hétfő, február 28, 2022

Esztelneken se fáradjunk bele a békéért szóló imádságba!- Hamvazószerdai béke-imanapi program

Az idei Hamvazószerda kapcsán arra kérnek bennünket a Szentatya, Ferenc pápa, főegyházmegyénk főpásztora és segédpüspöke, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti és ima napot a békéért, hogy ezen a napon buzgón szenteljük magunkat az imádságnak és a böjtnek. A Béke Királynője óvja meg a világot a háború őrültségétől!

„Mindig imádkozni kell, még akkor is, amikor minden hiábavalónak tűnik, amikor Isten süketnek és némának tűnik számunkra, és úgy tűnik, hogy csak az időnket vesztegetjük. Még akkor is, ha borús az ég” (Ferenc pápa: Általános kihallgatás, 2020. november 11.).
Imádkozzunk, hogy véget érjen a háború, hogy ne győzzön egy olyan gazdaság, amely öl, hogy a szeretet váltsa fel a gyűlöletet, a szolidaritás a közömbösséget, hogy a párbeszéd erősebb legyen a fegyvereknél.

Ehhez a felhíváshoz az esztelneki ferences plébánia a következőképpen kapcsolódik:

A plébánia templomban délelőtt 10 órától mutatunk be szentmisét hamvazkodással összekötve, majd a szentmisét követően 12 óráig rózsafüzért végzünk a békéért, a háború befejezéséért.

12 órától 16 óráig a kolostor kápolnájában folytatjuk az imát, a rózsafüzér végzését a kitett Oltáriszentség előtt.

16 órától szentségimádást végzünk a ferences templomba, majd 17 órától hamvazószerdai szentmisét.
 
Kérjük a kedves testvéreket, hogy aki csak teheti, kapcsolódjon be a békéért végzett imába, böjtbe. Ha valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni a plébánia templomba, kolostor kápolnába vagy ferences templomba, akkor tegyék meg ugyanezt odahaza. Ebben az elmérgesedett esetben már csak az Úristen segíthet, ezt a segítséget kérjük a böjtölésünkkel és imánkkal, nagyböjt folyamán is. 

vasárnap, február 27, 2022

Római Riportok - 2022. február 27.

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Évközi 8. vasárnap - 2022. február 27.

A jövő héten a ferences templomban hétfőn és kedden reggel ½ 8-tól lesz szentmise

Szerdán hamvazó szerda, és ezzel elkezdődik a húsvéti előkészület, a nagyböjti szentidő. Hamvazószerda szigorú böjti nap, ez azt jelenti, hogy 14 és 60 év közötti személyeknek ezen a napon 3-szor szabad étkezni, de csak egyszer jóllakni, s tartózkodni a hús eledeltől.

Az idei Hamvazószerda kapcsán arra kérnek bennünket a Szentatya, Ferenc pápa és egyházmegyénk püspökei, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért, hogy ezen a napon buzgón szenteljük magunkat az imádságnak és a böjtnek. A Béke Királynője óvja meg a világot a háború őrültségétől!

Ehhez a felhíváshoz az Esztelneki Ferences Plébánia a következőképpen kapcsolódik: 

A plébánia templomban délelőtt 10 órától mutatunk be szentmisét hamvazkodással összekötve, majd a szentmisét követően 12 óráig rózsafüzért végzünk a békéért, a háború befejezéséért.
 
12 órától 16 óráig a kolostor kápolnájában folytatjuk az imát, a rózsafüzér végzését a kitett Oltáriszentség előtt.

16 órától szentségimádást végzünk a ferences templomba, majd 17 órától hamvazószerdai szentmisét.  

Kérjük a kedves testvéreket, hogy aki csak teheti, kapcsolódjon be a békéért végzett imába, böjtbe. Ha valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni a plébánia templomba, kolostor kápolnába vagy ferences templomba, akkor tegyék meg ugyanezt odahaza. Ebben az elmérgesedett esetben már csak az Úristen segíthet, ezt a segítséget kérjük a böjtölésünkkel és imánkkal, nagyböjt folyamán is.

Csütörtökön és pénteken du. 5-től lesz szentmise a ferences templomban.
Nagyböjt folyamán minden szerdán a plébánia templomban, és pénteken a ferences templomban keresztúti ájtatosságot végzünk a szentmise előtt egy fél órával, azaz ½ 5-től.

Most pénteken meglátogatjuk az Oltáriszentséggel a betegeket és időseket.

Szombaton reggel ½ 8-tól lesz szentmise.

A jövő vasárnap délután 5 órától lesz egy képes előadás a kolostor nagytermében, amellyel szeretnénk segítséget nyújtani a nagyböjtre való ráhangolódáshoz. Az előadás témája, a Nagyböjt. Szeretettel várunk mindenkit!

Már jó előre hirdetjük, hogy a nagyböjti lelkigyakorlatot plébániánkon március 21-én, 22-én és 23-án tartjuk. És a már meghirdetett házaspárok zarándoklatát, március 26-án, szombaton fogjuk megtartani. Jelentkezni rá Nagy Jutkánál vagy a Keresztes üzletben lehet.

Nagyböjt 1 vasárnapja (március 6-án):
de. ½ 10 – a plébánia templomban: +Esztojka Kiss Kálmán lü 6 hetes
de 11 - a Ferences templomban: HÍVEKÉRT 
du. ½ 1 - Kurtapatakon: szándékra

Ne feledjük, hogy a Nagyböjt az év legcsendesebb időszaka az öntudatos hívő keresztény ember számára, amikor többet kellene foglalkozunk a lelkünkkel, és törekednünk elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel, a bűnbánat segítségével a lelki megújulás útját járva. Éppen ezért az Úr Jézus iránti szeretetből, aki értünk hordozta a keresztet és áldozta életét a keresztfán, tegyünk jó elhatározást.
Fogadjuk meg most a nagyböjt kezdetén, hogy ebben az időszakban tudatosan kerülni fogjuk a zajos mulatságokat, hangos szórakozásokat, még nőnapján is, bűnbánatot tartva szentgyónást végzünk és igyekszünk minél több önmegtagadást, lemondást hozni, gyakorolni a szeretet cselekedeteit, elsősorban a szegények, az elhagyottak, az idősek és betegek támogatásával.

"Az embert szavai szerint ítélik meg…" – Évközi 8. vasárnap

Szentírási részek: Sir 27,5-8 / Lk 6,39-45

A mai evangéliumi szakasz a múlt vasárnapinak a folytatása és itt Szent Lukács evangélista a szeretetről szóló beszédet néhány olyan gyakorlati alkalmazással folytatja, amelyek Krisztus tanítványainak arculatát határozzák meg: nekik ugyanis, mint Szent Máténál olvassuk: „a világosságnak” kell lenniük.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem egyszer hiányzik belőlük, belőlünk ez a világosság, az üdeség, az életrevalóság, az öröm, amely igézetébe ejthetné az embereket. Az úgy nevezett „jók” és az „igazak” élete az egyházban sokak előtt nem csábító. A hitből élők többször sötét ruhában és szomorkás arccal járnak, szomorú keresztények. Néha úgy tűnik, mintha életükből száműzték volna a fényt, a kedélyt és az életrevalóságot, a vidámságot és az örömet. Hiányzik belőlük a világosság és a derű, amely nélkül valójában nincs igazi keresztény élet. Ezért mondja az 1900-ban elhunyt, s protestáns lelkészi családból származó, német, ateista filozófus Nitzsche: „A megváltottaknak – vagyis a keresztényeknek – megváltottabbaknak kellene látszaniuk ahhoz, hogy hinni tudjak a Megváltójukban."

A múlt század közepétől a nyugati teológusok elkezdték keresni a derűs és vonzó keresztény életforma titkát, nyitját, mert rájöttek, hogy a szomorú kereszténység nem vonzó.
A keresztények életén ugyanis át kell, hogy ragyogjon az isteni igazság és jóság fénye. „Transzparenciáról”, átlátszóságról, áttetszőségről, fényáteresztésről kezdtek beszélni, arról a krisztusi dicsőségről, isteni ragyogásról, amely mindenütt felragyog, ahol az emberek igazságban és jóságban élnek: a világban, az egyházban és az egyéni életben.

Jézus Krisztus élete minden keresztény eszményképe kell, hogy legyen, mert az Ő vallásossága tiszta és áttetsző, olyan volt, mint a napfényben fürdő tiszta ablaküveg. Áthatolt rajta a fény és táncolt a napsugár. Lényét átjárta Isten szeretete. Neki nem kellett különösebben bizonygatnia: Aki engem lát, látja az Atyát (Jn 6, 40 és 46).
A tanítványok ezt megtapasztalták Urunk színeváltozásakor a Tábor hegyén: Jézus „arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény” (Mt 17, 2). Ekkor végképp meggyőződhettek, hogy Jézus a „Világosság a Világosságtól”, amiként ezt a nagy Hiszekegyben valljuk.

Azonban senki sem világíthat másoknak, ha maga nincs a fény birtokában: „Vajon vezethet-e vak világtalant?”- teszi fel a kérdést Jézus a mai evangéliumi szakaszban. A tanítvány, a keresztény világossága nem saját éleselméjűségéből, hanem Krisztus tanításából származik, amelyet elfogadott és tanulékonyan követ.
A keresztény csak olyan mértékben világíthatja meg testvéreit és képes őket Krisztushoz vonzani, amennyire magáévá teszi és életté váltja Mesterének tanítását és példáit, úgyhogy szinte ezek eleven szemléltető, bemutató eszközeivé válik. Ez olyan munka, ami elkötelezi az egész életet: állandó erőfeszítéssel egyre jobban Krisztushoz kell alakulnia, hasonulnia. Nyugodt befelé tekintéssel fel kell mérnie szívét-lelkét és javítgatnia hibáit, nehogy az Úr által leleplezett abszurd eset álljon elő: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?”
Nem fordulhat elő, hogy Jézus egy tanítványa valami olyat követel meg mástól, amit maga nem tesz meg, vagy olyasmit akar kijavítani a másikban, amit önmagában, talán sokkal súlyosabb formában, minden további nélkül megtűr.

Aki csak másokban akar a rossz ellen harcolni, saját szívében pedig nem, az képmutató. Ezek ellen az Úr teljes határozottsággal lépett fel. A tettek jelentik azt a kritériumot, amely alapján meg lehet különböztetni az igazi tanítványt a képmutatótól, Jézus hasonlatával élve: „a fát a gyümölcséről lehet megismerni”.

Jézus a mai evangélium hasonlataival transzparenciát, átlátszóságot sürgetett. Azt akarta, hogy követőinek élete, életünk tiszta, őszinte és nyílt ragyogás legyen. A jó fa jó gyümölcsére irányította figyelmünket: „Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz” (Lk 6, 43).
Az Úr Jézus hasonlatában nem érdekes a fa külseje, helye és kora. Egyes egyedül csak az számít, hogy jó gyümölcsöt teremjen és termésében önmagát adja. Jézus nem élettelen és felcicomázott, kirívó ruhába öltözött farizeusokra emlékeztető karácsonyfákat akart belőlünk, hanem olyan örökzöld fenyőket, amelyek koruktól függetlenül szálegyenesen állnak. A jó „termőfákon” meglátszik az eleven és egészséges élet. A jó keresztényeken meglátszik, hogy összhangban állnak Istennel, embertársaikkal és önmagukkal.

Ezt már az Ószövetség is megállapította. Amint hallottuk az első olvasmányból: „a fák gyümölcse szerint becsülik a kertet, s az embert szavai – beszéde – szerint ítélik meg” (Sir 27, 6). Ugyanis az emberi beszéd sok mindent elárul. A lélek ürességét, bűnösségét, de szépségét és szeretetét is.
Beszédünk tartalma, szépsége, vagy éppen minősíthetetlensége, trágársága, hamissága, rágalmazása megmutatja, hogy igazából kik vagyunk. Nem beszélve arról, amit Szent Máté evangéliumában (12, 34-37) olvashatunk: „minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak igaznak ítélni, szavaid alapján fognak elmarasztalni”.  
Jézus, ezt a hallgatói előtt már ismert hasonlatot alkalmazza és fejleszti tovább hangsúlyozva, hogy a legfontosabb dolog mindig az ember belső magatartása és az ebből fakad külső közötti összhang. A fa minőségét a gyümölcs árulja el, az ember szívének jóságát vagy gonoszságát pedig a beszéde, a szavai és tettei. Beszédünk lehet építő jelegű, de sajnos haszontalan és romboló is. Sőt az ember beszéde gyilkolni is tud. Kapcsolatokat megmérgezni, szétrombolni. Embereket megalázni, kigúnyolni. Tehát a beszéd szép, jó, csodálatos, de félelmetes is egyben.
A szív tisztaságától függ az értéke, mert „a jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat”- mondja az Úr. A képmutató ember álcázhatja magát, mint a farsangi, maszkabálokon szokás, azonban előbb vagy utóbb nyilvánosságra kerül a szívben rejlő jó vagy rossz: mert „a száj a szív bőségéből beszél”. 

Egyik ismerősöm mesélte: „Nagyanyám nem mondott, nem is tudott csúnyákat mondani, vagy csúnyán beszélni, nem volt pletykás vagy rágalmazó, mert szép lelke volt. A széplelkű emberek szépen beszélnek, másokról is. Jó volt nagyanyámat hallgatni, mert beszédje emberségre, türelemre, alázatra, szelídségre, jóságra, szeretetre és hitre tanított.” 

Valóban a hamis, pletykás, rágalmazó, illetve a trágár beszéddel még senki sem tette jobbá a világot. Ez a fajta beszéd csak arra jó, hogy megsértse, irritálja, bántsa a másik embert, és megmutassa belső világunk értéktelenségét. Ha jobbá akarjuk tenni a világot, és élhetőbbé, ha boldogabbá akarjuk tenni a saját magunk és embertársaink életét, akkor törekedjünk a szép és igaz beszédre, az igazi értékek megvalósítására, a szelídségre, az alázatra, a türelemre, a jóságra, és legfőképpen az értelmes, okos és önfeláldozó szeretetre. S akkor szavaink is ezt fogják tükrözni, mert „a száj a szív bőségéből beszél”.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy melyek a jó fa gyümölcsei a vallásos élet terén? Vajon Jézus e hasonlattal azt kérdezi, hogy hányszor imádkoztam, gyóntam és áldoztam? Hány hibát követtem el az elsőáldozás előtt megtanult lelkitükör alapján? Hány Miatyánkot, rózsafüzért és litániát végeztem, illetve hány pénteket tartottam meg?

Tévedés ne essék, nem a vallásos élettel járó gyakorlatok ellen beszélek. Hisz ezeket a „lelki gyümölcsöket” valóban nagyra kell tartanunk: imádkoznunk kell, szentmisére kell járnunk, gyónnunk és áldoznunk kell rendszeresen, a böjtről és az alamizsnálkodásról, jótettekről sem szabad megfeledkeznünk, de itt nem állhatunk meg, mint akik jól végezték dolgukat, hanem tovább kell lépnünk és a Lélek gyümölcseit kell teremnünk. Szent Pál apostol szerint: „a Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5, 22-23). A Lélek gyümölcsei viszont szoros kapcsolatban állnak az Istenhez való tartozásunkkal, az imával, a szentségekhez való járulással, a lelkiismeret tisztaságával, az önmegtagadással.

Jézus tisztán fénylő, sugárzó vallásosságot kíván tőlünk. Olyan embereket akar, akiknek arcán felragyog az igazság fénye, Isten jósága és szeretete. Akiknek tettein átragyog Jézus Lelke, és lényén kirajzolódik Isten képmása, az a szépség, amelynek gyönyöre ma is képes meghódítani az emberi szíveket és az egész világot.

Természetes, hogy Krisztus tanítványai nem elégedhetnek meg, nem elégedhetünk meg egy csupán emberi szempontból jó és egyenes szívvel. Új, a Krisztus tanítása szerint megformált, teljesen az evangéliumhoz tért szívre van szüksége, szükségünk.
Ez kemény, de nem lehetetlen feladat, még akkor sem, ha az öntudatos keresztény, a tanítvány szívét is állandóan kísérti a bűn. Bátorításul Szent Pál arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztus legyőzte a bűnt, az ő győzelme pedig kezeskedik a keresztény győzelméért is. „Hála legyen Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által” (1 Kor 15, 57).

szombat, február 26, 2022

Kalkuttai Szent Teréz anya: ima a békéért

Te tudod, Uram,
hogy nem törődöm a fegyverekkel.
Egyetlen vágyam:
a világnak békét hirdető
eszközöd lenni. 


Mert tudom,
ahol béke honol,
a fegyverek fölöslegessé válnak. 


Ahol béke uralkodik,
az emberek képesek egymást szeretni
Úgy, ahogy te szereted őket. 


Adj békét, Uram,
s tedd fölöslegessé a fegyvereket
e csodálatos világban.
Ámen.

szerda, február 23, 2022

A lélek rezdüléseit értő… - Imre atya írásai


Mióta szétmentetek, egyedül vagy. Ő, mint mondod, hamar talált magának egy másikat... Te viszont padlót fogtál és csak nyomorultul vergődsz.
Olyan érzés ez, ecseteled, mint amikor egy gyomorszájast kap az ember: csak kóvályog, és nem tud talpra állni, szeme egyfolytában párás vagy folyton csillagokat lát, nem kap levegőt, és állandóan összegörnyed a fájdalomtól.
Tetejében állandó bizalmatlanság kínoz mindenkivel szemben. Minden kapcsolatodban kételkedni kezdesz. Naponta ezerszer is átgondolod: vajon a többi ér-e még valamit? Vagy csak te vagy naiv és nem látod, hogy legtöbben csupán kihasználnak és már rég romlásodon törik a fejüket.
Csoda-e, ha közben állandóan csak gyűl és gyűl benned a teher? Már alig vonszolod magad nehéz ólomsúlyától. 

Mit csinálj?

Ha valakivel – ne sokkal, csak eggyel – beszélnél gondjaidról, kezdem, az megkönnyíthetné a szívedet. Mindegy, hogy mi az, ami nyomaszt: bűntudat, félelem, lelkiismeretfurdalás, kétségek, gondok, vagy bármilyen más nehézség illetve lelki teher, felszabadulnál. 

Ha valakivel, akiben megbízol, beszélnél róluk, akkor megkönnyebbülne a lelked.
Akkor terheid egy részét – vagy talán az egészet is! – lerakhatnád nála.
Akkor leesne egy vagy két nehéz kő sebzett szívedről.
Akkor megoldódna benned az a gordiuszi csomó, amelynek megoldása eddig még nem sikerült.
Akkor talán újra meglátnád az alagút végét.
Akkor esetleg ismét szabadnak éreznéd magad, és végre mélyebben fellélegezhetnél. 

Ha valakivel – ne sokkal, csak eggyel –, akiben megbízol, beszélnél lelki gondjaidról, akkor – bár a kinti világ olyan maradna, mint amilyen most, de – belül a szívedben megváltozna valami!
Valami, ami aranyat ér: megtapasztalnád a belső békét!
Sőt, talán még egy darab gyógyulás is osztályrészed lenne.

Keress hát egy olyan megbízható Valakit – ne többet, csak egyet –, akinek jelenlétében ismét visszanyered régi önmagadat, és megszabadulhatsz gondjaidtól illetve nehézségeidtől.
Egy ilyen Ember, ugyanis nem csak jókedvre derít, nem csak a hangulatodat vidámítja meg. Nem.
Egy ilyen Ember az életedet változtatja meg!
Keress hát egyet!

De jól nyisd ki a szemed, és előtte imádkozz, hogy egy titkaidra vigyázó, a lélek rezdüléseit értő Valakit találj!

 Imre atya

2022-02-23.

Forrás: Katáng Barát / Facebook 

kedd, február 22, 2022

Kitárta a hit kapuját

Kitárta a hit kapuját

Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe: február 22.

Kurtapataki kápolna oltárképe
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 16,13-19)

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.


***


Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli Egyházunk. A Depositio Martyrum, az egyik legrégebbi egyházi naptár, mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, a péteri szolgálat és az apostolra alapított Egyház egységének kifejezésére.
Az apostolok az Egyház életének és szervezetének fontos pillérei. A mi hitünk először a kinyilatkoztatásra épül, mely Jézus életével zárult le, másodszor az apostolok szilárd hitére. Az apostolok részesei voltak a megváltás művének, betekintést nyertek a mennyei misztériumokba, valamint küldetést és vezető feladatot kaptak közvetlenül Jézus Krisztustól. Az ő tudásuk közvetlenül tőle származik, hiszen őt hallgatták, tőle tanultak.
Jézus Krisztus Pétert rendelte saját Egyházának földi fejévé, hogy „amíg ő nincs velünk”, addig ő és utódai vezessék a rá bízott nyájat. Ennek a nyájnak pedig szüksége van tanítóra és pásztorra, hiszen a „sötétben tévelyeg” és báránybőrbe öltözött farkasok támadják.
A pápai primátus (elsőség), és a mindenkori pápa az apostolok hitén kell, hogy álljon. A jelenlegi szentatya, Ferenc pápa tartott már katekéziseket az apostolokról, egyházatyákról is. A szentekről minden elmélkedése során beszél, vagy idéz tőlük. Ezzel ad példát minden keresztény számára, hogy a Jézus Krisztusban való hit az apostolok hite, akik kitartottak még emberi gyengeségeik ellenére is a Messiás győzelmének hirdetésében.
Minden kereszténynek az apostolokhoz és szentekhez kell hasonulnia, azokhoz, akik valamit felfogtak Isten misztériumaiból, életükkel hirdették, és amikor elestek, újra fel tudtak állni, és tovább haladtak a krisztusi úton.
A mai evangéliumi szakasz elbeszélése két alapvetően fontos elemet tartalmaz. Mindenekelőtt Jézus istenségének elismerését, amit Péter mondott ki a tizenkét apostol nevében. Nem ez volt az első eset, amikor istenségét imádták, hanem például korábban a vihar lecsendesítése után térdre hullottak előtte és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 14,33). A péteri feladat elsősorban az, hogy Isten népét Jézus Krisztus imádására ösztönözzék, mely elsősorban a liturgiában valósulhat meg.
A másik fontos elem a szövegben Péter fölszentelése az eljövendő Egyház, a Krisztus követő közösség fejévé: „mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat”. A Péter név jelentése szikla, kő, arámul Kéfás-nak hangzik. Ez a rendíthetetlen férfiú, ez a biztonságos szikla lesz hivatott Krisztus Egyházát hordozni és testvéreit megerősíteni a krisztusi hitben.
Egy alkalommal maga Jézus mondta: „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk 22,31–32).
Róma közösségének első vezetője Péter apostol volt. Sajátos szerepet töltött be az apostolok testületében: a tizenkettő nevének felsorolásakor mindig ő áll az első helyen, több alkalommal pedig az apostolok „szóvivőjeként” lép fel. Pünkösd után egyértelműen ő vezeti a keresztény közösség életét, ő az első és legfőbb apostoli tekintély.
Róma város püspöke, jelen esetben Ferenc pápa (a pápa szó jelentése: atya), Péter apostol utódaként megerősíti testvéreit, őrzi és tanítja a Jézus Krisztusba vetett hitet. Figyeljünk rá, tegyük magunkévá tanítását, s kövessük példáját.

Fr. Szilveszter ofm 

péntek, február 18, 2022

Tegyünk Kézdiszékért díjkiosztó gála - 2022 febr. 17

 Egy felejthetetlen este - hálás köszönet mindazoknak akik ennek érdekében tettek azért, hogy ez megvalósulhasson - ne feledjük, hogy összefogva, együtt, közösségben sokkal több eredményt érhetünk el, mint külön, külön... A Megtekintés Facebookon


szombat, február 12, 2022

"Vajon az ember, hogyan és mi által válhat boldoggá?" – Évközi 6. vasárnap

Szentírási rész: Lk 6, 17. 20-26
 
Minden ember boldogságra vágyik. Mi az, ami embert boldoggá tehetne? – kérdezi a nagy költő, Vörösmarty Mihály. „Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”
A 19. században élt dán keresztény gondolkodó, Sören Kierkegaard egész életművének középpontjában vallási kérdések, teológiai témák álltak, melyeket filozófiai szemszögből vizsgált.
„Vallásos íróként” leginkább az foglalkoztatta, hogyan lesz valaki keresztény. Az ember szerinte ugyanis nem keresztény, azaz ilyesmit tényszerűen senkiről sem lehet megállapítani; helyesebb inkább úgy fogalmazni, hogy az ember kereszténnyé lesz, azzá válik. Aztán írásainak hátterében mindig ott rejlik egy másik igen fontos kérdés, amivel a mai evangéliumi szakasz is foglalkozik: vajon az ember, hogyan és mi által válhat boldoggá.
Szerinte ez, és az erre megadható válasz teszi kifejezetten személyessé az életünket, hiszen mindannyian más boldogságképzettel élünk, s a világban található más-más boldogság-ajánlatokat kapunk vagy válogatunk ki a magunknak számára.

A boldogságkeresés összefüggésében alakul ki Kierkegaard gondolkodásában a híres hármas életstádium-elmélet.
Szerint az egyik ember az érzéki boldogságtól várja létének beteljesülését - ezt nevezi esztétikai életformának. A másik ember pedig az emberi, a hűséges, az odaadó kapcsolatokban igyekszik boldogságát megtalálni – ez nála az etikai életstádium nevet kapta.

Az esztétikai életmód képviselői melankolikus költők – akiknek életében bár vannak rendkívüli sikerélmények, eksztatikus csúcspontok –, tartós boldogságra mégsem számíthatnak. Éppen emiatt hajlamosak a magányba való visszahúzódásra, ahol a boldogság pillanatait újból felidézhetik magukban, s ezen a benső újraélésen keresztül  megpróbálják azt ismételten kiélvezni. Persze ez a fajta „költői” fantáziavilág nem ad értelmet az emberi életnek, hiszen benne az élet végül üresnek, jelentéktelennek mutatkozik. Az esztétikai életforma kudarca, hogy az érzéki örömök izolálják az embert, s legvégül csak unalom marad a sok eksztázis után, ami teljesen lehetetlenné teszi a boldogságot.

Az etikai életformában élők a boldogság szempontjából közelebb állnak céljukhoz, hiszen a hűséges házasság, baráti kapcsolatok és munkaszeretet közegében számukra nem tűnik olyan törékenynek és mulandónak a keresett boldogság. Ezek az emberek adok-kapok kapcsolatokban élnek, beruháznak a kapcsolataikba, nem csak élősködnek, mint az előző életforma képviselői. Az jellemzi őket, hogy embertársaikat nem csupán eszköznek, játékszernek tekintik, hanem egyenrangú feleket látnak bennük. Ennek az életformának alapvető feltétele az ember azon választása, amelynek során kimondja, hogy képes kötődni, képes mások iránt elköteleződni. Ugyanúgy megvannak igényei, ugyanúgy megmarad érzéki léte, csakhogy lényét nem ez fogja meghatározni és uralni, hanem már mindent a jó és rossz közötti választás szemszögéből vizsgál.
Örök boldogságra azonban az ő életformájuk sem adhat garanciát, hiszen ezeket az emberi kapcsolatokat, magatartásmódokat is sok veszély fenyegeti.

Ezért ezt felülmúlva jelenik meg Kierkegaard életstádium elméletében a harmadik, a vallási életforma, mert csak ennek a talaján állva remélhet az ember örök beteljesedést, boldogságot.
Igen, a kereszténység örök boldogságot ígér annak, aki elfogadja a hitet. Vajon mit jelent az, hogy elfogadjuk a keresztény hitet, s egyáltalán mit nevezünk valódi keresztény életnek? Kierkegaard szerint Krisztus léte nemcsak történeti tény a keresztények számára, hanem olyan esemény, amit bensőleg átalakíthatunk, és így belevonhatunk a saját történelmünkbe, életünkbe.
Emberi oldalról azért lehet örök érvényű a kereszténység, mert abban az egyszeri, krisztusi történeti eseménynek, a betlehemi születésnek, a személyben is örök alapja lesz. Innentől fogva érthető az a gondolat, hogy a hívő ember a hitben egy időben él Krisztussal. Ez nem azt jelenti, hogy Krisztus élete valahogyan párhuzamosan folyik az én életidőmmel, hanem úgy, hogy Krisztus élete az a fókuszpont, az a középpont, amellyel a saját létemet értelmezem, amelynek fényében saját létemre tekintek, s Krisztus személye az, amely életemben jelenvalóvá válik.

Az istenhitről legtöbbször azt gondoljuk, hogy elsősorban hittételek gyűjteménye, melyek tárgyilagos, mindenkire érvényes módon jelennek meg az egyházi tekintélyen keresztül.
A keresztény hitnek természetesen van ilyen vetülete is, ugyanakkor a hitet nem meríthetjük ki rideg, racionális megragadás által, hanem lényege inkább abban áll, hogy azt szenvedélyesen, egzisztenciánk egészével ragadjuk meg, hiszen a krisztusi hit lényegét tekintve: szenvedélyesen felvállalt életforma.
A keresztény hit kötődés, amelyen keresztül az igazság életté válik bennünk. Az igazság olyan, mint a táplálék, eggyé leszünk vele, belülről jár át minket, éppen azért, ne külső tényezők, ne múlékony hatások, hanem a bensőnket átjáró Krisztus által legyünk önmagunkká, keresztényekké.
Jézus Krisztus minden kor minden embere számára az „igazság” és az „élet kenyere”, ezért jegyzi meg Kierkegaard: „Ha képtelen vagy felülkerekedni önmagadon és a Krisztussal való egyidejűség állapotában kereszténnyé lenni, vagy ha az egyidejűség helyzetében Krisztus képtelen moccanásra bírni és magához vonni téged, akkor sosem leszel keresztény”.

Ezek után elmondhatjuk, hogy a Jézus-i Boldogság mondások egy lét-átalakító folyamatba viszik bele az embert. Nem általános jellegű igazságot fogalmaznak meg – boldogok a boldogtalanok –, hanem egy magatartásformára akarnak rá bírni, arra szólítanak fel, hogy osztozzunk Jézus élményében és életformájában.
Márpedig a Hegyi Beszéd további szövege azt mondja el, miből áll ez az új típusú lét, amely megfelel az ember igazi nagyságának, s amelynek a következménye a boldogság lesz, de nem a könnyű örömökből álló, olcsó boldogság, hanem az emberhez méltó, az Isten gyermekeinek nagyságához méretezett igazi boldogság, az a boldogság, hogy szeretünk, és nem az, hogy vágyaink kielégülnek.
Talán a bevezetőben idézet költő is erre gondol, amikor azt kérdezi: „Mi az, ami embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm”.

Miről van szó? Röviden az első Boldogság mondást szeretném elemezni a már mondottak alapján. „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa”- írja Szt. Lukács, viszont Szt. Máté evangéliumában ez áll: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”.
„Lélekben” azt jelenti: gyökerében, lényünk legmélyén. A lélekben való szegénység a szeretet belső lényege. Szegénynek lenni lélekben azt jelenti, hogy lemondunk önmagunk birtoklásáról, azaz egyrészt kiszolgáltatjuk magunkat Istennek, másrészt ráhagyatkozunk saját boldogságunkat illetően. Ezért a szegényt két rövid mondat határozza meg: „Hiszek neked” – ez a hit, és: „Rád bízom a boldogságomat” – ez a remény. Így a szegény a hitre és a reményre támaszkodva a szeretetben él: így tud szolgálni, tudja magát a másik és a mások szolgálatára szentelni, mert megszabadult béklyóitól. S aki így éli életét azé lesz a mennyek országa, vagyis az Istennel való bensőséges kapcsolat.
Tehát a "szegény" szó bibliai értelemben nem jelenti szükségképpen az anyagi értelemben vett szegénységet. - Lélekben szegény volt például Dávid király, a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán álló ember. - Lélekben szegény a magabiztosságtól megfosztott ember, az, aki tudja, hogy nem számíthat önmagára, a saját erejére. Az ilyen ember alapvető beállítottsága, hogy miközben megtesz minden tőle telhetőt, mégis mindent Istentől remél, és nem gyökerezik bele az evilági dolgokba.

Az evangéliumi boldogság válasz arra a kérdésre, hol van Isten az életünkben, a szenvedésünkben? Ha képesek vagyunk meglátni Istent, akkor is, amikor hiányoznak a legalapvetőbb anyagi szükségleteink, amikor képesek vagyunk megfogni Isten kezét akkor is, amikor az emberek üldöznek bennünket, megvetnek és kigúnyolnak a hitünkért, akkor boldogok vagyunk és leszünk. Boldog az az ember, akinek élete Istenben van lehorgonyozva.

A Boldogságok nem társadalmi kategóriák. A szegények, akikről az Evangélium beszél, nem kifejezetten a nincstelenek, a koldusok, hanem azok, akik megértették azt, hogy emberségük csak akkor halad a beteljesülés felé, ha Istenre irányították életüket.
Boldog az alázatos, aki tudja, hogy minden élet értéke Istentől van. Boldog az, aki érzi, hogy mindenben Istentől függ. Boldog az, aki elfogadja Isten reá vonatkozó tervét.
Igen, csak az olyan ember lesz képes elfogadni Jézus tanácsát az igazi boldogságról, aki Jézus módjára teljes szívével, teljes lelkével és minden erejével szereti az Istent, és megnyílik Isten felé. Ez nem néhány jámbor léleknek való elgondolás, hanem az ember legmélyebb lényegéből származó igazság és vágy. Ezért mondja Szent Ágoston: „Isten, te tefeléd irányulónak teremtettél minket. Ezért nem lel nyugodalmat szívünk, míg benned meg nem nyugszik.”

Az olyan ember, akinek számára az Isten a legvalódibb valóság, mindennél fontosabbnak fogja tartani az olyan állapotot, mely helyt ad életében az Istennek. Azaz állapot, melyet Jézus boldognak hirdet, éppen ilyesféle állapot. Az ilyen állapotban levő ember egója, énje nem nagy, szíve nincs teletömve lomokkal, nincs magába zárva, nincs magával eltelve, nincs gőggel pukkadásig felfuvalkodva. Ezért kész Isten belépni az életébe, és ezért képes ő befogadni szívébe az Istent.

Jézus a boldogság mondásokkal saját életmódját írja le. Ő élt szegényként, ő sírt a sírókkal, ő volt szelíd és alázatos szívű, ő éhezett az Atya akaratának teljesítésére, az ő szíve volt átlátszóan tiszta, ő a békesség adója, őt üldözték és ölték meg az isteni igazságért.
Szűk és tövises utat járt az Úr Jézus, és mégis boldog volt. Volt öröme, melyet senki tőle el nem vehetett, és ezt az örömet szánja nekünk is.

Az Úr Jézus nemcsak hirdeti a boldogságokat, hanem meg is éli! Ha őt szemléljük, akkor meglátjuk, mit jelent lélekben szegénynek lenni, mit jelent szelídnek, irgalmasnak, szomorkodónak, igazságosságra törekvőnek, éhezőnek, tiszta szívűnek, békeszerzőnek, üldözöttnek lenni, és ezekkel együtt boldognak lenni.
Nem egyszerűen azt mondja: tegyétek, amit mondok, hanem: 'Jöjjetek, kövessetek!' Jézus megadja az erőt is követéséhez, mindig velünk van és átalakítja gyengeségeinket erővé, ha kérjük. Higgyünk neki, amikor ezt mondja: „Elég neked az én kegyelmem, az én hatalmam ugyanis az erőtlenségben nyilatkozik meg”(2 Kor 12,9). 

szombat, február 05, 2022

„Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” - Évközi 5. vasárnap

A mai szentírási részek Izajás próféta valamint Péter apostol hivatását mutatják be. Az isteni meghívást, akárcsak Izajás próféta esetében, Péternél is Istenélmény előzi meg, vagyis mielőtt Isten sajátos küldetést adna az embernek, kinyilatkoztatja magát, megismerteti magát az emberrel.

Nagy-hatású az Izajásnak adott kinyilatkoztatás: „Láttam az Urat - mondja a próféta. - Magas és fönséges királyi széken ült”(Iz 6, 1-2), körülötte angyalok lebegnek és imádják. A próféta megremeg ekkora nagyság és szentség láttán. Tisztátalanabbnak érzi magát, mint valaha, méltatlannak arra, hogy Isten színe előtt álljon.
Egészen más körülmények között megy végbe Péter végleges meghívása arra, hogy „emberek halásza” legyen. Itt a meghívás nem templomban történik, mint Izajás esetében, hanem a tónál, rendkívül egyszerű és emberi összefüggésben, amint ez az emberré lett Istenhez illik, aki mindenben meg akarja osztani az emberek életét.
Simon Péter az elsők között csatlakozott Jézushoz és fogadta be Őt otthonába, s életébe. Munka közben, az életnek azon színterén, ahol családjával élt és dolgozott tapasztalta meg, hogy Jézusban Isten közeledett feléje. Látta, hogy Jézus tetteivel szabadulást hozott, útját állta a gonosz befolyásának, gyógyított és enyhítette a nyomort.

Szent Lukács evangélista Jézus kafarnaumi működésével kapcsolatosan különös hangsúlyt fektetett a csodálatos halfogásról szóló történetre, amit az imént olvastunk fel. Péter és társai ebből megtudták, hogy ha Jézus szavának engedelmeskednek, akkor tetteiket hallatlan siker koronázza.
A csodálatos halfogás alkalmával Péter felfedezte Jézusban az Istent, félni kezdett, akárcsak egykor Izajás próféta, a kiválasztása pillanatában, aki ezt mondta: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok... és most... szememmel láttam a seregek Urát” (Iz 6, 5). A prófétához hasonlóan Péter is a végtelen fölségű Isten közelében átérezte esendő voltát. Jézus lábához borulva mondja: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”.
Az alázatosság aktusát Jézus részéről a nagy hívás követi. Ez az Isten félelmével kezdődő bölcsesség lesz Péter hivatásának az alapja. Hitt, és ezért Jézus művének folytatója, munkatársa és apostola lett. Jézus szolgálatába hívta az esendő, gyarló embert, és megbízatást adott neki hatalmas művének, Isten Országának építésére: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel”. A válasz itt sem várat magára. Péter és társai „partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust” (Lk 5,11).
Izajás próféta és Péter apostol tapasztalatában azt látjuk, hogy az Istennel való találkozás által az ember felismeri saját alkalmatlanságát és szegénységét, korlátait és bűneit. Ám e gyengeség ellenére az Úr, aki tele van irgalommal és megbocsátással, átformálja, és arra hívja az embert, hogy kövesse Őt.
Vagyis az ember nem nevezheti ki önmagát Isten munkatársává, de amikor Isten hívja, akkor méltatlansága nem lehet ok arra, hogy visszahúzódjék. Mert Isten nem azt nézi, amit az ember tart fontosnak: az ember a külsőt nézi, de az Úr a szívekbe lát (1Sám 16,7), és az embereket, a szegényeket és gyengéket, akik hisznek benne, a megváltás bátor hirdetőivé teszi.
Ezért arra buzdította 2009-ben XVI. Benedek pápa a papság éve alkalmával a papokat, hogy „ne korlátaikra figyeljenek, hanem tekintetüket szegezzék az Úrra és az Ő csodálatos irgalmára, térjenek meg szívükben, és továbbra is örömmel hagyjanak hátra mindent érte.”
A Jézussal való találkozás Péter társainak életében is sorsdöntő fordulatot hozott. Mindannyian abbahagyták a halászatot, otthagyták hajójukat, hálójukat, apjukat, anyjukat, családjukat, otthonukat. „Mindenüket elhagyva követték Jézust” és emberhalászok lettek. Azaz Jézustól megbízatást kaptak, hogy Isten Országának örömhírét elvigyék a föld végső határáig.
A meghívás, megbízatás ma sem veszítette érvényét. Istennek ma is emberi munkaerőre van szüksége ahhoz, hogy megismertesse evangéliumát minden néppel. Istennek kellenek az igehirdetők, kellenek az olyan fiatalok, akik követik hívó szavát, akik vállalják az Istennek szentelt életformát és hajlandók érette lemondani családról, vagyonról, korlátlan szabadságról, röviden: akik elhagynak mindent, csakhogy követhessék Őt, és szolgálatába állhassanak.
Azonban a hithirdetés és apostolkodás nemcsak a papok feladata, hanem minden Krisztus-hívő, így a mi kötelességünk is. Jézus valóban kiválasztotta az apostolokat és azok utódait, a püspököket és ezek munkatársait, a papokat, hogy folytassák megkezdett művét, de a Szentírás tanúsítja, hogy az őskeresztény közösségekben a világiak is derekasan kivették részüket Isten Országának építésében.
A világiak apostolkodásának egyik szentírási indítéka, hogy a keresztség révén mindannyiunknak a „világ világosságává és a föld sójává” kell válnunk. Ugyanis a keresztség által, amikor szüleink és keresztszüleink a nevünkben átvették a föltámadott Krisztust jelképező húsvéti gyertyáról meggyújtott gyertyát, akkor Isten világosságának hordozói lettünk és nekünk ezt a világosságot nem szabad véka alá rejtenünk, tovább kell adnunk – mondja Jézus.

Vajon hány családi, egyházi, templomi közösségben veszik ma komolyan ezt a keresztény elhivatottságot és igyekszenek megismertetni a világgal az Isten Országáról szóló örömhírt?
Vagy, hogy még személyesebb, még aktuálisabb legyen a kérdés felvetése, így kell fogalmaznunk: vajon mi, akik vasárnapról vasárnapra eljárunk ide a templomba, vajon mi komolyan vesszük keresztény hivatásunkat és igyekszünk-e Krisztus melletti tanúságtevő életünkkel megismertetni az Isten Országáról szóló örömhírt, nem is annyira a világgal, mint inkább a közvetlen környezetünkkel, a családunkkal, a munkaközösségünkkel, amelyben élünk, és amelyben dolgozunk?

Ne feledjük az olcsó „semmi közöm hozzá” kijelentéssel, a közömbösséggel, nemtörődömséggel, még nem rázható le magunkról a keresztségből fakadó krisztusi küldetésünk. Még csak azzal sem mentegethetjük tétlenségünket, hogy bűnös emberek vagyunk. Péter is az volt. Jézustól mégis hallania kellett: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Igen, az Apostolok kiválasztása és meghívása nekünk is reményt ad, mert gyakran mi is úgy érezzük, hogy erőnket felülmúló dolgokat vár el tőlünk a Jézusba vetett hitünk. Tőlünk, mindannyiunktól, mert tulajdonképpen mindnyájan, akik meg vagyunk keresztelve, valamiképpen Jézus apostolai vagyunk. Senki sem mondhatja, hogy erre nem alkalmas. A magunk erejéből tényleg alkalmatlanok vagyunk keresztény mivoltunk nagy méltóságának betöltésére, de Jézus erejében nagy dolgokat vihetünk végbe. Isten arra hívott meg bennünket, hogy mássá, jobbá tegyük ezt a világot, ott, ahol élünk.
A Szentatya, Ferenc pápa mondta: „az élet csak akkor értékes, ha másoknak ajándékozzuk szeretetben, igazságban, a mindennapi életben, a családban. Mindig ajándékozzuk oda! Ha valaki megtartja magának életét, hogy védelmezze, akkor, azaz élet meghal, összeaszik, szükségtelenné válik.” Igen, minden keresztény, már puszta létével, Isten jelenlétéről tanúskodik, kell, hogy tanúskodjon környezetében.
Istennek gyakran úgy tetszik, hogy alkalmatlannak látszó embereket küld műve megvalósítására, és velük ír történelmet.

Istennek minden emberrel terve van, mindenkinek megszabta küldetését: idősnek és fiatalnak, egészségesnek és ágyban fekvő betegnek, még a legelesettebb embernek is kiosztotta a feladatot: az egyiknek könnyebbet, a másiknak nehezebbet, mindenkinek erejéhez mérten, de mindig egyformán fontosat.
„Isten arra teremtett, hogy különleges módon szolgáljak neki – írja Szent John Henry Newman. Bizonyos feladatot csak rám bízott és ezt senki másra… Istennek szüksége van rám, hogy terveit megvalósíthassa. Saját helyemen éppen olyan fontos vagyok, mint az arkangyal megfelelő helyén. Természetesen, ha kudarcot vallok, mást küldhet helyettem. Nagy művében mégis részem van. Láncszem vagyok, kapocs az emberek között. Jót kell tennem, és végre kell hajtanom művét. Amikor beállított az életbe és helyemen parancsait teljesítem, hivatásomnak élek, akkor anélkül, hogy akarnám, a béke angyala és az igazság hírnöke vagyok”.
Az életben nemegyszer adódnak számunkra nehéz próbatételek: a legkedvesebb személy halála, szeretteink gyógyíthatatlan betegsége, legjobb szándékaink, törekvéseink tudatos elferdítése, hozzánk tartozók vallástalansága, hitetlensége… Ilyenkor gyengeségünk tudatában elbizonytalanodunk, és félelem vesz erőt rajtunk.
Fáradozásaink kudarcát látva néha elfog a kétség, hogy érdemes, a bizonytalanság, hogy vajon jól teszem?
Könnyen elfelejtjük, hogy Isten hatalmas, jóságos és irgalmas Atyánk, aki tud és akar segíteni rajtunk. Csak azt várja, hogy gyermeki bizalommal forduljunk hozzá, és akkor Jézus hozzánk is úgy szól, mint egykor Péterhez: „Vessétek ki a hálótokat halfogásra”. Annak idején Jézus szavára Péter minden szakmai tudása, tapasztalata és meggyőződése ellenére, egy egész éjszakai eredménytelen fáradozás után is kivetette a hálót és annyi halat fogott, hogy szakadozott a háló.
Ezzel a péteri bizalommal megtapasztalhatjuk a fáradhatatlan apostoli buzgólkodás sikerét. Előbb azonban bátran hallgatnunk kell Jézus szavára. Teljesítenünk kell parancsait. Elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy az emberi kilátástalanság, tapasztalat és számítgatás ellenére elvégezzük a ránk bízott evangéliumi feladatot.

A Boldogságos Szűzanya, a kánai menyegző szolgáihoz hasonlóan, minket is arra biztat, hogy tegyük azt, amit a Szent Fia mond, mert ha megnyitjuk szívünket az Ő kegyelmének működése előtt, akkor az Istenbe vetett bizalmunk, kitartásunk meghozza munkánk, erőfeszítésünk gyümölcsét.
Így hát befejezésül, arra biztatok mindenkit, saját magammal együtt, hogy az Úr hívására adott nagylelkű válaszunkat minden nap Izajás és Péter apostol alázatával és hitével éljük meg.  
Arra bátorítok mindenkit, hogy bízzuk hívatásunkat a Boldogságos Szűzanyára, legyen szó akár a szerzetesi, a papi, a családos vagy éppen az egyedülálló elkötelezett Krisztus-követő életre szóló hívásról. Az Esztelneki Madonna segítsen mindannyiunknak, hogy örömmel és teljes odaadással tudjunk igent mondani az Úrnak és bátran megtenni azt, amit mond, amit kér tőlünk, Isten nagyobb dicsőségére, embertársaink javára és lelkünk üdvére. Ámen.

Létezhet-e keresztény közgazdasági modell?

 

Létezhet-e keresztény közgazdasági modell?

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...