Az evangéliumi részlet mondanivalójának megértéséhez vessünk egy pillantást a példabeszéd jelképeire.
A központi szereplő a vőlegény, aki különös módon viselkedik: éjfélkor érkezik, nincs lármás kísérete, és ahelyett, hogy örülne a reá várakozóknak, keménynek, kérlelhetetlennek mutatkozik. Ez a vőlegény Krisztust jelképezi. A menyasszony és a tíz szűz az egyházat szimbolizálja. A Biblia gyakorta használja a vőlegény-menyasszony képet Isten és az ember kapcsolatának jelölésére: Isten olyan meleg és bensőséges kapcsolatot akar valamennyi teremtményével, mint a vőlegény és a menyasszony titokzatos személyes kapcsolata. A menyegzős lakoma képe az örök boldogság hangulatát idézi. Az égő lámpások a virrasztás, a felkészültség állapotának jelzői. Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik, arra utal, hogy a Krisztussal való találkozásunk, azaz halálunk pillanata bizonytalan.
A jelképek összefüggése alapján a példabeszéd mondanivalóját így fogalmazhatjuk meg: az ember földi léte meghívás a menyegzős lakomára, felkészülés az örök életre; és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az előkészület. Akik a balga szüzek táborába sodródnak, elhanyagolják vallásukat, nem törődnek Istennel, és nem törődnek azzal, hogy elalszik hitük pislákoló lángja. Félő, hogy ha a halál ilyen állapotban találja őket, Isten örök igent mond lelkük sötétségére, amelyet szabadon választottak maguknak. Jézus arra figyelmezteti hallgatóit, hogy az okos szüzek, a virrasztó, az Istent kereső és a megtérést naponta gyakorló emberek példáját kövessék. Nem parancsol, hanem féltő szeretettel kéri tőlük, hogy Isten útmutatását követve készüljenek a halálban megnyíló örök életre.
A példabeszéd természetesen nekünk is szól, mert valamennyiünknek virrasztania kell. A földi élet gyakorta akadályozza ezt a virrasztást: álmot hozó csalfa tündérek röpködnek körülöttünk, akik azt suttogják fülünkbe, hogy Isten elutasítása a boldogság feltétele; máskor pedig gúnyosan kacagva hirdetik, hogy hitünk ósdi és értelmetlen magatartás. Előfordul, hogy engedünk kísértésüknek: elnyom bennünket az álom, belebonyolódunk a bűnbe és a földi lét látszatbiztonságában keresünk menedéket. Ilyenkor a halál völgyében élünk. De ha bűnbánatunkkal, gyakori megtéréseinkkel és tevékeny felebaráti szeretetünk olajával tápláljuk hitünk lámpását, ez a fény megment bennünket. Az evangélium arra figyelmeztet, hogy gondosan őrizzük hitünk lángját. Naponta kérjük Istentől a virrasztáshoz szükséges erőt, hogy ha üt utolsó óránk, és megérkezik a Vőlegény, boldogan követhessük őt a földöntúli menyegzős lakoma termébe.
A központi szereplő a vőlegény, aki különös módon viselkedik: éjfélkor érkezik, nincs lármás kísérete, és ahelyett, hogy örülne a reá várakozóknak, keménynek, kérlelhetetlennek mutatkozik. Ez a vőlegény Krisztust jelképezi. A menyasszony és a tíz szűz az egyházat szimbolizálja. A Biblia gyakorta használja a vőlegény-menyasszony képet Isten és az ember kapcsolatának jelölésére: Isten olyan meleg és bensőséges kapcsolatot akar valamennyi teremtményével, mint a vőlegény és a menyasszony titokzatos személyes kapcsolata. A menyegzős lakoma képe az örök boldogság hangulatát idézi. Az égő lámpások a virrasztás, a felkészültség állapotának jelzői. Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik, arra utal, hogy a Krisztussal való találkozásunk, azaz halálunk pillanata bizonytalan.
A jelképek összefüggése alapján a példabeszéd mondanivalóját így fogalmazhatjuk meg: az ember földi léte meghívás a menyegzős lakomára, felkészülés az örök életre; és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az előkészület. Akik a balga szüzek táborába sodródnak, elhanyagolják vallásukat, nem törődnek Istennel, és nem törődnek azzal, hogy elalszik hitük pislákoló lángja. Félő, hogy ha a halál ilyen állapotban találja őket, Isten örök igent mond lelkük sötétségére, amelyet szabadon választottak maguknak. Jézus arra figyelmezteti hallgatóit, hogy az okos szüzek, a virrasztó, az Istent kereső és a megtérést naponta gyakorló emberek példáját kövessék. Nem parancsol, hanem féltő szeretettel kéri tőlük, hogy Isten útmutatását követve készüljenek a halálban megnyíló örök életre.
A példabeszéd természetesen nekünk is szól, mert valamennyiünknek virrasztania kell. A földi élet gyakorta akadályozza ezt a virrasztást: álmot hozó csalfa tündérek röpködnek körülöttünk, akik azt suttogják fülünkbe, hogy Isten elutasítása a boldogság feltétele; máskor pedig gúnyosan kacagva hirdetik, hogy hitünk ósdi és értelmetlen magatartás. Előfordul, hogy engedünk kísértésüknek: elnyom bennünket az álom, belebonyolódunk a bűnbe és a földi lét látszatbiztonságában keresünk menedéket. Ilyenkor a halál völgyében élünk. De ha bűnbánatunkkal, gyakori megtéréseinkkel és tevékeny felebaráti szeretetünk olajával tápláljuk hitünk lámpását, ez a fény megment bennünket. Az evangélium arra figyelmeztet, hogy gondosan őrizzük hitünk lángját. Naponta kérjük Istentől a virrasztáshoz szükséges erőt, hogy ha üt utolsó óránk, és megérkezik a Vőlegény, boldogan követhessük őt a földöntúli menyegzős lakoma termébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése