péntek, május 31, 2013

Az Isten – öröm, az evangéliumot nem lehet gyászos arccal hirdetni

Május 31-én, pénteken reggel, a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Jozef Tomko bíboros, Kuriakose Bharanikulangara, Faridabad-Delhi érseke, valamint Walmor Oliveira de Azevedo, Belo Horizonte érseke. A szertartáson a Vatikán gazdasági részlegének alkalmazottai, valamint a Svájci Gárda munkatársai voltak jelen.

A Szentlélek a keresztény öröm „szerzője”, ahhoz, hogy hirdessük az evangéliumot, szívünkben legyen jelen az öröm, amelyet Isten Lelke ad nekünk – hangsúlyozta homíliájában a pápa. Temetési hangulatban, gyászos arccal nem lehet Jézust hirdetni.

A napi olvasmányokból kiindulva a pápa először utalt a Szofoniás könyvéből vett szavakra: „Örülj és ujjongj egész szívedből, veled van az Úr” (vö. Szof 3,14-18), majd idézte az evangéliumi szakaszt, amely Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szólt (Lk 1,39-56).

Erzsébetet és magzatát öröm töltötte el, amikor meghallotta Mária szavait. A pápa ismételten aláhúzta, mint múlt vasárnapi homíliájában: Mária sietve kelt útra, hogy unokanővérének segítsen. Minden öröm tehát, az öröm pedig ünnep – mondta a pápa.

Hozzátette: mi, keresztények nem vagyunk hozzászokva, hogy az örömről, a vidámságról beszéljünk. Sokszor jobban tetszik a siránkozás. Ezzel szemben a Szentlélek örömet ad nekünk.

Ő az a Lélek, aki vezet bennünket: Ő az öröm „szerzője”, az öröm Teremtője. Ez az öröm a Szentlélekben megadja nekünk a valódi keresztény szabadságot. Öröm nélkül, mi keresztények nem lehetünk szabadok, szomorúságunk rabszolgájává válunk.

VI. Pál pápa mondta, hogy az evangélium ügyét nem vihetjük előbbre szomorú, kedvét vesztett, elbátortalanodott keresztényekkel. Ez nem lehetséges, ez a kissé gyászos magatartás. A keresztények gyakran úgy mennek a szentmisére, mintha temetésre mennének, nem pedig Istent dicsőíteni. Ebből az örömből fakad a dicséret, Mária magasztaló éneke, Szofoniás öröm-éneke, Simeon, Anna Istent dicsőítő éneke! – mondta a pápa.

És hogy hogyan dicsőítsük Istent? Úgy, hogy kilépünk önmagunkból, ingyenesen, mint ahogy ingyenes Isten kegyelme is. A pápa kérdéssel fordult hallgatóihoz: „Ön, aki itt van a szentmisén, dicséri Istent, vagy csak kér tőle valamit és hálát ad neki? De dicséri is Istent? Ez egy új dolog spirituális életünkben. Dicsőíteni Istent, kilépni önmagunkból, időt fordítunk rá, hogy dicsőítsünk”.

„Milyen hosszúra nyúlt ez a mise” – mondhatná valaki. Ha nem dicséred Istent, nem ismered azt az ingyenességet, hogy időt fordíts Isten dicsőítésére, akkor számodra hosszú a szentmise. Ha azonban áttérsz erre a magatartásra, amelyet az öröm és Isten dicsőítése jellemez, akkor milyen széppé válik! Ilyen lesz az örökkévalóság: Isten dicsőítése! Nem lesz unalmas: gyönyörű lesz! Ez az az öröm, amely szabaddá tesz bennünket.

Ennek a dicsőítésnek, ennek az örömnek Jézus Anyja a példaképe. Az egyház Máriát „örömünk okának” nevezi – Causa Nostrae Letitiae. Miért? Mert a legnagyobb örömet hozza el, ami Jézus.

Imádkozzunk a Szűzanyához, hogy Jézust elhozva adja meg nekünk az öröm, az öröm szabadságának a kegyelmét. Adja meg a kegyelmet, hogy dicsőítsünk, ingyenes dicsőítő imával, mert Ő mindig minden dicsőítést megérdemel. Imádkozzunk a Szűzanyához az egyház szavaival: Veni, Precelsa Domina, Maria, tu nos visita. Miasszonyunk, te, aki olyan hatalmas vagy, látogass meg minket és adj nekünk örömet! – hangzott a pápa fohásza a péntek reggeli szentmisén.

(vm)

Mi van a történelem darálójában?

Soha nem gondoltam volna magamról, még ennek a blognak az indulásakor sem (2011, november), hogy itt megjelenő megszólalásaim egy jó része amolyan kényszerű apologetikus szerepet fog rám róni. Ugyanis alapállásom a történeti egyházhoz és keresztyénséghez – mióta az eszemet tudom – mindig is kritikus volt, s az ma is. Most mégis meglepődve tapasztalom magamon, hogy nem tudok kitérni a szerep elől, mert egyre markánsabban rajzolódik ki a szemeim előtt egy olyan globális világnézeti mainstream, amely miközben semlegesen ártatlannak tünteti fel magát, valójában egyre agresszívabban a keresztyénség által képviselt hagyományos értékvilág és közösségi identitás felfüggesztésére tesz kísérletet.
Steinbach József püspök úr hívta fel a figyelmemet a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének egyik jelenetére, amelyben a házigazda Svédország azzal tüntette ki magát, hogy bemutatkozásában két erőteljes utalásban is a több mint 120 milliós nézőközönség elé tárta véleményét vallási kérdésekről. (Egyébként a püspök jelezte, hogy a Reformátusok Lapja általa vezetett „Ige mellett” rovatának már leadott kéziratában ő is érintette ezt az ügyet, a megjelenés közelesen várható.)

A folytatás alább olvasható
Mi van a történelem darálójában?

Napi gondolatok: Isten háza az imádság háza Mk 11,11-26

Romváros - Efezus - Szilveszter archívum
Az evangéliumi részletben megfogalmazott két jelképes cselekedetnek és a hozzájuk fűzött
magyarázatnak keretében az evangelista arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus eljövetelével lezárult az ószövetségi világ, s megkezdődött a minden nép számára elérhető újszövetségi üdvrend.
   
 A fügefa megátkozása annak a zsidóságnak elutasítását szimbolizálja, amely nem nyitotta meg templomát Jézusnak és valamennyi népnek. Az üdvösség közvetítése szempontjából Izrael terméketlen fává lett, s ezzel a fával az isteni gazda már nem tud mit kezdeni. - A templom megtisztításának szimbolikája ugyanezt a gondolatot hangsúlyozza. Az árusok és pénzváltók jelenléte a templom külső udvarában ('a pogányok udvarában') önmagában véve nem jelent semmiféle rendellenességet (az áldozati állatok megvásárlásához és a templompénz befizetéséhez ugyanis szükség volt ezekre az intézményekre). Jézus tehát nem rendet akart csinálni, nem egyszerűen reformot akart bevezetni, hanem a népek számára zárt templom lerombolását és annak az új templomnak épülését akarta szimbolizálni, amely már nemcsak Izrael tulajdona, hanem minden nép számára az imádság háza.
Ez az új templom ő maga, akin keresztül minden nép elérheti Istent. - S az imádságnak ebben a mindenki számára megnyíló házában nem a zsidósághoz tartozás, nem a vélt érdemek a fontosak, hanem egyedül a hit, az Istenbe vetett feltétlen bizalom.
  
Mindennek személyes életünk számára is van mondanivalója. Isten üdvösségközvetítőkként akar bennünket használni. Ha elzárkózunk előle, ha gettó-szellemtől vezérelve nem közvetítjük Őt minden embertársunk felé, félő, hogy a terméketlen fügefa vagy a felforgatott templom sorsára jutunk. Ezt a sorsot elkerülendő a mai napon azért imádkozzunk, hogy Jézus tanításában elmélyülve és a kiválasztottság gőgjétől megszabadulva erős hittel tudjuk sugározni az örömhírt valamennyi embertársunk felé.

csütörtök, május 30, 2013

Amit jó volna, ha a diákok tudnának Jézusról

jesus
Jézus szavahihetősége a keresztény hit központi eleme. Ha Őneki hihetünk, akkor bízhatunk abban, amit Istenről mondott beleértve például, hogy Isten a Szentháromság, ami három személyből áll: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. 

Minden Jézus szavahihetőségén áll vagy bukik.
Némelyek Jézusról úgy próbáltak képet alkotni, mint csupán egy jó tanítóról, aki bölcs erkölcsi tanításokat adott. Jézus azonban ennél tovább ment. Azt állította, hogy Ő a Szentháromság egyik személye, Ő Isten maga.
Ez egy ütős állítás, legyen akár igaz, akár hamis. Ha igaz, akkor Ő valóban az univerzum Ura és a keresztény hit igaz.
 
Mik az alternatívák? 1. Hazug volt, egy vallási sarlatán, aki tudatosan hamis állításokat közölt magáról.
2. Őrült volt, aki bár őszintén azt gondolta, hogy Isten, de becsapta önmagát.
3. Pusztán legenda volt, és egyáltalán nem is létezett.
Nézzük meg egyenként.

A hazug elmélet
Ha Jézus hazudott, akkor rossz ember volt, mivel nem a legjobb dolog szándékosan megtéveszteni az embereket a személyeddel kapcsolatban, és főleg arra buzdítani őket, hogy kövessenek (Lk. 5,11), és bátorítani őket, hogy imádjanak. (Mt. 28,17)
A probléma ugyanakkor az, hogy azok közül akik Jézus életét olvassák, senki sem gondolja azt, hogy egy rossz ember. Krisztus azt állítja magáról, hogy Ő “alázatos és szelíd”, és mi hiszünk neki; s nem vesszük észre, hogy ha csupán ember volna, épp az alázatosságot és szelídséget fedeznénk fel legkevésbé az ő mondásaiban – mondja C.S Lewis.

Az őrült elmélet
Mi van a második lehetőséggel? Jézus talán őszintén, de tévesen hitte, hogy Isten.Végül is sok ember állítja magáról, hogy Isten. Az elmegyógyintézetek tele vannak ilyesfajta emberekkel. A probléma ezzel a feltevéssel is pont az, mint amikor Jézust hazugnak tituláltuk: a jelleme. Akik ismerték és olvasták az életét, úgy hiszik, hogy Ő bölcs és felvilágosult.
Valóban, az erkölcsi tanításai mint például: szeresd az ellenségeidet, klasszikusként vannak elkönyvelve, és a történelem legfennköltebb kifejezései között van az erkölcsi értékét tekintve.
Olvassuk el a Hegyi Beszédet Máté evangéliumában, (5:1-10) és tegyük fel magunkban a kérdést, hogy valóban őrült ember szavai lehetnek-e ezek?

A legenda elmélet
Vannak emberek, akik azt állítják, hogy Jézus soha sem létezett, pusztán egy legenda, vagy ha létezett is, olyan sok legenda fonódott köré, hogy nem bízhatunk abban, ahogy az Újszövetség leírja életét és tanításait. Tömören kiemelek 3 okot, hogy ez miért nem igaz:
1. Az Újszövetségi Szentírást, amely a Krisztus halála utáni első nemzedéken belül íródott, amíg a szemtanúk még életben voltak. Ennek tükrében jobb forrásaink vannak Jézusról, mint a világtörténelem legtöbb híres alakjáról. A legkorábbi életrajzokat Nagy Sándorról Arrianus és Plutarch írta, halála után 400 évvel, de a történészek nem kételkednek abban, hogy Nagy Sándor létezett, vagy hogy alapvető információkkal rendelkezünk az életéről.

Mi több, az Újszövetség dokumentumai jobban tanúsítva vannak, mint bármely más antik mű. Több mint 5000 teljesen vagy részben fennmaradt kézirat található, amely Kr.u 500-nál hamarabb keletkezett. A másik legtöbb példányban fennmaradt antik mű Homérosz Iliász című eposza, amelyből 50 példány maradt fenn a keletkezés utáni 500 éves intervallumon belülről. Az Újtestamentum kéziratainak sokasága megengedi, hogy egymással szembeállítsuk őket, és biztosítsuk, hogy a megbízhatóan átadták nekünk, nagyon kevés eltérő olvasattal. Ez azt jelenti, hogy ezek megbízhatóan átadják az eredeti üzenetet és nem legendák halmaza, amely hosszú idő alatt felhalmozódott.

2. Názáreti Jézusról, Poncius Pilátusról és még akár keresztelő Jánosról is olvashatunk, a kor nem bibliai forrásaiból, ilyen példaként szolgálnak Iosephus Flavius zsidó történész írásai. (Kr. u 37-100) Más korai szerzők között szerepel, akik Jézusra és a korai keresztény közösségekre utalnak, ifjabb Plinius (Kr.u 61-112) és két római történész, Tacitus (Kr.u 56-117) és Suetonius. (Kr.u 69-122).

3. Ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy az apostolok találták ki Jézus életét, halálát és feltámadását, ugyanolyan készséggel kell kimondanunk, hogy sok szörnyen fájdalmas halált, például élve megnyúzást, keresztre feszítést, megkövezést és lefejezést vállaltak egy olyan dologért, amiről tudták, hogy mítosz.
Ez és sok más indok tisztázza, hogy miért ,,nem merészkedett egy komoly tudós sem Jézus történelmietlenségét bizonyítani – vagy ha bármely szinten is vesszük nagyon kevesen próbálták, és ők sem tudtak egy sokkal erősebb, valóban teljes bizonyítékot hozni az ellenkezőjére.” – mondja a kimagasló történész, Michael Grant.

De ha Jézus nem volt hazug, őrült, vagy legendás alak, akkor késznek kell lennünk arra, hogy elfogadjuk annak, akinek mondta magát: az univerzum Urának.
C. S. Lewis ezt mondta Jézusról: „Döntened kell! Ez az ember vagy Isten Fia volt és most is az; vagy egy őrült, esetleg annál is rosszabb. Elhallgattathatod, mint egy bolondot; leköpheted és megölheted, mint egy megszállottat; vagy leborulhatsz az Ő lábai előtt és Uradnak és Istenednek hívhatod. De nem állhatunk elő azzal a gyakori butasággal, hogy Ő csupán egy nagy emberi tanító volt. Ezt a lehetőséget Ő nem hagyta meg számunkra. Nem hagyta meg, mivel nem állt szándékában.”
A szerző: Matt Frad /California/

matt-fradd

Matt Frad ausztráliai születésű és saját döntéséből katolikus. Miután egy mély megtérésben volt része a World Youth Day római rendezvényén 2000-ben, Matt arra kötelezte el magát, hogy másokat is meghívjon Jézus Krisztushoz és az Őáltala alapított Egyházhoz. Kanadában és Írországban dolgozik misszionáriusként, és több mint 10000 tinédzsernek és fiatal felnőttnek adta tovább az Evangélium örömhírét. Matt ugyanakkor az Egyházat is szolgálta ezen teljes idő alatt laikusként Ausztráliában, Írországban, Kanadában és Texasban Matt volt már vendég a BBC-n, az EWTN-n, az ABC-n és a Katolikus Kérdések élő műsorában (Catholic Answers Live), ahol megosztotta saját személyes történetét a bűnről, megtérésről és emberek megtérítéséről világszerte. Matt Dél-Kaliforniában él feleségével és 3 gyerekével, ahol hitvédelmezőként és szónokként dolgozik a Katolikus Kérdéseknél. (Catholic Answers) 

Huge falsehoods in the open letter of Fr. F. Elsinger who supports the messages of the warning of second coming



The letter adressed to Dr. Mark Miravalle, professor of theology, by Fr. F. Elsinger is clearly a witness that nor  its writer (who is maybe unfortunately a priest?!), nor its distributors know the Bible and the teaching of the Catholic Church, because if they knew, then they probably wouldn’t have written it, and they wouldn’t spread this letter, only with the evil intention of misleading sincere people.

The retorical question of Mr. Elsinger: ,,What kind of evil spirit would ask you to pray the most Holy Rosary daily?”

Dear Mr. Elsinger and Dear Distributors, the kind of evil spirit which drives the water to the mill of itself. While it tries to build a community for itself and seperate the Church, what does it matter what people do or pray? ,,Paris is worth a mass”, or not? IV. Henry, the French king, suceeded, he was given a crown. Why would the lord of lies, Satan be unable to manage things? 

Mr. Elsinger: ,, ... as well as the loyalty to the traditional teaching of the Catholic Church?”

Stating such thing is extreme, shall I say an iron ring made out of wood, an absurdity! It is only traditional in the warning messages, the reality is different. Even the little children in religion class know, what the writer and the distributors of this letter fail to acknowledge. To”the traditional teaching of the Catholic Church” belong the officially elected, all-time pope, who is now Pope Francis, who is denied by these ,,WARNERs” as they think that he is a false prophet. 

Mr. Elsinger: ,,I’ve got another question, if I may... Jesus established his Church with Peter as his prime governor on Earth with at least two other apostoles, with James and John...”

Here’s another severe blunder! Did the Lord, Jesus, really establish his Church with only 3 apostoles and not with 12 apostoles, which is also stated by the Bible?

Mr. Elsinger: ,,How Jesus dared act independently from the Church hierarchy and convert Saul unexpectedly according to His Will? And not only He converted him, but taught him the Gospel and ordained him as an apostole independently from Peter? How could this happen, if Jesus is always and forever forced to stay beetwen the limits of the hierarchy of His Own Church?  

Did the Lord Jesus really act independently from hierarchy when He converted Saul and ordered him as his apostole and to preach the Gospel? 

Dear writer and distributors, if I only grab a half sentence from the Bible, I can prove from the Bible that there is ,,no God”.
 ,,There is no God! – states the first verse of psalm 14. But if I put the first half of the sentence to the right place, the whole text sounds quite differently and has a different meaning: ,,The fool has said in his heart: ,,There is not God!”
We have the same with the open letter of Mr. Elsinger, too, which only talks about a little part of the whole Truth. It is true, indeed, that on the way to Damascus there isn’t any actual representatives of the hierarchic Church at the event that starts Saul on his way to convert and become an apostole, but how could there be, when he was up to eliminate the followers of Christ and wanted to imprison them.
After what happened on the way to Damascus, Jesus Himself, who appeared on the way, sent the blinded Saul to the representative of the Church in Damascus, and sent Ananias to him as well, who would give his sight back and accept him in the official Church by baptising him.
Let’s see what the Bible says! In the acts of the apostols we can read:
,,As he neared Damascus on his journey, suddenly a light from heaven flashed around him.  He fell to the ground and heard a voice say to him, “Saul, Saul, why do you persecute me? ”Who are you, Lord?” Saul asked.“I am Jesus, whom you are persecuting,” he replied.  “Now get up and go into the city, and you will be told what you must do.” (Acts 9, 3-6)

”In Damascus there was a disciple named Ananias. The Lord called to him in a vision, “Ananias!” “Yes, Lord,” he answered.  The Lord told him, “Go to the house of Judas on Straight Street and ask for a man from Tarsus named Saul, for he is praying. In a vision he has seen a man named Ananias come and place his hands on him to restore his sight.” “Lord,” Ananias answered, “I have heard many reports about this man and all the harm he has done to your holy people in Jerusalem. And he has come here with authority from the chief priests to arrest all who call on your name.” But the Lord said to Ananias, “Go! This man is my chosen instrument to proclaim my name to the Gentiles and their kings and to the people of Israel. I will show him how much he must suffer for my name.”Then Ananias went to the house and entered it. Placing his hands on Saul, he said, “Brother Saul, the Lord—Jesus, who appeared to you on the road as you were coming here—has sent me so that you may see again and be filled with the Holy Spirit.” Immediately, something like scales fell from Saul’s eyes, and he could see again. He got up and was baptized, and after taking some food, he regained his strength.” (Acts 9, 10-19)

,,Later we can read: When he came to Jerusalem, he tried to join the disciples, but they were all afraid of him, not believing that he really was a disciple. But Barnabas took him and brought him to the apostles. He told them how Saul on his journey had seen the Lord and that the Lord had spoken to him, and how in Damascus he had preached fearlessly in the name of Jesus.  So Saul stayed with them and moved about freely in Jerusalem, speaking boldly in the name of the Lord.” (Acts 9, 26-28)

These parts don’t suggest for me in any way that the Lord Jesus lead Saul to the whole Truth apart from the actual Church and hieararchy and thus made him and apostole.
How did Paul apostole think and how did he approach to the actual Church and its leaders. When a problem arose with the teaching, what did he do? Did he try to solve it by himself?
No, he didn’t. He went to Jerusalem to the apostoles and elders to recieve details, even when he probably had a good relationship with the Lord Jesus, he went for advice to the leaders of the Church established by Him and submitted to their decision.

,, Certain people came down from Judea to Antioch and were teaching the believers: “Unless you are circumcised, according to the custom taught by Moses, you cannot be saved.” This brought Paul and Barnabas into sharp dispute and debate with them. So Paul and Barnabas were appointed, along with some other believers, to go up to Jerusalem to see the apostles and elders about this question. The church sent them on their way, and as they traveled through Phoenicia and Samaria, they told how the Gentiles had been converted. This news made all the believers very glad. When they came to Jerusalem, they were welcomed by the church and the apostles and elders, to whom they reported everything God had done through them. Then some of the believers who belonged to the party of the Pharisees stood up and said, “The Gentiles must be circumcised and required to keep the law of Moses.” The apostles and elders met to consider this question.”(Acts 15, 1-6)

And after the debate, the hiearachic Church, under the reign of Peter, made a decision: Then it seemed good to the apostles and the elders, with the whole church, to choose men from among them and send them to Antioch with Paul and Barnabas. They sent Judas called Barsab'bas, and Silas, leading men among the brethren, with the following letter: "The brethren, both the apostles and the elders, to the brethren who are of the Gentiles in Antioch and Syria and Cili'cia, greeting. Since we have heard that some persons from us have troubled you with words, unsettling your minds, although we gave them no instructions, it has seemed good to us, having come to one accord, to choose men and send them to you with our beloved Barnabas and Paul, men who have risked their lives for the sake of our Lord Jesus Christ.  We have therefore sent Judas and Silas, who themselves will tell you the same things by word of mouth.” (Acts 15, 22-27)

The question of Fr. F. Elsinger:  ,,How Jesus dared act independently from the Church hierarchy and convert Saul unexpectedly according to His Will? And not only He converted him, but taught him the Gospel and ordained him as an apostole independently from Peter?

The answer of apostole Paul can be read in the letter to Galatians: ” Then after fourteen years I went up again to Jerusalem with Barnabas, taking Titus along with me. I went up by revelation; and I laid before them (but privately before those who were of repute) the gospel which I preach among the Gentiles, lest somehow I should be running or had run in vain. But even Titus, who was with me, was not compelled to be circumcised, though he was a Greek. But because of false brethren secretly brought in, who slipped in to spy out our freedom which we have in Christ Jesus, that they might bring us into bondage-- to them we did not yield submission even for a moment, that the truth of the gospel might be preserved for you. And from those who were reputed to be something (what they were makes no difference to me; God shows no partiality) --those, I say, who were of repute added nothing to me; but on the contrary, when they saw that I had been entrusted with the gospel to the uncircumcised, just as Peter had been entrusted with the gospel to the circumcised (for he who worked through Peter for the mission to the circumcised worked through me also for the Gentiles), and when they perceived the grace that was given to me, James and Cephas and John, who were reputed to be pillars, gave to me and Barnabas the right hand of fellowship, that we should go to the Gentiles and they to the circumcised;” (Gal 2, 1-9)

Mr. Eisnger finished his letter this way: ,,I accept these messages literally, declaring my full loyalty to the traditional teaching of the Catholic Church, especially as Blessed II. Pope John Paul preached it in our days.”

 As I previously mentioned, stating this is extreme, an iron ring made out of wood, an absurdity! It is only traditional in the warning messages, the reality is different. The traditional teaching of Blessed II. Pope John Paul  was printed 20 years ago in the Cathechism of the Catholic Church, which is completely against these messages. And here the idea of ,,Both the goat has enough to eat and the cabbage remains.” does not work as the writer would like.

It is this or that. Either I accept the teaching of the Church and I am the member of the Catholic Church, or I accept the messages of this great warning and thus disinherit myself from the Church. The latter indicates naturally that I can’t take sacraments, I can’t go to confession and I can’t receive communion. I cannot accept both. Even the little children in religion class know what the writer and distributor of these messages fail to acknowledge. To”the traditional teaching of the Catholic Church” belong the acceptance of the officially elected, all-time pope, who is now Pope Francis, who is denied and refused by these ,,WARNERs” or they think that he is a false prophet. 

In conclusion, it is rewarding to read the Bible and the Cathecism and study them seriously. Who is willing to do this, considering his or her salvation, will realise that the warning messages have the same thing as the ”golden tabernacles” in the message of 30th of April, 2013.  If we poke them a little, we find that ,,all that glitters is not gold” that behind the golden colour we find wood, stone, brick or metal. Even the messages that rouse you to pray more, confess, receive the Holy Eucharist, attend the Holy Mass, have heresy and falsehood behind them.

Dr. Mark Miraville famous mariologist, professor of theology in the Franciscan University of Steubenville said:It is realistic, in my opinion, during our contemporary experience of challenge and change presently being experienced in the Church and in the world, to expect even more false messages in the times to come—false messages intermixed with true content--which serve the diabolical goal to distract us from authentic Church authority and doctrine, and from Heaven’s authentic message for our age. This can only be countered and remedied by a renewed commitment of obedience to our Holy Father, Pope Francis, and to all legitimate Church authority. Let us jointly and fervently pray for our beloved Holy Father, Pope Francis; for our holy Catholic Church; for the Triumph of Divine Mercy and the Immaculate Heart of Mary as found in authentic contemporary messages of Jesus and Mary; and for the peaceful conversion and reconciliation of the alleged seer and all her present supporters into the heart, obedience, and unity of the Church.”

fr. Szilveszter ofm
Csíksomlyó, 26th of May, 2013

Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék Krisztus Testéből - Úrnapja - meghallgatható

A mindenkori pápához való tartozásom, jelen esetben Ferenc pápának az elfogadása biztosítéka annak, hogy egységben vagyok a Római Katolikus Egyházzal, s annak minden egyes tagjával. Ha ez az egység hiányzik, bármilyen okból kifolyólag, nem járulhatok szentáldozáshoz. (Az alábbi lejátszó nyílra kattintva meghallgatható a Csíksomlyói templomban elhangzott prédikáció.)

Nagy csúsztatások a nagyfigyelmeztetések üzeneteit támogató Fr. F. Elsinger féle nyílt levélben, avagy a naiv hívők szándékos megtévesztése

Látom, újra előcibálták a facebookon a Dr. Mark Miravalle teológiai professzornak címzett Fr. F. Elsinger féle nyílt levelét, amely egyértelműen arról tanúskodik, hogy sem az írója (aki sajnálatos módon egy pap?!), sem a terjesztői nem ismerik a Bibliát és a Katolikus Egyház tanítását, mert ha ismernék, akkor minden bizonnyal nem íródott volna meg, és nem terjesztenék ezt a levelet, ha csak nem a jóhiszemű emberek megtévesztésének ördögi szándékával. 

Elsinger úr költői kérdése: „Miféle gonosz szellem kérné a legszentebb Rózsafüzér naponkénti elimádkozását?”

Kedves Elsinger úr és Kedves Terjesztők, az a gonosz szellem, amelyik a saját malmára hajtja a vizet. Miközben a saját maga közösségét igyekszik felépíteni, az Egyházat megosztani, mit számit neki, hogy a hívei mit csinálnak, vagy éppen mit imádkoznak. „Párizs megér egy misét”, vagy nem? Henrik, francia királynak összejött, megkoronázták, a hazugság atyjának, a sátánnak miért ne jönne össze?

Elsinger: „… valamint a katolikus Egyház hagyományos tanításaihoz való hűséget?”
Ezt állítani egy kicsit túlzás, hogy ne mondja fából vaskarika! Ez csak az üzenetekben van így a valóságban nem áll. Hisz a kis hittanos gyerek is tudja, amit a levél írója és terjesztője nem akar tudomásul venni, hogy a „katolikus Egyház hagyományos tanításaihoz” szorosan hozzá tartozik a mindenkori, hivatalosan megválasztott pápa, jelen esetben Ferenc pápa, akit a „figyelmeztetők” megtagadnak.

Elsinger: „Van egy másik kérdésem, ha szabad… Jézus már megalapította Egyházát Péterrel, mint az Ő földi helytartójával, legalább két másik apostollal, Jakabbal és Jánossal…”
Ismét egy kemény mellé fogás, az Úr Jézus tényleg csak három apostolával alapított volna Egyházat, és nem 12-vel, amiről a Biblia is beszél?

Elsinger: „Hogyan mert Jézus az egyházi hierarchiától függetlenül cselekedni és megtéríteni Sault, váratlanul, Saját akaratából? És nem csak megtéríteni, de tanítani az Evangéliumra és apostolává felkenni őt, mindezt Pétertől függetlenül? Hogyan történhetett ez, ha Jézus kényszerítve van, hogy mindig és mindörökre csak a Saját Egyháza hierarchikus tekintélyének korlátain belül cselekedhet?”

Tényleg a hierarchiától teljesen függetlenül cselekedet az Úr Jézus, amikor megtérítette és apostolává tette Sault?

Tisztelt levélíró és terjesztők, ha csak egy félmondatot, vagy gondolatot ragadok ki a Bibliából, akkor azt is be tudom bizonyítani a bibliából, hogy „nincs Isten”.
„Nincs Isten!”- áll a 14 zsoltár első versében. De ha hozzá teszem a mondat első felét is, akkor már egészen másként hangzik és egészen más az értelme: „Az esztelen ezt mondja szívében: ’Nincs Isten!’”

Ugyanígy állunk a szóban forgó Elsinger úr nyílt levelével is, ami a teljes igazságnak csak egy kis részét mondja el. Az valóban igaz, hogy a damaszkuszi úton nincs jelen a hierarchikus egyház aktuális képviselője, annál az eseménynél, ami Sault elindítja a megtérés és az apostollá válás útján, de hogyan is lehetett volna jelen, amikor pont a Krisztus-követők felszámolásán, börtönbe juttatásán fáradozott.
De a damaszkuszi úton történtek után, már maga Jézus, aki megjelent útközben neki, küldi a megvakult Sault a Damaszkuszi egyház képviselőjéhez, illetve Ananiást ő hozzá, aki visszaadja szeme világát és befogadja a hivatalos egyházba azzal, hogy megkereszteli.
Tehát Jézus nem az egyházi hierarchiától függetlenül cselekszik és téríti meg Sault s teszi Pál apostollá. A damaszkuszi úton elkezdett jót, a hierarchikus egyházon belül, annak képviselői által viszi diadalra és teszi gyümölcsözővé. 

De lássuk csak, mit mond erről a Biblia? Az apostolok Cselekedeteiben a következőket olvashatjuk:
„Már Damaszkusz közelében járt (Saul), amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”(ApCsel 9, 3-6)
„Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr egy látomásban megszólította: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” - felelte. S az Úr folytatta: „Kelj fel és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault… Ananiás tiltakozott: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyit ártott szentjeidnek Jeruzsálemben. Ide pedig megbízatása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja a nevedet.” Az Úr azonban ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.” Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, majd evett és erőre kapott” (ApCsel 9, 10 – 19).
„Később pedig ezt olvashatjuk: „Amikor Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében” (ApCsel 9, 26 – 28).

Ezek a részek számomra semmiképpen sem azt sugallják, hogy az Úr Jézus az aktuális egyháztól és hierarchiától függetlenül vezette volna el Sault a teljes igazságra és tette volna apostollá.

De minderről hogyan gondolkodott Pál apostol. Amikor hitbeli probléma merül fel, mit tesz, egyedül próbálja megoldani? Nem, hanem föl megy Jeruzsálembe az apostolokhoz és presbiterekhez, hogy eligazítást kérjen, pedig minden bizonnyal ekkor is jó kapcsolatban volt az Úr Jézussal, de mégis az általa alapított egyházi vezetőséghez fordul tanácsért és az ő döntésüknek aláveti magát!
„Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez… Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten… Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet.”(ApCsel 15, 1 – 6).

Majd a vita végén, a hierarchikus egyház, Péter apostol irányításával meghozta a döntést: „Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt írták a kezük által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket” (ApCsel 15, 22 – 27).

Fr. F. Elsinger úr kérdése: „Hogyan mert Jézus az egyházi hierarchiától függetlenül cselekedni és megtéríteni Sault, váratlanul, Saját akaratából? És nem csak megtéríteni, de tanítani az Evangéliumra és apostolává felkenni őt, mindezt Pétertől függetlenül?

Pál apostol válasza a Galatákhoz irt levelében olvasható: „Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe, s Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem oda, s megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is, az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen… a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, akik azért tolakodtak be közénk, hogy kifürkésszék Krisztus Jézusban való szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket. Ezeknek egy pillanatra sem tettünk engedményt, hogy az evangéliumot tisztán megőrizzük számotokra… a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében…Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok, ők meg a körülmetéltek körében” (Gal 2, 1 – 9).

Elsinger úr nyílt levelét így fejezi be: „elfogadom ezeket az üzeneteket szó szerint, kinyilvánítva a katolikus Egyház hagyományos tanításához való teljes hűségemet, különösen, ahogyan Boldog II. János Pál pápa meghirdette a napjainkban.

Mint fentebb írtam, ezt állítani túlzás, hogy ne mondja fából vaskarika! Ez csak az üzenetekben van így a valóságban nem áll. A Boldog II. János Pál pápa által meghirdetett hagyományos egyházi tanítás a 20 éve kiadott Katolikus Egyház Katekizmusában nyert formát, amivel homlokegyenest ellenkeznek a nagyfigyelmeztetés üzenetei. Márpedig itt nem működik a „kecske is lakjon jól és a káposzta is maradjon meg” elve, ahogy szeretné a levél írója.
Itt vagy-vagy van. Vagy az Egyház tanítását vallom magaménak és akkor a katolikus egyház tagja vagyok, vagy a nagyfigyelmeztetés üzeneteit és akkor önmagamat kizárom az Egyházból. Utóbbiból természetesen az következik, hogy nem járulhatok szentségekhez, nem gyónhatok, és nem áldozhatok. A kettőt együtt nem vallhatom. Hisz a kis hittanos gyerek is tudja, amit a levél írója és terjesztői nem akarnak tudomásul venni, hogy a „katolikus Egyház hagyományos tanításaihoz” szorosan hozzá tartozik a mindenkori, hivatalosan megválasztott pápa elfogadása, jelen esetben Ferenc pápáé, akit a „figyelmeztetők” elutasítanak, megtagadnak, vagy éppen álprófétának tartanak.

Befejezésül csak annyit, hogy érdemes a Bibliát is, a Katolikus Egyház Katekizmusát is kézbe venni és komolyan tanulmányozni. Aki hajlandó ezt megtenni, örök üdvössége miatt, az rá fog jönni arra, hogy a nagyfigyelmeztetések üzeneteivel ugyanaz a helyzet, mint a 2013. április 30-i üzenetben szereplő „arany tabernákulumokkal”. Ha egy kicsit megpiszkáljuk őket, mindjárt kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik, hogy az arany szín alatt fa, kő, tégla vagy éppen fém van, míg a jámborságra – több imára, szentgyónásra, szentáldozásra, szentmisén való részvételre – buzdító üzenetek mögött pedig eretnekség, tévtanítás húzódik meg.

Dr. Mark Miravalle neves mariológus, a Steubenville-i Ferences Egyetem teológiaprofesszora szerint: „Az Egyház és a világ jelenlegi, kihívásokkal teli időszakában reálisan számíthatunk további, igaz elemekkel kevert hamis üzenetekre, melyek sátáni célja, hogy elfordítsanak a hiteles egyházi tekintélytől és tanítástól, valamint korunk hiteles égi üzeneteitől. Ezt csakis Ferenc pápa és az egyházi tekintély iránti engedelmességünk megerősítésével védhetjük ki. Imádkozzunk a Szentatyáért, az apostoli, egy, szent Katolikus Egyházunkért, az Isteni Irgalmasság és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve győzelméért – amelyről hiteles kortárs üzenetek szólnak –, valamint azért, hogy az állítólagos látnok és követői békében megtérjenek és visszatérjenek az Egyház szívébe, egységébe és az iránta való engedelmességbe!”

fr. Szilveszter ofm
Csíksomlyó, 2013. május 26.

Napi gondolatok: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét - Úrnapja

Utolsó-vacsora terme - Szilveszter archívum
Úrnapját hivatalosan 1264 óta ünnepli a Katolikus Egyház. Lüttich-i Szent Julianna, belga szerzetesnő indítványozását követően, IV. Urbán pápa rendelte el.
Úrnapja Krisztus Szent Testének és Vérének, „a mennyből alászállott, élő kenyérnek” az ünnepe, amely az Utolsó vacsorára emlékeztet, aminek keretében az Úr Jézus rendelkezése alapján Pál apostol szavaival élve, az Ő halálát hirdetjük, amíg újra el nem jön.
Ebben az eucharisztikus megemlékezésben, a szentmiseáldozatban, Jézus mindig étkül adja önmagát, „a mennyből alászállott, élő kenyér”- formájában, hogy általa egyre mélyebb és bensőségesebb kapcsolatba kerüljünk Vele és az Atyával „a Szentlélekben”.
Azonban, mindez csak a benne hívők számára valóság. Ugyanis amikor Jézus megalapítja az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget. Nemcsak a maga személyében való hitet követeli meg, hanem valóságos vételét a Kenyérnek, amely Ő maga. Még világosabban fogalmazva: Ahhoz, hogy éljünk, szükséges ennünk az Emberfia testét, s innunk az Ő vérét, mert, ahogy Jézus fogalmaz Szt. János evangéliumában: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek”(Jn 6,53).
Hallgatói nem értették, hogy valójában miről beszél, amikor önmagát az élet kenyerének nevezte, és testét fogyasztandó ételnek, vagy igen? és pontosan azért a fölindulás közöttük, mert képtelenségnek, kemény beszédnek tartják az egészet?
Amikor a "magyarázat" elmarad, és Jézus csak ismétli a Teste fizikai vételének szükségességét, akkor sokan elhagyják. A tanítványok is csak az utolsó vacsorán értik meg az Úr Jézus szavainak jelentését.
Valóban, a Krisztus-i tanítás alapján valami hihetetlen dolgot hirdet az Oltáriszentséggel kapcsolatosan a katolikus egyház. Egy, búzalisztből és vízből készült ostyáról állítja azt, hogy benne van Jézus Krisztus, az Élő Isten Fia. S mindez úgy, hogy az az ostya külsőleg semmit sem változik, s még az íze is ugyanaz marad.
Olyannyira meredek gondolat ez, hogy a nem katolikus keresztény egyházak is ezen a ponton már az emberi észre hallgatva mást állítanak, mint mi. Nevezetesen afféléket, hogy abban a kenyérben, csak a vétel pillanatában, vagy jelképesen van benne Jézus, mások egyenesen tagadják a szentségi jelenlétet. Pedig a Szentírásban feketén-fehéren áll, hogy Jézus az utolsó vacsorán azt mondta a kenyérre, hogy ez az én testem, s a borra: ez az én vérem. Vagy Szt. János evangéliumában: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital” (6,55).
Az ember törheti a fejét azon, hogy hogyan van benne Jézus, az Isten Fia abba az ostyában, a világteremtő ura, egy picinyke anyagban. Megoldani az emberi ész fényénél ezt a kérdést nem lehet, csak hittel vallani, hogy azaz Isten, aki megteremtette a világot és megalkotta a világ törvényeit, megteheti azt, hogy a meglévő törvényeket félretéve abba a kicsiny anyagi valóságba költözzön egy erre felhatalmazott ember, a pap szavai által.
Utolsó-vacsora terme - Szilveszter archívum
Ebben a hitben jártak előttünk jó példával a szentek, köztük IX. Szent Lajos francia király, akinek egy alkalommal jelentették, hogy a kápolnában miséző pap által felmutatott szent Ostyában megjelent az Úr Jézus, jöjjön és lássa. A szent király válasza, menjenek és lássák azok, akik nem hisznek, ő csoda nélkül is hiszi, hogy az Oltáriszentségben jelen van az örökön élő Krisztus.
Az Oltáriszentségben nem az a lényeg, hogy hogyan van benne Jézus, hanem az, hogy JELEN van, és ezt a Jézust magunkhoz vehetjük a szentáldozások alkalmával, vele találkozhatunk, vele egyesülhetünk, benne Őt imádhatjuk.
Jézus nem véletlenül kötötte a vele való találkozást, a vele való egyesülést, egy étkezési formához. Mert gondoljunk arra, hogy az Oltáriszentséget magunkhoz véve az a piciny ostya felszívódik szervezetünkben, s annak minden tagjába. Lélekben is így itatódik be a szentáldozás által az Isten Fia lényünk minden egyes részébe.
Az oltáriszentség vételekor Istennel és Istenen keresztül egymással egyesülünk. Éppen ezért a szentáldozásban nincs helye a szeretetlenségnek, a megoszlásnak, az engedetlenségnek, a bűnnek.
A Szentáldozás gyümölcse, hogy egyesülök Krisztussal, ez pedig elválaszt a bűntől, és összekapcsol a többiekkel, ezáltal létrehozza a Krisztus által alapított Egyház közösségét, amelynek élén a pápa áll. A mindenkori pápához való tartozásom, jelen esetben Ferenc pápának az elfogadása biztosítéka annak, hogy egységben vagyok a Római Katolikus Egyházzal, s annak minden egyes tagjával.
Ha ez az egység hiányzik, bármilyen okból kifolyólag (ha súlyos bűn terheli lelkemet, ha más valláshoz tartozom, ha életállapotom nem az Egyház szándéka szerinti, ha a nagyfigyelmeztetés üzeneteit elfogadom, ha az Egyház hitigazságait kétségbe vonom…), nem járulhatok szentáldozáshoz.
Szívleljem meg Pál apostol szavait és vegyem komolyan figyelmeztetését: „Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza” (1 Kor 11, 27-29).
De felebarátaink megtagadásával, ellenük elkövetett bűnök terhe alatt sem áldozhatunk. Nem véletlenül mondta Jézus: „ha ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat”(Mt 5, 23-24).
Természetesen, mint a többi hat szentség, az Oltáriszentség sem működik magától. Szükséges a mi beleegyezésünk, akaratunk, hogy mi is akarjuk azt, ami történni fog: a Jézussal való találkozásban. A vele való találkozásra föl kell készülni. Enélkül könnyen automatizmussá, és szürke, megszokott cselekedetté válhatnak áldozásaink.
De a másik végletbe sem szabad esni. Mégpedig abba, hogy olyan méltatlannak tartjuk magunkat az Oltáriszentségre, hogy alig merünk megáldozni.
Viszont a legtöbb esetben nem is az előbbi kettővel van a baj, hanem a közömbösséggel. A legtöbbször a nemtörődömség miatt nem áldoznak a hívő katolikusok. Azért, mert időnként meg kellene gyónni, hogy alkalmassá váljon a szentáldozásra, s a gyónás már nem akar menni. Vagy egészen egyszerűen azért nem áldoznak sokan, mert föl sem fogják azt, hogy micsoda nagy ajándéktól fosszák meg magukat, ha távol maradnak az szentáldozástól, hogy az isteni segítség, amit elnyerhetnének a szentáldozásban, ahelyett, inkább a saját hasztalan erőfeszítéseikkel járják az élet útját.
Ne feledjük a keresztény ember életével kapcsolatosan, csak az Oltáriszentség vétele által válhat valóra az a krisztusi kijelentés, miszerint: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek'' (Jn 15, 5). Tehát a szőlőtőn maradva, belőle táplálkozva, nyerhetjük meg azt az energiát, erőt, ami szükséges ahhoz, hogy szerencsésen járhassuk végig az élet göröngyös útját, ahhoz, hogy megoldhassuk a szürke hétköznapokban adódó nehézségeket, elháríthassuk az utunkba kerülő akadályokat.
Bár mi katolikusok is teljesen különbözünk egymástól: korban, nemben, különbözőek a szociális helyzetünk, és vérmérsékletünk, stb. de egy dologban mindannyian egyformák vagyunk. Mindannyian egyformán ugyanarra az éltető kenyérre szorulunk: mindannyiuknak ugyanabból a kenyérből kell ennünk, ha „érezni” akarjuk magunk között a krisztusi élet lüktetését, a szőlőtő vesszőkbe áramló éltető nedvét. Hiszen mindannyian egy testet alkotunk: Krisztus titokzatos testét, mégpedig azért, mert mindannyian egyazon éltető kenyérből részesülünk. Pál apostol szavaival élve: „És a kenyér, amelyet megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés. Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindnyájan egy kenyérből részesülünk” - (1 Kor 10, 16-17).
A mai ünnepen gondolkodjunk el azon. hogy a mi életünkben milyen helyet foglal el az Oltáriszentség. Valóban úgy tekintek rá, mint az Istennel való találkozásra, mint az élet kenyerére, amiből táplálkozva erőt meríthetek, vagy az egészet fölöslegesnek tartom, közömbös az én számomra? Az Oltáriszentség erőforrás. Hogyan tapasztalom meg életemben Isten erejét? A lelki-írók azt mondják, hogy a szentmise csúcs és forrás. Hetem csúcspontja a Jézussal való találkozás? Fontos lenne, hogy ebből merítsek erőt a hétköznapok küzdelmeihez.
Ha úgy találnánk, hogy eddig életünkben az Oltáriszentség nem tölthette be azt a szerepet, ami miatt ránk hagyta Krisztus, akkor nem kell kétségbe esnünk, mert Istennél mindig van lehetőség az újrakezdésre, csak akarnunk kell.

Érdemes elgondolkodnunk azon is, hogy a keresztények ezreinek adott ez a Kenyér erőt a vértanúsághoz, millióinak a hitvalló és az Atya szeretetére mutató krisztusi – keresztény élethez. Higgyük el Testvéreim, hogy Nekünk is valódi erőt ad ez az igazi étel és ital, aki Maga Jézus Krisztus, ha megtisztult lélekkel és öntudatos hittel közeledünk hozzá, egyesülünk vele!
A mai ünnepen imáinkban ne feledkezzünk meg hálát adni Istennek ezért a nagyszerű ajándékért, melyet semmilyen emberi hatalom és tudás nem tud pótolni: azért, hogy az Isten mindig velünk van, hogy az Oltáriszentség által úgy éltet bennünket, és segít bő termést hozni, mint a szőlővesszőt a szőlőtő. Ámen

Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék Krisztus testéből…

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet annak örök élete van!

Az örök életre vágyunk, amely teljes élet a Szentháromsággal. Úton vagyunk Isten Országa felé. Ezen az úton táplál és erősít bennünket az Élet Kenyere, amely Jézus teste.
A görög szó, eucharisztia, jelenti egyrészt az Oltáriszentséget, másrészt a Szentmisét, amelyben e szentség létrejön. A görög szó hálaadást jelent. Minden Szentmisében hálát adhatok életemért, a kapott kegyelemért, a megharcolt jó harcért. Hálát adhatok a táplálékért, amelyet kapok Jézustól.

Mit jelent nekem az Oltáriszentség? Hogyan élem meg a találkozást a köztünk lévő Úrral? Ha nem mehetek, ha nem áldozhatok, azt hogyan élem meg? Hiányzik-e a Szentmise, a szentáldozás?
Az Oltáriszentség erőforrás. Hogyan tapasztalom meg életemben Isten erejét? A Szentmise csúcs és forrás. Hetem csúcspontja a Jézussal való találkozás, fontos lenne, hogy ebből merítsek erőt a hétköznapok küzdelmeihez.

A szentáldozásra elő kell készülnöm. Ez jelenti egyrészt a bűnbánatot. Szükséges a rendszeres, gyakori szentgyónás, de minden Szentmise kezdetén bűnbánattal állunk Jézus elé. (Ha erről lekések …) Az előkészület másik része a szentségi böjt. Hivatalosan a szentáldozás előtt egy órával nem ehetek semmit. Én szívesebben tartom azt, hogy a Szentmise kezdete előtt egy órával már ne egyek.
A Szentáldozás gyümölcse, hogy egyesülök Krisztussal, ez elválaszt a bűntől, és összekapcsol a többiekkel, ezáltal létrehozza az Egyházat.
Ami távol tart a szentáldozástól, a súlyos bűn, és ha életállapotom nem az Egyház szándéka szerinti. Ebben az esetben keressük együtt a megoldást!

Jézus táplálni, erősíteni akar az úton. Éljünk bátran az élet kenyerével!

Fülöp Ákos atya
+++
A Szentáldozás gyümölcse, hogy egyesülök Krisztussal, ez elválaszt a bűntől, és összekapcsol a többiekkel, ezáltal létrehozza az Egyházat, amelynek élén a pápa áll. A mindenkori pápához való tartozásom, jelen esetben Ferenc pápának az elfogadása biztosítéka annak, hogy egységben vagyok a Római Katolikus Egyházzal.
Ha ez az egység hiányzik, bármilyen okból kifolyólag (más valláshoz tartozom, a nagyfigyelmeztetés üzeneteit elfogadom, az Egyház hitigazságait kétségbe vonom…), nem járulhatok szentáldozáshoz.
Szívleljem meg Pál apostol szavait és vegyem komolyan figyelmeztetését: „Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza” (1 Kor 11, 27-29). 
fr. Szilveszter

szerda, május 29, 2013

Szeressük mindig az egyházat, Isten irgalmassága nagyobb bűneinknél – Ferenc pápa szerda délelőtti katekézise



Május 29-én, szerdán délelőtt az immár szokásos 100 ezres zarándoksereg vett részt az általános pápai kihallgatáson, nem törődve a ragyogó napsütést hirtelen felváltó sűrű záporral. A pápa a szeszélyes időjárás ellenére most is nyitott dzsipjén, esernyő nélkül járta körbe a Szent Péter teret és ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: „Gratulálok a bátorságotokért, kitartotok az eső ellenére!”

Katekézisét ismét kedves testvérek, jó napot kívánok köszöntéssel kezdte. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt alkalommal a Szentlélek és az egyház között fennálló szoros kapcsolatot hangsúlyozta. Ma új sorozatot kezdett az egyház misztériumáról, amelyet mindannyian megélünk, és amelynek mindannyian részesei vagyunk. Ferenc pápa hozzátette, hogy olyan két kifejezést szeretne elemezni, amely gyakran előfordul a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben.

Elsőként a következő kifejezést mélyítette el: az egyház, mint Isten családja. Ezekben a hónapokban több alkalommal is utalt a tékozló fiú vagy inkább az irgalmas atya evangéliumi példabeszédére (vö. Lk 15,11-32). A kisebbik fiú elhagyja az atyai házat, mindenét eltékozolja, majd úgy határoz, hogy hazamegy, mert ráébred, hogy hibát követett el. Azonban már nem érzi magát méltónak arra, hogy apja fiaként térjen haza, ezért azt szeretné, ha szolgaként fogadnák vissza. Az apa ezzel szemben elé megy, átöleli, visszaadja neki fiúi méltóságát és ünnepséget rendez számára. Ez a példabeszéd, mint annyi más evangéliumi történet, jól mutatja Istennek az emberiségre vonatkozó tervét.

Mi Istennek a terve? Az, hogy mindnyájunkból gyermekei egyetlen családját alkossa meg, amelyben mindenki érezze magát közel Istenhez, mindenki érezze, hogy Isten szereti őt, mint az evangéliumi példabeszédben, mindenki érezze annak a melegségét, hogy Isten családjához tartozik. Ebben a nagy tervben gyökerezik az egyház, amely nem néhány személy egyezségéből született szervezet, mint ahogy erre sokszor emlékeztetett XVI. Benedek pápa. Az egyház Isten műve. Éppen ebből a szeretet-tervből születik, amely fokozatosan valósul meg a történelemben.

Az egyház Istennek abból a vágyából születik, hogy minden embert meghívjon a Vele való szeretetközösségre, barátságára, sőt arra, hogy gyermekeiként részt vegyenek isteni életében. Maga az „egyház” szó, a görög eklézsia „összehívást” jelent. Isten hív minket, arra késztet, hogy kilépjünk az individualizmusból, ne legyünk hajlamosak az önmagunkba zárkózásra, meghív bennünket, hogy családja tagjaivá váljunk. Ez a meghívás a teremtésben gyökerezik. Isten azért teremtett meg bennünket, hogy mély baráti kapcsolatban éljünk Vele és akkor is, amikor a bűn megszakította ezt a Vele, a többi emberrel és a teremtett világgal való kapcsolatot, Isten nem hagyott minket magunkra.

Az egész üdvtörténet Isten története, aki keresi az embert, felkínálja neki szeretetét és befogad mindnyájunkat. Meghívta Ábrahámot, hogy legyen egy sokaság atyja, kiválasztotta Izrael népét, hogy szövetséget kössön vele, amely minden népet átölel, majd az idők teljességében elküldte Fiát, hogy szeretet- és üdvösségtervét az egész emberiséggel kötött új és örök szövetségben valósítsa meg. Amikor olvassuk az evangéliumokat, látjuk, hogy Jézus maga köré gyűjt egy kis közösséget, amely befogadja szavát, követi őt, osztozik útjában, családjává válik és ezzel a közösséggel előkészíti és építi egyházát.

Honnan születik tehát az egyház? A kereszten véghezvitt legmagasabb rendű szeretet gesztusból, Jézus nyitott oldalsebéből, amelyből vér és víz fakad, az Oltáriszentség és a keresztség szentségének jelképei. Isten családjában, az egyházban, az életadó nedv Isten szeretete, amely abban valósul meg, hogy szeretjük Őt és a többieket, mindenkit, megkülönböztetés és mérték nélkül. Az egyház olyan család, amelyben szeretünk, és amelyben szeretnek minket.

Mikor válik láthatóvá az egyház? Két vasárnappal ezelőtt ünnepeltük; akkor veszi látható kezdetét, amikor a Szentlélek ajándéka betölti az apostolok szívét és arra készteti őket, hogy útra keljenek és megkezdjék az evangélium hirdetését, Isten szeretetének terjesztését.
Ma is vannak olyanok, akik ezt mondják. „Krisztus igen, az egyház nem”. Azok, akik azt mondják, hogy „hiszek Istenben, de nem a papokban”, nemde? Így mondják: „Krisztus igen, az egyház nem”. De éppen az egyház vezet el bennünket Krisztushoz és vezet el Istenhez; az egyház Isten gyermekeinek nagy családja. Természetesen vannak emberi aspektusai is; azokban, akik az egyházat alkotják, a lelkipásztorokban, a világi hívekben, vannak hibák, tökéletlenségek, bűnök: a pápának is vannak hibái, és még mennyi!

De az a szép, hogy amikor észrevesszük, hogy bűnösök vagyunk.. megtaláljuk Isten irgalmasságát: Isten mindig megbocsát. Ne feledjétek ezt: Isten mindig megbocsát. Ő befogad minket a megbocsátás és az irgalmasság szeretetébe. Egyesek ezt mondják: „szép ez: a bűn Isten megsértése, de egyben lehetőség; megalázzuk magunkat, hogy észrevegyük, hogy van valami, ami még szebb, és ez nem más, mint Isten irgalmassága. Gondoljunk erre – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta:

Ma tegyük fel a kérdést: mennyire szeretem az egyházat? Imádkozom az egyházért? Érzem-e, hogy része vagyok az egyház családjának? Mit teszek azért, hogy olyan közösség legyen, amelyben mindenki érzi, hogy befogadják és megértik, mindenki érzi Isten irgalmasságát és szeretetét, amely megújítja életét? A hit ajándék és olyan tett, amely mindenkit személyesen érint, de Isten arra hív bennünket, hogy együtt éljük meg a hitünket, mint család, mint egyház.

Kérjük az Urat, ebben a Hit évében különös erővel, hogy közösségeink, az egész egyház, legyenek mindig valódi családok, amelyek megélik és továbbadják Isten szeretetének melegségét – fejezte be szerda délelőtti katekézisét a Szentatya.

(vm)