vasárnap, március 30, 2014

Jézus vár ránk az irgalmasságban a legutolsók és a szegények között – Ferenc pápa bűnbánati szertartást vezetett

RealAudioMP3 A megtérés nem egy pillanat kérdése, hanem egy egész életen át tart – mondta Ferenc pápa. Március 28-án, pénteken délután a Szent Péter-bazilikában került sor a szertartásra, amelynek során a pápa meggyóntatott néhány hívőt. Még ezt megelőzően ő maga járult a bűnbocsánat szentségéhez a bazilikában szolgálatot teljesítő 61 pap egyikénél. Ez nyitotta meg az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának kezdeményezését is, amelyet „24 óra az Úrért” – címmel hirdettek meg.

Aki megtapasztalja az isteni irgalmasságot, az késztetést érez arra, hogy irgalmasságot gyakoroljon a legutolsók és a szegények között. Erre emlékeztetett többek között a Szentatya, aki a híveket megelőzve az egyik gyóntatófülkéhez lépett, hogy részesüljön a bűnbánat szentségében.

Ezekben a kisebb testvéreinkben Jézus vár minket: irgalmasságot kapunk és irgalmat adunk. Menjünk elébe! És ünnepeljük Húsvétot Isten örömében! - buzdított a pápa. „Nagyböjtben az egyház Isten nevében újra a megtérésre hív, életünk megváltoztatására. A megtérés ugyanis nem egy pillanat műve vagy az év egy időszakához köthető, hanem olyan elkötelezettség, amely egy életen át tart. Ki feltételezheti magáról közülünk, hogy nem bűnös? Senki” – válaszolt a Szentatya.

Szent János arra szólít minket, hogy gyónjuk meg bűneinket, hogy az Úr megbocsásson és megtisztítson bennünket. A pápa a keresztény élet két alapvető elemére mutatott rá, melyek: az új emberbe öltözni és megmaradni a szeretetben.

Az új ember a keresztségben születik, ahol magától Istentől kapja az életet, aki gyermekeivé tesz minket, beilleszt Krisztus testébe és az ő egyházába.

„Ez az új élet lehetővé teszi számunkra, hogy más szemmel nézzük a valóságot, anélkül, hogy olyan dolgok vonnák el a figyelmünket, amelyek nem számítanak és nem tarthatnak sokáig, amelyek idővel véget érnek. Ezért arra kaptunk meghívást, hogy elhagyjuk a bűnös magatartást és tekintetünket a lényegesre függesszük”.

„Az Isten szerint megújult ember szívéből származik a jó magatartás: mindig igazat szólni és kerülni minden hazugságot; nem lopni, hanem inkább megosztani másokkal, főleg a rászorulókkal, amink van; nem engedni a haragnak, a neheztelésnek és a bosszúnak”. Ezzel szemben a jó magatartás azt jelenti, hogy „szelídek vagyunk, nagylelkűek és készek a megbocsátásra; nem mondunk rosszat másokról, ezáltal rossz hírüket keltve, hanem igyekszünk mindenkinek a jó oldalát nézni”.

Megmaradni a szeretetben – ezzel kapcsolatban Ferenc pápa leszögezte: „Jézus Krisztus szeretete örökké tart, sosem ér véget, mert magának Istennek az élete. Ez a szeretet legyőzi a bűnt és erőt ad arra, hogy fölkeljünk és újrakezdjünk, mert a szív bocsánata megújít és megfiatalít”.

„Amilyen mértékben képesek a keresztények megélni ezt a szeretet, annyira válnak Krisztus hiteles tanítványaivá a világban. A szeretet nem viseli el az önmagába való bezártságot. Természetéből fakadóan nyitott, terjed és bőséges, mindig új szeretetet hoz létre” – mondta még Ferenc pápa a pénteki bűnbánati szertartáson.

(gá)
Forrás: Vatikáni Rádió

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...