Margit IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Istennek szentelték, s domonkos rendi apácaként megerősítette e felajánlást. Istennek adottság jellemezte életét, 28 évesen halt meg. 1943-ban avatták szentté.
Égi születés e naponúj, boldog ünnepet hozott,
mint a tündöklő liliom,
a királyi lány úgy ragyog
...Példát így ad hazájának,
ellene mond a világnak,
Isten háza hogy legyen....Örülj, vigadj magyar haza,
hogy Krisztus hozzád ily kegyes,
van már; ki érted szólana,
és üdvös pártfogást szerez.
...
Élete termő példa lett,
melyből erőforrás fakad.
(részlet Árpád-házi Szent Margit
verses zsolozsmájából, 1276-1320)
1242-ben született a dalmáciai Klissza várában (a mai Horvátország területén), ahova a tatárjárás elől menekültek szülei. Testvérei: Kinga, Jolán és Konstancia – később az Árpád-házi boldogok közé emelték őket.
Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de vereséget szenvedett, s Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották. Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu kán a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.
A tatárjárástól szerencsésen megmenekülve, hálából Isten szolgálatára nevelték Margitot. Amikor hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére, a domonkos apácákhoz került, ahol fogadalmat tett. Sokat böjtölt, kereste az önmegtagadást. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Több házassági ajánlatot utasított vissza (a lengyel király, ill. Ottokár cseh király kérte meg kezét). Teljes Istennek adottság jellemezte életét. 1261-ben örökfogadalmat tett.
Megkapta a jövendölés adományát is. Szerzetesként is IV. Béla odaadó leánya maradt; szoros kapcsolatban volt az Árpád-házi uralkodó terveivel. A közös felelősségben látta életének igazi értelmét – ez az elhivatottság vezeklő életre ösztökélte. Egykor Istennek ajánlották, és Margit megerősítette ezt a fölajánlást.
A kemény munka, a szigorú önmegtagadás s a családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta szerzetestestvéreinek. Szentség hírében halt meg 28 éves korában, 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) kolostorban. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, és rózsaillatot árasztott.
Margit bátyja, V. István király már 1271. június 13-án kérte húga szenttéavatását X. Gergely pápától. V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított; Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánd is sürgette az eljárást. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943. november 19-én avatta szentté XII. Piusz pápa. Síremléke a róla elnevezett Margit-szigeten található, egy hatalmas vörös márványlap, melyet tisztelői helyezték el halálának 700 éves évfordulóján.
Szenttéavatási aktái, nővér- és kortársainak, élete tanúinak vallomásai szerint Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nővértársait erélyesen leszoktatta arról, hogy benne a királylányt tiszteljék. Életének alapszabálya az evangélium teljessége szerint való: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése