„Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” Bi Pi a cserkészet alapítója
A Baden Poweli felszólítás megvalósulásának a HOGYAN-ját a mai evangéliumi szakasz (Lk 10,25-37) adja meg. Az imént hallottuk, hogy: „Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet”?Gondoltatok-e, gondoltunk-e valaha arra, milyen nagy kegyelem, s egyben milyen nagy lehetőség, hogy Jézus Krisztusban megszólítható, megkérdezhető az Isten?
A evangéliumi szakaszban ezzel a nagy lehetőséggel él a törvénytudó és megkérdezi Jézust. Mester „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Bár nem illik, de Jézus a kérdésre kérdéssel válaszol: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó nagyszerűen idézi a Főparancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet.... felebarátodat pedig, mint saját magadat”. „Helyesen feleltél”, mondja Jézus. Mintha csak azt mondaná Biblia ismeretből tízes.
Talán mi is ismerjük és fel tudnánk idézni a főparancsot. De hogy állunk a gyakorlattal? Hogyan jut kifejezésre az Isten iránti szeretet a mindennapi életünkben.
Sokszor, amikor megszorulunk "fűt-fát" ígérünk Istennek. Elkezdünk templomba járni, ha eddig nem jártunk, szentmisét fizetünk, elkezdünk imádkozni vagy áldozatok árán is elzarándokolunk egy-egy kegyhelyre – csakhogy valami segítséget kapjunk onnan felülről a szorult helyzetből való szabaduláshoz. Aztán ha elértük, amit akartunk, akkor visszazökkenünk a régi kerékvágásba, a régi életvitelbe – természetesen ez alól van kivétel is, hála Istennek. Ha nem kapjuk meg az égi segítséget, úgy ahogy elképzeltük, akkor zúgolódni kezdünk, és az Istent hibáztatjuk.
Vajon ez lenne az Isten iránt való szeretet? S nem inkább az, az Isten iránti szeretet, amit Jézus tett a Getszemani kertben, vért verejtékezve is kimondta: „Atyám legyen úgy, ahogy Te akarod”. Vajon olykor nem tévesztjük össze az érzelmeket a szeretettel?
Azt mondják: Himmler - Hitler hóhértábornoka, aki több millió ember haláláért felelős - könnyen könnyező „érzékeny lelkű”, szentimentális ember volt. Könnyen sírva fakadt egy szomorú hangvételű zenemű hallatán, de minden lelkiismeret furdalás nélkül tudott ártatlan embereket kínozni, koncentrációs táborokba, s gázkamrába küldeni.
Tulajdonképpen mit jelent szeretni? Mit is jelent szeretni, igazán, minden érzelgősség, s szentimentalizmus nélkül?
A mai példabeszédet szem előtt tartva, vagy Szent Kalkuttai Teréz anya és általában a szentek életét tanulmányozva így fogalmazhatnánk meg a szeretet lényegét: „mások rendelkezésére, szolgálatára állni" és igazából erről szól a cserkészet, ez a nemes gyerek, ifjusági sőt felnőtt mozgalom! Mert ennek a szamaritánuskereskedőnek a magatartása, vagy a nemrég szentté avatott, Teréz anyának egész élete és Isten-szeretete ebben foglalható össze: rendelkezésedre állók Istenem, rendelkezésedre állok felebarátom teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes erőmmel, teljes elmémmel.
Ha valaki ezt egyszer így bejelenti Istennek, annak Isten azonnal rendelkezésére bocsát segítségre szoruló embereket, hogy általuk és bennük Őt szerethesse. Az irgalmas szamaritánust a Jerikó felé vezető útra küldte szeretni az Istent. Az albán származású Teréz anyát, Indiába, Kalkutta nyomor negyedeibe küldte szeretni, a 22-es számú, Zetelaki Szent Imre cserkészcsapat tagjait a héten az esztelneki barátok kertjébe küldte szeretni az Isten. Minket pedig oda küldött, ahol a mindennapi életünk zajlik: a családban, a munkahelyen, az utcán.
Az irgalmas szamaritánus tette a Jerikói úton és Teréz anya indiai élete és a cserkészek életformája bizonysága annak, hogy a Főparancsolat második fel „szeresd felebarátodat, mint saját magadat..." is ezt jelenti: „rendelkezésedre, szolgálatodra állók, felebarátom”! Egész magammal, egész lényemmel. Nem azért, mert jó vagy, mert kedves, szeretetre méltó vagy, hanem egyszerűen azért, mert vagy, mert a te rendelékezésedre bocsátott az Isten. – A te rendelékezésedre, akit a rablók félholtra verve otthagytak az út szélén, mert rászorulsz a segítségemre. Mindegy hogy zsidó vagy-e vagy szamaritánus, hogy barát vagy-e vagy ellenség. Csak az a fontos, hogy ember vagy és rászorulsz a szeretetemre, a segítségemre szorongatott helyzetedben... Szeretlek férjem, feleségem, mert te vagy a hitvestársam… Szeretlek engedetlen, sok szomorúságot okozó gyermekem, unokám, mert nekem adott az Isten, hogy szeresselek, szeretlek cserkész társam, mert ezt várja el tőlem az Isten és erre kötelez a cserkészek tíz törvénye...
Tudom és vallom, a német koncentrációs táborban, a korábban említett Himmler parancsára kivégzett, neves evangélikus lelkész, Dietrich Bonhoeffer állítását, miszerint nincs Isten iránti szeretet embertárs nélkül és nincs embertárs iránti szeretet Isten nélkül.
Napjainkban, azaz olyan korszakban, amelyet nagymértékben az önzés, a beletörődés és a közöny - a mi személyes önzésünk, beletörődésünk és közönyünk - határoz meg, különösen is megfontolandóak a mártír lelkész szavai, hiszen, amiként a neves teológus: Johann Baptist Metz írta, „ha a keresztény szeretet csak a családban van jelen, akkor kis idő múlva onnan is eltűnik”.
Ne feledjük, a szeretet annyit jelent, mint a szenvedő, a rászoruló ember rendelkezésére állni, a másik igazi érdekét szolgálni. Nem a vélt érdekét, nem ami népszerűnek tűnik, hanem ami az embertárs valódi érdekét mozdítja elő! Viszont az embertárs igazi érdekét csak akkor leszünk képesek valóban szolgálni, ha az minden szégyenkezés nélkül valamilyen formában tudomásunkra adja azt, hogy miben lehetünk a segítségére.
Ezzel kapcsolatosan tanítja Szent Ferenc Atyánk „Az egyik testvér tartózkodás nélkül fedje fel szükségletét a másik előtt, hogy az megtalálja és előteremtse mindazt, amire szüksége van. Amennyire az Isten kegyelme engedi, mindenki úgy szeresse és táplálja testvérét, miként az anya szereti és táplálja gyermekét”(Meg nem erősített regulában 9, 10-11).
Hogy mennyire vette komolyan Ferenc atyánk a szeretetre vonatkozó utasítást, arról egy kis történet szól: „Egyik éjszaka éjfél körül, míg mindenki aludt a saját helyén, valaki felkiáltott: »Meghalok! Meghalok!« A testvérek csodálkozva és megrettenve valamennyien fölriadtak. Szent Ferenc tüstént fölkelt és így szólt: »Keljetek föl, testvérek, és gyújtsatok gyertyát! « Miután meggyújtották, Szent Ferenc megkérdezte: »Ki mondta azt, hogy »meghalok«?« Az illető testvér pedig válaszolt: »Én.« Szent Ferenc azt mondta neki: »Mi baj van, testvér? Hogyhogy meghalsz? « Erre az: »Meghalok, mert olyan éhes vagyok.« Szent Ferenc ekkor, mint szeretettel és gyöngéd tapintattal eltelt ember, tüstént megteríttette az asztalt, és hogy a testvér ne szégyenkezzék egyedül étkezni, valamennyien együtt ettek vele. Mert ez a testvér meg a többiek is csak nem régen tértek az Úrhoz, és módfelett sanyargatták testüket” (Perugiai legendából).
Hittanos gyerekek szülői értekezletén a szeretetről volt szó. Egy sokgyermekes családanya hozzászólása ez volt: „Úgy érzem, igyekeztem minden gyermekemnek azt adni, amire neki éppen akkor a legnagyobb szüksége volt.” Csodálatos mondat! Azt hiszem, ha mottóul tűzzük magunk elé, nekünk is sikerülni fog a krisztusi szeretetet megvalósítani. Mert ez a szeretet alapelve – annak adni, akinek szüksége van rá, azt adni, amire szüksége van, és akkor adni, amikor szüksége van rá.
Testvéreim, a példabeszédbeli szamaritánus sajnálata nem merült ki a meddő együttérzésben. Hanem, cselekszik. Figyeljük meg a ténykedést érzékeltető igéket: megpillantotta, odament, öntött, bekötözte, felültette, elvitte, gondoskodott róla, azaz ápolta. Ezek az igék a szeretet jelei, mind az irgalmas szamaritánus, mind Teréz anya esetében, mind pedig a cserkészvezetők és cserkészek életében.
A tettek nélküli sajnálkozás nem segíthet a rászorulón. Ők cselekszenek, tényleges segítséget nyújtanak. A sebesült, a szükséget szenvedő szolgálatára, a gyerekek, az ifjúság nevelésére állnak, nem kímélve időt, anyagiakat, egész valójukat.
Miközben mások azzal mentegetőznek, hogy nincs idejük imádkozni, vasárnapi szentmisén részt venni, még kevésbé közös tevékenységeken részt venni, a közért tenni, addig ezeknek a cserkészvezetőknek, akik nem „hivatásszerű”, fizetett pedagógusok, hanem egyszerű családapák és családanyák, vagy még tanuló fiatalok, akik kétkezi munkával szerzik meg a mindennapi kenyerüket, nevelik gyerekeiket, és gondoskodnak családjukról, illetve végzik lelkiismeretesen tanulmányaikat „VAN” idejük a közért tenni, gyerekekkel, cserkészekkel foglalkozni, akár hetente is, minden fizetség nélkül. Hogyan van az, hogy nekik „van” idejük és a többieknek, akik ugyan itt és hasonló körülmények között élnek, nincs idejük? A mai evangéliumi szakasz és elmélkedés fényében a válasz egyszerű, ők megértették a Krisztusi tanítás, a Krisztusi szeretet lényegét, s ennek következtében készek föladni saját önző életvitelüket és kilépni a saját komfort zónájukból, annak érdekében, hogy mások életébe örömet, szeretetet és boldogságot vigyenek.
Ahol ilyen szeretet történik - mert a szeretet történés - ott láthatóvá válik az Isten. A Jerikóba vezető útszélén olyan láthatóvá vált az Isten, hogy íme 2000 év távlatából is „idelátszik” - ha szabad ezt a kifejezést használnunk.
Körülöttünk, a mi környezetünkben, családunkban vajon meddig látszik az Isten?...
Miután a törvénytudó idézte a Főparancsolatot, azt mondta neki Jézus: "Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz". És ezt Az mondja, Akiben Isten cselekvő szeretete testet öltött. "Tedd ezt, és élni fogsz". Mintha csak azt akarná mondani Jézus: nagyszerűen ismered és idézed a Bibliát - de most már hagyj fel a fölösleges beszéddel és cselekedd is, ha igazán élni akarsz.
Az Úr Jézus apránként megérteti a törvénytudóval, hogy a felebarát szeretete az Istenhez vivő út, hiszen így válunk az irgalmas Istenhez hasonlóvá, mi magunk is irgalmassá. Megérteti, hogy az irgalmasság tette az igaz élet tette, amelynek gyümölcse megmarad az örök életre.
A Biblia ismerete, idézése nem ad új irányt, új értelmet az ember életének. Csak egyetlen valami, mégpedig az a szeretet, ami történik. Az Isten szeretetének Jézus Krisztusban történt és történő elfogadása - és cselekvő továbbadása: ott, ahová Isten viszontszeretettünket éppen kiutalja, rendeli. Csak ez képes új irányt, új célt, új értelmet adni életünknek.
Ez a szeretet az, amivel élni lehet. Ez a szeretet az, amiért élni érdemes. Ez a szeretet az, amiért meg is lehet halni, mint annyi sokan az évszázadok folyamán az Úr Jézussal az élen.
Ez a szeretet és ez az élet, az "igazán-élet" összetartozik szétválaszthatatlanul. Ahogy a szeretet élet nélkül csak üres szó, ugyanúgy az élet, e nélkül a krisztusi szeretet nélkül, csak vegetálás, csak céltalan, értelmetlen létezés. Ezért „A cserkész nem úgy tesz, mintha jó volna – mondja Baden Powel –, hanem teszi magát a jót.” De ez a kijelentés, nemcsak a cserkészre, hanem minden egyes keresztény emberre jellemző kel, hogy legyen.
Nem is kell ehhez az élethez nagy tudomány. Hiszen az egész keresztény hittan elfér ebbe a két Szt. Jánosi szóban: az Isten - szeretet. Szt. Ágoston pedig az egész jézusi etikát, erkölcsi tanítást ebben a rövid mondatban foglalja össze: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”
Ezért mondta a cserkészet alapítója Bi Pi, hogy: „A boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá.” Hát ezt az igazságot vigyük magunkkal, cserkészek és nemcserkészek egyaránt és ne feledjük el soha mert csak így tudunk eleget tenni az elmélkedés elején elhangzott felszólításnak: „Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” Bi Pi a cserkészet alapítója.
A Baden Poweli felszólítás megvalósulásának a HOGYAN-ját a mai evangéliumi szakasz (Lk 10,25-37) adja meg. Az imént hallottuk, hogy: „Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet”?Gondoltatok-e, gondoltunk-e valaha arra, milyen nagy kegyelem, s egyben milyen nagy lehetőség, hogy Jézus Krisztusban megszólítható, megkérdezhető az Isten?
A evangéliumi szakaszban ezzel a nagy lehetőséggel él a törvénytudó és megkérdezi Jézust. Mester „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Bár nem illik, de Jézus a kérdésre kérdéssel válaszol: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó nagyszerűen idézi a Főparancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet.... felebarátodat pedig, mint saját magadat”. „Helyesen feleltél”, mondja Jézus. Mintha csak azt mondaná Biblia ismeretből tízes.
Talán mi is ismerjük és fel tudnánk idézni a főparancsot. De hogy állunk a gyakorlattal? Hogyan jut kifejezésre az Isten iránti szeretet a mindennapi életünkben.
Sokszor, amikor megszorulunk "fűt-fát" ígérünk Istennek. Elkezdünk templomba járni, ha eddig nem jártunk, szentmisét fizetünk, elkezdünk imádkozni vagy áldozatok árán is elzarándokolunk egy-egy kegyhelyre – csakhogy valami segítséget kapjunk onnan felülről a szorult helyzetből való szabaduláshoz. Aztán ha elértük, amit akartunk, akkor visszazökkenünk a régi kerékvágásba, a régi életvitelbe – természetesen ez alól van kivétel is, hála Istennek. Ha nem kapjuk meg az égi segítséget, úgy ahogy elképzeltük, akkor zúgolódni kezdünk, és az Istent hibáztatjuk.
Vajon ez lenne az Isten iránt való szeretet? S nem inkább az, az Isten iránti szeretet, amit Jézus tett a Getszemani kertben, vért verejtékezve is kimondta: „Atyám legyen úgy, ahogy Te akarod”. Vajon olykor nem tévesztjük össze az érzelmeket a szeretettel?
Azt mondják: Himmler - Hitler hóhértábornoka, aki több millió ember haláláért felelős - könnyen könnyező „érzékeny lelkű”, szentimentális ember volt. Könnyen sírva fakadt egy szomorú hangvételű zenemű hallatán, de minden lelkiismeret furdalás nélkül tudott ártatlan embereket kínozni, koncentrációs táborokba, s gázkamrába küldeni.
Tulajdonképpen mit jelent szeretni? Mit is jelent szeretni, igazán, minden érzelgősség, s szentimentalizmus nélkül?
A mai példabeszédet szem előtt tartva, vagy Szent Kalkuttai Teréz anya és általában a szentek életét tanulmányozva így fogalmazhatnánk meg a szeretet lényegét: „mások rendelkezésére, szolgálatára állni" és igazából erről szól a cserkészet, ez a nemes gyerek, ifjusági sőt felnőtt mozgalom! Mert ennek a szamaritánuskereskedőnek a magatartása, vagy a nemrég szentté avatott, Teréz anyának egész élete és Isten-szeretete ebben foglalható össze: rendelkezésedre állók Istenem, rendelkezésedre állok felebarátom teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes erőmmel, teljes elmémmel.
Ha valaki ezt egyszer így bejelenti Istennek, annak Isten azonnal rendelkezésére bocsát segítségre szoruló embereket, hogy általuk és bennük Őt szerethesse. Az irgalmas szamaritánust a Jerikó felé vezető útra küldte szeretni az Istent. Az albán származású Teréz anyát, Indiába, Kalkutta nyomor negyedeibe küldte szeretni, a 22-es számú, Zetelaki Szent Imre cserkészcsapat tagjait a héten az esztelneki barátok kertjébe küldte szeretni az Isten. Minket pedig oda küldött, ahol a mindennapi életünk zajlik: a családban, a munkahelyen, az utcán.
Az irgalmas szamaritánus tette a Jerikói úton és Teréz anya indiai élete és a cserkészek életformája bizonysága annak, hogy a Főparancsolat második fel „szeresd felebarátodat, mint saját magadat..." is ezt jelenti: „rendelkezésedre, szolgálatodra állók, felebarátom”! Egész magammal, egész lényemmel. Nem azért, mert jó vagy, mert kedves, szeretetre méltó vagy, hanem egyszerűen azért, mert vagy, mert a te rendelékezésedre bocsátott az Isten. – A te rendelékezésedre, akit a rablók félholtra verve otthagytak az út szélén, mert rászorulsz a segítségemre. Mindegy hogy zsidó vagy-e vagy szamaritánus, hogy barát vagy-e vagy ellenség. Csak az a fontos, hogy ember vagy és rászorulsz a szeretetemre, a segítségemre szorongatott helyzetedben... Szeretlek férjem, feleségem, mert te vagy a hitvestársam… Szeretlek engedetlen, sok szomorúságot okozó gyermekem, unokám, mert nekem adott az Isten, hogy szeresselek, szeretlek cserkész társam, mert ezt várja el tőlem az Isten és erre kötelez a cserkészek tíz törvénye...
Tudom és vallom, a német koncentrációs táborban, a korábban említett Himmler parancsára kivégzett, neves evangélikus lelkész, Dietrich Bonhoeffer állítását, miszerint nincs Isten iránti szeretet embertárs nélkül és nincs embertárs iránti szeretet Isten nélkül.
Napjainkban, azaz olyan korszakban, amelyet nagymértékben az önzés, a beletörődés és a közöny - a mi személyes önzésünk, beletörődésünk és közönyünk - határoz meg, különösen is megfontolandóak a mártír lelkész szavai, hiszen, amiként a neves teológus: Johann Baptist Metz írta, „ha a keresztény szeretet csak a családban van jelen, akkor kis idő múlva onnan is eltűnik”.
Ne feledjük, a szeretet annyit jelent, mint a szenvedő, a rászoruló ember rendelkezésére állni, a másik igazi érdekét szolgálni. Nem a vélt érdekét, nem ami népszerűnek tűnik, hanem ami az embertárs valódi érdekét mozdítja elő! Viszont az embertárs igazi érdekét csak akkor leszünk képesek valóban szolgálni, ha az minden szégyenkezés nélkül valamilyen formában tudomásunkra adja azt, hogy miben lehetünk a segítségére.
Ezzel kapcsolatosan tanítja Szent Ferenc Atyánk „Az egyik testvér tartózkodás nélkül fedje fel szükségletét a másik előtt, hogy az megtalálja és előteremtse mindazt, amire szüksége van. Amennyire az Isten kegyelme engedi, mindenki úgy szeresse és táplálja testvérét, miként az anya szereti és táplálja gyermekét”(Meg nem erősített regulában 9, 10-11).
Hogy mennyire vette komolyan Ferenc atyánk a szeretetre vonatkozó utasítást, arról egy kis történet szól: „Egyik éjszaka éjfél körül, míg mindenki aludt a saját helyén, valaki felkiáltott: »Meghalok! Meghalok!« A testvérek csodálkozva és megrettenve valamennyien fölriadtak. Szent Ferenc tüstént fölkelt és így szólt: »Keljetek föl, testvérek, és gyújtsatok gyertyát! « Miután meggyújtották, Szent Ferenc megkérdezte: »Ki mondta azt, hogy »meghalok«?« Az illető testvér pedig válaszolt: »Én.« Szent Ferenc azt mondta neki: »Mi baj van, testvér? Hogyhogy meghalsz? « Erre az: »Meghalok, mert olyan éhes vagyok.« Szent Ferenc ekkor, mint szeretettel és gyöngéd tapintattal eltelt ember, tüstént megteríttette az asztalt, és hogy a testvér ne szégyenkezzék egyedül étkezni, valamennyien együtt ettek vele. Mert ez a testvér meg a többiek is csak nem régen tértek az Úrhoz, és módfelett sanyargatták testüket” (Perugiai legendából).
Hittanos gyerekek szülői értekezletén a szeretetről volt szó. Egy sokgyermekes családanya hozzászólása ez volt: „Úgy érzem, igyekeztem minden gyermekemnek azt adni, amire neki éppen akkor a legnagyobb szüksége volt.” Csodálatos mondat! Azt hiszem, ha mottóul tűzzük magunk elé, nekünk is sikerülni fog a krisztusi szeretetet megvalósítani. Mert ez a szeretet alapelve – annak adni, akinek szüksége van rá, azt adni, amire szüksége van, és akkor adni, amikor szüksége van rá.
Testvéreim, a példabeszédbeli szamaritánus sajnálata nem merült ki a meddő együttérzésben. Hanem, cselekszik. Figyeljük meg a ténykedést érzékeltető igéket: megpillantotta, odament, öntött, bekötözte, felültette, elvitte, gondoskodott róla, azaz ápolta. Ezek az igék a szeretet jelei, mind az irgalmas szamaritánus, mind Teréz anya esetében, mind pedig a cserkészvezetők és cserkészek életében.
A tettek nélküli sajnálkozás nem segíthet a rászorulón. Ők cselekszenek, tényleges segítséget nyújtanak. A sebesült, a szükséget szenvedő szolgálatára, a gyerekek, az ifjúság nevelésére állnak, nem kímélve időt, anyagiakat, egész valójukat.
Miközben mások azzal mentegetőznek, hogy nincs idejük imádkozni, vasárnapi szentmisén részt venni, még kevésbé közös tevékenységeken részt venni, a közért tenni, addig ezeknek a cserkészvezetőknek, akik nem „hivatásszerű”, fizetett pedagógusok, hanem egyszerű családapák és családanyák, vagy még tanuló fiatalok, akik kétkezi munkával szerzik meg a mindennapi kenyerüket, nevelik gyerekeiket, és gondoskodnak családjukról, illetve végzik lelkiismeretesen tanulmányaikat „VAN” idejük a közért tenni, gyerekekkel, cserkészekkel foglalkozni, akár hetente is, minden fizetség nélkül. Hogyan van az, hogy nekik „van” idejük és a többieknek, akik ugyan itt és hasonló körülmények között élnek, nincs idejük? A mai evangéliumi szakasz és elmélkedés fényében a válasz egyszerű, ők megértették a Krisztusi tanítás, a Krisztusi szeretet lényegét, s ennek következtében készek föladni saját önző életvitelüket és kilépni a saját komfort zónájukból, annak érdekében, hogy mások életébe örömet, szeretetet és boldogságot vigyenek.
Ahol ilyen szeretet történik - mert a szeretet történés - ott láthatóvá válik az Isten. A Jerikóba vezető útszélén olyan láthatóvá vált az Isten, hogy íme 2000 év távlatából is „idelátszik” - ha szabad ezt a kifejezést használnunk.
Körülöttünk, a mi környezetünkben, családunkban vajon meddig látszik az Isten?...
Miután a törvénytudó idézte a Főparancsolatot, azt mondta neki Jézus: "Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz". És ezt Az mondja, Akiben Isten cselekvő szeretete testet öltött. "Tedd ezt, és élni fogsz". Mintha csak azt akarná mondani Jézus: nagyszerűen ismered és idézed a Bibliát - de most már hagyj fel a fölösleges beszéddel és cselekedd is, ha igazán élni akarsz.
Az Úr Jézus apránként megérteti a törvénytudóval, hogy a felebarát szeretete az Istenhez vivő út, hiszen így válunk az irgalmas Istenhez hasonlóvá, mi magunk is irgalmassá. Megérteti, hogy az irgalmasság tette az igaz élet tette, amelynek gyümölcse megmarad az örök életre.
A Biblia ismerete, idézése nem ad új irányt, új értelmet az ember életének. Csak egyetlen valami, mégpedig az a szeretet, ami történik. Az Isten szeretetének Jézus Krisztusban történt és történő elfogadása - és cselekvő továbbadása: ott, ahová Isten viszontszeretettünket éppen kiutalja, rendeli. Csak ez képes új irányt, új célt, új értelmet adni életünknek.
Ez a szeretet az, amivel élni lehet. Ez a szeretet az, amiért élni érdemes. Ez a szeretet az, amiért meg is lehet halni, mint annyi sokan az évszázadok folyamán az Úr Jézussal az élen.
Ez a szeretet és ez az élet, az "igazán-élet" összetartozik szétválaszthatatlanul. Ahogy a szeretet élet nélkül csak üres szó, ugyanúgy az élet, e nélkül a krisztusi szeretet nélkül, csak vegetálás, csak céltalan, értelmetlen létezés. Ezért „A cserkész nem úgy tesz, mintha jó volna – mondja Baden Powel –, hanem teszi magát a jót.” De ez a kijelentés, nemcsak a cserkészre, hanem minden egyes keresztény emberre jellemző kel, hogy legyen.
Nem is kell ehhez az élethez nagy tudomány. Hiszen az egész keresztény hittan elfér ebbe a két Szt. Jánosi szóban: az Isten - szeretet. Szt. Ágoston pedig az egész jézusi etikát, erkölcsi tanítást ebben a rövid mondatban foglalja össze: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”
Ezért mondta a cserkészet alapítója Bi Pi, hogy: „A boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá.” Hát ezt az igazságot vigyük magunkkal, cserkészek és nemcserkészek egyaránt és ne feledjük el soha mert csak így tudunk eleget tenni az elmélkedés elején elhangzott felszólításnak: „Próbáljátok meg úgy itt hagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” Bi Pi a cserkészet alapítója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése