Oldalak

péntek, július 26, 2013

A valódi gazdagság a szívben található

Ferenc pápa július 25-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor, magyarországi idő szerint délután 4-kor felkereste Rio de Janeiro Varginha nevű közösségét.
A Szentatyát a plébános, a püspöki helynök és Teréz anya kongregációjának, a Szeretet Misszionáriusnőinek elöljárónője fogadta.

Ferenc pápa először az Emiliáni Szent Jeromos nevét viselő templomba ment, amely a szomaszka atyák és Teréz anya missziós nővérei erőfeszítéseinek gyümölcse. Néhány perces ima után megáldotta a kis templom új oltárát, majd művészi misekelyhet nyújtott át ajándékba, amely a híres olaszországi Deruta egyik kerámiaiműhelyében készült.
A templomból gyalog ment a közeli sportpályára; útközben rövid látogatást tett egy családnál. A közösség lakói énekekkel köszöntötték a Szentatyát, majd egy házaspár tanúságtétele hangzott el. 

A pápa a következő beszéddel fordult Varginha közösségéhez: „Kedves fivérek és nővérek, jó, hogy itt lehetek veletek! Brazíliai látogatásom megtervezésének kezdetétől fogva az volt a vágyam, hogy ennek a nemzetnek minden kerületét felkeressem. Szerettem volna minden ajtón kopogtatni, és jó napot kívánni, egy pohár friss vizet kérni, meginni egy csésze kávét, beszélgetni veletek mint közeli barátokkal, meghallgatni, mit mond mindnyájatok szíve, a szülőké, a gyermekeké, a nagyszülőké...

Folytatás alábbi linken
A valódi gazdagság a szívben található

Nincsenek megjegyzések: