A székelyek nem tudnak „barátok” nélkül élni - Ambrus Ágnes

II. János Pál pápa 1997-ben a szerzetesek világnapjává nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy tudatosuljanak bennük „azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára".   

A Székelyföldön legrégebbi és legmélyebb hagyománya a ferences rendnek van. A piaristák korábban nem jutottak el Székelyföldre, 2007-től azonban jelen vannak Csíkszeredában. A csíksomlyói ferences rendi kolostor szerteágazó tevékenysége nemcsak a Székelyföldön, hanem messze földön ismert, 2014. január 26-án pedig pálos szerzetesházat avattak Hargitafürdőn. Székelyudvarhelyen pedig a mallersdorfi szegény ferences nővérek női szerzetesrendje működik. A szerzetesrendek megújulását  jelzi az is, hogy a kézdiszéki Esztelneken is – ahol a kommunizmus éveiben is éltek szerzetesek – sikerült a folytonosságot biztosítani: 2013 novemberében a betegsége és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 éves páter Tarziciusz helyére fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került. A világnap közeledtével a Morfondír.ro a székelyföldi szerzetesrendek tevékenységéről tájékozódott.

Urbán Erik csíksomlyói ferences rendi atya elmondta: a katolikus egyház szerzetesrendjeinek közös vonása az evangéliumi tanácsok vállalása, a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalma által. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szerzetesrendek korunkban is megtalálják feladataikat: a mai szerzetesrendek olyan élet-, munka- és imaközösségek, amelyeknek tagjai napjaink gondjaival foglalkoznak.

– A Kisebb Testvérek Szent István királyról elnevezett rendtartományának 10 kolostora működik Erdélyben, kilenc az erdélyi főegyházmegye területén (Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen, Szárhegyen, Esztelneken, Kolozsváron, Désen, Szászsebesen, Déván, Brassóban) és egy a szatmári egyházmegye területén (Kaplonyban). A rendtartománynak nem egészen 50 örökfogadalmas tagja van, nagyobb része felszentelt pap, kisebb része laikus testvér – közölte az atya.

FERENCES SZERZETESREND

A ferences rend alapítója Assisi Szent Ferenc (1181 vagy 1182–1226). III. Ince pápa 1209-ben elfogadta a Kisebb Testvérek szabályzatát, a Regulát. A férfi szerzetesek rendje mellett megalakult a női rend, amelyet Assisi Szent Klára után klarissza rendnek vagy másodrendnek neveztek el. A szegénységet életszabályának választó és a prédikálást fő feladatának tekintő szerzetesrend erdélyi megjelenése a 13. század végére és a 14. század elejére tehető, ekkor alapították az első kolostorokat a szászok lakta városokban. Az első magyar városban alapított ferences rendi kolostor Erdélyben a székelyvásárhelyi (marosvásárhelyi) volt 1316-ban, Csíksomlyón 1442-ben létesült kolostor. A reformáció után csupán Csíksomlyón maradhatott két-három ferences, a következő századokban a katolikus visszarendeződés azonban kedvezett az újabb kolostoralapításoknak. A rend feladata elsősorban a lelkipásztorkodás volt, később a kolostorokban egyre több társulatot, egyesületet hoztak létre, amelyek az intenzív keresztény élet színhelyeivé váltak. Fontos szerepet játszottak a ferencesek a magyar nyelvű templomi népéneklés elterjesztésében, a könyvkiadásban, valamint az iskolaalapításban és -működtetésben.

Pasztorációs feladatok

Mint mondta, elsősorban pasztorációs feladatokat látnak el azokon a helyeken, ahol jelen vannak, emellett a rendtartománynak szociális tevékenységei is vannak: Désen szórványkollégiumot működtet, Székelyudvarhelyen fiúkollégiumot, emellett erejükhöz és idejükhöz mérten besegítenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyermekek vallásos nevelésébe, illetve ugyancsak ferences testvér vezeti a Szent Erzsébet Társulást Marosvásárhelyen, amely családtípusú, bensőséges hangulatú otthon árva, félárva és elhagyott gyerekek számára.

– Assisi Szent Ferenc atyánk szellemiségében minden testvér igyekszik ellátni feladatait az adott helyen, ahol tevékenykedik – részletezte a rendtartomány tevékenységeit az atya. – Jól működő plébániáink vannak Déván és Kaplonyban, ahol nagyszerű pasztorációs lehetőségek vannak, de a testvérek igyekeznek megtalálni lehetőségeket ott is, ahol szórványpasztoráció van. A szászsebesi plébániának például mindössze 166 híve van,  és ennek ellenére jól működő bibliacsoport jött létre a kisközösségben. Nem szabad feladni az ilyen helyeken sem a reményt, itt is vannak kiváló lehetőségek Krisztus szolgálatára, mindig annyi a remény, amennyit az illető személy keres.

Urbán Erik testvér azt is kiemelte: fontosnak tartják, hogy a hívek nyitott ajtókra találjanak náluk, hogy fogadják őket, amikor hozzájuk érkeznek, hiszen sokaknak nagyon nehéz bekopogni a plébániára, de ha tudják, hogy számukra nyitva van az ajtó, hogy ott megoszthatják örömeiket, bánataikat, imát kérhetnek vagy együtt imádkoznak velük, akkor könnyebb megtenni a lépéseket a plébánia, a kolostor felé.

– Ez azonban nem elég, ki kell menni a hívek közé, erősíteni, bátorítani kell őket azokon a helyeken is, ahol a mindennapjaikat élik – tette hozzá. – Nagyon fontosak a család- és beteglátogatásaink, a családpasztoráció. Nagyon aktuálisnak tartom Bosco Szt. János mondását: „Szeresd meg, amit a gyerekek, és ők is meg fogják szeretni, amit te szeretsz.” Ezt le lehet fordítani egy plébánia életére is: ha a hívek érzik, hogy szeretik őket, akkor ők is szeretni fogják a plébániájukat, ragaszkodni fognak a templomhoz, hitükhöz, de mindenekelőtt Jézus Krisztushoz. Fontos, hogy engedjük magunkat eszközökké válni Isten számára, mindenkinek mindene lenni, hogy mindenkit megnyerjünk, de ne magunk, hanem Jézus Krisztus számára.

A csíksomlyói kegyhely pasztorációja

A székelyföldi kolostorok célkitűzései és sajátos tevékenységei között az atya kiemelt helyen említette a csíksomlyói kegyhely őrzését, pasztorációját, a zarándokok fogadását, a lelki támasz nyújtását, mert annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, a pünkösdi búcsún kívül nincs nagy „forgalom” a kegyhelyen, év közben is sokan elzarándokolnak ide.

– Egyetlen dolgot szeretnék kiemelni példaként, ahol a hívek igénye és a kegyhelyen szolgáló szerzetesek elgondolása találkozott: az ünnepélyes Mária-köszöntőket minden hónap első szombatján. Több mint ezer zarándok érkezik a Mária-köszöntőre, több százan végzik el a szentgyónásukat, mély áhítattal imádkozzák a rózsafüzért, majd gyertyás körmeneten vesznek részt a kegytemplom előtti téren – osztotta meg velünk gondolatait Erik testvér.

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de a kegyhelyen az tapasztalható, hogy egyfajta vallási fellendülés van a társadalomban, mintha az emberek megunták volna a liberális szellemiséget, észrevették volna, hogy nincs mögötte olyan tartalom, amire egy igazi, emberhez méltó életet lehetne építeni, kell a sziklaalap, és ennek a keresésében próbálnak a kegyhelyre zarándoklóknak segíteni – hangsúlyozta az atya.

A sajátosan székelyföldi hagyományok között a testvér a Szent Antal-tiszteletet említette,  különösen a ferences templomokban, ahol minden héten összegyűlnek a hívek a szent tiszteletére. Csíksomlyón például a Szent Antal-nagykilencednek nagy hagyománya van, a nagykilenced keddi három szentmiséjére több ezer zarándok érkezik.

– Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében – fejtette ki a testvér. – A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt ad az ide zarándoklóknak. Székely népünknek és a világ magyarságának a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája, oltalmazója, és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza.

Műsorok, koncertek, jelenlét a médiában

Az atya véleménye szerint fontosak a kegyhelyen szervezett kulturális programok, előadások, koncertek is, ugyanakkor jelentős a lelkipásztori munka, az igehirdetés meghosszabbítása a Mária Rádióban, ahol ferences lelkiségű műsorokat, szentmiséket közvetítenek a kegyhelyről.  – Elindítottunk a csíksomlyói kegyhely honlapján egy internetes ferences rádiót is, blogokat szerkesztünk, igyekszünk jelen lenni a médiában, az internet világában is, de meggyőződésem, a személyes pasztorációt, a találkozásokat nem lehet kihagyni, elhanyagolni – tette hozzá Erik testvér.

Ifjúságpasztorációs tevékenység

Az atya részletezte a rend ifjúságpasztorációs tevékenységét is: azontúl, hogy a kolostorokban a testvérek foglalkoznak a fiatalokkal, a ferencesek szervezik a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot (FerIZa) a kegyhelyre – amelyen közel száz fiatal vesz részt, és tesz meg három nap alatt 50-60 km-t gyalog –, ide a kegyhelyre érkezik vagy éppen innen indul a Ferences Biciklis Zarándoklat (FerBiT), itt szervezik meg a Szent Ferenc Iskolája gyerektábort is több száz gyermek részére.

A kolostori élet reneszánsza

Az atya kitért az esztelneki kolostori élet megújulására és a ferences szellemiség fontosságára is:

– Nagyon sajnáltam volna, ha a ferences folytonosságot nem tudtuk volna biztosítani Esztelneken, mert ha onnan kivonulunk, az azt is jelentené, hogy kivonul Háromszékről a ferences szellemiség. Ezzel, hogy új közösség alakult az esztelneki kolostorban, biztosított a ferences jelenlét a Székelyföld egyes régióiban, hiszen Csíkban, Gyergyóban, Udvarhelyen, Háromszéken jelen vagyunk egy-egy kolostorral.  Annak ellenére, hogy nem itt születtem, mégis meggyőződésem, hogy a Székelyföldhöz hozzátartozik a ferences. Nem hiába neveznek bennünket népnyelven barátoknak: a ferences barátja volt a népnek, nemcsak az öröm napjaiban, hanem a nehéz időkben is. Így ír erről P. Boros Fortunát ferences történész: „A csíkiak nem tudnak élni a barátok nélkül, s a ferenceseknek is mindent jelent, ha az emberek ügyes-bajos dolgainak igazgatásába befolyhatnak és a közös élet szekerének rúdját irányíthatják. Azért kölcsönösen keresik fel egymást.” Ez a megállapítás nemcsak Csíksomlyóra érvényes, ugyanis a ferenceseket érdekli az emberek sorsa, búja-baja és öröme, sorsközösséget vállalnak velük szenvedéseikben, ha lehet rajtuk segíteni, megteszik, ha nem tudnak egyébbel segítségükre lenni, imádkoznak értük Istenhez és a segítő Szent Szűzhöz.”

PÁLOS SZERZETESREND

A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend, amelyet Boldog Özséb (1200–1270) esztergomi kanonok alapított 1250-ben. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A pálosok szegénységük, belső fegyelmük, kisugárzásuk és életszentségük által lettek népszerűek. A mindennapi munka végzése által közelebb kerültek a társadalomhoz, jótékony hatást gyakoroltak az emberek erkölcsi és szellemi életére. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer remete élt, Erdélyben is több monostoruk volt. A rendet 1786-ban II. József császár feloszlatta, azóta a rend központja a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van. 1934-ben Magyarországon a rend újraindult, 1950-ben azonban újra betiltották, és csak 1990-ben kezdhette meg újra a működését. A magyar tartomány székhelye jelenleg Pécsett van..

A hargitafürdői Szent István pálos kolostor

Erik testvér zárógondolatait a felvidéki származású Balla Barnabás hargitafürdői pálos rendi atya úgy folytatta, hogy meghatározta legfőbb feladatukat: Isten országát hirdetni azok számára is, akik kikapcsolódni mennek a hegyekbe, hogy a pihenők is tudják tartani a kapcsolatot az egyházzal, lehetőségük legyen gyónni, szentmisén részt venni. És azonnal hozzátette: bízik abban, hogy a székely fiatalok közül lesznek, akik a szerzetesi hivatást választják a most felszentelt kolostorban, ezért imádkoznak ők és a hívek, mert  most már a székelyeken múlik, hogy gyökeret ereszt-e ismét a pálos rend ezen a vidéken.

Barnabás atya kiemelte: rengeteg segítséget kaptak és kapnak Darvas Kozma József csíkszeredai plébánostól, címzetes esperestől, aki egyik kezdeményezője volt a pálos rend visszatelepítésének, és aki jelenleg is nagyon sokat tesz törekvéseik népszerűsítéséért.

Pálos–ferences kapcsolatok

A ferencesekkel való kapcsolatukat nagyon jónak minősíti, és úgy látja, hogy ha két ember ugyanazt a feladatot másként kapja is, ugyanolyan ügyszeretettel lehet azt szolgálni, teljesíteni.

– Csíksomlyón voltunk már Mária-köszöntőkön prédikálni is, és segítettünk a tavalyi búcsún a Fekete Madonna-zarándokvonat fogadásánál. Egyébként a czestochowai és csíksomlyói Mária-kegyhelyek között különleges kapcsolat van, amely 2012-ben kezdődött el, amikor is a pálosok a Jasna Góra-i kolostorban őrzött Fekete Madonna-kegykép másolatát hozták el a csíksomlyói Ferenc-rendi testvéreknek a pünkösdi búcsú alkalmából, a lengyel–magyar testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként. Viszonzásul a ferencesek 2013 júniusában a csíksomlyói Mária-kegyszobor mérethű hasonmását ajándékozták a Jasna Góra-i kolostornak. A másolat a Fekete Madonna-zarándokvonattal érkezett meg rendeltetési helyére, az ajándékot Urbán Erik ferences testvér, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója adta át – hozta tudomásunkra Barnabás atya.

Forrás:  http://www.morfondir.ro

Erdélyben is otthon van a Pálos Rend (2014.01.27.)

Ferenc pápa: Köszönet a sok szent papnak, akik csöndben másoknak szentelik életüket – VIDEÓVAL

Az egyházat nem lehet egyszerűen emberi
szervezetként megérteni. A különbség az a szent kenet, ami a
püspököknek és a papoknak a Szentlélek erejét adja, hogy szolgálják
Isten népét – mondta január 27-én, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent
Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa köszönetét fejezte ki a sok
szentéletű papnak, akik névtelenül végzik nap mint nap szolgálatukat.

A
Szentatya a napi első olvasmányhoz fűzte gondolatait (2 Sám 5,1-7.10).
Izrael törzsei Dávidhoz mennek, hogy királyukká kenjék fel őt. E nélkül a
szent kenet nélkül Dávid pusztán csak egy vállalat vezetője lett volna,
egy politikai társulaté, amelyet Izrael országának hívtak. Dávid
mindössze egy politikai szervező lett volna. A felkenés után azonban az
Úr Szent Lelke leszáll Dávidra és vele marad. A Szentírásban olvassuk:
„Dávid mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek
Istene vele volt”. Ezt a különbséget jelenti a szent kenet. A felkent
személyt az Úr választotta ki. Így van ez az Egyházban a püspökök és a
papok esetében.

A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól,
hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak.
Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden
püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd
hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk
szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház
sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus
Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség
megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok
is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a
papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék
és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az
örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk
azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a
püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent
személyek.

Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet
megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez
az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a
növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete
működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A
történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és
papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az
egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a
szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem
ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános
van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a
tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget.

„De
atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt
csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd
válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de
mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről,
amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról,
amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes:
nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik.
Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és
hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik
köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját
Ferenc pápa.

Ferenc pápa: Köszönet a sok szent papnak, akik csöndben másoknak szentelik életüket – VIDEÓVAL

Ferenc pápa: Az Istent dicsérő imádság termékennyé tesz bennünket

A Szentatya kedden reggel 7 órai kezdettel
mutatta be szokásos napi szentmiséjét a Szent Márta-ház kápolnájában.
Homíliájában Dávid örvendező magatartását magyarázta a szentmise első
olvasmányából kiindulva.

 
„Dávid
teljes erejéből táncolt az Úr előtt” – olvassuk Sámuel második
könyvében. Isten egész népe nagy ünneplésben volt, mert visszaszerezték
Isten ládáját. Dávid magasztaló imája oly túláradó volt, hogy felhagyott
minden formasággal, és minden erejével táncolni kezdett az Úr színe
előtt. Ez az igazi dicsérő ima – magyarázta a pápa, majd hozzátette: e
szakasz olvasásakor Sára személyére gondolt. Sárát, miután megszülte
fiát, Izsákot, az Úr arra indította, hogy táncoljon örömében. Ez az idős
asszony, amint a fiatal Dávid is, örömtáncot lejtett az Úr előtt.
Nekünk könnyebb megérteni, mit jelent a kérő, vagy a hálaadó imádság,
sőt, még az adorációs ima megértése sem annyira nehéz. Ezzel szemben a
dicsérő imádságot elhanyagoljuk, nem jön ajkunkra spontán módon.

Pedig
a dicsérő ima nem a karizmatikus mozgalom tagjainak van fenntartva,
hanem minden keresztény számára nyitott – hangsúlyozta Ferenc pápa. A
szentmisében mindennap dicsérő imát mondunk, amikor a Sanctus-t mondjuk.
Ez igazi dicsérő ima, amelyben magasztaljuk Istent nagyságáért, és szép
dolgokat mondunk róla. Vannak azonban olyanok akik azt állítják, hogy
nem képesek ilyen imádságra. Erre ellenvetésként a pápa így válaszolt:
hogy lehet az, hogy amikor a kedvenc csapatod gólt lő, akkor nagy
örömujjongásban törsz ki, ám nem vagy képes arra, hogy az Úr dicsőségét
énekeld? Isten magasztalása nem kerül semmibe. Nem kérünk, nem köszönünk
meg semmit, hanem dicsőítünk.

Teljes szívünkkel kell imádkoznunk –
folytatta gondolatait a pápa. Az igazságosság tette ez, hiszen Isten
nagy. Visszatérve a táncot lejtő Dávid példájára, a Szentatya felidézte
Dávid örömének okát, azt, hogy az Úr ládájának visszaszerzésével maga
Isten tért vissza népe körébe.

Most az a kérdés – mondta a
Szentatya –, hogy nekünk ma mit kell tennünk? Képes vagyok-e én arra,
hogy dicsérjem Istent? Amikor a szentmisén a Glóriát és a Sanctus-t
imádkozom, ezt egész szívemből teszem, vagy csak gépiesen az ajkammal
mondom? Mit üzen nekem az örvendezve táncot járó Dávid, vagy Sára? Ám
amikor Dávid visszatér a palotába, Saul király lánya, Mikhál
szemrehányást tesz neki, és azt kérdezi: volt-e benne szégyenérzet
azért, ahogy táncolt.

Erre utalva Ferenc pápa így fogalmazott: „Én
azt kérdezem: szívünk mélyén hányszor megvetjük azokat a jó embereket,
akik spontán módon fejezik ki Isten dicséretét, mert nem műveltek, mert
nem követik az illendőség szabályait? A Biblia azt mondja Saul lányáról,
hogy meddő maradt. Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy az
öröm és a dicsérő ima gyümölcsözővé, termékennyé tesz minket. A 90 éves
Sára termékenysége nagy pillanatában perdül táncra. Aki dicséri Istent,
aki magasztalva imádkozik, aki örömmel mondja a Glóriát és a Sanctus-t a
misében, az a férfi és az a nő termékeny. Azok viszont, akik Saul
király lányához hasonlóan bezárkóznak a hideg, kimért imádság
formalitásába, azok a formaságok meddőségébe zárják magukat. Ezért
Ferenc pápa arra kér minket, hogy tartsuk szem előtt a teljes erejéből
táncoló Dávid képét, és azt, hogy milyen szép dolog, ha dicsérő imát
mondunk. Jót tesz nekünk, ha a mai szentmisében elhangzott 23. zsoltár
szavaival imádkozunk: „Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel,
örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya. A seregek Ura, ő a
dicsőség királya.”

Ferenc pápa: Az Istent dicsérő imádság termékennyé tesz bennünket

Kána - szentföld

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.01.26.

Hazatértek a pálosok

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel vasárnap a Hargitafürdőn alapított pálos kolostort és celebrálta az ünnepi szentmisét. A kedvezőtlen időjárás ellenére is megtelt a Szent István-templom, illetve annak kertje és környéke az ünnepre érkezett hívekkel.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kért áldást a pálos szerzetesházra

A szentelési ünnepség az új pálos kolostor teraszán kezdődött, ahol a kereszt és a pálos címer előtt összegyűlt az asszisztencia. Székelyföldön közel kétszázharminc év után újra letelepedő „fehér testvérek” szerzetesházára Jakubinyi György érsek a jó Isten áldását kérte, ezt követően pedig átvonultak a Szent István-templomba, ahol kezdetét vette az ünnepi szertartás. A templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett.

„A rendek között nem lehet széthúzás”

A gyulafehérvári érsek a szentmise elején kifejezte örömét, hogy az Úr hóeséssel – fehérbe öltöztetett tájjal – köszöntötte a fehér testvérek „hazatérését”. Szentbeszédében kiemelte: a „rendek között nem lehet széthúzás”. „Szent Pál azt mondja, Krisztus egyetlen, megoszthatatlan. Ez a mi egyházunk egysége a mai napig. Amikor szervezett rendek sokaságáról van szó, az nem Krisztus megoszlása – hiszen mindegyiknek más a hivatása (…), amelyre Krisztus szólítja őt.” Az érsek végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bárki meghallja az Úr hívó szavát, az meg ne keményítse szívét.

Biztató szavak Lengyelországból

A szentmise végén elhangzott a lengyelországi Izidor Matuszewski generális levélben megfogalmazott üzenete, eszerint a pálos közösség hálás a gondviselésnek azért, hogy több száz év után visszatérhetnek Székelyföldre. „Bízom benne, hogy a rend visszatérése Erdélybe áldott időszak lesz. Kívánom a magyar provinciában élő rendtársaimnak, hogy az új pálos szolgálati hely jó gyümölcsöt teremjen (…). A pálosok által teljesített szolgálat segítse a hit megerősödését, a remény és a szeretet elmélyülését híveink között és saját megszentelődésünkben” – fogalmazott levelében a generális atya.

„Hálát adok a jó Istennek, hogy a történelem viszontagságai ellenére nemcsak él, hanem gyarapodik is az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendünk" – írta levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Tégla ajándékba

Darvas Kozma József esperes, plébános egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző pálos szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik. Mint elmondta, ezt annak érdekében tette, hogy a székelyföldi pálosokban legyen meg az a lendület, odaadás, amely Boldog Özsébben és társaiban, valamint a magyar pálos rendben megvolt évszázadokon keresztül.

Forrás: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/hazatertek-a-palosok

Krisztus meggyógyított minden betegséget és gyötrelmet - Évközi 3. vasárnap

Korunk divatos és tragikus betegsége, ami nagyon sok embert érint, az elidegenedettség, ami sokszor depresszióba, sőt tragédiába torkollik. Elidegenedettségnek azt a szomorú életérzést nevezzük, amelyben az ember számára idegennek tűnik az a világ, amelyben él, idegen a munkája, amit végez, a családja, amelyhez tartozik az emberek, a maga élete, sőt még önmaga is, és ez félelemmel tölti el.
Ezt az életérzést Kosztolányi Dezső, a költő: A szegény kisgyermek panaszai című versében így fogalmaz meg: „Én félek. Az élettől és a sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér, ha száll a nap. Az ablakom alatt hullámozik az ismeretlen éj, a végtelen és ismeretlen éj... Sirok, sirok, mindig csak egyedül, és senki meg nem értett még soha. Oly ismeretlen ez a Nagyvilág, s olyan borzasztó a sötét szoba...”

„Jézus meggyógyított minden betegséget, minden gyötrelmet a nép körében”- olvastuk az iménti evangéliumi szakaszban (Mt 4, 12-23). Hogy ez nem csak a testi betegségekre vonatkozik, hanem a lelkiekre is, s ezek között elsősorban az elidegenedettségre az kiolvasható az első olvasmányból, illetve az evangéliumból is. Ugyanis ezek sora veszik az elidegenedettség jellemzőit, szimbólumait.
Mint amilyen a megaláztatás, a szégyen, ami idegenné tesz az emberi közösségben. A sötét, a sötétben – akár fizikai, akár lelki a sötétség – idegen a világ, nem ismerjük ki benne magunkat, ami félelemmel tölt el a jövőt és az egyes embereket illetően. A rabság érzete, a rab és az elnyomott ki van zárva abból az életmódból, amely számára otthonos lenne. A halálárnyéka pedig azt jelenti, hogy idegen vagyok saját magamnak, mintha élettelen tárgy, hulla lennék, s nem élő személy.
Ezeknek, az ilyen körülmények közepette élő embereknek mondja Izajás próféta, hogy a népnek, amely nagy sötétségben jár, annak nagy világosság támad. Ez a prófétai ígéret vált valóra Jézus Krisztus eljövetelével. Valóban az Ő személyében, az Ő evangéliumának a meghirdetésével nagy világosság támadt az emberiség számára, és ezt a Világosságot nekünk, keresztényeknek kell tovább adnunk.

Jézust, a világ Világosságát, a Fényforrást kell sugároznunk a körülöttünk tapasztalt sötétségbe, a keresztény értékrendre fittyet hányó, s gyorsan terjedő újpogányságba. Ezért van az, hogy utóbbi Szentatyák egyre többet beszélnek az úgynevezett nyugati világ – a keresztény gyökereiről megfeledkező Európa – újra evangelizálásáról. Ebből minden öntudatos kereszténynek ki kell vennie a részét, elsősorban személyes tanúságtételével. Megtenni az igazságot szeretetben, mert csak így leszünk tanúságtevő, világító emberekké. „Aki szereti testvérét, az világosságban él…”(1Jn 2, 10). Aki megteszi az igazságot, az nem jár már sötétségben, kijön a napfényre, és másokat is arra segít, hogy megtalálják az igazságot – Jézus Krisztust –, megtalálják életük célját, értelmét, s így begyógyuljon, az elidegenedettség által okozott halálos seb.

Annak érdekében, hogy az örömhír, a fölszabadító világosság eljuthasson minden emberhez, segítő társakat választott maga mellé az Úr, akiknek azt mondja „emberek halászává teszlek titeket”.  Vagyis megtanítalak arra, hogy hogyan kell és lehet segíteni a beteg embereken, hogyan lehet őket átsegíteni, az elidegenedett állapotból egy más életformába, amibe otthon érezhetik magukat.
A halász hasonlat bizonyos értelemben sántít, mert a halász a halat saját életeleméből halálosan idegen közegbe emeli át: a vízből a levegőre. Isten szolgája viszont az elidegenedettségből, az embernek idegen életmódból az igazi, otthonos emberéletbe igyekszik átmenteni a rábízottakat.
Jézus úgy gyógyít ki az elidegenedettségből, hogy meghirdeti Isten országának örömhírét. Nem azzal vigasztal, hogy: ne búsuljatok, ha idegen nektek a föld, mert majd otthonra leltek odaát a mennyek országában. Ugyanis a krisztusi örömhír lényege: „Közel van a mennyek országa”, nagyon közel, itt a földön, köztünk és bennünk.

Ha befogadjuk a krisztusi örömhírt, akkor ez az ország szívünk, lelkünk mélyén gyökeret ver, és elkezd kibontakozni, megvalósulni. De nem külső hatalom révén, háború és fegyverek által jön létre, hanem a bensőnkben, önmagunk legyőzése révén. Ugyanis ez az ország az igazság, a béke és a szeretet országa, ahogy fogalmaz a szentmise szövege, és ez az ország Jézus szerint a megtéréssel kezdődik el.

Megtérés. E szó hallatán sokan arra gondolnak, hogy a megtérés egy látványos jelenség, amikor egy hitetlen felnőtt emberből hívő lesz, mint ahogy Pál apostol – akinek a tegnap ünnepeltük a megtérését –, is megtért látványos módon, a damaszkuszi úton. Kevesen gondolnak, kevésszer gondolunk arra, hogy a megtérés minden krisztushívő ember sírig tartó feladata, kötelessége.
A megtérés ebben az esetben nem a felnőtt ember látványos hívővé válását jelenti, de nem is egy rossz szokás, bűn elhagyását csupán, hanem egész életünk megváltoztatását. Ezt azonban nem külsőleg, hanem belsőleg kell elképzelnünk: a szív, az értelem, a gondolkodás, az akarat, az érzelmek átrendezésével kell elkezdenünk és megvalósítanunk.
A megtérés a helytelen gondolkodásmód felszámolását, valamint a rossz magatartásforma, helytelen életvitel kifelé is megjelenő változását jelenti. A megtérés folyamatában bekövetkezik az elfordulás a rossztól, és az odafordulás Istenhez. Az elfordulás a rossztól nem csupán azt jelenti, hogy magától a bűntől fordul el az ember, hanem a bűnre vivő alkalomtól és annak forrásától is, ami a legtöbbször, nem más, mint a rendetlen, a helytelen önszeretet.
Így a megtérés Jézus gondolkodás módjában azonos a megváltozással és a megújulással. A rossz szokások és beidegződések elhagyásával, a rendetlen és az ártalmas szenvedélyek leküzdésével. Aztán folytatódik a nyitottsággal és a készséggel Isten szava és akarata iránt, mert felismerjük, hogy emberhez méltó életet és boldogságot egyedül csak Isten adhat.

Isten országához tartozni, abba belépni tehát változásokat követel tőlünk. Valami olyasmit, mint Péter, András, Jakab és János, meg a többi apostol és a későbbi korok meghívottaitól. Azok a halászok, akiket Jézus a maga követésére hív a galileai tó partján, elhagyták régi életformájukat, sőt lakhelyüket, családjukat. Pedig még azt sem tudták, hogy miért, kiért…
A régi elhagyása azonban csak a dolog negatív oldala. A pozitív, az, ami a régi helyébe jő, azaz új, a nagyszerű és örökérvényű. S hogy az apostolok ezt a nagyszerűt és újat megsejtik Jézus hívásában, s bár kockázatosnak látszik az egész vállalkozás, s ők mégis követik a hívást, azt mutatja, hogy bátor, vállalkozó kedvű emberek voltak.

Igen, Jézus követése, a kereszténység ma is bátor és kockázatot vállaló embereknek való igazán. Olyanoknak, akik tudnak és akarnak változni, nem ragaszkodnak mindenáron a régihez és a megszokotthoz, a kényelmeshez. Azoknak, akik tudnak és akarnak újra kezdeni, megújulni, és még többre, jobbra törekedni. Azoknak való a kereszténység, akik nem akarnak magukba zárkózni, és önmagukkal megelégedni, hanem a lelki előrehaladás hívei.
Ezzel szemben a félénkek, a maguk kényelmét szeretők, a mindig nagyobb földi biztonságra törekvők, vagyis a megszokotthoz ragaszkodók és a szebb, jobb, igazabb iránt közömbösek mindig porul járnak Isten országában.

A „tartsatok bűnbánatot!” – Jézusi felszólítás az iménti megközelítésben azt jelenti, hogy legyünk bátrak, vállaljuk a kockázatot, merjünk fölhagyni a megszokott, beletörődött, az életbe belesavanyodott életmóddal, és isteni módon éljük az emberi életet, mert így fokozatosan, otthon leszünk a földön és a mennyben is.
Az elidegenedettséget ugyanis nem külső körülmények okozzák, hanem az, a helytelen életmód következménye. Aki Krisztus tanítása szerint él, az nem kapja meg ezt a betegséget, de ha ettől szenved, s kész visszatérni erre a Krisztus által mutatott útra, az garantáltan kigyógyul belőle.

A krisztusi élet lényege a kereszt, vagyis a mindent feladatként való elvállalás. Aki vállalja az ember-élet Jézus által hirdetett értelmét – vagyis, hogy nem önmagamért vagyok, hanem Istenért és az emberekért – az a sötétségből a világosságra jut, az otthon lesz a világban. A sötétséget, a lelkisötétséget ugyanis sohasem a külső erők fogják eloszlatni, hanem a Jézus Krisztussal való találkozás lelkünk mélyén. Mert ahol válaszol az ember Istennek, az örök szeretetnek hívó szavára, ott világosság támad, és élet fakad.

Aki vállalja a krisztusi életformát, ami miatt nem kell szégyenkeznie, az otthon lesz az emberi közösségben, ha az valóban emberi. Aki kiszabadul az alap bűn, az önistenítő önzés rabságából, az otthon lesz a maga életében. Aki bízik a Gondviselő Istenben, Atyjának vallva őt, annak nem lesz félelmet keltően idegen a földi élet, bármit hozzon is. Aki feladatként vállalja önmagát – tehát nem tárgyként sodródik, és nem élvezőgépként viselkedik – az nem lesz idegen önmagának, eltűnik lelkéből a halálfélelem, a tárggyá levés árnyéka.

A keresztény élet tehát nem csak arra készít fel, hogy otthon legyünk majd a mennyben, hanem otthonossá tesz a földi világban is. Sőt a kettőt összekapcsolja, mert tudja, hogy igazi hazánk a mennybe van, de oda az út a földön át vezet.
Kereszténynek lenni ugyanis nem más, mint Krisztust hordozni, őt élni, róla tanúskodni a világban. Krisztusban pedig találkozott és eggyé lett a mennyei és a földi, az isteni és az emberi. Így, aki az Úrral egy, az vele együtt van egyszerre otthon, az égben is, a földön is.

Isten választottai

Dr. Jim Withers egy pittsburghi orvos. De nem ám egy a sok közül. Az ő beceneve: “street doctor” – “utca doktor”. Hogy hogyan ragadt rá ez a név? Elmeséljük nektek.

1992-ben kezdődött az elhivatottsága az utca embere felé. Álruhába bújt, szó szerint hajléktalannak öltözött, és elkezdte járni az utcákat éjjel. Az első benyomás, ami nagyon szíven ütötte, hogy milyen nagy számú tömegeket lát a hidak alatt és sátrakban. Sebes, fekélyes, rákos betegeket talált túlnyomó részt. Ingyen és bérmentve ajánlotta fel a társadalombiztosítás és alapvető higiénia nélkül élő, a betegségeknek sokkal jobban kitett hajléktalanok számára szolgálatait.

Szinte ijesztő hogy 1992 óta egy sort sem olvastunk róla, pedig 26.400 embert gyógyított az utcán, az eltelt több mint 22 év alatt! Az éjszakai orvosi szolgálat az utcán, nonprofit hálózattá nőtte ki magát a jóvoltából (Pittsburgh Mercy Health System), ma már 90 országban vannak hasonló “street” egységek. Mike Sallows (utcán élő férfi), segített neki, hogyan tud a hajléktalanok bizalmába férkőzni. Sallows első jó tanácsa az volt számára: "Ne öltözött úgy, mint egy orvos, és nem viselkednek veled bunkó módon!"

Mivel ismeri őket, nem vár arra, hogy megjelenjenek a rendelőjében: hetente ötször ő maga járja végig a helyeket, ahol a legtöbb hajléktalan él, hogy segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. Íme négy perc arról, amit Jim Withers csinál. Nem életében egyszer, mint az “adakozó” kedvű, Youtube-os pranksterek, hanem csöndben, elhivatottan, évek óta:

 

Forrás: http://www.pozitivnap.hu/sikertortenetek/22-eve-ingyen-gyogyitja-a-hajlektalanokat-egy-orvos

Ferenc pápa: A féltékenység és az irigység lerombolja a keresztény közösséget

A keresztény hívők csukják be az ajtót a féltékenykedés és irigykedés előtt, mert ezek megbolygatják a közösséget – fogalmazott homíliájában a Szentatya a Szent Márta-ház kápolnájában január 23-án reggel bemutatott szentmisén.

 

Ezúttal is a szentmise olvasmányaiból indult ki tanításában. Az első olvasmány Sámuel könyvéből (1Sám 18,6–9) a filiszteusok felett aratott győzelemről beszél. Az örömujjongást rövidesen a keserűség és a féltékenység érzései váltják fel, mert Saul királynak nem tetszett, hogy az asszonyok körtáncot lejtve dicsőítették a Góliát felett győztes Dávidot. A nagy diadal verességé alakul át Saul király szívében, amelybe lassan beférkőzik a féltékenység, úgy, ahogy az Káin esetében is történt. A rossz zaklatottsága ez, amely nem tűri, hogy a másik nagyobb érdemeket szerzett. Ahelyett, hogy ő is dicsérné Istent a győzelemért, amint Izrael asszonyai tették, magába fordult, haragos lett, és keserűségbe fojtotta érzéseit.

A féltékenység gyilkossághoz vezet, amint az irigykedés is. Az ördög az irigység ajtaján keresztül lépett be a világba, amint azt a Szentírásban olvassuk. A féltékenység és az irigység kinyitja az ajtót a gonoszság előtt, és lerombolja a közösség életét. Ha a keresztény közösség néhány tagja féltékeny és irigy, mindjárt egymás ellen uszítja az embereket.

Ferenc pápa azokra a szép reményekkel indult keresztény közösségre emlékezett, amelyekbe belépett a féltékenység, az irigység rossz szelleme és vele együtt a szomorúság, a neheztelés és az egymás ellen fecsegés szokása. Aki nem szereti testvérét az öl – mondja János apostol.

„Ma, ezen a szentmisén imádkozzunk keresztény közösségeinkért, hogy az irigykedés ne férkőzzön be se az egyes emberek, se pedig a közösségek szívébe. Akkor előre haladhatunk  örömmel és dicsérve Istent. Kérjük ezt a nagy kegyelmet, azt, hogy ne essünk a szomorúság, a neheztelés, a féltékenykedés és az irigység csapdájába” – zárta csütörtök reggel elhangzott szentbeszédét a pápa.

Ferenc pápa: A féltékenység és az irigység lerombolja a keresztény közösséget

BOGGIE : PARFÜM

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.01.19.

Napi gondolatok: Szent Ágnes vértanú

Szent Ágnes (291 körül – 304 körül) vértanút a római katolikus egyház és a görög katolikus egyház is szentként tiszteli; ám tisztelete elterjedt az anglikán egyházban és a keleti ortodoxiában is, valamint az amerikai evangélikus egyházban. Ágnes a kertészek, a leányok, a jegyespárok, a nemi erőszak áldozatainak és a szüzek védőszentje.

Származása és élete felől semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét.
Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 közt), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla; Prudentius hispániai költő hosszú verssorokat szentel neki.

Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források; ugyanígy az is vitatott, hogy lefejezték vagy megégették. Római hagyomány őrizte meg a szűz vértanúságának történetét, melyet a IV. század végén rögzítettek írásban, s később meseszerű legenda szövődött alakja köré. (Az első évszázadok keresztényei hősökké lettek az utókor számára; a csodálat a vértanúk tiszteletének fölvirágzásához vezetett. A vértanú irodalomban a költészet és a valóság keveredett, sajátos törvényeket követve.)

Legendája szerint Ágnes 13 éves volt, amikor a diocletianusi üldözések idején kivégezték (†304). A római leány a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, ám ő ellenállt, Krisztus jegyesének nevezve magát. Ágnest meztelenre vetkőztették, fényes nappal bordélyházba vitték, de a csoda folytán hirtelen megnövő haja eltakarta testét a kíváncsiak szeme elől, s egy angyal dicsfénybe öltöztette. Ostromlóját, aki ide is követte, egy démon halálra sújtotta. Ekkor a leányt, boszorkányság vádjával, meg akarták égetni, de a lángok a hóhérokkal végeztek. Domitianus cirkuszában oltották ki életét. Ma itt ezen a helyen áll a St. Agnese in Agone-templom. Szent Ágnes emlékhelyén, a római Via Nomentánán Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát.

Bár a nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes nagy tiszteletnek örvendő szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét. Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülte a Katolikus Egyház, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

Szent Ambrus a következőket írta róla: „Szent Ágnes az előkelő származás előnyeit lenézve mennyei méltóságra érdemesült; az emberi közösség vágyait megvetve, az örök Király társaságába vétetett; vállalva a dicső halált Krisztus megvallásáért, hozzávált hasonlatossá.”

Templomok százai viselik Szent Ágnes nevét. A művészetben báránnyal ábrázolják, minthogy neve hasonlít a latin agnus szóhoz, amelynek jelentése bárány. Az Ágnes név valójában a görög nőnemű hagnē (ἁγνή) melléknévből ered, amelynek jelentése: szűzies, tiszta, szent.

Szent Ágnes vértanú

A császárok klubja - (pedagógusoknak is…)

Jézus útja a végsőkig tartó hűséges szeretet útja, egészen az életáldozatig, a keresztig tartó út - Évközi 2. vasárnap - hanganyag

Jézus útja a végsőkig tartó hűséges szeretet útja, egészen az életáldozatig, a keresztig tartó út - Évközi 2. vasárnap

A karácsonyi ünnepkör után a nagyböjt kezdetéig az évközi idő egy részét tartja az egyház: meg-megállva, elgondolkodva Jézus életén, példabeszédein, kijelentésein, tanításán. Az évközi második vasárnap középpontjában Keresztelő Jánosnak Jézusra vonatkozó kijelentés áll: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit!”

Minden szentmisében megismétlődik ez az evangéliumi jelenet. A miséző pap, áldozás előtt felmutatja Krisztus Testét, az Oltáriszentséget és ezt mondja:„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”

Ezt a jól ismert kifejezést, mondatot, megszoktuk, hozzá tartozik a vallási nyelvünkhöz, az, hogy Jézust azonosítjuk az Istennek feláldozott báránnyal. S bár ismert a bárány szimbolikus Krisztus-ábrázolása is, mégis ritkán gondolunk a hasonlat értelmére, mélységére, pedig érdemes megpróbálni, mert csak így juthatunk közelebb Jézusnak, az Isten bárányának titkához.

Töprengésünk első kérdése: vajon az Isten-embert hogyan lehet egy állattal jelképezni, vagy ha mégis, akkor miért nem az erőnek, a hatalomnak az állatképeivel? 

A bárány képe mögött a zsidó vallási fölfogás egy igen régi fogalma, az engesztelő bárány, a bűnbak áll, amit Izajás próféta az eljövendő Messiásra vonatkoztat.

A bűnbak kifejezést mi magunk is szoktuk használni olykor és talán nem is tudjuk, hogy épp az Ószövetségből származik.

Volt ugyanis minden évben egy ünnep: az engesztelés nagy napja, amikor a főpap az egész nép bűnének bocsánatáért mutatott be áldozatot. Ilyenkor vettek két kecskebakot, az egyiket levágták, a másikra pedig jelképesen rárakták, ráolvasták az egész nép bűnét és kikergették a pusztába, ahol ez a bűnbak elpusztult. A nép viszont megmaradt, Isten megbocsátott neki és nem kellett meghalnia.

Izajás próféta szerint Isten szenvedő szolgája lesz a bárány, az a leölésre szánt juh, amely szótlanul áll nyírója előtt (Iz 53,7). Jézus az Isten Fia, aki alázatosan beállt a bűnösök közé, és így veszi el a világ bűneit, Ő vállalja majd magára a világ bűneit, hogy megsemmisítse, eltörölje azokat, miként az a kultikus állat, az imént említett kecskebak, amelyet a nép bűneiért áldoztak fel, a pusztába vezettek ki, hogy ott a bűnökkel együtt elpusztuljon.

Az evangélisták megjegyzik, hogy Jézus is hallgatott Pilátus előtt, tehát illik rá Izajás kijelentése, az áldozati bárányról, mely „nyírója előtt nem nyitotta ki ajkát”.

A bárány fogalma mögött van még egy másik előkép, az Egyiptomból való szabadulás alkalmával leölt bárány vére, amellyel bekenték a zsidóházak ajtófélfáit, s ennek köszönhetően megmenekültek abba a házba a zsidó elsőszülött gyerekek. Itt a bárány vére által mások szabadulnak meg!

Az arám nyelvben a két szó: bárány és szolga egyazon alakú szavak. Mintegy nyelvtanilag is előkészítve azt, ami Jézus személyében lesz valósággá: benne az ószövetségi bűnbakból az emberiség föláldozott megváltó báránya lesz, dicsőséges, húsvéti bárány, aki az örökkön élő Isten.

Kt. Töprengésünk második gondolata: A bűnökkel terhelt ártatlan bárány képe csak azoknak mond valamit, akik elfogadják a bűn létét, annak szomorú valóságát, jelenlétét az életükben. Bizonyára emlékezünk arra, hogy amikor felelősségre vonták a ’89-es események gyilkosait, vagy a náci haláltáborok tömeggyilkosait, nem egy így védekezett: „Nem vagyok bűnös, mert parancsra tettem”. A bűntudatot kiölte belőlük a hamis, vak engedelmesség egy felső hatalom kénye-kedvének.

A bűnt nem könnyű elismerni, beismerni, hiszen akkor meg is kell bánni, ki is kell valahogyan javítani, meg kell szüntetni, amit sokan egyáltalán nem akarnak.

„Bűnös ez az egész világ!” – szokták mondani, „csoda, ha mindenki lop, hazudik, és csal?” Megbánni csak azt lehet, amit rossznak tartok, s ami valahol mélyen sért engem is, és ami tönkre tette az Isten és köztem lévő viszonyt.

Nem elegendő bánat az, ha valaki azért fájlalja a bűnét, mert belőle kára származott, vagy, mert szégyenkeznie kell miatta.

A megbánásnak végső soron Isten iránti szeretetből kell fakadni, abból a tényből kiindulva, hogy tettemmel vagy mulasztásommal megbántottam azt, Aki fenntartás nélkül szeret engem, ezért elsősorban tőle kell kérnem a bocsánatot, s Ő arra fog indítani, hogy embertársaimmal is rendezem a nézeteltéréseket, megbántásokat.

S itt következik a legfontosabb mozzanat: a bűnt nem elég csak megbánni, azt el is kell törölni! Lehet, hogy valakinek sikerül szakítania a bűnnel, vagy elfelejtenie, mégis valahol megmarad az életében, bántja, nyugtalanítja.

Bűneink adósságát vállalta magára életáldozata árán Jézus, az Isten báránya, hogy föláldozva önmagát, örökre eltörölje. Ahogy Szent Péter első levelében olvassuk: „A hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak drága vére váltott meg” minket (1,19). Ezért „boldog, aki megmossa ruháját a Bárány vérében” (Jel 22,14). 

Mai elmélkedésünk harmadik gondolata: Keresztelő Jánosnál egyértelműen látjuk, hogy Jézus a bűnös világ engesztelő áldozata, aki beteljesít minden ószövetségi bárány vonatkozást, ő az, kinek vére által élethez és szabadsághoz juthatunk.

Ez a jézusi felségcím – a már korábban mondottak alapján –, úgy mutatja be őt, mint aki személyében engeszteli ki magával az Istent az egész emberiségért. Jézus ezzel egy életformát kínál fel. Követőinek is hasonló sorsot szán. Mert, ahogy a Szentatya, Ferenc pápa fogalmaz: „Jézus útja a végsőkig tartó hűséges szeretet útja, egészen az életáldozatig, a keresztig tartó út.”  Ez az oka annak, hogy a keresztények, amikor Krisztus követésére vállalkoznak, akkor mindig áldozatot is vállalnak.

A közösségért áldozatot hozó ember a keresztény közösségben mindig értékes embernek számít, sőt, úgy gondolták, hogy a nagy célok megvalósítása lehetetlen anélkül, hogy valaki ne hozna áldozatot érte. A kereszténység legnagyobb célja, Isten országának megvalósítása is, csak életáldozatok árán történhet meg. De a földi közösségek kiépítése és gazdagítása is sok áldozatot követel, és csak önfeláldozó emberekkel működhet, legyen szó akár egyházi vagy világi, plébániai vagy falú közösségekről.

Természetesen van ellenvélemény is. Korunk, kényelemhez szokott társadalma leértékeli az áldozatot, szükségtelennek tartja. Van, aki azt gondolja, hogy sok esetben szükségtelen áldozatot hozni, mindez, hogy saját kényelmességüket elfogadhatóként tüntessék fel. Legfőképpen talán azért, hogy a szükséges áldozatokat ne kelljen meghozniuk. Hála Istennek, azonban vannak olyanok is akik vallják, hogy a boldogságot és szépséget csak „áldozattal lehet elérni”, mert azzal, hogy beszélünk róla, a dolgok nem változnak meg, fel kell magunkat áldozni értük.

A ma embere menekül az áldozat elől, sok esetben a másokért hozott áldozat elől is - szülő a gyermeknevelés elől, ami olykor nem kis áldozatba kerül -, s ez igen sok fájdalomba kerül. Talán fontos lenne észrevennünk, a legnagyobb dolgok mindig csak ésszerű áldozatok árán valósulnak meg, s ezeket meg kell hozni valakinek.

Jézus áldozattá vált értünk, a keresztények is csak áldozatok árán képviselhetik Mesterüket. Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, hangzott el az evangéliumban. Igaz, nagyon kell szeretni céljainkat, hogy áldozatot is tudjunk hozni értük.

„Íme, az Isten Báránya” – mutatja fel a miséző pap a szentostyát, Krisztus testét. Ő az áldozati Bárány, aki a kereszten elvette a világ bűneit: a szentmisében ugyanez a Bárány fekszik az oltáron "fogyasztásra készen", kenyér és bor színe alatt.

Tudjuk, hogy a szentmiseáldozat Krisztus kereszthalálának, vagyis a Bárány leölésének újbóli megjelenítése, az áldozati lakoma, a szentáldozás pedig a megváltás gyümölcseinek magunkhoz vétele, ami nem más, mint a "világ bűneinek elvétele" és a "lélek békéje".

„Ő nem gyönge veletek szemben, hanem hatalmas köztetek” (2 Kor 13,3) - mondja Pál apostol Jézusra, az Isten Bárányára utalva. Bárcsak komolyan vennénk jelenlétét köztünk, észrevennénk, hogy a Bárány minket néz, „engem néz, egyedül engem kérdez, s egyetlen szó erejéig se mások bűneiről, hanem egyedül a saját bűneimről!” – ahogy Pilinszky János írja (Szög és olaj, 466). Ezért kérjük: Jézus, az Isten Báránya! – Irgalmazz nekünk! Jézus, az Isten Báránya! – Adj nekünk, és az egész világnak, minden embernek békét.

Budapest igazai: a Szentszék irányította a zsidók mentését?

Budapest igazai címmel jelentette meg az olasz San Paolo kiadó azt a kötetet, amely bemutatja, hogyan mentett meg számos üldözött zsidó embert két vatikáni olasz diplomata a vészkorszak idején.

Angelo Rotta érsek, apostoli nuncius és jogtanácsosa, Gennaro Verolino Budapesten tevékenykedtek a nácizmus idején. Mindketten helyet kaptak a Jad Vashem emlékhelyen a népek igazai között.

A könyv szerzője, Matteo Luigi Napolitano, a római Gugliemo Marconi egyetem docense a Vatikáni Rádiónak elmondta: valóban két bátor és igaz ember történtéről van szó. Iratokat hamisítottak, kitöltetlen menleveleket adtak ki, ingatlanokat vásároltak és nyilváníttattak védett házakká. Olykor megállították az Ausztria felé induló sorokat, és a deportáltak közül kimentették azokat, akiknek sikerült menlevelet kiállítani.

A Szentszék történetében nem ritkaság, hogy a humanitárius és a diplomáciai cselekvés összefonódik – állítja a kötet szerzője. Ő maga a Verolino család rendelkezésére bocsátott iratait tanulmányozta. Ezek alapján is felvetődik a kérdés: a zsidókat mentő katolikusok tevékenysége talán nem egymástól elszigetelt akciókból állt, hanem létezett egy szervezett együttműködés is. Napolitano szerint létezett ez az összefogás: az igazak mögött ott állt a Szentszék és a pápa, a vatikáni államtitkárság pedig koordinálta az eseményeket.

Budapest igazai: a Szentszék irányította a zsidók mentését?

Árpád-házi Szent Margit

Margit IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Istennek szentelték, s domonkos rendi apácaként megerősítette e felajánlást. Istennek adottság jellemezte életét, 28 évesen halt meg. 1943-ban avatták szentté.

Égi születés e napon
új, boldog ünnepet hozott,
mint a tündöklő liliom,
a királyi lány úgy ragyog
...Példát így ad hazájának,
ellene mond a világnak,
Isten háza hogy legyen....Örülj, vigadj magyar haza,
hogy Krisztus hozzád ily kegyes,
van már; ki érted szólana,
és üdvös pártfogást szerez.
...
Élete termő példa lett,
melyből erőforrás fakad.
(részlet Árpád-házi Szent Margit
verses zsolozsmájából, 1276-1320)

1242-ben született a dalmáciai Klissza várában (a mai Horvátország területén), ahova a tatárjárás elől menekültek szülei. Testvérei: Kinga, Jolán és Konstancia – később az Árpád-házi boldogok közé emelték őket.

Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de vereséget szenvedett, s Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották. Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu kán a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.

A tatárjárástól szerencsésen megmenekülve, hálából Isten szolgálatára nevelték Margitot. Amikor hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére, a domonkos apácákhoz került, ahol fogadalmat tett. Sokat böjtölt, kereste az önmegtagadást. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Több házassági ajánlatot utasított vissza (a lengyel király, ill. Ottokár cseh király kérte meg kezét). Teljes Istennek adottság jellemezte életét. 1261-ben örökfogadalmat tett.

Megkapta a jövendölés adományát is. Szerzetesként is IV. Béla odaadó leánya maradt; szoros kapcsolatban volt az Árpád-házi uralkodó terveivel. A közös felelősségben látta életének igazi értelmét – ez az elhivatottság vezeklő életre ösztökélte. Egykor Istennek ajánlották, és Margit megerősítette ezt a fölajánlást.

A kemény munka, a szigorú önmegtagadás s a családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta szerzetestestvéreinek. Szentség hírében halt meg 28 éves korában, 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) kolostorban. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, és rózsaillatot árasztott.

Margit bátyja, V. István király már 1271. június 13-án kérte húga szenttéavatását X. Gergely pápától. V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított; Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánd is sürgette az eljárást. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943. november 19-én avatta szentté XII. Piusz pápa. Síremléke a róla elnevezett Margit-szigeten található, egy hatalmas vörös márványlap, melyet tisztelői helyezték el halálának 700 éves évfordulóján.

Szenttéavatási aktái, nővér- és kortársainak, élete tanúinak vallomásai szerint Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nővértársait erélyesen leszoktatta arról, hogy benne a királylányt tiszteljék. Életének alapszabálya az evangélium teljessége szerint való: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

Árpád-házi Szent Margit

Családi körben - Maglód, 2013. dec. 7. - meghívott előadó: Dr. Beer Mikl...

Állatfarmmá változott a Szent Péter-tér Remete Szent Antal ünnepén

Ma állatfarmmá alakult egy rövid időre a Szent Péter-tér: a háziállatok védőszentjének napján tyúkok, kecskék, nyulak és szamarak kaptak áldást.

Szamarak, lovak, kutyák, macskák, kacsák és egyéb háziállatok gyülekezőhelye volt ma a Szent Péter-tér, ahol az olasz állattenyésztők szövetségének szervezésében megáldották a jószágokat Remete Szent Antal apát napján.

A Vatikán részéről Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke volt a vendéglátó, aki először misét mutatott be az ünnep alkalmából a bazilikában, majd az ideiglenes állatfarmmá alakított téren megáldotta azokat az állatokat, amelyek az olasz csizma különböző tartományainak állattenyésztésére jellemzők.

Az esemény valóságos turistalátványosság volt, az érdeklődők meg is simogathatták a lovakat, szamarakat, birkákat, kecskéket, nyulakat.

Sok római lakos jelent meg kutyájával és macskájával, hogy ezek a házi kedvencek is részesüljenek az áldásban. Felvonultak a rendőrség, a csendőrség és a pénzügyőrség lovas egységei és az állami fegyveres erők kutyás csoportjai is.

Állatfarmmá változott a Szent Péter-tér Remete Szent Antal ünnepén

Japán szamuráj a boldoggá avatás útján

A keresztelésről szóló katekézisében Ferenc pápa utalt a japán katolikusok 17. századi üldöztetésére: „Nem maradtak papok Japánban, mindet elüldözték. És a közösség titokban működött tovább, titokban imádkoztak.”

A kereszténység számkivetettségét különösen átérezte a katolikus Ukon Takayama, Krisztus szamurája. A japán püspöki konferencia nemrég benyújtotta a boldoggá avatási eljárás beindításához szükséges dokumentumokat.

Joseph Mitsuaki Takami, Nagaszaki püspöke arról beszélt, hogy Takayama „tanúságot tett a keresztény hitről az üldöztetés idején, és a japán kereszténység egész történelmének jelentős alakja. Először is: minden kétségtől mentesen tartott ki a hite mellett, nem ingatta meg az evilági gazdagság csábítása. Mindig Krisztust követte, és keresztény életet élt, az evangéliumhoz méltóan.”

Takayama Osakában született 1552-ben. A családja katolikus hitre tért: ők építették az első templomot Kiotóban. Amikor Toyotomi Hideyoshi hadúr törvényen kívül helyezte a „nyugati vallást”, és 1587-ben elűzte a jezsuitákat az országból, Takayama családja ellenszegült és hű maradt hitéhez. 1615-ben a Fülöp-szigeteken hunyt el. A japán püspökök hangsúlyozták: ennek a szamurájnak az élete példaként szolgál napjaink katolikusai számára is.

Takami püspök kiemelte: „Azt parancsolták neki, hogy hagyja el a hitét, de Takayama Ukon ehelyett társadalmi státuszát hagyta el: a vagyonát, földjeit,  kastélyát. Hátrahagyta mindenét és vállalta a száműzetést. Az ő értékrendje napjainkban is érvényes.”

Jelenleg mintegy félmillió japán vallja magát katolikusnak, vagyis az ország népességének 0,5 százaléka. Jezsuita misszionáriusok ismertették meg a kereszténységet a Felkelő Nap Országával a 16. században – köztük olyan ismert nevet is találunk, mint Xavéri Szent Ferenc, a misszionáriusok védőszentje.

Japán szamuráj a boldoggá avatás útján – VIDEÓVAL

Ferenc pápa: Az élet kenyerét adjuk Isten népének, ne pedig mérgezett ételt

„Azért történnek botrányok az egyházban, mert nincs élő kapcsolat Istennel és az Ő Igéjével. Ezért van az, hogy korrumpált papok nem az élet kenyerét, hanem romlott ételt adnak Isten szent népének” – mondta Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.

A nap olvasmányait magyarázva a pápa felidézte azt a súlyos vereséget, amelyet a filiszteusok mértek Izraelre (1 Sám 4,1-11): „Isten népe akkor eltávolodott Istentől, azt mondták, hogy Isten szava ritkán hangzott fel. Az öreg pap Héli erélytelen volt, fiai pedig korrumpálódtak, ijesztgették és fenyegették a népet. A héberek a szövetség ládáját használták az ellenséggel szemben, de úgy, mint valami mágikus, külső dolgot. Vereséget szenvedtek, és Isten ládája is az ellenség kezébe került. Nem volt igaz hit Istenben és valóságos jelenlétében sem.”

Tovább az alábbi linken
Ferenc pápa: Az élet kenyerét adjuk Isten népének, ne pedig mérgezett ételt

Napi gondolatok: Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük

Január 16. SZENT BERÁRD ÉS VÉRTANÚ TÁRSAI (ferences vértanúk)

Szent Ferenc 1219-ben hat szentéletű társát a hitetlenek közé küldte, hogy hirdessék köztük Krisztus tanítását. Egyikük, Vitálisz testvér azonban Spanyolországban megbetegedett és nem tudta folytatni útját. Öten mentek tehát tovább: Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz. Közülük az első három pap volt. Coimbrában, a királyi városban néhány napot időztek, aztán a mohamedánok megszállta Sevillában prédikáltak. Be akartak menni a mecsetbe is, de a mohamedánok kiabálva ütötték, verték őket. Így jutottak el az uralkodóhoz, ahol egyre bizonygatták, hogy az egyedül igaz vallás Krisztus vallása, Mohamed hamis próféta. A fejedelem halálra ítélte őket, de mégis úgy rendelte, hogy ha elhagyják az országot, életben maradnak. Ők elhagyták Sevillát, de nem vissza, hanem Marokkó felé vették útjukat és ott is hirdették a keresztény hitet. Börtönbe vetették őket. Az itt tartózkodó Don Pedro infáns kieszközölte az emírnél, hagy a hithirdetők az ő foglyai legyenek. Berárdék azonban innen megszöktek, s a fővárosban, Marrakesch-ben ismét prédikálni kezdtek. Újból elfogták s börtönbe zárták őket. Az emír kegyetlenül megkínoztatta őket, s amikor látta, hogy a kínzással nem megy semmire, nőket és pénzt ígért nekik, ha mohamedánok lesznek. A vértanúk ezt felelték: „Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük.”

Akkor az emír kegyetlen haragra lobbant, felkapta kardját és egymás után fejükre mért ütésekkel saját kezével végzett velük. Ez 1220. jan. 16-án történt.
A szent rendalapító, amint meghallotta a vértanúság hírét, boldog elragadtatással felkiáltott: Most már van öt igazi kisebb testvérem. A vértanúk földi maradványait hamarosan Coimbrába vitték, ahol Isten csodákkal megdicsőítette őket. Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsők között volt Ferdinánd ágostonrendi kanonok, a későbbi Páduai Szent Antal.

A Ferenc-rend első vértanúit IV. Sixtus avatta szentté 1481-ben.

Emberi okosság - isteni bölcsesség. Berárd és társai magatartását sokan - teológusok, történészek – oktalanságnak ítélték akkoriban és később is. Hithirdetésük teljesen eredménytelen volt, egyetlen mohamedánt sem térítettek meg, sőt a keresztényekre haragították a muszlimokat. Isten azonban csodákkal megdicsőítette őket. „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket.” (1Kor 1, 27)

Imádság:
Istenünk, te Szent Berárd és vértanú társainak dicsőséges viadalával megszentelted a Kisebb Testvérek Rendjének kezdetét. Engedd, hogy amint ők készek voltak érted meghalni, úgy mi is állhatatosan tanúságot tegyünk rólad életünkkel. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Áprily Lajos: Assisi, jöjj...

Vadjárta út ez, vadcsapás,

moha-szegélye zúzmarás. 

Halkul a léptem. De a vad,

az őz s a szarvas megszalad.

Pedig kezem fegyvertelen.

Assisi, hívlak. Jöjj velem. 

Nagyobb erőd van, több hited,

a szarvast megszelídited. 

A farkashoz is volt szavad:

megállt a gubbiói vad, 

mert csodát tett keresztjeled...

Az erdőn hadd járjak veled.

Assisi, szólj. Én hallgatok.

Űzött és nyugtalan vagyok.

Assisi, mellettem haladj.

Lelkemnek békességet adj!

A világ vatikáni szemmel - Római Riport 2014.01.12.

Ferenc pápa: Isten szeretete helyrehozza kisiklott élethelyzeteinket

Isten szeretete helyrehozza hibáinkat, bűnösként elkövetett történeteinket, mert sosem hagy el bennünket, még ha nem is értjük ezt a szeretetet – hangsúlyozta a pápa a Szent Márta-házban, lakhelyének kápolnájában hétfő reggel 7 órakor bemutatott szentmiséjén.

Jézus meghívja Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost: éppen halásznak, de azonnal otthagyják a hálót és követik Őt. A napi evangéliumot kommentálva a pápa kiemelte, hogy az Úr fel akarja készíteni tanítványait új küldetésükre. Isten, Isten szeretete készíti elő az utat… életünket. Nem spontán módon tesz kereszténnyé bennünket, hanem felkészít rá – fogalmazott a pápa. 

Úgy tűnik, hogy Simon, András, Jakab és János ekkor lettek véglegesen kiválasztva, de ebben a pillanatban még nem véglegesen hűségesek. A kiválasztás után még hibát követtek el, nem keresztény javaslatokat tettek az Úrnak: megtagadták Őt! Péter kiemelkedően, a többiek félelemből. Megijedtek és elmenekültek. Elhagyták az Urat. Az Úr feltámadása után is folytatta a felkészítés útját egészen pünkösd napjáig. Még pünkösd után is hibáztak néhányan a tanítványok közül. 

Amikor a dolgok nem mennek jól, akkor az Úr beavatkozik a történetbe és kijavítja a helyzetet, velünk halad előre. Gondoljunk Jézus Krisztus családfájára, arra a listára, amelyben olvassuk, hogy ki kitől született. Közöttük vannak bűnösök, de az Úr mit tett? Beavatkozott, kijavította az utat és rendbe hozta a dolgokat. Gondoljunk csak Dávidra, aki nagy bűnös volt, majd nagy szent lett. Az Úr tudja! Amikor az Úr azt mondja, hogy „Végtelen szeretettel szerettelek”, akkor erre utal. Sok nemzedék óta az Úr gondolt ránk, mindannyiunkra – erősítette meg Ferenc pápa. 

Szeretem azt gondolni, hogy az Úr úgy érez, mint a gyermeket váró pár: várakozik, majd elkísér. Ez az Úr örök szeretete, végtelen, de konkrét. Öröktől fogva szeret és sosem hagy el bennünket! Imádkozzunk az Úrhoz, hogy megismerjük szívének ezt a gyöngédségét. Ez a hit aktusa és ezt nem könnyű elhinni – jegyezte meg a pápa. 

Racionalitásunk ugyanis ezt mondja: „De az Úr a sok ember között, akivel törődik, még rám is gondol? Hát igen, elkészítette az utat számomra…” anyánkkal, nagyanyáinkkal, apánkkal, nagyapáinkkal… Ilyen az Úr szeretete: konkrét, örök és kézműves. Imádkozzunk, hogy megértsük Isten szeretetét. Sosem lehet megérteni! – tette hozzá a pápa. Érezzük, sírunk, de nem értjük. Ez is azt mutatja, hogy milyen nagy ez a szeretet. Az Úr egy ideje felkészít bennünket, velünk halad az úton felkészítve a többieket is. Mindig velünk van – nyomatékosította Ferenc pápa. Kérjük a kegyelmet, hogy szívünkkel értsük meg ezt a nagy szeretetet – zárta hétfő reggeli homíliáját a Szentatya.

Ferenc pápa: Isten szeretete helyrehozza kisiklott élethelyzeteinket

Egy iraki fiatal pap mártírhalála és égi segítsége

Ed West, a Catholic Herald újságírója, a második gyermeke születése utáni nehéz pillanatokban egy mártírhalált halt iraki paphoz imádkozott segítségért. Mivel a kisfiú nem lélegzett és semmire nem reagált, riasztották a többi orvost is, és a szülőszobán már mindenki a legrosszabbtól tartott. A tragikus pillanatban az apa letérdelt és Ragheed Ganni közbenjárását kérte: az iraki papot, 2007 júniusában gyilkoltak meg Moszulban. 

Mint később az orvosok közölték velük, teljes két percig kellett várniuk rá, míg a baba végre felsírt. A gyermek sírásának hallatán túláradó boldogság árasztotta el a szülőket. Az apa köszönetet mond Ragheed Ganninak, és az ő áldozatkész életét állítja példaként elénk. Az alábbiakban részleteket közlünk Ed West írásából.

Ragheed Ganni, a káld szertartású katolikus pap egyike volt azoknak az iraki keresztényeknek, akiket meggyilkoltak a 2003-as koalíciós inváziót követő pogrom során. A keresztényüldözés 2010. október 31-én érte el tetőpontját, amikor 52 hívőt öltek meg egy bagdadi katolikus templomban. Ez az üldöztetés és vérfürdő meglehetősen kevés publicitást kapott a nyugati sajtóban, – leszámítva a keresztény médiát –, és csak a közelmúltban, az Egyiptomban egyre gyakoribb keresztények elleni erőszak és a szíriai polgárháború hatására kezdtek többet foglalkozni a kérdéssel. 

A világ egyik legrégebbi keresztény közösségét ért rettenetes megpróbáltatások eredménye, hogy a háború előtti egymilliós lélekszám ma 150 000 körül jár, ennek is jelentős hányada idős ember, és több mint 60 templomot bombáztak le.

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Egy iraki fiatal pap mártírhalála és égi segítsége

„Hagyjuk, hogy elárasszon bennünket Isten szeretete” – Ferenc pápa beszéde a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt

Kedves testvérek, jó napot kívánok! – köszöntötte a pápa a Szent Péter teret és a környező utcákat megtöltő hatalmas hívősereget.

„Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén 32 újszülöttet kereszteltem meg. Veletek együtt hálát adok az Úrnak ezekért a gyermekekért és minden új életért. Én nagyon szeretek gyermekeket keresztelni. Nagyon szeretek!” – ismételte a pápa. Minden megszülető gyermek az öröm és a remény ajándéka. Minden gyermek, akit megkeresztelnek, a hit csodája és ünnep Isten családja számára.

A mai evangéliumi szakasz hangsúlyozza, hogy amikor Jézus megkapta a keresztséget Jánostól a Jordán folyóban „megnyílt neki az ég” (Mt 3,16). Ez megvalósítja a próféciákat. Van ugyanis egy fohász, amelyet a liturgia ismétel az ádventi időszakban: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Ha a mennyek zárva maradnak, látóhatárunk ebben a földi életben sötétségbe borul, reménytelenné válik. Azonban Karácsonyt ünnepelve a hit ismételten azt a bizonyosságot adta nekünk, hogy a mennyek megnyíltak Jézus eljövetelével. Krisztus megkeresztelkedésének ünnepén még szemléljük a nyitott egeket. Isten Fiának megnyilvánulása a földön jelzi az irgalmasság nagy korszakának kezdetét, miután a bűn bezárta az egeket, mintegy korlátot emelve az ember és Teremtője közé. Jézus megszületésével megnyílik az ég! Isten Krisztusban egy elpusztíthatatlan szeretet zálogát adja nekünk.

Amióta az Ige megtestesült, a nyitott egek láthatóvá váltak. Lehetséges volt ez a betlehemi pásztorok, a Napkeleti Bölcsek, Keresztelő Szent János, Jézus apostolai számára, láthatta a nyitott égboltot Szent István, első vértanú, aki így kiáltott fel: „Bizony látom a megnyílt eget!” (ApCsel 7,56). És lehetséges mindnyájunk számára is, ha hagyjuk, hogy elárasszon bennünket Isten szeretete, amelyet első alkalommal a keresztségben kapunk meg a Szentlélek által. Hagyjuk, hogy elárasszon bennünket Isten szeretete! Ez az irgalmasság nagy időszaka, ne feledjétek el! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Amikor Jézus megkapta a keresztséget a bűnbánat jeléül Keresztelő Szent Jánostól, szolidaritásból a bűnbánó néppel, - Jézus ugyanis bűntelen és nincs szüksége a megtérésre – az Atya Isten hallatta hangját az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt, 3,17). Jézus elnyeri a mennyei Atya jóváhagyását, aki éppen azért küldte el őt, hogy osztozzon létünkben, szegénységünkben. A másokkal való osztozás a szeretet igazi módja. Jézus nem határolja el magát tőlünk, testvéreinek tekint bennünket és osztozik sorsunkban. És így Vele együtt az Atya Isten gyermekeivé tesz bennünket. Ez a kinyilatkoztatás és ez az igazi szeretet forrása. És ez az irgalmasság nagy időszaka!

Nem gondoljátok, hogy korunkban szükség van a testvéri osztozás és szeretet többletére? Nem úgy tűnik nektek, hogy mindnyájunknak szükségünk van a szeretet többletére? Nem arra, amelyik megelégszik azzal, hogy időleges segítséget nyújtson, és ami nem ragad magával, nem kockáztat, hanem arra a szeretetre, amely osztozik a javakban, amely magára vállalja testvére gondjait, szenvedését.

Milyen zamata lesz az életnek, amikor hagyjuk, hogy elárasszon bennünket Isten szeretete! Kérjük a Szűzanyát, hogy támogasson közbenjárásával elkötelezettségünkben, hogy kövessük Krisztust a hit és a szeretet útján, azon az úton, amelyet keresztségünk jelölt ki számunkra – fejezte be az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

A Mária ima és az áldás után Ferenc pápa üdvözölte a téren összegyűlt családokat és zarándokokat, a plébániai csoportokat, társulásokat.

Külön üdvözölte azokat a szülőket, akiknek megkeresztelte gyermekeit a délelőtti szertartás folyamán, illetve azokat, akik készülnek gyermekük megkeresztelkedésére. A pápa csatlakozik ezeknek a családoknak az öröméhez, velük együtt ad hálát az Úrnak és imádkozik, hogy a gyermekek keresztsége segítse a szülőket: fedezzék fel a hit szépségét és megújultan térjenek vissza a szentségekhez és az egyházi közösséghez.

A pápa ezt követően bejelentette az új bíborosok nevét, majd a szokásos módon búcsúzott el a hívektől: „mindenkinek szép vasárnapot, jó ebédet kívánok, a viszontlátásra!”

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

22 pasztorális munkát végző személyt öltek meg 2013-ban, nagyrészt latin-amerikai papokat

A Fides missziós hírügynökség által az érintett papok, szerzetesek és világiakról készített jelentés szerint a legtöbb gyilkosságot Latin-Amerikában követték el. Olyan életekről van szó, amelyeket az Evangélium hirdetésének szenteltek, és amelyeknek brutális gyilkosságok vetettek véget. 

 

A 22 megölt száma a duplája a 2012-ben életét vesztett 13 személyhez képest. 2013-ban 19 papot, 1 szerzetesnőt és két világi személyt gyilkoltak meg. Ehhez hozzáadódik a december 31-én éjjel Kaliforniában megölt plébános. Az esetek nagy része rablás és betörési kísérlet következtében történt, gyakran az erkölcsi romlottság, a gazdasági és kulturális szegénység környezeteiben. Az egymást követő utóbbi öt évben Latin-Amerika vezeti a listát a kontinensek közül, Kolumbiával az élen. Afrikában egy papot öltek meg Tanzániában, egy szerzetesnőt Madagaszkáron, egy világit Nigériában. Ázsiában egy papot Indiában, egyet Szíriában és egy világit a Fülöp-szigeteken. Európában egy olasz papnak vették el az életét.

Vito del Prete atya, a Fides missziós hírügynökség igazgatója nyilatkozott a statisztika kapcsán a Vatikáni Rádiónak. Elmondta: „igaz, hogy Latin-Amerikában van a legtöbb vértanú a betörések miatti erőszak következtében. Afrikában sokszor vallási intolerancia miatt ölnek. Evarist Mushi atya Tanzániában éppen szentmise bemutatására igyekezett, amikor lelőtték. Indiában a keresztény csoportok elleni üldözést nem az intolerancia váltja ki, hanem az erős nacionalizmus. Nagy felháborodást keltett a kochupuryli szeminárium rektorának meggyilkolása Indiában. Szicíliában Trapaniban álmában ölték meg az olasz papot egyelőre ismeretlenek okból.” 

Forrás: Vatikáni Rádió

Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja - hanganyag

Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja - Mt. 3.13-17

A Jordán folyó ahol Jézus megkeresztelkedett

Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy az újonnan megválasztott pápát hármas koronával, az úgynevezett tiarával megkoronázták. I. János Pál pápa volt az, aki megszakította ezt a hagyományt. Helyette a főpásztori székbe való beiktatással kezdte pápai tevékenységét.
Az Úr Jézus sem azzal kezdte messiási működését, hogy Rómába ment Augustus császártól koronát kérni. Heródestől sem kért Negyedes Fejedelmi címet. De azért nyilvános működése előtt az ünnepélyes beiktatásról nem mondott le. A Jordán partján a külső körülmények ugyan szerények voltak, mégis részt vett benne az ég és a föld, jelen volt rajta Izrael népe és a teljes Szentháromság. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Jézus és Keresztelő Szent János találkozásakor az Ó- és az Újszövetség találkozott egymással.

Keresztelő János az Ószövetség utolsó prófétája, akinek nemcsak az adatott meg, hogy szóban hirdesse, el fog jönni a megígért Messiás, hanem az is, hogy személyesen rámutasson. Éppen ezért történelmi ez a találkozás a Jordán folyó partján.
János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztel, de utána jön, Az, Aki Szentlélekkel fog keresztelni - hirdeti.
Amikor az Úr Jézus a Jordán folyóhoz megy, hogy megkeresztelkedjen, János azonnal felismeri az Eljövendőt, a Messiást, és szívesen átadná a helyét. Tudja, ő csak az, aki előkészít. De Jézus másképp tesz: „Illő, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos, ami elő van írva.”
Jézus maradék nélkül be akar tölteni minden ószövetségi előírást. Bár megtehetné, hogy félreteszi azokat, de ő teljes egészében vállalja. Csak ott, és akkor lép át fölöttük, amikor azok elidegenedtek az eredeti szellemüktől, amikor már nem az Isten dicsőségét és az ember javát szolgálják.
Megkeresztelkedik Jánosnál a bűnbánat keresztségével, pedig bűn nélkül való. Ezzel is kifejezi sorsközösségét velünk. Annyira egy lett közülünk, hogy vállalta az emberi sorsot, annak minden velejárójával együtt. de ugyanakkor, e tettével előre jelzi egész küldetésének célját, hogy az embert meg akarja szabadítani a bűntől.

Jézus megkeresztelkedésekor történelmi valósággá vált, ami addig csak várt ígéret volt. A Jordán folyóban történt vízbemerítés után az Úr feljött a vízből és megtörtént az Üdvözítő hivatalos beiktatása messiási küldetése teljesítésébe és ugyanakkor istenjelenésben volt része. Szentírási nyelven: „megnyílt az ég”. Az eredeti bűn következtében „bezárult az ég”. A messiási korszak nagy ajándéka éppen az lett, hogy megnyílik az ég. Jézuson keresztül ismét szabad utunk nyílik az Istenhez, belépőjegyet kapunk a mennyek országába.
Ha Jézus nem száll alá a Jordán vizébe, nem nyílik meg az ég, nem hangzik fel az Atya szózata, és nem száll le a Szentlélek, de első nyilvános cselekedetében benne volt egész élete. A Szentlélek erejével akart cselekedni, úgy hogy az Atya akarata vezesse mindenben.
Szó szerint teljesedett benne az, amit Izaiás prófétától olvastunk az első olvasmányban: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek... 
 

Az Úr Jézus pozitív hozzáállása az ószövetségi törvényhez, hatalmas példa a mi számunkra abból a szempontból is, hogy ma minden formaság ellen tiltakozunk, minden előírást feleslegesnek tartunk, minden értékes hagyományt elvetünk. - Nekem ne mondja meg az egyház, hogy mit kell tennem adventben, vagy nagyböjtben, hogyan vegyek részt a szentmisén, mikor álljak fel és üljek le, mikor gyónjak és áldozzak, s mit tegyek, ha megromlott a házastársi kapcsolat, illetve hogyan készüljek a szentségi házasságra és a többi és a többi…
Jézus viszont vállalja: „Illő, hogy teljesítsük, mindazt, ami igazságos, ami elő van írva.” Az ószövetségi nyelvben „igazember”-nek nevezték azt a személyt, aki teljesíti Isten akaratát. Az Úr itt élete programját, jelszavát úgy fogalmazta meg: az én feladatom, hogy mindenben teljesítsem az Atya akaratát.
 

Jézus nyilvános tevékenységének kezdete, nekünk is irányt szab: Úgy, ahogyan Ő nyilvános tevékenysége kezdetekor az Atya akaratának keresését és követését fontosnak tartotta, nekünk is az ő példájára fontos kell, hogy legyen az, hogy Isten parancsai szerint rendezzük be a mindennapjainkat. Ne legyen az életünknek olyan területe, ahol Isten ne lenne jelen, ahonnan kizárnánk Őt. Vonjuk be a terveinkbe, munkánkba, tanulásunkba, sikereinkbe és kudarcainkba. Mondjunk el neki mindent, mint a jól nevelt gyermek a szüleinek. Köszönjük meg neki a szeretetét, és kérjük segítő kegyelmét mindennapjainkra.

Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot erre az évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent. Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása.
Sok mindenre szükségünk van, sok mindent szeretnénk megszerezni, vajon mennyire keresztényiek azok az eszközök, amelyekkel ezeket megvalósíthatjuk, vagy a hozzánk tartozókkal, alattvalóinkkal megvallósítatjuk?
Az életünk sok területét megvizsgálhatnánk, de talán egy-két szóban is összefoglalhatjuk a feladatunkat, kötelességünket: bármit is tennénk, legyen jelen benne a keresztény ember hivatástudata.

Az Úr Jézus megkeresztelkedése pillanatában leszállt rá a Szentlélek. Azt is mondhatnánk, hogy Jézus imája meghallgatásra talált, mert rögtön megtapasztalta a Lélek erejét.
Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében, a meghallgatott ima erejében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélekre tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka. A Lélek ereje ezeken is átsegít.
Igen, illő hogy megtegyük az Atya akaratát ott ahol élünk, és abban az életállapotban, amelyre meghívott bennünket az Úr, akár kisgyermekként, fiatalként, vagy idősként, mert ezzel mindenki számára érthetően kifejezzük azt, ami számunkra fontos.
Nem elég csak belülről átélni, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Erre alakult ki a liturgia, és az emberi cselekvések egész szokásrendszere. Kultúránk egy jelentős része erre épül, ha hagyjuk, hogy erre épüljön.
Ne hagyjuk, hogy lerombolják a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének ezeket a hagyományait, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. Nekünk is illő, hogy megtegyük, ami elő van írva.

A mai vasárnap, amikor közösen elmondjuk a Hiszekegyet, újítsuk meg keresztségi fogadásunkat, amit keresztségünk alkalmával szüleink, keresztszüleink tettek helyettünk. Legyünk hálásak azért, hogy Isten bennünket is gyermekévé fogadott, és éljünk úgy, hogy rólunk is elmondhassa: íme, az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.