Oldalak

péntek, december 25, 2015

Karácsony első napja: „Legyen ez a karácsony…”

2015 - Karácsony - Esztelnek
Minden embernek, még a nem hívőknek is, ha van általános műveltsége, a karácsony a barlangot, az angyalokat, a pásztorokat, Máriát, Józsefet és a kis Jézust jelenti. Ez igaz, erről szólnak az éjféli és a hajnali szentmisék olvasmányai, amelyeket szent Lukács jegyzett le. Viszont a karácsonnyal kapcsolatos hittitok, a megtestesülés titkának a jobb, a mélyebben megértése végett, át kell gondolnunk a ma elhangzott Szent Jánosi evangéliumi részletet is. Bár egy kissé nehézkes ez a szöveg, de megéri, hogy foglalkozzunk vele.

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél”(Jn 1,1-2).” Jézus betlehemi születését megelőzte egy másik „születés”, még az idők kezdete előtt. Szent János egy ugrással az idők kezdetére visz vissza bennünket. A Hiszekegyben is ezt imádkozzuk: „Aki az Atyától született az idő kezdete előtt”.
Amikor János erről a titokról beszél, az „Ige” szót használja. Azt állítja, hogy Istenben létezik valamiféle „dialógus”, párbeszéd. Jézus Istennek a Szava (Igéje), aki kinyilvánítja, és láthatóvá teszi számunkra Őt, mivel ő kezdetben, az Istenben élő Ige, illetve maga az Isten volt. Ez azt jelenti, hogy mielőtt Betlehemben megszületett volna az Ige, már létezett.
Amikor a Gyermek-Jézust szemléljük a betlehemi jászolban, ne feledkezzünk meg arról, hogy benne Isten mutatkozik meg nekünk: „Aki engem lát, az Atyát látja”- mondja nyilvános működése alkalmával.
Isten annyira hatalmas, hogy kiszolgáltatottá teheti magát, és védtelen gyermekként jön elénk, hogy szerethessük. Isten annyira jó, hogy lemond ragyogásáról, és az istállóba száll le közénk, hogy ott megtalálhassuk, hogy jósága minket is megérintsen, hogy átadja azt nekünk, és hogy tovább működjön általunk.
Ez Karácsony: Isten eggyé lett közülünk, hogy mi Vele lehessünk, hogy hozzá hasonlóvá váljunk. Jelként a jászolban fekvő Gyermeket választotta. Ilyen az Isten. Így tanuljuk meg megismerni őt. És minden gyermeken még a meg nem születetten is, visszatükröződik valami Isten betlehemi közelségéből, amelyet szeretnünk kell, és amelynek alá kell magunkat vetnünk.

Mit mond nekem ma ez a betlehemi Gyermek, milyen Szó ő számomra? Mit nyilvánít ki, mit ad tudomásomra nekem ma Istenről?
Az Isten Igéjének az öröktől történt születése után János felidézi „a világ születését”: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett”. Az első benyomásunk Istenről a világ teremtése. A világmindenség a Teremtő Istenről beszél (Kant).

„Isten a világosság” – állítja Szent János – „és benne nincsen sötétség” (1Jn 1,5). A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy a világ teremtésének elején „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett”. „És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság” (Ter 1,2-3). Isten teremtő szava maga a világosság, az élet forrása. Minden az Ige által lett, és nélküle semmi sem lett, ami létező (Jn 1,3). Ezért van az, hogy minden teremtménye alapvetően jó, és magán hordozza Isten lenyomatát, az ő világosságának egy szikráját. Mindazonáltal amikor Jézus Szűz Máriától megszületett, maga a Világosság jött el a világba: „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól”, valljuk a Hiszekegyben. Jézusban Isten magára vette azt, ami nem volt, miközben maradt annak, aki volt: „a mindenhatóság belépett egy gyermeki testbe, ám nem lett alávetve a világmindenségnek” (Szent Ágoston). Emberré lett ő, aki az ember teremtője, hogy meghozza a világnak a békét. Karácsony éjszakáján az angyalok serege ezért énekli: „Dicsőség a magasságban Istennek / és békesség a földön az embereknek, akiket szeret” (Lk 2,14).
„Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága”(Jn 1,4). Az „örök születés” és a „világ születése” után, íme, az üdvösség művének a születése: az emberi élet és a benne felragyogó „világosság”.
Az „élet” Jánosnál majdnem mindig az örök éltet jelenti, a természetfelettit, az istenit. „Benne élet volt”, vagyis Jézusban az emberiség igazi élete születik meg Betlehemben, csodáiban, tanításában, halálában és feltámadásában is az üdvösség köszönt ránk.
Isten öröktől fogva azt akarja, hogy bennünket az ő szeretetében és életében részesítsen. A teremtés volt ennek a tervnek az első lépése, de a leginkább Jézusban nyilvánult meg.

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról(Jn 1,6-8).”
Magasan szárnyalva elmélkedésében, most hirtelen a Földre száll az evangélista figyelme, mert a következő részben Jézus történetiségével szeretne foglalkozni. Szerinte Jézus történelmi személy, jövetelét Keresztelő János perdikciói készítették elő.
János csak egy ember volt, nem ő volt a „világosság”, az Isten helyét nem foglalhatja el senki sem. De Istennek emberekre van szüksége. Jézusnak keresztelő Jánosra van szüksége, s hogy megtestesülhessen, szintén egy ember működött közre: Mária. Isten számít a mi emberségünkre és emberi közreműködésünkre. Senki nem láthatja meg őt anélkül, hogy ne találkozna először emberi tanúkkal, férfiakkal és nőkkel, akik előkészítik bennünk „az Úr érkezését”.

Vajon én, aki most a karácsonyt ünneplem, a „világosság” tanúja vagyok, a világosság, a fény felé vezető úton járok, vagy inkább megmaradok a sötétség útján?
„(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). Jézus ebben a mondatban érdekes dolgot mond, utat mutat mindannyinknak. A sok ember közül, akik valójában nem gyakorlók, ma sokan megfordulnak a templomokban, vagy találkoznak a Megszületettel a rádió és a televízió adásaiban, vagy éppenséggel az újságban. Jó olvasni János kijelentését: Jézus, a világosság minden embert megvilágosít. Sokáig rejtve volt ez a világosság, ma az egyházak ráébrednek arra, hogy milyen fontos az, hogy az emberek valamiképpen Jézus világosságában éljenek. Hetente, sőt naponta hallgathatunk és láthatunk is vallásos, Istennel illetve hittel foglalkozó adást. Így nemcsak az erőszak, hanem a szeretet is szabadon szárnyalhat.

„A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”(Jn 1,10-11). János evangéliumának drámai jellege itt jelentkezik először. János teljes evangéliumában jelen van ez a választási lehetőség. Vannak, akik elfogadják Jézust, mások visszautasítják, a világ hívőkre és nemhívőkre oszlik fel, illetve ma már beszélhetünk a közömbösök kategóriájáról is.

Én, aki most itt jelen vagyok, próbálok-e egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez? Nem könnyű: „övéi nem fogadták be”. Már Jézus bölcsőjénél ott van a kereszt: valahányszor nem hiszünk a szeretetben, az igazságban és a jóságban, Krisztust utasítjuk vissza.

„Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek” (Jn 1,12-13). János itt párhuzamba állítja a mi életünket a Jézuséval. Ahogyan az Igének van egy „örök születése”, az isteni élete, és a betlehemi megtestesülése, úgy mi is megszülettünk erre a halandó életre „férfi akaratából”, a „vérnek és a testnek a vágyából”. És ismerjük nagyon jól emberségünknek ezt a törékeny voltát, amelyen áttetszik a halál, a betegség és sokszor a szenvedés is.
De hitünk megmutatja ma a másik származásunkat is, azt, hogy Istentől születtünk. Létezik tehát egy isteni életünk a halandó emberi létünk mélyén, és ez örök, amit János nem szűnik meg hangoztatni. Két kifejezést használ: „Istentől született”, „Isten gyermeke”.

„Istentől született”- mindenki gyermeki kapcsolatban van vele. Senki nem maradhat teljesen kívül azon az „életen”, amelyet Isten ad nekünk, mert nincs olyan emberi lét, melyből Isten, mint Teremtő hiányozna. Isten akarja minden ember üdvösségét, és az üdvözítő kegyelmét is adja, amikor segíti őket, hogy lelkiismeretük törvényei szerint éljenek, amelyek szívükbe van írva (Róma 2, 14-16).
„Isten gyermekei”. Olyan, mint egy másik létrend, mely az előzőre támaszkodik. János nem „istenfiúságról” beszél, hanem következetesen a gyermek szót alkalmazza, mely egyaránt fiút és lányt is jelent. Akkor válunk Isten gyermekeivé, ha hiszünk őbenne. Isten ma minden embert meghív, hogy akik születésük által benne élnek láthatatlan módon, a hit és a keresztség által legyenek Isten gyermekeinek látható népe.

Karácsonykor azért vagyunk többen a templomba, azért vannak itt olyanok is, akik máskor hiányoznak, mert Istennek ezt a nagy szeretetét megérezték/ük, hisz minden ember lelkében, még a nem-hivőnek is, ott van a nagy kétség: ha ez igaz lenne, ha nem volnánk csupán halandók, ha valóban létezne a boldogság! Karácsonyi rege, ha igaz hitté válna, - mondja Ady Endre: Karácsonykor  – igazi boldogság szállna a világra.
„S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”(Jn 1, 14.). János egészen közel visz hozzá, Betlehembe. Megtapinthatjuk a „testét”, élvezhetjük az Ő fényét, világosságát. Halandóvá lett a mi halhatatlanságunkért, gyöngéd kisded a mi nagyságunkért. Emberré lett, hogy mi megistenülhessünk.
Kt. Az éjféli szentmise kezdő éneke: „Ma szállott közénk a mennyből az igazi békesség”. Valóban, csakis a „nagy világosság”, amely Krisztusban jelent meg, képes az embereknek az „igazi” békét megadni: ezért minden egyes nemzedékre érvényes a meghívás, hogy fogadja be ezt a békét, azt az Istent, aki Betlehemben lett egyé velünk.

Ez a Karácsony! Történelmi esemény és a szeretet misztériuma, amely több mint kétezer éve megszólítja az embereket, férfiakat és nőket, minden korban és minden helyen. Karácsony az a szent nap, amelyen Krisztus „nagy világossága”, a béke hordozója felragyog előttünk! Azonban felismeréséhez, befogadásához hitre és alázatra van szükség. Mária alázatára, aki hitt az Úr szavában, s aki elsőként hajolt a jászol fölé, hogy méhének gyümölcsét imádja. Józsefnek, az igaz embernek alázatára, akiben megvolt a hit bátorsága, és ahelyett, hogy saját jóhírét óvja, Istennek engedelmeskedett; a pásztorok alázatára, a szegény és névtelen pásztorokéra, akik befogadták az égi hírnök üzenetét, és sietve közeledtek a barlanghoz, ahol megtalálták az újszülött kisdedet, s akik csodálattal eltelve imádták őt, és magasztalták az Istent (Lk 2, 15-20).
A kicsik, a lélekben szegények: ők Karácsony főszereplői, tegnap és ma egyaránt; ahogy Isten történetében is mindig ők az igazság, a szeretet és a béke országának fáradhatatlan építői. A betlehemi éjszaka csendjében megszületett Jézus, és gondoskodó kezek fogadták. És ma, a mi Karácsonyunkkor, amikor tovább visszhangzik az ő megváltó születésének örömhíre, vajon ki az, aki kész, hogy megnyissa előtte szívének ajtaját?
Korunk emberei, férfiak és nők! Krisztus hozzánk is jön, hogy elhozza a világosságot, hozzánk is jön, hogy megajándékozzon az ő békéjével. De vajon ki virraszt a reménytelenség, a kétkedés és a bizonytalanság éjszakájában éber és imádságos szívvel? Ki várja az új nap hajnalát, miközben őrzi a hit aprócska lángját? Kinek van ideje hallgatni az ő szavát és hagyni, hogy szeretetének vonzása átalakítsa? Igen! Az ő békeüzenete mindenkinek szól, mindenkihez jön, hogy önmagát ajánlja fel, mint a megváltás biztos reményét.

Krisztus világossága, amely mindannyiunk életét betölteni érkezik, ragyogja be ezt a világot, és legyen vigasz mindazok számára, akik a reménytelenség, a nyomorúság, az igazságtalanság, a szenvedés, az elnyomás, az üldöztetés és az emberi méltóságukat sértő körülmények sötétjében élnek.
A gyermek Jézus hozza az enyhülést mindazok számára, akik megpróbáltatások közepette élnek. Ne vonakodjunk hát attól, hogy felismerjük és befogadjuk őt: Vele „ragyogó fény” világítja be az emberiség égboltját; Vele „szent nap” érkezik el, amely nem ismer naplementét. Legyen ez a karácsony valóban mindenki számára az öröm, a remény és a béke napja!

Testvéreim! „Jöjjetek mindnyájan az Urat imádni”. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal, a napkeleti bölcsekkel és az alázatos imádók megszámlálhatatlan seregével, akik az újszülött Gyermek elé járultak, mindazokkal, aki az évszázadok folyamán befogadták szívükbe a Karácsony misztériumát, mi is hagyjuk, hogy e nap fényessége mindenüvé kiáradhasson: hogy beléphessen a szívünkbe, bevilágítsa és felmelegítse otthonainkat, vidámságot és reményt hozzon lakásainkba, és békét adjon a világnak!

Ez az én, ez a mi kis ferences közösségünk szívbéli jó kívánság számotokra Esztelnekről, akik e sorokat olvassátok. Alázatos és hívő imádsággal fordulok a Gyermek Jézushoz e szentmiseáldozat keretében, hogy az ő világossága oszlasson el minden sötét árnyat életetekben, és töltsön el újra benneteket szeretettel és békével. Az Úr, aki Krisztusban ránk ragyogtatta irgalmas arcát, részesítsen benneteket szeretteitekkel együtt az ő boldogságában és tegyen benneteket az ő jóságának hírvivőivé.

Nincsenek megjegyzések: