Oldalak

szombat, december 26, 2015

Szent István vértanú ünnepe - Minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését

Karácsony másnapján Egyházunk figyelmünket Szent István diakónusra, az első vértanúra irányítja. A vértanúság pálmája a betlehemi jászol mellett arra figyelmeztet, hogy áldozatok árán is hűségesnek kell maradnunk az Istengyermekhez, hogy a karácsonyi szeretet tetteket, áldozatokat kíván mindnyájunktól.
Amit hitelesen tudunk Szent István vértanúról, azt az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk (ApCsel 6. és7.). Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.
A hellenista zsidók zúgolódtak az arám nyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra, a szegényekről, özvegyekről való karitatív gondoskodásra.

István kegyelemmel és erővel volt eltelve, olvastuk a szentleckében, igy nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Jézushoz hasonlóan, őt is hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és befogták fülüket.
Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú (a későbbi Szent Pál) lábához rakták le.
Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.

Ahogyan a szülőknek egy csecsemőt nem elég szemlélni, hanem feladataik vannak vele szembe – így az Isteni Kisdedre sem elég csupán elérzékenyülve gondolni, hanem kötelezettségeink vannak, amelyek keresztény voltunkból fakadnak. Ezt a mai evangéliumban Jézus így fogalmazza meg: „Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt”(Mt 10, 17-22).
Tanúságot tenni – a krisztuskövető elengedhetetlen kötelezettsége. Szent István maradéktalanul eleget tett ennek a feladatnak, élete árán is tanúságot tett Krisztusról. A Krisztusért végzett szolgálatért a nép ítélőszéke elé hurcolták - ugyanis élete és tevékenysége nagyon szembeötlő volt. „Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni”(ApCsel 6,8-10). „Kegyelemmel és erővel eltelve” mutatott rá Isten jelenlétére.
Igazából tökéletes Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra, mint az isteni Kisded – visszautasításban volt része. Jézus is földre szálltakor vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört.
Szent Istvánt is sokan követték, sokan hittek szavára, de ellenzői, pontosabban Krisztus ellenségei, erőszakkal léptek fel ellene és megkövezték. Halálában is az égre tekintett, mintegy beidegződött mozdulattal, mert felülről várt erőt, ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóan elmondhassa az imát: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül”, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Keresztény életünk, a Krisztushoz való tartozásunk bennünket is tanúságtevő életre kötelez. Áldozatok árán is hűségesnek kell lennünk az istengyermekhez.
„A tanúságtétel a vértanúsághoz is vezethet, és mi nem félünk, mindenre kész vagyunk. Már sok vértanúnk van az elmúlt tizenkét év alatt: egy püspök, öt pap és 1267 világi hívő, akik életüket adták hitükért – nyilatkozta Louis Sako iraki káld pátriárka a bagdadi szentkapu megnyitásakor 2015. dec. 13-án. Az iraki keresztény kisebbségnek ki kell tartania a hitben, a bizalomban és a reményben, mint ahogy bátran fel kell vállalniuk az előttük álló fájdalmas kihívásokat is, amelyek remélhetőleg hamar véget érnek.”
„Valóban vértanú egyház vagyunk. Vértanúnak lenni görögül, de arabul és káld nyelven is azt jelenti: tanúságot tenni. Tanúskodni hitünkről, az evangélium öröméről, az isteni irgalmasságról – ez az iraki keresztények célja, (de ez kell hogy legyen minden egyes keresztén célja is). Isten akaratából vagyunk ezen a földön, ez a hivatásunk” – tette még hozzá Louis Sako iraki káld érsek.
Most karácsonykor mi is többet szemléltük az égieket, remélhetőleg a mi lelkünkben is gyökeret vert egy-egy kegyelem, Isten-i ajándék, amely lelki erővel tölt el, jó elhatározásokat szül – tökéletesebb Krisztus követésre buzdít.

Az a tény, ha egy kicsit is jobbakká lettünk, mások számára jel lesz, mások is buzdulnak általunk. Azonban olyanok is lesznek, akiknél nem találunk megértésre. Lehet, hogy közvetlen környezetünk, vagy éppen a templomba járó felebarátunk sem támogat a jóért folytatott küzdelmünkben, az elkötelezett öntudatos keresztény életben. Akár irigységből fakadó rosszindulattal akadályozhatnak, vagy a pletyka, a megszólások, rágalmak ítélőszéke elé hurcolnak. Azonban, ha ezernyi akadályt is kell leküzdenünk akár önmagunkban, akár másokban – karácsonynak a kegyelme Krisztuskövetésre kötelez.

A mai ünnep arra figyelmeztet, hogy nem lesz mindig karácsonyi ének, díszes fenyőfa, ünnepi hangulat, nem fognak mindig angyalok glóriázni, de nekünk akkor is haladnunk kell a Krisztus által mutatott jó és helyes úton – minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint szent István vértanú is tette.
Ezért a szentmise bevezető könyörgésével kérjük, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diakónus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!

Nincsenek megjegyzések: