„Boldog
az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint
egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és
vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait.’’
Szent Ferenc
Ha hivatás, akkor elköteleződés. A Jóisten mindenkire bízott
feladatot. Vannak, akik bizonytalanok, emiatt nehezen ismerik fel saját
hivatásukat. Belekezdenek ebbe is, abba is, az elköteleződés elmarad. Ám
vannak olyanok is, akik semmiféle külső csábításnak nem engednek,
csupán az isteni hangot követik szívükben. Nézzük, milyen is ez a fajta
életvitel Szilveszter barát kalauzolásával.
– Minek hatására választotta ezt a hivatást?
– Semmi olyan sorsfordító esemény nem volt az életemben, ami
a papság, később a szerzetespapság felé irányított volna. Hatgyerekes
családban éltem a falusi gyerekek mindennapi életét. Iskolába jártam,
bár nem szerettem tanulni, emellett segítettem szüleimnek a mezei
munkában, otthon az állattartásban. Vasárnapról vasárnapra eljártam a
szentmisére, a hittanórára, olykor még ministráltam is. Szerettem a
könyveket, az indiános és a westernfilmeket. A szomszéd nénik
mondogatták, hogy „papnak való ez a gyerek”. A X. osztály elvégzése után
Gyulafehérváron folytattam tanulmányaimat, ott is érettségiztem.
Akkoriban ez volt az egyedüli lehetőség, hogy valaki egyházi iskolába
járhasson. XII. osztályban kezdett motoszkálni bennem: mi lenne, ha én
is pap lennék? Hamar elhessegettem a gondolatot…
A folytatás ide kattintva olvasható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése