szerda, december 30, 2015

Már a pápa is azt mondja, hogy vége a világnak?

Hoax rémhír Fernc pápa világvége utolsó karácsony
(Fotó: origo.hu)
Az ünnepek alatt legalább tucatnyi helyről jutott el hozzám, hogy most már aztán tényleg vége a világnak, mert a pápa is megmondta. Egész pontosan „Ferenc pápa azt karácsonyi beszédében mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz.” Sőt még azt is mondta, hogy „ez már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ.” Mert ezt megírták az újságok is.

Ha finoman akarok fogalmazni, nagyon valószínűtlen, hogy ilyen kijelentést tett volna Ferenc pápa.  Eleve a római katolikus egyház vezetői részéről régóta nem divat apokaliptikus kijelentéseket tenni. Különösen Ferenc pápa eddigi tevékenységével áll szöges ellentétben egy ilyen megnyilvánulás. Nem áll távol tőle, hogy beszólogasson a világnak, de ezt sokkal finomabban, elegánsabban, és okosabban teszi. De hogy a keresztények, a kereszténység pusztulását jósolná? Több, mint valószínűtlen. Gondoltam, megér egy kis kutatást, mit is mondott.  Őszentsége minden egyes megszólalását figyelemmel kezeli a világmédia, és nem csak a nemzetközi hírúgynökségek és a legnagyobb médiumok rögzítik, hanem a vatikáni hivatalos ügynökség is. Egy ilyen horderejű kijelentés biztos nem sikkadna el...

A folytatás ezen a linken olvasható: http://toochee.reblog.hu/ferenc-papa-az-apokalipszis-lovasa

Nincsenek megjegyzések:

Negyedik gyertya gyújtás: „Békét a szívben, békét a községben”

 Az adventi koszorú négy gyertyája teljes fényében ragyog. A negyedik gyertya a szeretetet szimbolizálja, amely Jézus születésének alapja és...