A Szentatya befejezte első nemzetközi apostoli útját, amelyre a Rio de Janeiró-ban megrendezett 28. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából került sor. Búcsúztatására a város Galeão repülőterén megjelent Michel Temer brazil elnökhelyettes.
A pápa köszönetét fejezte ki Dilma Roussef elnökasszonynak, akit a ceremónián helyettese képviselt, hogy tolmácsolta Brazília egész népének érzéseit Péter utóda iránt. Szívélyesen megköszönte a püspököknek és számos munkatársuknak azt, hogy ezek a napok a Jézus Krisztusba vetett termékeny és örömteli hitünk csodálatos ünneplései lehettek. Mindenkinek megköszönte, hogy részt vett a szentmiséken és a többi eseményen, valamint gondolt minden szervezőre és azokra, akik a médián keresztül tájékoztattak a találkozóról. Mindenkinek köszönetet mondott, akik bármilyen módon válaszolni tudtak a fiatalok hatalmas tömege befogadásának és ellátásának igényeire és azoknak, akik gyakran rejtett csöndben imádkoztak azért, hogy ez az Ifjúsági Világtalálkozó a hitben való növekedés valódi tapasztalata legyen.
„Isten fizesse meg mindenkinek, úgy, ahogyan csak Ő képes rá” – fogalmazott a Szentatya.
A folytatás az alábbi linken
A pápa a fiatalokba vetett határtalan reménységgel búcsúzott el Brazíliától
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése