mint a korábbi uralkodók, mert „a Magasságbeli erejével”, a Szent Lélek erejével jön. Úgy jelenik meg közöttünk, mint egy tehetetlen és szelíd gyermek, aki csak azok szívét óhajtja meghódítani, akik szabadon és szeretettel akarnak szolgálni neki. Jézussal elkezdődött Isten üdvözítő szelíd uralma a Földön.

Isten nagy műve kivitelezéséhez és végrehajtásához mindig együttműködő emberi szíveket keresett és keres. A mai evangéliumi szakaszból hallottuk, hogy Gábor angyal, Isten megbízásából, felkereste Máriát, a názáreti lányt és együttműködésre szólította Istennel, s az angyal mindjárt Mária készséges együttműködésének biztosítékával, IGENJÉVEL térhetett vissza Istenhez.
Mária volt Istennek az a teremtménye, aki szabadon, tiszta szívvel ajándékozta oda magát Isten elgondolásának. A nyugalomba vonult szent atya, Benedek pápa beszélt arról, hogy „valójában Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött, ahogy a Zsidókhoz írt levél idézi a 39. zsoltárt: „Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10,7)… „Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével.”
Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Máriának ez a feltétlen együttműködési készsége Istennel minden hívő példaképe és bizalomteljes "Igen"-je egyben biztatás számunkra, hogy vállaljuk készséggel a hivatást, amire Isten meghívott bennünket. Isten nem gürcölő szolgának, hanem szolgálatra hív. „Íme, az Úr szolgáló leánya" - mondta Mária, s mondhatja mindegyikünk, aki készséggel vállalja Isten és embertársai szolgálatát.

Mária hozzánk hasonlóan alig láthatta át Isten terveit jövőjére vonatkozóan, s mégis „igen”-jével, a nagy „FIAT”-tal elfogadta azt és átadta magát Isten szolgálatára. Feltétlenül megbízott Istenben és abban, hogy az ő tervei minden homályosságuk és rejtélyességük ellenére célt érnek.
A fiatal názáreti lány, József jegyese, alig tudhatta, hogy mi vár rá. Előbb a fiatal édesanyára csak csendes és szürke hétköznapok vártak. A világ sok millió édesanyjához hasonlóan az volt a feladata, hogy férjének jó felesége, s gyermekének jó anyja legyen, gondozza és felnevelje magzatát. Később életveszély fenyegette gyermekét és megmentése érdekében, férjével, Józseffel vállalnia kellett a menekültek keserű sorsát Egyiptomban. Ugyanakkor osztozott sok édesanya sorsában, amikor kamaszodó fia titokban elhagyta a szülői házat, pontosabban engedély nélkül, a szülök tudta nélkül a zarándoklat idején ott maradt a templomban, ahol három nappal később találtak rá aggódó szülei, majd később vándortanító lett és a támadások kereszttüzébe került. Máriának még a kereszt alatt is ki kellett tartani, amikor Fiát azon megölték. Mindez benne foglaltatott Istennel való együttműködési nyilatkozatában: „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1, 38).

Életünk során Isten üzenete hozzánk is eljut. Ilyenkor döntenünk kell, hogy továbbra is kitartunk, önző énünket szemelőt tartva, hazug emberi bölcsességeink mellett: „ki-ki saját szerencséjének kovácsa” címszó alatt – avagy Máriához hasonlóan elfogadjuk Isten ajánlatát, és készek vagyunk Vele együttműködni, Jézust befogadva, az Ő tanítását megvalósítva, üdvözítő terveinek megvalósításán munkálkodni?
Egy ilyen együttműködési nyilatkozattal velünk is megtörténhet az, ami Máriával: valami teljesen új születik bennünk. Ugyanaz a Lélek, amelynek erejéből Mária gyermeket fogant és emberi életet adott Jézusnak, ugyanaz a Lélek a mi szívünkben is lakást vesz és megtermékenyíti azt a lélek gyümölcseivel, ha engedjük.
Istennek adott „igen”-ünk a hitben mégsem jelent gondok nélküli mentessége-t. A hétköznapok terheivel továbbra is éppúgy számolnunk kell, mint egykor Máriának. Utunk az övéhez hasonló: hétköznapi munka, gond, meg nem értés, üldöztetés, szenvedés és végül halál.
Mindez el nem kerülhető, de hittel, Istennel együttműködve és bizalommal ráhagyatkozva mégis azt tapasztalhatjuk, hogy Jézusban velünk az Isten és amint neve is mutatja, ő valóban szabadulást és üdvösséget ad, ő újjáteremti az életünket, ahogyan írva van: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény” (2 Kor 5, 17).

A bevezetőben azt mondtuk, hogy milyen szerencsés a Gyümölcsoltó elnevezés, mert közelebb visz az ünnep titkához, segít megértenünk annak lényegét. De ugyanennyire szerencsés a Boldogasszony elnevezés is. Mert valóban boldog – és csak az a boldog –, aki felismeri hivatását, és készséggel mond igent Isten akaratára. Milyen széppé, derűssé, kiegyensúlyozottá teszi a házastársakat a készséggel vállalt szülői hivatás! Milyen boldogító az a munka, ami nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem valódi szolgálat, amit a nővérek is végeznek itt ebben a házban! Micsoda belső gazdagság és öröm árad azokból a személyekből, akik nem szolgák, hanem szolgálók, akik nem a kényszer hatására, összeszorított fogakkal végzik feladatukat, hanem szabadon és önként élik hivatásukat! - Az a gazdag ember, aki mindig tud adni. - Mária az Úr szolgálója, és mindannyiunk szolgálója lett. S azért tud mindenkinek adni, mert előbb odaadott, Istennek szentelt életében vált igazán gazdaggá. Szívének gazdagságából ad ma is mindannyiunknak, hogy mi is befogadjuk, elfogadjuk hivatásunkat és boldog örömmel legyünk Isten és embertársaink szolgálatára.
Befejezésül a nyugalomba vonult Szentatyát idézzük: „A nagyböjti időszakban gyakrabban elmélkedünk a Szűzanyáról, aki a Kálvárián megpecsételte Názáretben kimondott igenjét. Jézussal, az Atya szeretetének tanújával egyesülve Mária megtapasztalta a lélek vértanúságát. Kérjük bizalommal az ő közbenjárását, hogy az egyház, küldetéséhez hűen, bátran tanúságot tegyen Isten szeretetéről az egész világ előtt.”

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.
Ha a Szűzanya erényeit, buzgó imádságát, tiszta anyaságát, szeretetszolgálatát követjük, akkor a mi romlott emberi természetünkbe is beoltódik az isteni természet az erényeken keresztül és igazán Isten gyermekei leszünk, a szó szoros értelmében. És oly szép lesz lelkünk földje, hogy bennünk is kedve telik Istennek, akárcsak Máriában. Ámen.

hétfő, március 24, 2014

Imádság (2013. március)

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok 2014.03.23.

Esztelneki Ferences Templom Hirdetése: Nagyböjt 3. vasárnapja

A jövő heti szentmisék sorrendje a következő:

Hétfőn reggel ½ 8-tól

Kedden, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén délelőtt ½ 11-től

Szerdán, az Árkoson tartandó lelkinap miatt templomunkban nem lesz szentmise. 

Csütörtökön ½ 6-tól – szentségimádás a betegekért, a kilenced 5-ik alkalma és 6-tól a szentmise

Amint már hirdettük, március 28 – 29 és 30-án nagyböjti lelkigyakorlatot tartunk templomunkban:

Pénteken ½ 6-tól keresztút és 6-tól lelkigyakorlatos szentmise

Szombaton délután 6-tól lelkigyakorlatos szentmise

Vasárnap délelőtt ½ 11-től vasárnapi és este 6-tól lelkigyakorlatos szentmise lesz

A lelkigyakorlat alatt a szentmisék előtt legalább egy félórával szentgyónási lehetőség lesz, pénteken és vasárnap pedig idegenből jött gyóntató is lesz. A lelkigyakorlatot a kővári plébános, Péter Arthur atya fogja vezetni. Igyekezzünk azon apostolkodni, hogy lehetőleg minél többen vegyenek részt a lelkigyakorlaton, és aki csak teheti, végezze el szentgyónását és járuljon szentáldozáshoz, hogy teljes és gyümölcsöző legyen a lelkigyakorlata.

Majnek Antal püspök felhívása a Munkácsi Egyházmegye híveihez

„Miért ölték meg Jézust?!” – visszhangzik a fejemben annak a zsidó kisfiúnak a kérdése, aki valamikor 30 éve betévedt egy katolikus templomba, s fiatal, jó szülei nem tudtak válaszolni neki. Hozzám futott, megfogta a kezem, odahúzott a nagy kereszthez és éntőlem is megkérdezte – miért? Valami rosszat tett? Nem – válaszoltam –, mindenkinek csak jót tett. De akkor nem értem – folytatta fájdalommal a faggatózást –, miért?

Bizony, minden gyermeki lélek szenved Káin és Ábel esete óta: honnan a harag, a gyűlölet, a veszekedés, miért a testvérháború? A gyermek jókra és rosszakra osztja az embereket: aki elveszi a játékát, az rossz, s rögtön a megbüntetését kéri a szüleitől, vagy ő maga rögtön megbünteti. Mióta megszűnt a „miénk”, és helyette jött az „enyém–tiéd”, mindenfelé elkezdődött a harc: visszaszerezni a jussomat. Érdekes, hogy mindenki úgy kezdte, hogy visszaütött… s így aztán mindkét oldalon nő a bosszú érzése a sok elszenvedett sérelem és igazságtalanság miatt.

Ha nincs kiengesztelődés, ha nem békültek ki igazán a szembenálló felek, egyszer csak kirobban az elfojtott harag és keserűség, s újra fellángol a háborúskodás.

Nem lesz ennek soha vége?! Ki állítja meg ezt a vég nélküli harcot? Mikor lesz már vége?

Hiszen ennek nem lehet igazi győztese.

Mindkét fél veszít: türelmet, békét, boldogságot, egészséget, és sajnos elveszítheti a legnagyobb kincsét is: a hitét, szeretetét és Istenét.

Gyakran előfordul, hogy két fél siralmas verekedésén titokban a harmadik nevet – talán hasznot is húz, pl. ha fegyvereket ad el nekik…

Az egész világot teremtő Atyaisten nem hagyta el az embereket, akik elfordultak tőle. A sok próféta után – akik mindig megtérésre szólították fel a bűnösöket – elküldte Fiát a földre, hogy kibékítse egymással az embereket és kiengesztelje őket Istennel:

„Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is szenvedett értünk, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.” „Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.” Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.” (1 Pét 2,21-24)

Nekünk is csak így van esélyünk a békére: ha Jézus gondolkodását, lelkületét, cselekedeteit valósítjuk meg életünkben. Csak úgy győzhetjük le a gyűlölet tovaterjedését, ha magunkban megállítjuk azt, s helyette emlékezetünkbe idézzük Jézus tanítását az ellenségszeretetről. A béke, amiért hónapok óta oly buzgón imádkozunk, először bennünk kell, hogy megszülessen. Akkor tud elterjedni az egész társadalomban – lehet, hogy nem ma, nem mostanában, de a jövőben. Mert az emberi szívben őrizgetett gyűlölet vezet a háborúhoz, s ezt a világ összes békeszerződése sem tudja megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig féken tartani.

Bármi gondunk, akár jogos panaszunk van egy ország vezetőjével, egy politikussal vagy bárkivel szemben, soha ne hagyjuk, hogy rajta keresztül egy ország népe ellen vagy egy másik nemzetiség ellen uszítsanak bennünket. Akik szembe akarják állítani egymással az egymás mellett élő, különböző nemzetiségű embereket, azok a gonosz lélek szolgái, aki mindig széthúzást, és végül háborúságot, halált akar hozni az emberiség nagy családjába. Aki – ahogy mostanában többször hallhattuk – halált kiált az ellenségre, az vagy nem ismeri az Evangéliumot, vagy ha igen, akkor nem hallgat az Evangélium Jézusára, aki világosan ezt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,27-28). „A rosszat jóval győzzétek le!” (Róm 12,21). Ha mi az Ő hűséges hívei akarunk maradni, akkor nekünk sem lehet más véleményünk.

Tegyük meg tehát mindazt, amit megtehetünk a béke érdekében. Imádkozzunk politikusainkért, hogy Isten szavára hallgatva bölcs döntéseket hozzanak, és bízzuk magunkat Istenünkre, aki soha nem hagy magunkra bennünket.

Majnek Antal püspök

Munkács, 2014. március 19.

vasárnap, március 23, 2014

Fadöntés a Barátok kertjében

Fametszés és ágszedés a Barátok gyümölcsösében

Szereplők: Feri bácsi, N. László, Ny. Szilárd és a helyi Szent Rita napközi otthon gyerekei .

Nagyböjti gondolatok: Március 23. Vasárnap

Olvass!
Kiv 17,3-7;
Róm 5,1-2. 5-8;
Jn 4,5-42.

Elmélkedj!
Lehetőséget ad a hívei számára, hogy mindig megújulhassanak, bármilyen idősek is, „új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el. (Iz 40,31).

Cselekedj!
A vasárnap ünnep, a munkát félreteszem, a családdal pihenünk, játszunk.

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

„Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei”- Nagyböjt 3. vasárnapja - hanganyag is

„Én vagyok az, aki veled beszélek”- Jn 4, 5-42

A mai evangéliumi szakaszban egy nagyszerű, életfordító, életvitel változtató találkozásnak lehetünk a tanúi, Szamaria földjén, Jákob kútjánál. Egyébként a Biblia tele van olyan találkozásokkal, amelyek arról beszélnek, hogy az Isten meghívja az embereket, hogy kivegyék részüket Gondviselő tervéből.
A „találkozás” szó elsősorban valami előre nem láthatót jelent, valami meglepőt. Másodsorban valami valósat, ami ténylegesen megérint, ami fontos életünk szempontjából. Ilyen értelemben minden találkozás egyedi és soha meg nem ismétlődő, akár Isten és ember között jön létre, akár ember és ember között valósul meg.

A találkozások legtöbbjénél azon fordul meg minden, hogy az illető személyisége milyen hatással van ránk. Hiszen naponta megszámlálhatatlan emberrel találkozunk, és mégis milyen ritkán vésődik emlékezetünkbe egy-egy arc, egy gesztus, egy hang! Bár nagyon sok függ tőlünk, mégis a hangsúly legtöbbször azon a bizonyos „másikon” van: ő hívja fel magára a figyelmet. Ha az illetőből személyiségének legbensőbb értékei sugároznak ránk, megvan a remény az igazi találkozásra.
A második lényeges mozzanat: én hogyan érkezem a találkozásba? Sok függ attól, hogy milyen félelmek vagy elvárások töltenek be a találkozás pillanatában. Sok múlik azon, hogy milyen a befogadó képességünk? Ugyanis minden igazi találkozáshoz nyílt szívre, figyelemre, és alázatosságra van szükség. Mindenesetre a találkozás annál jelentősebb lesz, minél mélyebb készséggel fogadja azt az ember.
Találkozásainkat különösen a harmadik mozzanat teszi drámaivá, vagyis az, ami a találkozás közben történik bennünk, velünk és a másikkal. Mert az igazi találkozás sohasem rögzít valamely helyzetet, hanem mozgat. Ennek tudható be, hogy utána nem vagyunk ugyanazok, akik előtte voltunk, mert általuk maga az élet, a saját életünk és a másik élete formálódik. Egyértelmű tehát, hogy az emberi élet alapvető mozzanatával állunk szemben még a jelentéktelennek tűnő találkozásainkkor is.
Természetesen mindaz, amit az imént elmondtunk, vonatkozik a bibliai találkozásokra is, ugyanis bibliánkat át- meg átszövi a „látni”, „találkozni” szó. Ez nem véletlen! Mert az egész Biblia elsősorban Isten kísérletezésének a története, hogy az emberiséggel találkozzék; a Teremtéskönyvétől a Jelenések könyvéig az ember után járó ezer meg ezer lépése: a napszálltakor az édenkertben sétálgató Jahvétól (Ter 3,8) az ajtónkon kopogtató Úrig, aki várja, hogy beengedjük, és kettesben lehessen velünk (Jel 3,20).

Amikor az Úr Jézus megkezdi nyilvános működését, amikor először lép fel a názáreti zsinagógában, az is azzal indul, hogy „a zsinagógában minden szem rászegeződött” (Lk 4,20). Az első, nyomába szegődő tanítványok ezt kérdik tőle: „Mester, hol lakol?” És Jézus azt feleli: „Jöjjetek és lássátok” (Jn 1,38-39).
Arról van tehát szó, hogy lássunk valakit, találkozzunk valakivel. Állandó visszhangja ez Szent János evangéliumának: „És az Ige testté lett, és mi láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14). De éppen ez a János, egyike annak a két tanítványnak, akik hallották Jézus ajkáról: „Jöjjetek és lássátok!” Látott, és jól megjegyezte azt a pillanatot: „a tizedik óra körül”. Soha nem felejti el, hogy a Krisztussal való találkozása nem értelmi síkon folyó beszélgetés, nem ideológiai összejövetel volt, hanem Jézus az érzékein keresztül érintette meg. Később erről így nyilatkozik: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent: láttuk, tanúságot teszünk róla...” (1Jn 1,1-3)
Így tehát a hit személyek, vagyis az Isten és az ember találkozása. A kegyelmek kegyelme az, ha úgy találkozunk az Úr Jézussal, ahogyan egy barátunkkal találkozunk, egy férfival, egy nővel, akinek odaadtuk az életünket, aki megváltoztatta a létünket és életutunkat. Bármilyen nyomorúságaink, hibáink, hiányosságaink legyenek is: mi találkoztunk az Úrral.
Ebből láncreakció fakad, egyik tanítványtól a másikig: „A kettő közül, akik János szavára követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először saját testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondotta neki: ,Megtaláltuk a Messiást', s Jézushoz vezette őt...” (Jn 1,41) „Másnap Jézus találkozott Fülöppel... Fülöp találkozott Natánaellel, és azt mondta neki: ,Akiről Mózes a törvényben és a próféták írtak, azt megtaláltuk: a názáreti Jézust, Józsefnek fiát'.” Natánael kétkedő, jöhet valami jó Názáretből – kérdi. „Jöjj és lásd – válaszolta neki Fülöp” (Jn 1,43kk). Ugyanezt mondja a szamariai asszony a város lakóinak a mai evangéliumi szakaszban: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindazt rám olvasta, amit csak tettem. Talán ő a Messiás?” (Jn 4,29).
És egy csapásra ott vagyunk a tanúságtétel és az apostolság hiteles forrásánál, ahol nem azt mondja az ember: „Gyertek, nézzétek csak, milyen derék és okos legény vagyok én”', hanem: „Találkoztam az Úrral, jöjjetek s lássátok”.
Jákob kútjánál is egy igazi találkozás jön létre a Mester és az asszony között. Bár nagyon szomjas és fáradt lehetet az Úr, mégis Ő az, aki felüdíti és megváltoztatja egy másik ember életét. Az asszony bűnös, kicsapongó életet élt, s e miatt nem a hajnali hűvösben ment vízért – amikor a többi asszony is ott volt a kútnál, mert szégyellte magát, ugyanis életvitele miatt megvetették –, hanem a déli forróságban, egyedül megy, hogy senkivel se kelljen találkoznia. Bűnös életvitele magányossá és szerencsétlenné, boldogtalanná tette.
Egy szokásos hétköznapon tehát, vízért ment a kúthoz. Egyedül. Ott pedig Jézus várta őt. Jézus, aki annyira tudott szeretni, hogy egészen elfeledkezett saját magáról, szomjúságáról, s új életet ad ennek a bűnösnek, aki most már bátran rohan az emberek közé s azok – csodák-csodája – hallgatnak rá és hisznek a korábban megvetett és lenézett személynek. Ők is Jézushoz jönnek.
„Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne”- mondja az Úr. „Ismerjük a fizikai szomjúságot, amikor hiányzik az ivóvíz; ismerjük az élet és a boldogság utáni szenvedélyes vágyat. De ismeri-e lelkünk az Isten utáni szomjúságot?” (Dietrich Bonhoeffer)
A víz, amelyről Jézus beszél, már nem a fizikai szomjúságot csillapítja az emberben, hanem ez magának Isten Lelkének az ajándéka, amelyet Jézus azoknak ígér, akik hisznek benne. Ez annak a víznek az igazi értéke, amelyet Jézus kinyilatkoztat a szamáriai asszonynak, aki fokozatosan ismeri fel a szomjas Jézusban először (1) a szomjas zsidó zarándokot, majd, amikor élete rejtett dolgaiba lát Jézus, (2) már a prófétát, végül felismerése beteljesül, amikor Jézus kijelenti neki: Én vagyok a (3) Messiás, aki veled beszélek!

A szentmisében az Oltáriszentség által mi is sokszor átélhetjük ezt a megrázó pillanatot, a Krisztussal való találkozást. „Én vagyok az, aki veled beszélek”- mondja nekünk is Jézus, vagy mondaná, ha hagynánk neki, különösen a szentáldozás utáni pillanatokban, illetve egy-egy szentségimádás, szentséglátogatás alkalmával.
Szent Ágoston és sok más egyházatya ezért a szamariai asszonyban az Egyház előképét látják, azét az örök életre szomjas közösségét, amely létét és fönnmaradását Jézus élő vizéből, a keresztségből meríti. A keresztségre készülőknek, s talán még inkább nekünk már megkeresztelteknek, végig kell járnunk a szamariai asszony és a nagy konvertiták, megtérők útját – a látás-tapasztalás világából el kell jutnunk a hit bizonyosságára.
Az igazságot addig nem aktualizáljuk, nem tehetjük magunkévá, amíg nem vagyunk meggyőződve róla, amíg nem válik a saját igazságunkká, amiért megszenvedtünk, vagyis amíg a sajátunk, a belső ügyünk nem lett – állítja Richard Rohr ferences atya. Biztos, hogy a hiteles vallásosság sem érheti be kevesebbel. Minden nemzedéknek magának kell elsajátítania a saját legmélyebb hitét. Az előbb idézet atya szokta mondani: „Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei”. Vagyis minden generációnak magának kell tisztába kerülnie Istennel, és magának kell felfedezni az Istennel kapcsolatos rejtélyt.
S ez az út nem is olyan könnyű: van benne tépelődés, kétkedés, türelemgyakorlat, vágyakozás és mindenekelőtt mélységes szomjúság… De megéri, mert életutunk legmaradandóbb találkozását készíti elő Istennel, Jézus Krisztussal, a Szentlélekben.
„Nem szomjazik meg soha többé!” – milyen csodálatos ígéret! Hiszen valamennyien szomjazunk, valami olyan valóságra, amelyet nem enyhíthet semmiféle forrásvíz, alkohol vagy üdítőital. Ezt érezzük, amikor fel-felbukkan bennünk a kérdés az életről, a halálról, a létről és a nemlétről. Ebben a szomjúságban a Teljességre kérdezünk rá, ezt a lelki szomjúságot minden kor ismeri, elég csak a költészetbe, a filozófiába tekinteni. Erre a metafizikai vágyra, legbensőbb kívánságunkra ismert rá már korábban Dávid király egyik zsoltárában, a kinyilatkoztatás szavaival: „Istenem, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (62,2). Akár saját szavainkkal is kifejezhetjük ezt az élményt, és azt, amikor rátaláltunk az igazságra, vagyis: „aki ebből a vízből iszik, nem szomjazik többé”.

Mindannyian bűnösök vagyunk. S egyszer csak, esetleg egy teljesen átlagos hétköznapon, a legmegszokottabb munka közben, a szívünk csöndjében, vagy a szentmiseáldozat keretében vár minket a Mester, mint Jákob kútjánál az asszonyt, mert találkozni akar velünk, meg akarja változtatni az életünket. Az ember számára a Krisztussal – szavával a Bibliában, testével az Oltáriszentségben – való találkozás mindig olyan esemény, amely erővel tölti el, amely értelmet és értéket ad élete számára.
A kérdés az: felismerjük Őt? S ha igen, akkor szaladunk-e a felismerés örömében, hogy másokat is Jézushoz hívjunk? Jött-e már valaki utánunk? Hívtunk-e már valakit Jézushoz? Ha nem – még nincs késő – induljunk olyan friss lelkesedéssel, ahogy a szamariai asszony… Keresztségünk értelme ez: megtisztulni a legszentebb víz hatására, és egy életen át csatornaként továbbadni másoknak Krisztust, az Élet Vizét.
Nagyböjt – keresztségünk értékének újragondolása. Hála azért, hogy nem kell örökké szomjaznunk, meríthetünk magunknak és ajándékozhatunk másoknak is az élet vizéből, azoknak, akik még szomjaznak, hogy mindenki eltaláljon az örök életre szökellő vízforrásig, Krisztusig.

szombat, március 22, 2014

Nagyböjti elmélkedés – Harmadik vasárnap

...

Kedves barátaim Jeruzsálemben vagyunk. Nagyböjt harmadik vasárnapja van.
A mai evangéliumi ikon a szamaritánus nőé, amelyről szent János evangéliumának 4. Fejezete beszél. A zsidó hagyomány szerint a szikla, amelyből víz fakadt, Izrael népét elkísérte a pusztai vándorlás idején, egészen Kánaán földjéig. Szent Pál átveszi ezt a hagyományt és egy krisztológiai értelmezést ad neki: a korintusiakhoz irt első levél, 10. fejezeténél vagyunk. Itt azt mondja, hogy a szikla, amely a népet a pusztában elkísérte Krisztus volt. A szamaritánus asszonyról szóló evangélium egy jól meghatározott összefüggésben helyezkedik el. Jézus egy adott ponton azon van, hogy eldöntse, hogy jut el Galileába. A szöveg elmondja, hogy amerre ment át kellett mennie Szamarián. Nyilvánvaló teológiailag, hogy ahová ment görögül arra utal, hogy Jézus szabadon választja Isten akaratát. János megjegyzése túl a földrajzi megnevezésen, azt mondhatjuk, hogy kifejezi Isten tervét, hogy a szamaritánusokhoz is eljusson az Ő igéje. Mivel a szakasz alap gondolata arra vonatkozik, hogy az ember látásmódja arra korlátozódik, hogy megoldja saját személyes problémáit, mint egy klánhoz való tartozás, saját népéhez való tartozás, szemben találja magát egy isteni látásmóddal, amely sokkal átfogóbb. Ez egy olyan horizont, amely egyetemes üdvösségről álmodik. Azt látjuk tehát, hogy Jézus kérdésével, aki szomjasan a szamaritánus asszonyhoz fordul, hogy vizet kérjen, szemben áll az asszony korlátolt látásmódja, akit csupán az érdekel, és az foglalkoztatja, ami egy ideje fenn áll, tudniillik a szamaritánusok és zsidók közötti ellenségeskedés. Ekkor Jézus egy párbeszédet kezdeményez, amely az asszony életében felemeli a tekintetét, és arra hívja, hogy olyan vízzel oltsa szomját, amely az örök élet kútfeje. Azonban az asszonyt továbbra is az foglalkoztatja, hogy saját, személyes gondjait oldja meg. Tehát az örök élet kútfejére gondolva, megpróbálja megoldani a saját nehézségét amely a mindennapi víz szállítására vonatkozik. Amikor az asszony rájön, hogy Jézus próféta, mert rámutatott az életének egy kissé kínos részletére, a kérdést eltereli a vitatott istentiszteleti hely irányába. Ekkor Jézus újra közbelép és megpróbálja a beszélgetést egy teljesen más szintre emelni és azt mondja: „elérkezett a pillanat, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát.” Ez pedig azt jelenti, hogy az a kérdés, hogy melyik az igazi istentiszteleti hely nem áll fenn többé, mert elérkezett az abszolút igazság, amely Ő maga. Az istentisztelet benne történik meg, rajta keresztül, az Ő igéjében, hivatásán keresztül, amely őbenne teljesedik. Jézus pedig ezt mondja „Én vagyok, aki veled beszélek.” Ez Jézus messiási ön kinyilatkoztatása. Ezzel egy ugrást ér el az asszonyban, mert Jézus messiási bejelentésére, az asszony érzi annak a vágyát, hogy minderről értesítenie kell saját hittestvéreit, honfitársait és elmegy a szamaritánusok falujába, elmondja nekik találkozott a Messiással. Az utolsó jelenet, ami a szamaritánusokra vonatkozik, amikor meghallgatták az asszony tanúságtételét, arra kérték Jézust, hogy maradjon velük, és rájöttek, hogy a próféta, akiben az asszony felismerte a Messiást, nem csak a messiás, nem csak a mester, hanem a világ Megváltója. Mi is elmerülhetünk Jézus igéjében, amely kitágíthatja a mi látásmódunkat, hogy belépjünk Isten tervébe, vele álmodba egy kiengesztelődött világról. Ezt kívánom én is nektek, ennek az elmélkedésnek a végén.
Egy áldással akarom befejezni, amelyet mindenkinek ajánlok:
Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen 

Forrás: http://bojtemihaly.blogspot.ro

Nagyböjti gondolatok: Március 22. Szombat

Olvass!
Mik 7, 14-15. 18-20;
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedj!
A hitünk valósága és lényege mindig ugyanaz: Isten, aki az ő mérhetetlen szeretetét a meghalt és feltámadott Krisztusban nyilatkoztatta ki a számunkra.

Cselekedj!
Végiggondolom saját hitem történetét és hálát adok a kegyelmekért.

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

péntek, március 21, 2014

Nagyböjti gondolatok: Március 21. Péntek

Olvass!
Ter 37,3-4,12-13a. 17b-28
Mt 21,33-43,45-46

Elmélkedj!
A mostani világunk – ez a félelmeiben és reményeiben is kereső világ – nehogy már kedvtelen, letört emberektől hallja meg az örömhírt, akik türelmetlenek, vagy aggodalmasak, hanem olyanoktól, akiknek az életében szinte átsüt az a kezdeti lelkesedés, ami Krisztus öröméből származik, és így szolgálják az Evangélium hirdetését.”

Cselekedj!
Törekszem rá, hogy ma legyen Isten egyedül elég

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

csütörtök, március 20, 2014

NE FELEJTSD EL LETENNI A POHARAT - tanulságos történet

Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stresszkezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott félig üres vagy félig teli kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a pohár víz? A válaszok két dekagrammtól fél kilóig terjedtek. A pszichológus így válaszolt: A tényleges súly nem lényeges, az érzet attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, könnyű. Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebbnek érzem.

Majd így folytatta: Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz, képtelen leszel bármit is csinálni.

Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az éjszakába.

NE FELEJTSD EL LETENNI A POHARAT!

Talán ez is segít a feltámadás felé vezető úton.

Forrás: papi lista

Nagyböjti gondolatok: Március 20. Csütörtök

Akadály verseny
Olvass!
Jer 17,5-10
Lk 16,19-31

Elmélkedj!
Fedezzük fel és növeljük magunkban a buzgóságot, annak „az édes örömét, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot, még ha könnyek között vetünk is.

Cselekedj!
Mi akadály Isten és közöttem?

Az elmélkedések gondolatait Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli leveléből válogatta a Bp. Margit krt-i Ferences Plébánia munkatársainak közössége.

szerda, március 19, 2014

Reflektorfényben a román titkosszolgálat rekordere - (Márton Áronról, Erdély nagy püspökéről szóló írás)

                 Szerző: Bucsy Levente
Bucsy LeventeSoha senkiről nem termelt annyi papírt a román titkosszolgálat, mint Márton Áron püspökről. Volt miből merítenie két új kiadványnak.

236 kötetnyi, vagyis 77 ezer oldal titkosszolgálati anyagot hozott róla össze a Securitate. Soha senkiről annyit nem jelentettek a román titkosrendőrök, mint Márton Áronról (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.), „Erdély Mindszentyjéről”. Ki másról jelenjenek meg könyvek hát, ha nem róla, ahogy másutt mondják, „a legnagyobb székelyről”? A Szent István Társulat, a kolozsvári kistestvér Verbum kiadó, valamint a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal most egyszerre két kötetet is közread erről a kőkemény kiállású, de leszerelő diplomáciai érzékű, a diktatúrák által meghurcolt romániai katolikus egyházi vezetőről. 

A két könyv (Az idők mérlegén – Tanulmányok Márton Áron püspökről; Márton Áron – Válogatott írások és beszédek) persze a besúgók munkájának csak egy kis részébe tudott belemarkolni, a történelemtudomány számára még úgy is szinte fehér folt a püspök teljes életműve, hogy a román tudományos hozzáállás az utóbbi években jelentősen javult, és Csíkszentdomonkoson Márton Áron Múzeum üzemel, folyamatosan alakuló tartalommal.

– Ott is azon fáradozunk, amin a tanulmánykötetben, hogy átadjuk a püspök tanítását, életpéldáját – fogalmaz Lázár Csilla, a múzeum kvázi „őrangyala”.