Több mint kétmillióan gyűltek össze Copacabana-ban július 27-én, szombaton este a 28. Ifjúsági Világtalálkozó imavirrasztására. A pápa ez alkalommal is nyitott fehér autóján haladt végig az ünneplő tömeg sorfalai között, többször leszállt a dzsipről, hogy átöleljen egy fogyatékkal élőt, hogy kezet fogjon a zarándokokkal. Az imavirrasztás többnyelvű igeliturgiából állt és két részre oszlott: a pápa és a fiatalok párbeszéde,valamint körmenet az Oltáriszentséggel, amelyet szentségimádás követett.
Az első részben fiatalok csoportja jelenetet adott elő, amelyben Szent Ferenchez hasonlóan jelképesen egy templomot építettek fel. A pápa beszéde után a fiatalok lebontották a templomot és magukkal vitték annak darabjait, felmutatva a „kövekre” írt mottót: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!”. A találkozó első részében néhány fiatal megható tanúságot tett hitéről és megtéréséről. Az adorációt a kétmillió hívő mély, intenzív csöndje kísérte.
Beszédében a pápa Assisi Szent Ferenc történetéből indult ki: A Feszület előtt hallotta Jézus hangját, amint így szól hozzá: „Ferenc, menj és építsd újjá házamat”. A fiatal Francesco serényen és nagylelkűen válaszol az Úr meghívására: építsd újjá házamat. De melyik házat? Apránként tudatára ébred, hogy nem kőművesként kell egy kőépületet felújítania, hanem hozzá kell járulnia az egyház életéhez; arról volt szó, hogy az egyház szolgálatába álljon, szeresse azt és munkálkodjon azon, hogy az egyházban egyre jobban visszatükröződjön Krisztus Arca.
Az Úrnak most is szüksége van rátok, fiatalokra egyháza számára – mondta beszédében a pápa. A „Campus Fidei”, a Hit Mezeje névből kiindulva, - ahol eredetileg az imavirrasztást tartották volna – a pápa a Campus szó három jelentéséhez – mező, pálya, telep – gondolait, hogy jobban megmagyarázza a fiataloknak, mit jelent tanítványnak és misszionáriusnak lenni. Az első jelentés: campus, mező, mint olyan hely, ahol elvetik a magokat; a második sportpálya, ahol edzéseket tartanak; és a harmadik pedig telephely, ahol munka folyik.
Az Úr ma továbbra is igényt tart a fiatalokra egyházában. Ma is mindnyájatokat hív, hogy kövessétek őt egyházában és legyetek misszionáriusok – mondta a Pápa. Hogy hogyan? Azt hiszem, hogy megtanulhatunk valamit abból, ami ezekben a napokban történt: miért kellett a rossz idő miatt ezt az imavirrasztást a Hit Mezejéről, Guaratibaból áthelyeznünk? Nem azt akarja ezzel mondani nekünk az Úr, hogy a hit valódi mezeje, az igazi „Campus Fidei” nem egy földrajzi hely, hanem mi magunk vagyunk? Igen, ez így igaz! Mi és ti, én és mindenki, mindnyájan. Misszionárius tanítványnak lenni azt jelenti, hogy felismerjük: Isten Hitének Mezeje vagyunk!
Mező, mint az a hely, ahol elvetik a magokat: mindnyájan ismerjük Jézus példabeszédét a magvetőről, aki a mezőre ment, hogy elvesse a magvakat. Némely szem az útfélre esett, némely a kövek, a tövisek közé, ahol nem tudott kikelni; a többi jó földbe hullott és sok gyümölcsöt termett (vö. Mt 13,1-9). Maga Jézus magyarázza el a példabeszéd jelentését: a mag Isten Szava, amelyet az Úr szívünkbe vet el (vö. Mt 13,18-23). Mindennap, de ma különösen, Jézus magot vet el. Amikor befogadjuk Isten Szavát, akkor mi vagyunk a hit mezeje! „Kérlek benneteket – kiáltott fel a pápa – hagyjátok, hogy Krisztus és Szava belépjenek életetekbe, hogy kicsírázhassanak és növekedhessenek! Jézus azt mondja nekünk, hogy az útfélre vagy a kövek, tövisek közé hullott magvak nem hoztak termést”.
A Szentatya ezután feltett egy másik kérdést: „Milyen típusú föld vagyunk, milyen földdé akarunk válni? Talán néha olyanok vagyunk, mint az út: hallgatjuk az Urat, de semmi sem változik életünkben, mert hagyjuk elkábítani magunkat annyi más felületes felhívás által, amelyeket mindenfelé hallunk. Tegyük fel magunknak a kérdést: Elkábított fiatal vagyok? Vagy olyanok vagyunk, mint a köves föld: lelkesen befogadjuk Jézust, de állhatatlanok vagyunk és nehézségek esetén nincs bátorságunk ahhoz, hogy az árral szemben haladjunk. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy gyávák vagyunk-e? Vagy olyanok vagyunk, mint a tövises talaj: a negatív dolgok, szenvedélyek elfojtják bennünk az Úr szavait (vö. Mt 13,18-22). És két szinten élek, követem egy kicsit Istent és egy kicsit az ördögöt.
„Ma azonban biztos vagyok abban, hogy a mag jó földbe hull, mert ti jó föld akartok lenni, nem part-time, részidős keresztények, nem „kikeményített”, merev arcúak, hanem hitelesek. Biztos vagyok abban, hogy nem akartok egy olyan hamis szabadság illúziójában élni, amely hagyja, hogy magával sodorják a pillanatnyi divatok és szokások. Tudom, hogy magasra teszitek a mércét, végleges döntésekre törekedtek, amelyek teljes értelmet adnak az életnek. Jézus tudja nektek ezt felkínálni. Ő az „út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Bízzunk Benne, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket!” – hangsúlyozta a Szentatya.
Ezután a pápa a campus-ról, mint sportpályáról, edzési helyről beszélt: „Jézus azt kéri tőlünk, hogy egész életünkön át kövessük őt, azt kéri, hogy legyünk tanítványai, hogy „az ő csapatában játsszunk”. Legtöbben szeretitek a sportot. És itt, Brazíliában, mint más országokban, a labdarúgás nemzeti szenvedély. És mit tesz egy játékos, amikor meghívják egy csapatba? Edzenie kell magát, mégpedig keményen! Így van ez a mi életünkben is, akik az Úr tanítványai vagyunk. Szent Pál mondja: „A küzdők pedig valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant” (1 Kor 9,25). Jézus a Világkupánál valami magasabb rendűt, valami nagyobbat ajánl fel nekünk! Felkínálja egy termékeny, egy boldog élet lehetőségét és felkínál egy Vele való jövőt is, amelynek nem lesz vége. Az örök élet – ez az amit felkínál nekünk Jézus. De azt kéri, hogy fizessük meg a belépőt és ez azt jelenti, hogy eddzük magunkat, hogy jó formában legyünk, hogy félelem nélkül szembe tudjunk nézni az élet helyzeteivel, tanúságot téve hitünkről, a Vele való párbeszéd, az ima révén. Tegyük fel a kérdést: Imádkozom én? Beszélek Jézussal? Hagyom, hogy a Szentlélek szóljon szívemhez? Imádkozni annyit jelent, hogy beszélünk Jézussal akkor is, amikor valami jót és akkor is, amikor valami rosszat teszünk. Ez az ima az, amellyel eddzük magunkat a Jézussal való párbeszédben. A szentségek révén is növekedik bennünk Jézus jelenléte, valamint a testvéri szeretet, a másik meghallgatásának a képessége, a megértés, a megbocsátás, a befogadás, mások segítése, minden személyre vonatkozóan, kizárás, kirekesztés nélkül. Ima, szentségek, mások segítése – ez jelenti az edzést”.
A harmadik kép, amelyet a pápa elemezni kívánt az a „campus”, mint telephely, munkahely jelentésére vonatkozott. Amikor szívünk jó talaj, amely befogadja Isten Szavát, amikor „megizzadunk” azért, hogy jó keresztényként éljünk, akkor valami nagyszerűt tapasztalunk meg: soha nem vagyunk egyedül, hanem testvérek nagy családjához tartozunk, akik ugyanazon az úton haladnak: része vagyunk az egyháznak. A pápa feltette a kérdést: „akarjátok építeni az egyházat?” Erőteljesen arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek az egyház építői: „ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot, a testvérek, az igazságosság, a szeretet, a béke, a testvériség, a szolidaritás világát! Szent Péter azt tanítja, hogy élő kövek vagyunk, amelyek egy lelki épületet alkotnak (vö. 1 Pét 2,5). És ezt a pódiumot nézve, látjuk, hogy élő kövekből épült egyház formája van. Jézus egyházában mi vagyunk az élő kövek és Jézus azt kéri tőlünk, hogy építsük egyházát: mindnyájan élő kövek vagyunk, a szerkezet egy darabja, és ha hiányzik ez a darab, és jön az eső, akkor beázik a ház. Minden élő darabnak meg kell őriznie az egyház egységét és biztonságát és nem olyan kis kápolnát kell építeni, amelybe csak egy kis csoport fér be” – folytatta beszédében Ferenc pápa. Jézus azt kéri tőlünk, hogy élő egyháza legyen: olyan nagy, hogy be tudja fogadni az egész emberiséget, legyen mindenki otthona! Ezt mondja nekem, nektek, mindenkinek: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” Ma este ezt válaszoljuk neki: Igen Uram, én is élő kő akarok lenni; közösen akarjuk építeni Jézus egyházát! Krisztus egyházának építője akarok lenni”.
„A te fiatal szíved egy jobb világot akar építeni” – állapította meg Ferenc pápa.
Hozzátette: követte a híreket, amelyek arról számolnak be, hogy sok fiatal a világ számos részén és Brazíliában is az utcára mentek, hogy kifejezzék vágyukat egy igazságosabb és testvéribb civilizáció után. Ezek a fiatalok a változás főszereplői akarnak lenni. „Kérlek, ne mondjátok azt, hogy mások a változás főszereplői!” – kiáltott fel a pápa. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. Tőletek is azt kérem, hogy legyetek ennek a változásnak a főszereplői. Továbbra is küzdjétek le a fásultságot és kínáljatok fel keresztény választ a világban jelenlévő társadalmi és politikai problémákra.
Kedves fiatalok, arra kérlek benneteket, hogy ne az ablakból szemléljétek az életet. Hogy honnan kezdjük el? Melyek azok a kritériumok, amelyek meghatározzák egy igazságosabb társadalom építését?
Emlékezzünk rá, mint mondott Kalkuttai Teréz anya, amikor megkérdezték tőle, hogy mit kell megváltoztatni az egyházban: „Téged és engem!” Honnan kell elkezdeni a változást? – „Tőled és tőlem!” – válaszolta Boldog Teréz anya.
Kedves barátaim, ne feledjétek: ti vagytok a hit mezeje! Krisztus atlétái vagytok! Egy szebb egyház és egy jobb világ építői vagytok. Emeljük fel tekintetünket a Szűzanya felé. Ő segít nekünk, hogy kövessük Jézust, példát ad nekünk Istennek mondott „igenjével”: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Mi is mondjuk Máriával együtt Istennek: történjék velem szavaid szerint. Így legyen!”.
A keselyű 
Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig el nem pusztul, feltéve, ha nem veszik ki. Soha nem látja a pohár tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen módon az aljánál találjon kijáratot. Ott keres utat, ahol nincs, míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát. 
„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – ezt a mondatot emelte ki a 
Ferenc pápa brazíliai útjának leginkább szembetűnő jelei azok voltak, hogy táskájával a kezében szállt le a repülőgépről, majd pedig a tömeg szinte agyonnyomta az eltévedt pápai terepjárót. 
„Boldog emlékekkel teli lélekkel távozom, amelyek minden bizonnyal imává válnak – kezdte búcsúbeszédét a Szentatya. – Már ebben a pillanatban kezdek nosztalgiát érezni: nosztalgiát Brazília után, nagy népe után, amelynek olyan nagy szíve van; nosztalgiát annyi ember nyílt és őszinte mosolya iránt, az önkéntesek lelkesedése iránt.; nosztalgiát a hit és az öröm iránt, amit a Varginha lakói között éreztem, akik nehézségekkel küzdenek. Biztos vagyok benne, hogy Krisztus él és ténylegesen jelen van számtalan fiatal és annyi személy cselekvésében, akikkel e felejthetetlen hét során találkoztam. Köszönöm a fogadtatást és a baráti szívélyességet, amit irányomban mutattatok.”
Vasárnap
délelőtt ünnepi szentmise zárta le Rio de Janeiro-i Ifjúsági
Találkozót, melynek végén a Szentatya bejelentette, hogy a következő
találkozót 2016-ban Krakkóban tartják. A szentmisét, amint az előző esti
imavirrasztást is eredetileg egy erre az alkalomra kialakított hatalmas
térre tervezték, ám a rendkívül rossz időjárás miatt a „Campus Fidei”
használhatatlanná vált. Brazíliában most tél van, de a hőmérséklet
Rio-ban nem szokott 18-20 fok alá süllyedni. 
Ferenc pápa először az Emiliáni Szent Jeromos nevét viselő templomba ment, amely a szomaszka atyák és Teréz anya missziós nővérei erőfeszítéseinek gyümölcse. Néhány perces ima után megáldotta a kis templom új oltárát, majd művészi misekelyhet nyújtott át ajándékba, amely a híres olaszországi Deruta egyik kerámiaiműhelyében készült.
Miközben autója lassan haladt a pódium felé, a Szentatya köszöntötte a híveket, megcsókolta a felényújtott kisgyermekeket. 
