Oldalak

szombat, március 25, 2017

A győzelem a hitünk, mely legyőzi a világot… - Nagyböjt 4. vasárnapja

Az egyik flamand származású belga költő és író Maurice Maeterlinck (1862-1949) drámájában tizenkét vak botorkál egy erdő mélyén, hat férfi és hat nő. Szorongva figyelnék a hangot, egy öreg papnak a hangját, aki eddig kalauzolta őket az erdőn, de semmi nesz. Éjszaka van, s ők távol a lakott területektől már egymástól is félnek… Felettük bagoly kuvikol... Elhagyatottak... Végre megtalálják az idős atyát, de holtan. Amikor a világtalan csoport rádöbben nyomorúságos helyzetére, egyszerre tör fel belőlük a segélykiáltás: Könyörülj rajtunk! Csak egy kis időre könyörülj!
A jezsuitáknál tanult költő és drámaíró, a lelkiélet jelenségeinek tehetséges megszólaltatója, találóan mutatja be a „vakok” című művében a mai emberiség kétségbe ejtő helyzetét. Ahová tulajdonképpen a lelki vakság, a hitetlenség juttatta az embert. 

Hány ember indul el az életbe vallásos otthonból s mire élete delére ér hitetlenné válik. A 2003-ban elhunyt Hans Groer bécsi bíboros mondotta: „Soha nem volt még ennyi megkereszteltje az egyháznak, és soha nem élt még ennyi hitetlen ember”.
Mivel a megkeresztelteknek csak nagyon kis hányada részesült valódi istenélményben ezért nem csoda, ha nem hoztak valódi döntést Krisztus mellett. S ha nem kötelezi el magát az ember Krisztus mellett, akkor meg tanulhat imádkozni, de Istennel nem kerül kapcsolatba, eljárhat a templomba, de Jézus idegen marad a számára. Mivel hitének nincs gyökere, ezért elszárad és eltávolodik az Istentől. „Ha pedig eltávolodunk Istentől és süketté válunk szavára, akkor hűtlen katolikusokká, sőt, egyenesen „ateista katolikusokká” válunk” – figyelmeztetett a szentatya, Ferenc Pápa, csütörtök reggeli szentbeszédében.

De nézzük csak honnét ered a lelki-vakság, a hitetlenség?
Butaságból. – A történet szerint egy vándorköszörűs megkérdezett valakit a faluban: „Itt lakik az a kövér pap? Miért?- kérdeztek vissza. „Azt mondják, annyit költ egy ebédre, mint más húszra”. És ezt maga elhiszi? Miért ne hinném, amikor nem kerül pénzembe? Ha csak egy garast is kellene érte adnom, nem hinném”. Pontosan erről van szó: a buta ember mindent elhisz, amit a vallás ellen beszélnek neki. Miért ne hinné, hiszen nem kerül pénzébe. Meg aztán érvényes a közmondás: „Ki, mint él, úgy ítél”.
Mivel nem kell neki a hit, nehezére esik a vallás gyakorlása, ezért érdeke, hogy a hívő embert befeketítse, lejárassa, valamiképpen gúny tárgyává tegye. Sajnálatos módon mérhetetlenül nagy a vallási tudatlanság sokszor még a templomba járók körében is.
Azt mondja egy keleti mese: Mohamed elment, hogy az állatoknak is prédikáljon Istenről. A legtöbb meghallgatta, de két állattal, az ökörrel és a disznóval sehogy sem boldogult. Az ökörnek azért nem kellett Isten, mert buta, a disznónak meg azért nem, mert tisztátalan.
Az ég beszél Istenről, de a buta ember nem néz az égre; a mikroszkóp is beszél Istenről, de a buta ember nem néz a mikroszkópba. Saját lelkünk is beszél az Istenről, de a buta ember nem hatol be a saját lelkébe sem. Az ilyen ember sírkövére majd rá lehet vésetni: „Itt nyugszik egy ember, aki úgy ment el, hogy nem tudta miért élt”! 

Minden követi a saját természetét: a kő lefelé esik, a láng fölfelé száll, egyedül az ember nem keresi Istenét. Mi ennek az oka? Először a butaság, de másodszor
a Közömbösség. - Közömbös az, aki nem kíváncsi rá, hogy mi az életének értelme és célja. Hogy ne kelljen szembenéznie az élet értelmének kérdésével, hogy elfojtsa lelkiismerete szavát, amelyet nem lehet nem meghallani, ha csak egy kicsit is odafigyelünk, ezért állandó zajban és szórakozásban él. A legfájdalmasabb szó, amit az ember mondhat: „nem érdekel”. Kis gyermek sír keservesen - „nem érdekel”. Valaki kopogtat a szíveden, hogy elpanaszolja bánatát, de téged „nem érdekel”. Templom mellett, útszéli kereszt előtt mész el „nem érdekel”; hív a harangszó, de „nem érdekel”; jelentkezik az Isten, „nem érdekel”.
Nem a hitetlenség a legnagyobb, hanem a közömbösség. Minden semmit mondó hírt meghallgatunk, de az élet nagy kérdéseit elutasítjuk. - Egy ember csodaszép májusi réten heveredett le, s nem tudott betelni a gyönyörködéssel. Aztán jött egy másik ember és fölszólította, hogy távozzon onnét, mert már nem egy embert öltek meg a virágok. „Talán mérgező az illatuk”? - volt a kérdés. „Nem, de a virágok olyan szépek, hogy miattuk megfeledkeztek az evésről, ívásról s ebbe pusztultak bele”.
Vajon nem így vagyunk a világgal, az anyagi javakkal mi is? - önmagában nem mérgező, de miatta elveszítjük lelkünk éhségét és szívünk szomjúságát. Ez a világ úgy le tudja láncolni az embert, hogy elvakulunk tőle és már nem látjuk meg a fizikai világtól a természetfeletti világot, a különböző dolgoktól az Istent. Egyedül a hívő ember képes legyőzni a világ csábításait. Szt. János apostol szerint: „A győzelem a hitünk, mely legyőzi a világot”(1 Jn 5,4). -  A közömbös embert ellenkezőleg a világ győzi le, a halálban aztán magára hagyja. Sokat látott, most megüvegesedik a szeme, sokat tapintott, most megbénul a keze, sokat gyűjtött, s most üres kézzel távozik, sokat habzsolt, most kihűl a szája, sokat beszélt másokról, most elnémul az ajka. Akkor majd a szegény mezítelen lélek Isten elé kerül, és nem mondhatja többé: „Nem érdekel”! 

A hitetlenségnek egy másik gyökere a Bálványimádás. - Ne mondja senki, hogy a mai fölvilágosult világban nincsenek bálványok. Dehogy nincsenek! Csak ma nem fából faragják, nem agyagból formálják, hanem az ember vágyaiból. Viszont ma is áll az isteni törvény: „Én vagyok a te Urad, Istened… idegen isteneid ne legyenek”! A modern kor emberének is megvannak a maga bálványai: a pénz, az érzékiség, az alkohol, a kábítószer… Akik ezeket az idegen isteneket szolgálják, azok megtagadják az igaz Istent.
Régi korok tengerészei emlegettek egy veszedelmes szigetet: az egész egy darab mágnesből állott. Aki nem volt tisztába vele, az elveszett. Hiszen hajóján rengeteg vasalkatrész volt s ezeket eleinte észrevétlenül vonzani kezdte a mágnes. A kormányos elvesztette uralmát a hajó fölött, mely egyre sebesebben rohant a sziget felé. Kiszakadtak helyükből az összetartó pántok, a vas hevederek és a szögek. Az egész hajó szétesett, utasai pedig a tengerbe vesztek.
Nos, a világ bálványai éppen ilyen vonzóerővel rendelkeznek, s aki hatásuk alá kerül, annak összeomlik a hite, vallásos élete. Ugyanis az élvezetek rendetlen keresése kiírtja az ember szívéből a metafizikai kapcsolatot, és elzárja az egyént a természetfelettitől, az Istentől. Az idegen istenek féltékenyek az igaz Istenre s el akarják venni szívünkből azt, amit az ég adott. A pénz csillogása vakká tesz, az ital és a kábítószer vonzása rabbá tesz, az érzékiség helytelen kielégítése állattá tesz. Jézus kegyelme viszont látóvá tesz, hitünk szabaddá tesz, szívünk szabadsága pedig kiegyensúlyozott emberré tesz bennünket. 

Éppen ezért elmondhatjuk, hogy Krisztus nemcsak a testi bajok orvoslására jött, nem a szem világát akarta csupán visszaadni, hanem a lelkivakságban szenvedőket is látókká akarta tenni. Ezért mondotta: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”(Jn.8,12).
Nem sokkal később a gyakorlatban is bemutatta állításának valóságát, amikor visszaadta a vakon született testi és lelki látását. A feltűnő csoda ugyanis csak kezdetét jelenti annak a mély átalakításnak, amit Jézus ebben az emberben véghez akar vinni.
A vak szemekbe visszaadott fény a lélek világosságát jelzi: Jézus ezt akarja lelkébe önteni, amikor a benne való hit megvallását kéri tőle: „Hiszel az Emberfiában?... Hiszek, Uram! - s leborult előtte”. Ettől kezdve a vakon született életében minden teljesen megváltozik. Ez a hit megvilágítja az egész emberi létet, új értelmet és célt ad neki. Ebből következik a felszólítás: „Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség”(8-9.).
 
A kereszténynek magatartásával, életvitelével kell tanúskodnia Krisztusba vetett hite mellett, tettekkel kell bizonyítania, hogy számár Krisztus nemcsak az értelem világossága, hanem „az élet világossága” is. A Keresztény emberhez nem illenek többé a sötétség tettei - a bűn -, hanem csak a világosság művei.
 
Mivel Krisztus a világ világossága, a kereszténynek az a hívatása, hogy saját életébe visszatükrözze és sugározza ezt a fényt. A mai szentmise befejező könyörgésében ezért a kegyelemér imádkozzunk: „Istenünk, te megvilágosítasz minden embert, aki a világra születik. Kérünk, ragyogja be szívünket kegyelmed fénye, hogy mindig úgy gondolkodjunk, ahogy hozzád méltó, fölségednek kedves, és őszinte szívvel szeressünk téged”. Ámen!

Nincsenek megjegyzések: