„Az esztendő fordulóján Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál'adásra, Mindentudó színed előtt számadásra.”– csendült fel az év utolsó estéjén ajkunkról az ének.
Igen, a köszönet, a hála, a bocsánatkérés, a reménykedés gondolatai fogalmazódnak meg szívünkben.
Sokszor van életünkben különleges jelentősége egy-egy pillanatnak. Ezek a pillanatok emlékezetessé, tartalmassá teszik az időt számunkra. Azt az időt, amelyik múlik s többé nem tér vissza.
Isten terve megvalósítására egy meghatározott időt, a földi életet adta minden embernek. Minden egyes ember számára Pál apostol szavaival élve ez „a kedvező idő, az üdvösség napja” (2 Kor 6, 2), amikor a kegyelemmel együttműködve serényen fáradoznia kell megszentelődésén. Ha ez az idő elmúlt, nem lesz másik. A rosszul felhasznált idő örökre elvész.
Sokan panaszkodnak, vagy csak egyszerűen megállapítják: repül az idő…, elszállnak felettem a napok, hónapok, évek, évtizedek… Ilyen és ehhez hasonló szavak hallatán rá kell döbbennünk arra, hogy nagy felelősséget helyezett vállunkra az Isten, amikor az időt nekünk ajándékozta.
Az idő és örökkévalóság Urának színe előtt járva, oda kell figyelnünk arra, hogy a tőle kapott idő ne szálljon el tartalmatlanul felettünk, hanem a Teremtőtől kapott ajándékként, tartalommal töltsük meg, hogy ne csak átélt, hanem megélt idő is legyen életünk minden napja. Épen ezért az emberi élet állandó versenyfutás a soha vissza nem térő idővel.
Fontos tudnunk, hogy az örökkévalóságban már nem lesznek viszontagságok, küzdelmek, ott minden állandó lesz. És ott minden ember a szeretetnek azon a fokán állapodik meg, amelyet az időben elért. Ha ez a szeretet nagy, nagy szeretet és dicsőség lesz osztályrésze egy örökkévalóságon át, ha viszont kicsi, nem tehet többre szert az egész örökkévalóságban. Miután a halállal megszűnt az idő folyása, nincs többé előrehaladás, változás. „Ne fáradjunk bele jót tenni - buzdít Szent Pál -, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel” (Gal 6,9-10).
Minden Szilveszter este, minden elmúlt év arra figyelmeztet, hogy értékeljük az időt, szenteljük azt meg szeretettel. A legnagyobb szeretet értékével gazdagítva örök pillanattá kell változtatnunk.
A szeretet megszentel minden cselekedetet, még a leghétköznapibbat is, és az örök élet értékévé teszi. Sőt „ugyanaz a szeretet sürget bennünket, hogy egyre jobban annak éljünk. aki értünk meghalt és föltámadt. Arra törekszünk tehát, hogy mindent kedvére tegyünk..., hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát, érdemesek legyünk ővele együtt belépni a menyegzőre, s az áldottak közé kerülni” (LG 48). Az ily módon élő keresztény teljesíti a rá vonatkozó isteni tervet, eléri azt a szeretetfokot, amelyet Isten vár tőle, és amellyel őt az egész örökkévalóságon át szeretni és dicsőíteni fogja,
Isten megszentelte az időt már a teremtéskor, amikor az időbeli korlátok között kinyilvánította szeretetét. Az ember az Őáltala elgondolt, megálmodott világ teremtményeivel az időben él, halad az Isten felé. Ennek az időbe helyezett világnak egyszer vége lesz, mint a lassan mögöttünk levő 2015-ös évnek: beteljesíti Isten a tervét, bennünk is, általunk is.
Isten megszentelte az időt Fia megtestesülésével: „a láthatatlan élő Isten Benne látható lett, az idő nélküliségben élő Isten időbeli létezést vállalt”. Isten a megtestesülés titka, Jézus születése által, a lehető legmagasabb szintre emelte az idő jelentőségét, hiszen személyesen az Isten is részese lett az időnek.
Isten megszenteli az időt az én életemben is, amikor keresem-kutatom azt az utat, amelyet Ő jelölt ki számomra. Amikor a tőle kapott évtizedeket tartalommal töltöm meg, nemcsak érintőlegesen, hanem lényegi módon is megélem Istenre való ráutaltságomat.
Ne feledjük, az embernek, ahhoz, hogy az Isten és emberszeretetben növekedjék, csak a földi életnek egy-egy pillanata áll rendelkezésére, és ha ezt maximálisan ki akarja használni, nem elég, hogy jó tetteket vigyen végbe, úgy ímmel-ámmal, hanem a jót teljes szívével-lelkével, egész nagylelkűségével kell tennie, legyőzve azt a lustaságot és kicsinyességet, amelyek a kényelemszeretetünk és önmagunk féltése miatt mindig a legkisebb erőfeszítés, a legkisebb áldozat vállalás felé hajlanak
Melyek azok a jótettek, amelyeket mindnyájunknak teljesítenünk kell?
Azok, amelyek életállapotunkhoz tartoznak, akár mint férj, mint feleség, mint gyermek, mint após, vagy anyós, illetve mint egyedül állóéhoz, azok, amelyeket Isten akarata mutat meg; mert csak ezeknek van megszentelő hatalmuk.
„Addig kell végbe vinnem annak tetteit, aki küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat” (Jn 9, 4) - jelentette ki Jézus. Ezért testesült meg: „Nézd, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat” (Zsid 10,7), és ezért élt: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49). Jézus számára az élet egyetlen célja és feladata: az Atya akarata, érdekei, dicsősége.
Aki Krisztust akarja követni, annak ezt a magatartást kell elsajátítania abban a tudatban, hogy csak egy dolog szükséges: az Atya kívánságait teljesíteni.
Ezzel szemben a keresztény élete hányszor szétszóródik, jelentéktelen és veszendő ügyekbe fullad; pedig az idő múlásával mindez a semmibe vész és csak a földi élet hiúságát bizonyítja.
Csak az Istennek szentelt idő, csak akaratának teljesítése marad meg, mégpedig Istenben, aki így az embert változhatatlansága részesévé teszi. Ha erről meg vagyunk győződve, ha ennek fényében igyekszünk élni mindennapjainkat, akkor az idő múlása nem szomorúsággal tölti el a szívünket, hanem örömmel, hiszen egyre közelebb hozza az Istennel való örök találkozást.
Legyen tehát minden egyes év nagy lépés előre, az igazi hazafelé, napjainkat pedig hassa át az Úrra való várakozás feszültsége: „Jöjj, Úr Jézus!” (Jel 22, 20).
Kedves barátom, Imre atya írásában olvastam a fentebb mondottakkal kapcsolatban a következőket:
„Egyesek azt mondják: „Az idő pénz”. Azt hiszik, azért születtek csak, hogy pénzt szerezzenek. Ha olykor egy jó szót kérsz tőlük, vagy azt szeretnéd, hogy meghallgassanak, azt mondják Neked: „Zavarsz”…
Mások azt mondják: „Az idő haladás” Egész életük abból áll, hogy a világegyetem dolgaival törődnek és tekintetük folyton a csillagos eget pásztázza. Közben azonban teljesen megfeledkeznek a földről, ahol élnek. Ha tőlük kérsz segítséget, ők is azt éreztetik veled, hogy zavarod őket. Idejüket ugyanis arra akarják fordítani, hogy az emberiségnek egy szebb jövőt építsenek. Tekintetük azonban vakká vált a jelen pillanat számára.
Ismét mások azt mondják: „Az idő élvezet”. Egész életük abban telik, hogy a jelen pillanatot kiélvezzék. Minden virágot leszakítanak, mindenből csak a nektárt akarják kiszürcsölni. Ami érdekli őket, az evés, ivás, ruházat, kényelmes élet. És miközben csak magukkal törődnek, elfeledkeznek arról, hogy Isten az igazi boldogság kulcsát nem véges, behatárolt, önző önmagukban, hanem mások szívében rejtette el.
Viszont, ha Te azt mondod:„Az idő szeretet”, akkor legtöbb kortársad Téged nem fog megérteni. Úgy viselkedik majd, mint süket a táncosok között: látja ugyan a táncoló alakokat, de mivel nem hallja a zenét, azt hiszi, hogy mindenki megbolondult. Esetleg még megkérdeznek, hogy lehet-e ebből a szeretetből „élni”? És én megértem, ha nem tudsz és nem is akarsz nekik válaszolni. De hidd el, nem is fontos!
Fontosabb az, hogy egyszer mindannyian elmegyünk. Egyszer mindnyájunk élete véget ér. Egyszer az élet nagy folyójából valamennyien kilépünk. És akkor minden pénz elenyészik. Minden haladásba vetett hit porrá válik. Minden élvezet elmúlik. Mert minden mulandó!
Ami viszont egyedül majd mégis megmarad, az a szeretet, mert csak a szeretet örök. És Te tovább fogsz majd élni, mert idődet a szeretetbe fektetted.
Valóban a szeretetbe fekteted az elmúlt évedet, eltelt életedet?”
Ma, Szilveszter este a megszentelt időre gondolunk, ennek egy szakaszára, egy évre. Lehet, hogy nem nagyon hosszú szakasz ez a 365 nap, de mégis jelentős, mert benne volt az Isten. Sok szép és jó történt, amiért köszönet neki. Sok elkerülendő, Istennel szemben álló, tőle eltávolodó valóság is volt: ezért bocsánatot kérünk tőle.
„Minden csepp idő értékes nekem” – mondta Szent Ágoston. „Ez az idő képesít a másokkal való találkozásra, a szeretet gyakorlására… A mi reményünk, hogy időnk az örök Isten kezébe torkollik”. (Otto Betz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése