"Uram – felelte a beteg –, nincs emberem,aki levinne a fürdőbe, amikor felkavarodik a víz." (Jn 5,7)
Hogyan is játszódhatott le ez a jelenet? Lehet, hogy ez a beteg ember nem tudta megfizetni a segítséget; lehet, hogy a nagy zűrzavarban, tömegben, amely ezen a népszerű helyen volt, nem törődött azzal senki, hogy ott fekszik. Mindenki a maga bajával volt elfoglalva, a maga gyógyulását kereste. Feszülten várták a pillanatot, hogy felkavarodjon a víz, mert aki később lépett be a tóba, az nem gyógyult meg. Hány emberre nézett esdeklő tekintettel, segítséget remélve? De mégsem távozott el, mégis kitartott türelmesen, és remélte, hogy egyszer lesz majd embere, aki észreveszi, meghallja, segít rajta, és meggyógyulhat.
Eszembe jutnak a hétköznapjaim: sajnos sokszor vagyok türelmetlen, önző. Rajtakapom magam, hogy nehéz megvárnom, amíg a másik elmondja, amit szeretne, amíg a busz megérkezik, amíg a keresett oldal betölt... Türelmetlen vagyok, csak a magam gondját látom, azzal vagyok elfoglalva.
Tudok–e én a környezetemben valakinek az embere lenni, vagy csak azt akarom folyton, hogy nekem mindig legyen emberem?
.
Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista
Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése