Oldalak

szombat, március 22, 2014

Nagyböjti elmélkedés – Harmadik vasárnap

...

Kedves barátaim Jeruzsálemben vagyunk. Nagyböjt harmadik vasárnapja van.
A mai evangéliumi ikon a szamaritánus nőé, amelyről szent János evangéliumának 4. Fejezete beszél. A zsidó hagyomány szerint a szikla, amelyből víz fakadt, Izrael népét elkísérte a pusztai vándorlás idején, egészen Kánaán földjéig. Szent Pál átveszi ezt a hagyományt és egy krisztológiai értelmezést ad neki: a korintusiakhoz irt első levél, 10. fejezeténél vagyunk. Itt azt mondja, hogy a szikla, amely a népet a pusztában elkísérte Krisztus volt. A szamaritánus asszonyról szóló evangélium egy jól meghatározott összefüggésben helyezkedik el. Jézus egy adott ponton azon van, hogy eldöntse, hogy jut el Galileába. A szöveg elmondja, hogy amerre ment át kellett mennie Szamarián. Nyilvánvaló teológiailag, hogy ahová ment görögül arra utal, hogy Jézus szabadon választja Isten akaratát. János megjegyzése túl a földrajzi megnevezésen, azt mondhatjuk, hogy kifejezi Isten tervét, hogy a szamaritánusokhoz is eljusson az Ő igéje. Mivel a szakasz alap gondolata arra vonatkozik, hogy az ember látásmódja arra korlátozódik, hogy megoldja saját személyes problémáit, mint egy klánhoz való tartozás, saját népéhez való tartozás, szemben találja magát egy isteni látásmóddal, amely sokkal átfogóbb. Ez egy olyan horizont, amely egyetemes üdvösségről álmodik. Azt látjuk tehát, hogy Jézus kérdésével, aki szomjasan a szamaritánus asszonyhoz fordul, hogy vizet kérjen, szemben áll az asszony korlátolt látásmódja, akit csupán az érdekel, és az foglalkoztatja, ami egy ideje fenn áll, tudniillik a szamaritánusok és zsidók közötti ellenségeskedés. Ekkor Jézus egy párbeszédet kezdeményez, amely az asszony életében felemeli a tekintetét, és arra hívja, hogy olyan vízzel oltsa szomját, amely az örök élet kútfeje. Azonban az asszonyt továbbra is az foglalkoztatja, hogy saját, személyes gondjait oldja meg. Tehát az örök élet kútfejére gondolva, megpróbálja megoldani a saját nehézségét amely a mindennapi víz szállítására vonatkozik. Amikor az asszony rájön, hogy Jézus próféta, mert rámutatott az életének egy kissé kínos részletére, a kérdést eltereli a vitatott istentiszteleti hely irányába. Ekkor Jézus újra közbelép és megpróbálja a beszélgetést egy teljesen más szintre emelni és azt mondja: „elérkezett a pillanat, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát.” Ez pedig azt jelenti, hogy az a kérdés, hogy melyik az igazi istentiszteleti hely nem áll fenn többé, mert elérkezett az abszolút igazság, amely Ő maga. Az istentisztelet benne történik meg, rajta keresztül, az Ő igéjében, hivatásán keresztül, amely őbenne teljesedik. Jézus pedig ezt mondja „Én vagyok, aki veled beszélek.” Ez Jézus messiási ön kinyilatkoztatása. Ezzel egy ugrást ér el az asszonyban, mert Jézus messiási bejelentésére, az asszony érzi annak a vágyát, hogy minderről értesítenie kell saját hittestvéreit, honfitársait és elmegy a szamaritánusok falujába, elmondja nekik találkozott a Messiással. Az utolsó jelenet, ami a szamaritánusokra vonatkozik, amikor meghallgatták az asszony tanúságtételét, arra kérték Jézust, hogy maradjon velük, és rájöttek, hogy a próféta, akiben az asszony felismerte a Messiást, nem csak a messiás, nem csak a mester, hanem a világ Megváltója. Mi is elmerülhetünk Jézus igéjében, amely kitágíthatja a mi látásmódunkat, hogy belépjünk Isten tervébe, vele álmodba egy kiengesztelődött világról. Ezt kívánom én is nektek, ennek az elmélkedésnek a végén.
Egy áldással akarom befejezni, amelyet mindenkinek ajánlok:
Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen 

Forrás: http://bojtemihaly.blogspot.ro

Nincsenek megjegyzések: