Oldalak

szerda, augusztus 28, 2013

Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító

Szent Ágoston püspök és egyháztanító emléknapja
SZENT ÁGOSTON az Észak-Afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, (Szent) Mónika már keresztény.
Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. A játék kedvéért szívesen elhanyagolta a kötelességeit, és sok kísértése volt a hazudozásra. Jó nevű iskolákat is látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Anyja vallásosságát ekkor dajkamesének tartotta. Pogány társaival sokat vétettek a hatodik parancsolat ellen. Ekkoriban született egy ismeretlen lánytól fia Adeodatusz.
Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Ágoston azonban nem tudott szakítani bűnös életével, sem pedig gyermeke anyjával.
Édesanyja könnyei és Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Megragadta Ágostont Ambrus szónoki tehetsége, fellépése, műveltsége. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette.
Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, majd hazájába visszatérve aszketikus életet élt.
391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Páviában van, az egykori longobárd fővárosban. Ide Luitprand Longobárd király hozatta 740 körül. A kései századok a "kegyelem doktora" címet adományozták neki.

+++
Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító. Megküzdött a hitért, hogy megmutassa, érdemes erőfeszítéseket tenni azért, hogy megtaláljuk az Istennel való helyes kapcsolatot.

+++
Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből:
„Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is.” Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.
+++
Egyszer - mondja a legenda - a tudós Ágoston a tengerparton sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. ,,Mit csinálsz?'' - kérdezte Ágoston. ,,Kimerem a tengert'' - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. ,,És gondolod, hogy sikerülni fog?'' - kérdezte nevetve a szent. ,,Nekem ez biztosan előbb fog sikerülni, mint neked az, hogy megragadd az Isten lényegét!'' - felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.

Nincsenek megjegyzések: