„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől.”
Szent Pál is bejárt tengert és szárazföldet, hogy Krisztus Evangéliumát elvigye a pogányokhoz, de a farizeusokkal és az írástudókkal szemben ő nem önmagának vagy egy vallási csoportnak, hanem Jézus Krisztusnak akarta „megszerezni” azokat, akikhez szólt, minthogy őt is Krisztus szerezte meg és foglalta le magának.
Ő nem bezárta a mennyek országát, hanem szélesre tárta kapuját a pogányok előtt is, saját jó példájával járva elöl, olyannyira, hogy akik szavára megtértek, maguk is példaképpé lettek mások számára.
Mi az ő missziójának titka?
Mindenekelőtt az, hogy mindenestül átadta magát Krisztusnak, akinek szolgálatába szegődött. Érte semmiféle fáradságot és áldozatot nem sajnált, hanem testének-lelkének, szellemi erőinek teljes bevetésével hirdette az Evangéliumot. Nemcsak szóval, ahogy írja, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is. Nem saját elképzelései, kitűzött céljai mozgatták, hanem Isten ereje, vagyis a Szentlélek, akiben teljesen azonosult az Úr szándékaival.
E nélkül a nagylelkű önátadás nélkül a legbriliánsabb igehirdetés is erőtlenné és előbb-utóbb hiteltelenné is válik. A lélekkel teli szavak szólamokká üresednek, az Úr jelenlétének tapintható jeleit a különböző pszichológiai manipulációkkal gerjesztett mechanizmusok váltják fel és fokozatosan előtérbe kerül, Jézus Krisztus helyébe tolakszik az igehirdető saját személye, mert görcsösen igyekeznie kell azon, hogy a hatás el ne maradjon.
A krisztusi és Szent Pál-i envangelizációnak ezt a mesterkélt utánzatát első pillantásra talán nem tudja megkülönböztetni az Istenre szomjazó és közösségre vágyó ember (és mennyi ilyen van a harmadik évezred küszöbén!). A Bibliából vett szavak, a jó hangulat és a saját szemével látott csodák – egyik-másik talán még igazi is lehet – megtévesztik a jó szándékú és naiv keresőt. És mire az igazi „gyümölcsök” beérnek, lehet, hogy már késő: vagy fizikai, pszichológiai roncs lesz belőle, vagy – ha lemond a gondolkodásról – józan ítélőképességét vesztett fanatikus őrült, egy új bálványimádás áldozata.
Egy objektív jel azonban segíthet a szellemek megkülönböztetésében. Az, amit Jézus a szemére is vet a farizeusoknak és írástudóknak: az anyagiasság. A templom aranyának és az áldozati ajándéknak megkülönböztetett tisztelete mögött a legdurvább materializmus rejtőzik. Ez pedig sok mindent elárul, hiszen „ahol a kincsed, ott a szíved is”.
1Tessz 1,2b-5.8b-10; Mt 23,13-22
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése