Viseljétek el egymást… Szent Család vasárnapja

Szent Család ünnepe, amelyet a liturgia a karácsonyi ünnepkörben helyez el, kiemeli, hogy Isten egy hús-vér családba akart születni, és ugyanolyan életet élt, mint mi. Máriának és Józsefnek szülőként hasonló gondjai voltak, mint nekünk: Mit adjak holnap enni a családomnak? Lesz-e munkám a jövő hónapban is? Beteg a gyermek, mi lesz vele? És a hétköznapok örömei is pont ugyanazok voltak számukra, mint számunkra. Igen, kiemeli a liturgia, hogy a világba lépő Isten Fia, mint minden más ember, egy kis családi közösségbe akart beilleszkedni, és még ha Mária és József helyzete egészen sajátos volt is vele kapcsolatban, családja egészen kivételes volt a maga nemében. Isten Fia, amikor emberré lett, a mindenki által járt utat akarta követni: hazát és földi családot akart magának. Ez az utóbbi annyira egyszerű, hogy külsőleg semmiben sem különbözött a többi, egyszerű izraelita családtól.
Ezért van az, hogy a 800 éve, Assisi Szent Ferenc által elindított betlehemes barlang-istállójában ott találjuk Mária szobrát, az édesanyáét, aki szemléli gyermekét, és bemutatja őt azoknak, akik meglátogatják. Mária személye arra a nagy titokra irányítja figyelmünket, amely megérintette ezt a lányt, amikor Isten az ő szeplőtelen szívének ajtaján kopogtatott. Az angyal híradására, aki arra kérte, hogy legyen Isten anyja, Mária teljes engedelmességgel válaszolt. Szavai – „Íme, az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavad szerint!” (Lk 1,38) – mindannyiunk számára bizonyságot tesznek arról, miként kell Isten akaratára hagyatkoznunk a hitben. Ezzel az igennel Mária Isten Fiának anyjává vált, anélkül, hogy szüzességét elvesztette volna, sőt Fiának köszönhetően megszentelte azt. Isten anyját látjuk benne, aki nem tartja meg magának Fiát, hanem mindenkit arra kér, hogy engedelmeskedjen az ő szavának, és váltsa valóra azt (vö. Jn 2,5).
A betlehemes barlang-istállójában Mária mellett, a gyermeket és anyját védelmező testtartásban, ott találjuk Szent Józsefet. Általában kezében botot vagy ritkábban lámpát tartva ábrázolják. Szent József nagyon fontos szerepet játszik Jézus és Mária életében. Ő az őr, aki sosem fárad bele védelmezni családját. Amikor Isten figyelmezteti Heródes fenyegetésére, habozás nélkül útnak indul, és kivándorol Egyiptomba (Mt 2,13–15). A veszély elmúltával pedig visszaviszi a családot Názáretbe, ahol ő lesz a gyermek és serdülő Jézus első nevelője. József a szívében hordozta a nagy titkot, mely Jézust és feleségét, Máriát övezte, és igaz emberként mindig Isten akaratára bízta magát, és meg is valósította azt.
A betlehemes „szíve” akkor kezd dobogni, amikor elhelyezzük benne a kisded Jézus szobrát. Isten így mutatja meg magát, egy kisgyermekben, hogy karunkba vegyük. Gyengeségébe és kiszolgáltatottságába rejti mindent teremtő és átalakító hatalmát. Lehetetlennek tűnik, mégis így van: Jézusban Isten gyermek volt, és ebben az állapotban akarta feltárni szeretetének nagyságát, amely egy mosolyban és kezének bárki felé történő kinyújtásában mutatkozik meg.
Egy gyermek születése örömet ébreszt és ámulatot vált ki, mert az élet nagy titka elé állít bennünket. Látva az újszülött gyerekek előtt álló fiatal házasok szemének ragyogását megértjük Mária és József érzéseit, akik a kisded Jézust nézve Isten jelenlétét érzékelték életükben.
„Az élet ugyanis megjelent” (1Jn 1,2): János apostol így foglalja össze a megtestesülés titkát. A jászol megláttatja, megérinteti velünk ezt az egyedülálló és rendkívüli eseményt, amely megváltoztatta a történelem menetét, és amelytől az évek számozása is kezdődik, Krisztus születése előtt és után.
Isten cselekvésmódja szinte teljesen ledöbbent, mert lehetetlennek tűnik, hogy lemondjon dicsőségéről, hogy olyan emberré váljon, mint mi. Milyen meglepő látni Istent, aki magára veszi a mi magatartásformáinkat: alszik, anyukájától tejet szopik, sír, és játszik, mint minden kisgyermek! Mint mindig, Isten zavarba ejt, kiszámíthatatlan, folytonosan meghaladja elképzeléseinket. A betlehemes tehát, miközben megmutatja nekünk Istent, ahogyan belépett a világba, arra késztet bennünket, hogy gondoljunk Isten életébe illesztett életünkre; meghív bennünket, hogy tanítvánnyá váljunk, ha el akarjuk érni az élet végső értelmét.
A Szent Család életéből az evangéliumok elmondanak néhány olyan eseményt, olyan történetet, amelyek fényt vetnek e család egyedülálló lelki természetére.
A mai evangéliumi szakaszban olvastuk, hogy negyven nappal a születés után Mária és József felmentek a jeruzsálemi templomba, „hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő van írva” (Lk 2, 22-23). A Szentlélek indítására az agg Simeon a gyermekben felismerte „az Úr Felkentjét… karjába vette és áldotta Istent”, aztán az anyához fordulva, miután beszélt neki fia küldetéséről, ezt mondta: „a te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2, 35).
Mária és József, amikor Jézust bemutatták a templomban, a törvény előírásának megtartásán túl minden bizonnyal megújították Istennek való teljes odaadottságukat is. Pontosan Simeon szavai bizonyítják, hogy Isten elfogadta ezt a felajánlást. Ennek jele a „tőr”, azaz a szenvedés, ami majd lépéseiket kíséri, és amely által részt vesznek a Fiú küldetésében.
A két szent jegyes ezzel a lelkülettel öleli majd át nem könnyű életük minden megpróbáltatását: az Egyiptomba való váratlan menekülés viszontagságait, az idegen földön való megtelepedés bizonytalanságát, a kemény munkával járó fáradságot, a szegény élettel járó nélkülözéseket és később a jeruzsálemi zarándoklat alkalmával elveszített fiú miatti aggodalmat.
Jézus maga magyarázza meg nekik szenvedésük mély értelmét, amikor megtalálják a templomba: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49). Ekkor értik meg, hogy Jézus elsősorban nem hozzájuk, hanem mennyei Atyjához tartozik.
Mária és József azt a feladatot kapták, hogy felneveljék az Atyától rábízott küldetés teljesítésére. Ez a helyzet maximális önzetlenséget kíván meg tőlük, életüket pedig Istennek szóló teljes szolgálattá teszi, amelynek során bensőségesen együttműködnek fiúk üdvözítő művében.
Eközben, állapítja meg az Evangélium, miután visszatértek Názáretbe, Jézus „engedelmeskedett nekik… És gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek előtti kedvességben”(Lk 2,51-52). Ez az értékes megjegyzés, jelzi, hogyan kellene ma is növekedniük a gyermekeknek a keresztény szülők szeme láttára.
Az Egyház a Szent Családot példaképül állítja a keresztény családok elé. Miben lehet példakép a mai család számára?
Mindenekelőtt abban, hogy a Szent Családban Isten elsőbbségét ismerik el. A názáreti házban Isten áll mindig az első helyen, minden neki van alárendelve. A család tagjai semmit sem akarnak, semmit sem tesznek az Isten akarat ellenére. A szenvedést mély hittel karolják át, a körülményekben mindig az isteni terv megvalósulását látják, akkor is, ha ez számukra misztérium, azaz titok marad. Az összhangot, a családi békét a legkegyetlenebb és keményebb események sem tudják megzavarni, hiszen mindent Isten szemszögéből értelmeznek, szeretetüknek mindig Jézus a központja. Mária és József, elfeledkezve önmagukról, és egész lényükkel társulva Jézus küldetéséhez, mindig az ő mágneses terében élnek.
Amikor egy család életét ilyen elvek ihletik, az egész élet nagyon rendezetten folyik: az Isten és a törvény iránti engedelmesség nevében a gyermekek tisztelik szüleiket, ezek pedig kölcsönösen szeretik és megértik egymást, szeretik gyermekeiket, s Isten rájuk vonatkozó jogait tiszteletben tartva nevelik őket.
A mai ünnep olvasmányai két igen fontos pontot emelnek ki ezzel kapcsolatosan. Az első olvasmány Sirák fia könyvéből, a gyermekeknek a szülők iránti kötelességéről beszél: „Isten az apát többre nézi gyermekeinél… Aki tiszteli apját, levezekli bűneit, aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának. Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében. Ha meg is fogyatkozik erejében, légy elnéző iránta, és ne vesd meg életének egy napján se.” (3, 2-3. 12).
Ezek az ősi alapelvek jól kiegészítik a szülők iránti tiszteletről szóló negyedik parancsolatot. A századok múltával is kétségtelenül megtartják időszerűségüket. Érdemes ezen imában elgondolkodnunk.
A második pontra szent Pál mutat rá a kolosszeiekhez irt leveléből vett szentleckében. Arról a kölcsönös szeretetről van szó, amelynek eszményi közösségé kell tennie a keresztény családot. „Testvérek, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és türelmet. Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak… Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” Az apostol a szentleckében arra is kitér, hogy hogyan valósítható meg a családi életben a szeretet: úgy hogyha a házastársak kölcsönösen gyakorolják az engedelmességet, ha előzékenyek egymással szemben és nem durváskodnak, ha a gyerekek szót fogadnak szüleiknek, és ha a szülök, nem keserítik meg gyermekeik életét (3,12-21).
Igen, sokkal örömtelibb és boldogabb lenne minden család élete, s ezáltal minden faluközösség élete, ha megfontolnák az apostol szavait, ha mindig és mindent az Úr Jézus nevében tennének, ha Jézus irányítaná szavaikat, cselekedeteiket. Akkor egészen biztos, hogy nem lenének titkos utak, megcsalt házastársak és elhagyott gyermekek.
Ha a családi élet nem a keresztény, a krisztusi szeretetre épül, akkor igencsak nehéz kitartani a szívek összhangjában és egységében. Ha megvan a kölcsönös szeretet, ha őszinte szeretettel vannak egymás iránt a család tagjai, akkor mindenen felül lehet emelkedni és mindent el lehet fogadni, ha viszont ez a kölcsönös szeretet kihűl, minden hihetetlenül nehézzé válik. Az egyetlen tartós szeretet pedig – a családban lehetséges nézeteltérések és nehézségek ellenére is – az Isten Szeretetére alapozott szeretet.
Befejezésül, az elmondottak alapján, hadd tegyük fel a költői kérdést, amely különösen is időszerű ma, az év utolsó napján, a férjeknek és feleségeknek, a szülőknek és gyermekeknek egyaránt: Követik-e a Szent Család példáját a mai keresztény családok, családjaink? Ma, amikor a családi élet erényei az evilági, a modern ember szemében nevetségesnek tűnnek. Hűség, szeretet, szolgálat, engedelmesség, gyermekáldás, mind kikacagott, lemosolygott szavak. De mindannyian látjuk és tapasztaljuk, hogy a kacaj nyomában mérhetetlen szenvedés és könnyek árja folyik. Ha mindezt elakarjuk kerülni, akkor érdemes a kétezer éve bevált család modellt megfontolni, József, Mária és a kis Jézus életpéldáját követni, az általuk kitaposott utat járni, mert egyedül csak ez képes családjainkat kiegyensúlyozottá és boldoggá tenni, a nehézségek és megpróbáltatások dacára is.
Ezért kérjük a szentmise bevezető könyörgésének szavaival: "Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így valóban rátaláljanak az igazi boldogság útjára és majd egykor atyai házadban örvendezhessünk örök jutalmadnak. Krisztus a mi Urunk által!" Ámen!

Karácsony – Urunk Születése

Valószínű sokan tudják, hogy a kereszténység legősibb ünnepe nem a karácsony, hanem a húsvét. A keresztény hitet ugyanis csak a feltámadás ténye alapozta meg és hozta létre az Egyházat.
 
Karácsony ünnepe csak a 4. sz-ban öltött határozott formát, amikor a le nem győzött napisten pogány római ünnepét kiszorította és Krisztus születését az igazi világosság győzelmeként hirdette meg. Viszont az a különös, emberi melegséggel teli érzület, mely karácsonykor annyira meghat bennünket, hogy ez az ünnep a keresztények szívében a húsvétot messze túlszárnyalta, tulajdonképpen csak a középkorban alakult ki.

A szentatya, Ferenc pápa írja: „A betlehem csodálatos jele, mely annyira kedves a keresztény népnek, mindig ámulatba ejt és csodálkozással tölt el bennünket. Amikor megjelenítjük Jézus születésének eseményét, akkor voltaképpen egyszerűen és örömmel Isten Fia megtestesülésének titkát hirdetjük. A betlehem ugyanis mintegy élő evangéliumként a Szentírás oldalainak túlcsordulása. Amikor szemléljük a karácsonyi születés jelenetét, lélekben útra kell indulnunk, mert vonz bennünket Annak alázata, aki emberré lett, hogy minden emberrel találkozzon. És ekkor felfedezzük, hogy ő annyira szeret bennünket, hogy eggyé válik velünk, hogy mi is egyesülhessünk vele.”
Szent Ferenc atyánk volt az, aki az ember Jézus, az Emmanuel iránti mélységes szeretetével segített ezt az új érzést felszínre hozni. Első életrajz írója, Celánoi Tamás mondja el a következőket: "Az összes ünnepek közül a karácsonyt ünnepelte meg a legszárnyalóbb örömmel. Azt mondta, ez az ünnepek ünnepe, hiszen ezen a napon lett Isten kisgyermekké és tejet szopott, mint minden más anya szülte gyermek..."  Ferencet mélységes ragaszkodás jellemezte a gyermek Jézus iránt.

800 évvel ezelőtt, 1223 karácsonyának megünneplésében Ferencet az a vágy vezette, hogy a Betlehemi eseményeket a maguk közelségében, teljes jelenvalóságukban tapasztalhassa meg, a gyermek Jézus születése feletti öröm közvetlen élménye lehessen, és azt összes barátaival megoszthassa. Ennek érdekében az olaszországi Rieti völgy grecciójában felállítja az első élő betlehemest, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a legszebb karácsonyi szokás - a jászol megjelenítése - kialakulhasson. Ezért a grecciói éjszaka a karácsony ünnepét egészen új megvilágításba állította az emberek elé. Ezáltal annak sajátos üzenete, különös bensősége és emberiessége Istenünk emberszeretetét közölte a lelkekkel és a hitnek új dimenziót adott.

A feltámadás ünnepe a figyelmet Isten hatalmára irányította, mely legyőzi a halált, és az eljövendő világ várására tanít bennünket. Karácsonykor azonban Isten "védtelen" szeretete, alázata és jósága vált láthatóvá, amely kiszolgáltatja magát nekünk ebben a világban és benne az élet és a szeretet új módjára akar megtanítani minket.
A grecciói területet, egy Viletta János nevű nemes úr bocsátotta Assisi szegényének rendelkezésére. Erről a nemes úrról írja Celanoi Tamás, hogy azon az éjszakán csodálatos látomásban volt része. A jászolban egy mozdulatlanul fekvő kisgyermeket látott, akit Szent Ferenc közelsége felébresztett álmából. A szerző hozzá fűzi: "E látomás valójában azt jelezte, ami történt. A gyermek Jézus ugyanis addig sokak szívében tényleg a feledés álmába merült. Ferenc ébresztette fel a Rá emlékezést, és vésődött így kitörölhetetlenül az emberek emlékezetébe."
Ez a kép jelzi igen pontosan azt az új vonást, melyet Ferenc szívét-lelkét betöltő hitével ajándékozott a karácsony ünnepének: Isten kinyilatkoztatásának felfedezését, mely éppen a gyermek Jézusban van. Pontosan így lett Isten valóban "Emmanuel" azaz Isten-velünk, akitől sem a magasság, sem a messzeség korlátja nem választhat el minket. Mint gyermek oly közelivé lett számunkra, hogy bátran ölünkbe vehetjük, "TE"-nek szólíthatjuk: a gyermeki szívek egymásra találásának közvetlenségében tegeződhetünk vele. „Jézusban az Atya egy testvért adott nekünk, aki megkeres bennünket, amikor megzavarodunk és elveszítjük az irányt; egy hű barátot, aki mindig mellettünk áll; Fiát adta nekünk, aki megbocsát nekünk, és felemel bűnünkből.” (Ferenc pápa)

A gyermek Jézusban Isten szeretetének védtelensége a leginkább nyilvánvaló: Isten fegyvertelenül jön, mert Ő nem kívülről akar hódítani, hanem belülről megnyerni, belülről megváltoztatni. Ha az embert, a nagyképűségét, hatalmaskodását, kapzsiságát valami le tudja győzni, akkor az a gyermek védtelensége. Ezt vette magára Isten, hogy legyőzzön, és önmagához vezessen bennünket: „Ha meg nem változtok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3) mondja Jézus.
Aki karácsony titkát nem értette meg, az a kereszténység lényegét nem értette meg. Aki ezt nem tette magáévá, az nem mehet be a mennyek országába. - Hát ez az, amire Ferenc korának és minden azt követő kornak emberét figyelmeztetni akarta.

A grecciói barlangistállóban, a szentéjszakán ott volt az ökör meg a szamár is Ferenc kifejezett kérésére: "Szeretném a Gyermek emlékét az esemény teljes valóságához hűen felidézni és megjeleníteni - mondotta - hogyan is született Betlehemben, mi mindent kellett kisgyermekként elviselnie. Szeretném testi szemeimmel látni, milyen lehetett jászolban feküdni, a szénán aludni, egy ökör meg egy szamár között".
Azóta minden jászolábrázoláshoz hozzátartozik az ökör és a szamár. De hogyan is kerülnek ezek ide tulajdonképpen?  Hiszen az Újszövetség karácsonyra vonatkozó tudósításaiban róluk egyáltalán nincs szó. Ha azonban utánajárunk ennek a dolognak, akkor rájövünk arra, hogy az ökör és a szamár nem egyszerűen a vallásos képzelet szüleménye, hanem az ószövetségből, Izajás prófétától származik. Ő írja: "Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászlát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni" (1,3).
 
Az egyházatyák prófétai beszédnek tartották e szavakat, melyek Isten új népét - a zsidókból és pogányokból megalakuló Egyházat - jelzik előre. Isten színe előtt az emberek valamennyien, zsidók és pogányok, ökrökhöz és szamarakhoz hasonlóan, híjával voltak az értelemnek és a felismerésnek. A jászolban fekvő gyermek azonban felnyitotta a szemüket, úgyhogy most már felismerik a gazdát és uruk hangját.
A középkori karácsonyábrázolásokban lépten-nyomon szembe tűnik, hogy e két állatot majdnem emberi arccal mutatják be: értő tisztelettel állnak és hajolnak meg a Gyermek titka előtt. E két állat prófétai rejtjelnek számított, amely mögött az Egyház titka rejtőzik - a mi titkunk, akik ökrök és szamarak vagyunk az Örökkévaló Istennel szemben -, ökrök és szamarak, akiknek a szent éjszakán megnyílik a szemük, és a jászolban felismerik Urukat.
De valóban felismerjük Őt? Mert Izajás ígérete nem csak örömhír, hogy fölfogjuk ismerni az Eljövendőt, hanem egyben ítélet is a jelenlegi elvakultság miatt: "Az ökör és a szamár felismeri, de Izrael nem ismeri meg, népem nem tud semmit megérteni".

De kikről beszél a próféta? Egyáltalán miért van az, hogy az oktalanok felismerik a valóságot, az okosak pedig vakok? Hogy e kérdésre megtaláljuk a választ, vissza kell térnünk az első karácsonyhoz. Ki nem ismerte őt fel? És ki ismerte fel? És miért volt ez így?
Nos aki nem ismerte őt fel, az Heródes volt, aki abból sem értet semmit, amit a gyermekről beszéltek neki, mert a hatalomvágy és az ezzel együtt járó üldözési mánia egyre jobban elvakította (Mt 2,3). Aki nem ismerte őt fel, az vele együtt "egész Jeruzsálem" (uo). Akik nem ismerték fel, azok a puha ruhába öltözött, palotában lakó finom emberek voltak (Mt 11,8), akikről Keresztelő János beszél. Az Írástudók, a bibliaszakértők, akik ugyan pontosan idézték a megfelelő szentírási helyeket, a születésre vonatkozóan, de mégsem értettek meg semmit (Mt 2,6).
Akik felismerték őt, azok - e nagynevű emberekkel szemben, a pásztorok, a három idegenből érkezett bölcs, Mária és József voltak. Lehetett volna ez másképp? Az istállóban, ahol a gyermek Jézus van, a finom emberek nem találhatók meg, az az ökör és a szamár otthona.
 
De mi a helyzet velünk? Azért vagyunk oly távol az istállótól, mert ahhoz túl finomak, túl okosak vagyunk? Nem bonyolódunk-e bele mi is olykor "tudós" magyarázkodásokba, önigazolásokba arra vonatkozóan, hogy miért nem élünk Krisztus tanítása szerint? Hogy miért nem gyakoroljuk vallásunkat, hitünket? Nem vagyunk-e mi is túlságosan "Jeruzsálem"-ben, a palotában, hagyományainkba, szokásainkba bezárkózva önkényességünkkel és üldözési félelmünkkel, semhogy éjjel az angyalok hangját meghallhatnánk, aztán felkereshetnénk és imádhatnánk Őt? Vagy nem lettünk-e túl modernek, a mai divatot követve, miszerint a hit, a vallás közösségi formában, tanúságtevő módon való gyakorlásának ideje lejárt, ezért nincs szükség templomra, egyházra, mert mindenki hívő a maga módján, bezárkózva saját szobájába?

Istennek, aki a kisded Jézusban jön felénk, a pásztorok úgy válaszolnak, hogy elindulnak feléje, hogy részesei legyenek egy szeretettel és hálás csodálattal átjárt találkozásnak. Éppen ez az Isten és gyermekei között, Jézusnak köszönhetően létrejött találkozás hozza létre vallásunkat, ez adja annak egyedi szépségét, mely különleges módon sugárzik a Betlehemből.
Így hát karácsony ünnepén, és nemcsak, a pásztorok, az ökör meg a szamár arca kérdőn néz ránk: népem nem tud semmit megérteni, de te megérted Urad szavát?
Ha ezeket a meghitt szereplőket a jászolhoz állítjuk, Istentől azt kellene kérnünk, hogy oltsa szívünkbe azt az egyszerűséget, mely a Gyermekben felfedezi az Urat - úgy, mint Ferenc egykor Greccióban. Akkor velünk is az történhetne, amiről Szent Lukács beszél: "A pásztorok azután - örömteli szívvel - tértek haza. Dicsérték és magasztalták az Istent mindazért, amit láttak és hallottak" - a betlehemi barlangban, a jászolnál (Lk 2,20).

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: Advent negyedik vasárnapja 2023. december 24.

Akik még nem hozták vissza a családlapokat. Kérjük, töltsék ki és minél előbb juttassák el hozzánk, hogy bevezethessük a nyilvántartási rendszerbe. 

A gyerekek csomagjára hirdetés nélkül is három személy adakozott. Az első 200-at, a második 150-et és a harmadik 50 lejt adott, a többit a kolostor egészítette ki. Isten fizesse adományukat az ő bőséges áldásával. 

A házszentelések szerdán alsó Esztelneken és Esztelnek középső részén a gyártól, illetve a gyár melletti utcában kezdődnek, csütörtökön felső Esztelneken Mátyás Jenőtől és pénteken, Kurtapatakon lesz. Mindhárom nap reggel 9 órától kezdünk. 

Nyolcszáz éves a karácsonyi betlehemállítás története. 

Jézus születésének első misztériumjátékát 1223. december 25-én az olaszországi Greccioban Assisi Szent Ferenc kezdeményezte.

E jeles évforduló alkalmából 2023. december 8. és 2024. február 2. közötti időszakra Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a ferences templomok számára. – Mindazok, akik felkeresnek egy ferences templomot zarándokként, csoportosan vagy egyénileg, az ott felállított betlehemi jászol előtt felkészülten, jámbor elmélkedéssel megfelelő időt töltenek Jézus Krisztus megtestesüléséről elmélkedve a Szent Család és Szent Ferenc segítségül hívásával imádkozva „az Egyház mennyei kincseiből merítve, a szokásos feltételek mellett kegyesen megadja a teljes búcsút.” 

Szokásos feltételek: kegyelem állapotában lenni, ha szükséges szentgyónást végezni, szentáldozáshoz járulni, a Hiszekegy elimádkozása, a pápa szándékára végzett imádság, ami lehet a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária is. 

A teljes búcsút engedélyező határozat alapján, „az idősek, a betegek és mindazok, akik súlyos okból nem tudják elhagyni otthonukat, szintén elnyerhetik a teljes búcsút minden bűnük megbánásával és azzal a szándékkal, hogy a három szokásos feltételt a lehető leghamarabb teljesítik, s lelkileg részt vesznek a jubileumi ünnepségeken, és imáikat, fájdalmaikat és életük nehézségeit felajánlják az irgalmas Istennek.”

A teremtő Isten, nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekérezkedett világunkba – advent 4. vasárnapja

 Szentírási rész: Lk 1,26-38

Szent Lukács evangélista párhuzamosan foglalja írásba Keresztelő Szent János és Jézus születésének történetét. A két híradás angyal szereplője azonos: Gábor angyal. Emberi szereplője Zakariás, az ószövetségi pap, a Keresztelő apja és Mária, az Úr Jézus édesanyja. A két leírás részleteiben is egymásra utal, egyező s eltérő mozzanatai egyaránt beszédesek.
Zakariásnak papi szolgálata közben jelenik meg az angyal, megijed, Gábor angyal bátorítja, s megígéri, hogy fia születik. Zakariás azonban nem hisz az angyal szavának, bizonyítékot kér tőle. Az angyal kissé méltatlankodva válaszol, s eleget tesz Zakariás kérésének, de olyan jellel, amely Zakariás számára megszégyenülés is. Zakariás megnémul, s szolgálata befejeztével nem tud megszólalni a nép előtt, pedig a szertartás rendje szerint áldást kellett volna mondania.
Az öreg Zakariás története arra tanít minket, hogy: vigyázzunk, óvatosak legyünk, higgyünk az Isten küldöttének, Isten üzenetének, mert amint látjuk, a hitetlenkedés nem vezet jó végre.
Zakariás saját emberi tapasztalataira hagyatkozva megkérdőjelezi az angyali üzenet hitelességét, aminek következménye, hogy az ígéret valóra válásáig elveszíti a jogot és a lehetőséget, hogy a titkot megossza mással: megnémul.
Vigyázzatok – mondja az öreg Zakariás –, mert a hitetlenség megnémít. S megfoszt a lehetőségtől, hogy a fölkínált titkot megkapjuk és megosszuk másokkal.

Mária, a fiatal názáreti lány, akit előre köszönt az angyal, az öreg Zakariásnak az ellenpéldája. Ő komolyan veszi az angyali üzenetet és HISZ. Az ő félelmét szintén biztató szóval enyhíti az angyal, s megfogalmazza előtte a Zakariáshoz szóló üzenetnél sokkal csodálatosabb ígéretet.
Mária, a Szeplőtelen, hallja a szót és nem hitetlenkedik, hanem elgondolkodik, hogy miféle köszöntés ez? Nem azt mondja, hogy: „hát... ilyen furcsaságot se hallottam még életemben...”, hanem elgondolkodik: mi ez?... vajon, mi lehet ez? És ezzel a szíve kitárul. És a mi Istenünk, amikor ilyen emberszívvel találkozik, folytatja tovább a szót. 

Mária is kérdez, mint Zakariás, de kérdése nem hitetlenségre utal, hanem az Isten akaratát tudakoló készség kifejezője. Az angyal felel, s kéretlenül is bizonyítékkal szolgál: épp az öregségében anyává lett Erzsébet példájával bizonyítja, hogy „Isten előtt semmi sem lehetetlen”.
Igaz, a válasz, a szó folytatása még kevésbé érthető, mint az első köszöntés. Nem azért, mert értelmetlen. Hanem mert az Isten titkát hozza, arról beszél. És minél többet mond el róla, az ember annál kevesebbet ért. De a Szűzanyától, Máriától az angyal nem azt kérdezte: érted-e? Hanem a tekintetében Gábornak az a kérdés volt: hiszed-e? Befogadod-e? Ez volt a kérdés. És amikor Mária azt mondja: „Íme, az Isten szolgálóleánya vagyok, történjen velem szavaid szerint!” - akkor ezt mondja: hiszem és elfogadom. És ebben a pillanatban az Ige Testté lett.

Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrendítő a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépet be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. 

Szent Ferenc atyánk számára az Ige alászállása az emberiségbe Isten alázatosságáról tanúskodott. Az alázat nem pusztán Jézus földi életkörülményeinek egyszerűségét jelentette, hanem sokkal inkább egy másik neve annak az Istennek, aki maga a szeretet. Ferenc így kiált föl A fölséges Isten dicséretében: „Te vagy a szerelem, a szeretet… Te vagy az alázat.” Ferenc azért nevezte alázatnak Istent, mert megértette az Atyának a Fiú alászállásában a megtestesülés során megmutatkozó szeretetét. Szent Bonaventúra, akit a ferences rend második alapítójának is neveznek, ezt így magyarázza: az Atya szeretettel lehajol, hogy átöleljen bennünket, törékeny emberi lényeket Fiában és Fia által, aki Isten Igéje. A megtestesült Ige, a Názáreti Jézus Isten alázatos szeretetét fejezi ki.

A világ alkotója, a teremtő Isten, nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekérezkedett világunkba. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az arkangyal, Isten rettenthetetlen hírnöke, szinte alázatosan, izgatottan várja, hogy Mária igent mondjon. 

Az apokrif evangéliumokban van egy kedves jelenet, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához ment volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott, és mindegyiknek ugyanazt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik a jövőre vonatkozó terveikkel és elképzeléseikkel. Ez a kis történet azt akarja igazolni, hogy Mária teljesen szabadon mondott Igent Istennek. Ő is mondhatott volna nem-et, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát, életére vonatkozó akaratát, tervét.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az isteni ige. Ha mi is kinyitjuk a lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesülhet az Ő szeretete.

A megtestesülésben a Fiú, a második isteni személy a Szentháromság közösségében jön közénk, és ezzel a teljes Szentháromság a maga titkát osztja meg velünk, emberekkel.
A Szűzanya a példa, hogy be lehet fogadni, és aki befogadja, abban elkezdődik egy élet, amelyiknek a középpontja a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus.
Igen, aki szívébe fogadja a Szentháromságot, azzal valami olyasmi történik, mint amikor egy gondolkodó ember föltekint az égre és életében először tudatosul az az igazság, az a tény, hogy nem a Föld a világ közepe, hanem a Föld kering a Nap körül. A Föld számára a középpont a Nap. A naprendszerek számára pedig valahol van egy középpont a világmindenségben, ami fizikailag összetartja a világmindenséget.
Amint a földközpontú gondolkodással szemben a napközpontú gondolkodás egy egészen más világba viszi az embert. Ugyanúgy: amíg mi, emberek saját magunk körül forgunk, és ennek megfelelően rendezzük el a dolgainkat –, s elvárjuk, hogy úgy rendeződjenek körülöttünk a dolgok, hogy én vagyok mindennek a közepe, miattam és értem van minden, és ami nem értem van és nekem kellemetlen, ellenemre van, hát azt ki kell söpörni a mindenségből – addig egy irreális, egy valótlan világban élünk, miközben „való világról” beszélünk.
Egy ember, aki úgy él, hogy ő a világ közepe, hacsak egy kicsit is elgondolkodna, hacsak egy kicsit is hallaná a tanító Egyháznak a hangját és szavát, azonnal belátná, hogy rossz, amit csinál. Képtelenség. Hát hogy várja el ő azt, hogy körülötte forogjon minden? Míg, aki krisztusközpontúan kezd gondolkodni és élni, az megtalálta a mindenség közepét, Akiért, és Aki által ténylegesen minden létezik.
De ez egy másik világ. És a Szűzanya ennek a másik világnak az első megtapasztalója, s mellette Szent József.

Talán fölmerül bennünk a kérdés, hogy hogyan tapasztalhatjuk meg ezt a más világot, amelynek a középpontjában Krisztus, a második isteni személy áll?
Hát mindenekelőtt a Szentírás tanulmányozásával, a szentgyónáshoz való járulással, a szentáldozásban a szentségi Jézussal való egyesüléssel, a szentmisén való tudatos részvétellel, a felebarát szolgálatával és természetesen nem utolsó sorban az elmélyült egyéni és közösségi ima végzésével.
Az utóbbiak közül Szent II. János Pál pápa különösképpen a rózsafüzért ajánlotta a figyelmünkbe. Azt mondotta: ne féljetek a rózsafüzértől. És amikor azt halljátok valakitől, hogy a rózsafüzér eltereli a figyelmet mindennek középpontjáról, a Megváltó Jézusról, tudjátok, hogy aki ezt mondja, az az ember még életében nem találkozott sem a Szűzanyával, sem a rózsafüzérrel.
Mert kell-e félteni egy gyermeket az anyjától? Ugye, nem? Hát akkor miért kellene félteni a Megváltó Krisztust a Szűzanyától? Az Édesanyjától? Nem kell tőle félteni. Ha ugyanis valaki - ahogy a Szentatya mondja - beiratkozik a rózsafüzér által a Boldogságos Szűz iskolájába, az megtanul napközpontúan gondolkodni, megtanul krisztusközpontúan élni.
Mert a rózsafüzérben nem a Szűzanyával folytatunk párbeszédet, hanem a Szűzanyával együtt szemléljük a Megváltó Krisztust. A Napot, a mindenségnek a középpontját, akiből minden jó és minden élet felénk árad.

A kisgyerekek ma azt hallják: már egyetlen éjszakát sem kell aludni, mert ma éjjel eljön a Kis Jézus… Mi, idősebbek azt halljuk, hogy már befejeződtek a Rorátés szentmisék. Milyen, hihetetlen? Alig kezdtük el az adventet, és máris vége van.
Mindig ez történik, amikor egy emberi élet megkapja igazi középpontját: még az idő is megváltozik. Nem értelmetlenül gyorsul fel, hanem megtelik tartalmas dolgokkal. Mert akinek az életében, mint középpont megjelenik a Megváltó Krisztus, a mi Istenünk - akihez az emberi szív őszintén odafordul, és azt mondja: Uram, nézd, én a te szolgád vagyok; nézd, a Te szolgálód vagyok, legyen nekem a Te igéd szerint -, annak élete tartalmas, kiegyensúlyozott és értelmes emberi élet lesz mindenek ellenére.

Hát imádkozzon értünk a Boldogságos Szűz, az Esztelneki Madonna, az Istenanya. Imádkozzon értünk, bűnösökért, hogy a mi életünk középpontja is az Ő Szent Fia, Jézus Krisztus legyen! Imádkozzon értünk most és halálunk óráján.  Ámen.

Rorate Caeli - Gregorian Chant | Hope in darkness

Adventi ráhangoló: A Béke Fejedelme

IV. Osztály_Betlehem_kisfilm - „Midőn a Szűz Magzattyát, Jászolyban síró fiát..."

„Midőn a Szűz Magzattyát, Jászolyban síró fiát,

Elakarja alutni, így énekel őnéki: Oh, Napfény! oh élet! Oh édes JESUS!”

Kájoni János: Cantionale Catholicum, 1676.

Az idén 800 éves a greccioi betlehemes.

Betlehemesünkben Tamási Áron Karácsonyi pásztorocskák novellájából idézünk, Ady Endre versét mondjuk és különböző korok, tájegységek karácsonyi népénekeit énekeljük. Arra bíztatunk, hogy karácsonyeste, vagy annak nyolcadában, olvasd fel családod körében a világ első betlehemesének felállítási történetét (alább találod).

Gyújts gyertyát iskolánkért és imádkozz velünk!

Áldott, békés karácsonyt kívánunk: Szabó Zsuzsa tanító és a Gimis negyedikesek.

+++

A jászolról, melyet az Úr születésnapján állíttatott - Celanói Tamás szerint

 Celanói Tamás, Szent Ferenc első életrajza

XXX. fejezet.

A jászolról, melyet az Úr születésnapján állíttatott

84 Szentünknek legfőbb törekvése, legforróbb vágya és legelszántabb eltökélése az volt, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza példáját.

Egy pillanatra sem szűnt meg tehát szavairól elmélkedni, és beható szemlélődéssel szüntelenül szem előtt tartotta cselekedeteit. Különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni.

Ebből a szempontból különösen nevezetes és emlékezetre méltó az az ünnepség, melyet halála előtt három esztendővel1 Greccio városka határában a mi Urunk, Jézus Krisztus születésnapjának tiszteletére rendezett.

Élt azon a környéken egy bizonyos János nevű jó hírű, de még jobb életű ember. Boldogságos Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, a vér nemességét semmibe sem véve egyedül a lélek nemességére törekedett. Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: „Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán”. A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.

85 Eközben elérkezett az öröm napja, megjött az örvendezés ideje. Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Isten szentje is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.

Az éjszaka fénylik, mint a nappal2, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el.

Isten szentje megállott a jászol előtt, nagyokat sóhajtott, s közben a fájó részvét és túláradó öröm csatáztak szívében. A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el.

86 Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat – tudniillik szerpap volt –, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését. Hangja, erős hangja, behízelgő hangja, tiszta csengésű hangja, érces hangja a legnagyobb boldogság élvezésére hívogatta az összes jelenlevőket. Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról. Mikor Krisztust Jézusnak akarta mondani, a szeretet szertelen lángolásában többször betlehemi kisded néven említette, és a Betlehem szót bégető bárányka módjára ejtette ki; közben száját egészen betöltötte nem is annyira a szó, mint inkább a túláradó érzelem édessége. A betlehemi kisded és Jézus nevének kiejtésekor nyelvével mintegy végignyalta ajkát, és ínyével boldogan élvezte a szó édességét.

És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.

Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába.

87 A jászolba tett szénát gondosan megőrizték, hogy felhasználásával állatokat és barmokat gyógyítsanak az Úr nevében, aki ím megsokasította könyörülő irgalmát. És valóban, ha a beteges állatok és barmok ettek ebből a szénából, meggyógyultak. Ugyanígy, néhány, nehéz szülés előtt álló nő magára rakott a szénából, és így könnyen megszülte gyermekét. Hasonló módon sok férfi és nő visszanyerte vágyva vágyott egészségét.

Később a jászol helyét az Úrnak szentelték, s föléje boldogságos Ferenc atyánk tiszteletére oltárt és templomot emeltek, hogy ahol valamikor az állatok a szénát ették, ott azontúl testük és lelkük egészségére az emberek vegyék az ártatlan és érintetlen Báránynak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, aki kimondhatatlanul nagy szeretetében önmagát adta érettünk, s aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben örökkön-örökké él, és dicsőségesen uralkodik minden századokon át. Ámen. Alleluja, Alleluja.

 

Azaz 1223. december 25-én.

A Kossuth rádió „Határok Nélkül”- műsorában hallhatunk az Esztelneki Madonnáról a tűzvész 102-ik évfordulóján.

 

A műsor, a ma 102 éve leégett kolostor-templom együttes kapcsán állít emléket a tűzvészből megmenekült, fából készült Esztelneki Madonna szobor történetének.

A linkre kattintva: 

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2023-12-21_18-01-14&enddate=2023-12-21_18-41-44&ch=mr1

 a 18 óra 18:30-tól, kezdődik. 

„ESZTELNEKI MADONNA” – 102 éve a tűz sem tudott ártani neki

Az 1710 és 1729 között épült esztelneki ferences templom – amelynek a szentélye a XV, századból származó gótikus kápolna volt –, egyik legértékesebb tárgya, legfőbb kincse, a tabernákulumban jelenlévő Szentségi Jézus után a csíksomlyói Szűzanya szobrának mintájára 1750-ben faragott kegyszobor volt „ESZTELNEKI MADONNA” néven. 

A szoborral kapcsolatosan a falu szülötte, Veress Lajos ferences atya, a rend történésze, 1753-ban, az Erdélyi Ferences Rendtartomány kolostorairól irt latin nyelvű kéziratos művében ez áll: „A harmadik rend már kezdetben fellendült s végig virágzott, de különösen akkor, amikor az új Szűz Mária szobrot megfaragták. Ezt a csíksomlyói Istenanya szobrának a mintájára készítették. Egy páncélos huszár közkatona faragta. Mérete jó nagy és alakja igen szép, díszes… Alkatában és a formákban kifejeződő méltóság a hívő, vallásos 1elket áhítatra, tiszteletre képes ragadni… A Szűz anya - a kifejező forma felülmúlhatatlan mozdulatával - balkarjával a Kisded Jézust öleli magához. Feje fölött a koronát két faragott angyal tartja jobb és bal felől. A szobrot nem sokkal előbb a kolostor tagjai ünnepélyesen helyezték el a főoltáron, nagy néptömeg részvétele mellett.

A nép már azelőtt is áhítatos buzgósággal gyűlt egybe a kolostorba. De ettől kezdve annyira megnövekedett buzgósága, hogy minden hónap első vasárnapján — mely a buzgó harmadik rendieké volt — a Kolostor lelki atyái alig-alig tudták őket meggyóntatni… a három székely széknek hívő népe nagy távolságokból is ide vonzódik.”

E szobor ma Futásfalván látható. Valószínű, hogy a kolostor és templom leégése, 1921 után, amikor 1930-ban a ferencesek elhagyták Esztelneket, akkor került oda. 

Az 1921. dec. 22-i tűzhöz visszatérve, az esztelneki ferences „Domus historia” följegyzéseiben azt olvashatjuk, hogy a toronyból teljesen leolvadtak a harangok, „aminél semmi sem bizonyítja jobban a tűz rettenetes voltát”, de „a templomban egy Mária szobor épen maradt”.

A futásfalvi templomban lévő Mária szobor azonosságát az Esztelneki Madonna szobrával semmi sem bizonyítja jóbban és hitelesebben, mint az, hogy annak a hátlapján a következő felirat olvasható: „felállíttatott 1750. január 1. Az Esztelneki kolostor részére. 75 forint volt az ára”.

A tűzvész századik évfordulója kapcsán 2021-ben, na meg az idősebb esztelneki generáció noszogatására született a gondolat, hogy a tűzből megmenekült Esztelneki Madonna kegyszobráról készíttessünk egy másolatot a közelmúltban felújított Esztelneki Ferences Templomba. A gondolatból elhatározás született, és az elhatározást tett követte. 

A szobormásolat elkészítéséhez kértük a hívek támogatását és a Szűzanya tisztelőinek anyagi segítségét. Nemhiába! Sok esztelneki, és sok idegenből származó (a facebook segitségével), jószándékú és Máriát tisztelő ember anyagitámogatásával életre kelt a gondolat.

Demeter József, Marosszentanna-i fafaragó szobrász mesternek köszönhetően az álomból valóság lett: elkészült az Esztelneki Madonna kegyszobrának hiteles másolata. A szobor hátterének megalkotása Szász Zoltán, felőri asztalos mester keze munkáját dicséri. 

E szobor ünnepélyes leleplezésére és megáldására, valamint a ferences templomban való elhelyezésére 2022. augusztus 7-én, a 11 órás, szentmise keretében került sor, a híveknek, a közelről és távolról jött vendégeknek, a testvér településről, Nyíradonyból érkezett küldöttség tagjainak, a világi elöljáróknak, polgármester uraknak, a Konzul Urnak (Csíkszeredából) a jelenlétében.

Az ünnepélyes szentmisét a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa, Urbán Erik, érseki helynök végezte.

Befejezésül, mondhatnánk azt is, hogy az Esztelneki Madonna szobor másolatának ez volt az első csodája, mármint a szobor elkészülte, hogy Esztelneken és szerte a nagyvilágba képes volt annyi sok embert megmozgatni, e nemes cél érdekében összefogni. A következő csodák azok lesznek, amelyeket, hivő lélekkel az ő közbenjárását kérve ügyes-bajos dolgainkban a Mennyei Atyától kitartó imával, erős hittel és nagy bizalommal kiesdünk. 

Adventi ráhangoló: Isten a bűnösök Istene

Adventi ráhangoló: Erős Isten

Hálatelt szívvel gondolunk vissza… - Adventi lelkigyakorlat házaspárokkal

 Kézdivásárhelyi családtag, Laci kézdiszentléleki bérmálkozása során jutott tudtunkra a kiskászoni templom építésének terve. Gödöllőn a Szentháromság templom közösségében gyűjtést szerveztünk a templom javára. Több alkalommal változó létszámban mentünk Kiskászonba és Kézdiszentlélekre, ahol mindig nagy szeretettel, gondoskodással fogadtak minket. Így alakult kapcsolat Gödöllő és Kézdiszentlélek között, mígnem megszületett a vágy, hogy közös lelkigyakorlaton vegyünk részt. A helyszínt, az Esztelneki Kolostort, Kézdiszentléleki hívek ajánlották.

Csütörtökön nagyon későn este érkeztünk 5 házaspár Kézdiszentlélekre, ahol finom vacsorával vártak minket, és még ezután mentünk Esztelnekre, a ferences kolostorba, ahol Szilveszter testvér megmutatta a szobáinkat és az épület egyéb praktikus helységeit. Pénteken reggel csatlakoztak hozzánk a kézdiszentléleki házaspárok, ami az egész ottlétünk alatt változó létszámban, összesen 8 házaspár csatlakozott a gödöllőiekhez. Délelőtt Szent Ferenc életén keresztül jobban megismerhettük a ferences lelkiséget, sok érdekes történetet halottunk Szilveszter testvértől. Illetve a rend történetébe is bepillantást kaphattunk. A 20. századi történet különösen is érdekes volt. Délután megcsodálhattuk a szépen felújított, frissen szentelt, rendkívül ízléses lemhényi barokk templomot, amit a helyi plébános lelkes helytörténeti kiselőadása tett emlékezetessé. A kolostorba menet megálltunk az esztelneki plébániatemplomnál is, szívünkbe lopta magát a kántor úr orgonajátéka. A kolostorba visszaérve a kolostor kápolnájában szentmisén vettünk részt. Szilveszter testvér prédikációja jó tükör volt nekünk „a mindennapi kenyerünk kapcsán”. A szentmise könyörgéseket mi magunk fogalmaztuk. És a záróének a helyi szerzeményű himnusz az esztelneki Madonnához szintén elnyerte a tetszésünket. A szentmise után volt, aki az esti sütögetéshez készült a többiek egy 15 perces szentségimádáson vehettek részt. Az este sütögetéssel, vicces történetekkel, beszélgetéssel telt. Szombaton a reggeli után Szilveszter testvér adventi gondolatokat osztott meg velünk. Kiemelte mennyire fontos újra és újra megújítani a kapcsolatot Istennel, visszatérni az első szeretethez, a fényt keresni, ami maga Krisztus, elszántnak és kitartónak lenni. Illetve a bűnbánat szentségét emelte ki. És a bűn ismérveiről, valamint a lelkiismeretvizsgálattól az elégtételig hallhattuk gyakorlati útmutatóit. Még ebéd előtt bemutatta Szilveszter testvér a kolostor és a templom felújításának történetét. Az elmúlt 10 év történéseit jó volt tőle hallani. Aztán megnéztük a ferences templomot, ahol láthattuk az esztelneki Madonna szobor másolatát, amiről addigra már sokat hallottunk. Majd a kolostort is jobban szemügyre vettük Szilveszter testvér sok érdekes történetet mesélt. Ebéd után Perkőre felsétáltunk. Csodás kilátás tárult elénk és Judit lelkes, idegenvezetésében minden fontos dolgot megtudtunk Perkőről és a környékről. Délután a kiskászoni templomban mi vezettük a záró szentségimádást, aminek témája az egység és az összetartozás volt. Majd a záró szentmisén Feri pap mellett környékbeli papok is részt vettek, Szilveszter testvér is. Utána a Kiskászoniak egy kis agapéra invitáltak minket. Majd a kézdiszentléleki plébánián volt egy közös vacsora, ahol kölcsönösen megajándékozta egymást a két közösség. Este még Esztelneken hajnalig beszélgettünk. Vasárnap reggeli után elbúcsúztunk Szilveszter testvértől. Kézdiszentléleki vasárnapi misén részt vettünk, majd egy közös ebéd után a plébánián Gödöllő felé vettük az irányt. 

Hálatelt szívvel gondolunk vissza erre a néhány napra. Jó volt kiszakadni a mindennapokból, hasonló értékrendű emberekkel együtt lenni, gyönyörű környezetben, történelmi helyeken, sok érdekes történet, nagyon jó viccek, sok beszélgetés, értékes gondolatok és mindeközben Istenhez és ezáltal egymáshoz közelebb kerülni. 

Hálával és imával,

Hankóné Zsuzsi

Adventi ráhangoló: A Jézusban megismerhető Isten

Adventi ráhangoló: Kinek az útja? Kinek a története?

Adventi ráhangoló: Az istenkeresés belül kezdődik

Vasárnapi ráhangoló: Jelen van

Dolhai Attila és barátai a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolába...

Pilinszky János: Advent Rudolf Péter előadásában

 

Advent 2. hete, szerda

Szentírási rész: Mt 11,28-30 

 

A mai evangéliumi szakaszban Jézus buzdítást intéz a megfáradt és a megterhelt emberekhez. „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!” Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem… mert az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30).

Az édes és könnyű iga a Jézus értelmezésében bemutatott isteni törvény, sőt életszabály. A rabbik igája helyett Jézus a sajátját ajánlja. Jézushoz menni annyi, mint nyomába szegődni és ezt követően iskolájába lépni. Nem csupán arra szólítja hallgatóit, hogy csatlakozzanak csoportjához, hanem hogy ragaszkodjanak életeszményéhez is. Ő elutasítja a farizeusok szőrszálhasogató előírásait, s az isteni törvény lényegét a lélek szelídségében és a szív alázatában jelöli meg. Lélekben szelíd vagy alázatos szívű az az ember, aki üdvösségét illetően lemond szűklátókörű emberi elképzeléseiről, és azonosul Isten elgondolásával. Azaz, előbb Isten országát keresi, és erős hittel vallja, hogy a többi – ami szükséges a megélhetéshez –, mind hozzá adatik. A Jézus által kínált iga könnyű és megnyugvást ígér: könnyű, mert Jézus segít hordozásában, s megnyugvást hoz, mert megszabadít a bűntől és az örök halál félelmétől.

Jézus csak olyan terhet rak mások vállára, amelyet korábban ő maga is hordozott. Ő hősiesen végigjárta a jó utat, mielőtt ezt másoknak ajánlotta volna. Földi tartózkodása folyamán sok más emberhez hasonlóan ő is szegény és szolgai körülmények között élte életét. Nem kell tehát attól félni, hogy erőinket meghaladó terheket rak a mi vállunkra.

A mai szentmisén arra kérjük Istent, szabadítson meg bennünket a farizeusi lelkület igájától, hogy a Jézusban megfogalmazódó isteni törvényt követve vallásos életünk terhe édes és könnyű igává változhasson.

+++

Forduljunk bizalommal Krisztus Urunkhoz, aki édes igát és könnyű terhet kínál övéinek!

1. Add meg, Urunk, tieidnek, hogy nálad mindig békét találjanak, és embertársaikat is elvezessék hozzád!

2. Ne engedd, Urunk, hogy a világ szerencsésebb felén élők pazarlásának következményei a szegényebb népeket terheljék!

3. Segítsd híveidet, hogy jelenlétük áldás legyen családtagjaik, munkatársaik és többi embertársuk számára!

4. Mutass utat, Urunk, mindazoknak, akik megtorpantak életútjukon.

5. Önts új erőt és reménységet a betegek és haldoklók szívébe, és áldd meg őket kereszthordozásukért!

Mert te jóságosan elébe sietsz a téged keresőknek. Ezért magasztalunk és áldunk mindörökkön örökké. Ámen.

Kalkuttai Szent Teréz anya „8 parancsolata”

 1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet.
Ne törődj vele!
Te csak építs.

2. Ha valakinek segítesz, az emberek haragudni fognak rád.
Ne törődj vele!
Te csak segíts annak, akinek szüksége van rá!

3. Minden tőled telhetőt tégy meg a világért!
Ezért rúgást kapsz cserébe.
Ne törődj vele!
Te csak tedd, ami tőled telik!

4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik.
Ne törődj vele!
Te csak tedd a jót!

5. A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz.
Ne törődj vele!
Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte!

6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik és önző.
Ne törődj vele!
Te csak szeresd felebarátodat!

7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet.
Ne törődj vele!
Te csak tedd a jót!

8. Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek.
Ne törődj vele!
Te csak kövesd céljaidat!

Isten útra kelt, szembe jött velünk - Advent második vasárnapja

 "Készítsétek el az Úr útját!" (Mk 1.1-8)

Advent kegyelmi idejében az Egyház, ma a Szentlélektől vezetve újra átéli a Megtestesülés, a Krisztus eljövetele előtti hosszú várakozást, és közben virrasztva Urára figyel, aki ígérete szerint mindig jelen van az Egyházban, és aki újra eljön az idők végeztével.
Ezzel kapcsolatosan az egyházatyák arra figyelmeztetnek, hogy Isten eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg: a megtestesülésében, amit Karácsonykor ünneplünk és a dicsőséges második eljövetelében a történelem, a világ végén. De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent Bernát szavaival élve időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők lelkében valósul meg, kell, hogy megvalósuljon nap, mint nap és hidat emel az első és az utolsó eljövetel között. Az egész egyházban minden lélek – Máriához és Keresztelő Jánoshoz hasonlóan – arra hivatott, hogy földi zarándok útja során virrasztva várja az eljövő Krisztust, hittel és mindig megújuló szeretettel fogadja Őt.
 
Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos túl gyakran meghiúsul, megszokottá, rutinossá, közömbössé válik, vagy hamis irányba terelődik.
Ezért hangzik fel újra és újra az evangéliumi figyelmeztetés: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Márk evangélista így mutatta be a Messiás előfutárát, „aki a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára”. Keresztelő János szigorú életvitelével erősítette meg szavait. Azt hirdette az embereknek, hogy készítsék el az Úr útját, és ő volt az első, aki ezt megtette, amikor visszavonult a pusztába, elszakadva mindentől, ami nem Isten: „teveszőrből készült ruhát viselt, sáskával meg vadmézzel élt” – írja az evangélista.

Ugyanis a zajos vigadozás adventben, a jó katolikusok által szervezett mikulás bulik, az elpuhult, közömbös életvitel nem alkalmas környezet sem a bűnbánat hirdetésére, sem a bűnbánattartásra. Aki bűnbánatot hirdet, annak előbb bűnbánatot kell tartania elsősorban életvitelével, aztán szavaival, aki pedig hallgatja, annak a csend, az ima és az önmegtagadás légkörében kell lennie. Igazából ez az értelme annak, amikor az Egyház adventben arra szólít fel bennünket, hogy tartózkodjunk a zajos mulatságoktól, mert a hívő keresztény csak így készülhet fel igazán az Úr születésének méltó megünneplésére, és így fogadhatja be teljesebben karácsony kegyelmét.

„Készítsétek el az Úr útját", hív Izaiás az olvasmányban, s hív Keresztelő János az evangéliumban. Közre kell működnünk abban, hogy az Úr utat találjon felénk, és utat találjon embertársaink, a ránk bízottak szívéhez is.
Az Úr útja nem a fellegekbe vezet, hanem kivezet önmagunkból, mások felé. Kivezet a saját házunkból, összeköti egymással az embereket. A szabadba vezet minket, a szabadságra. Ezért, készítsétek az Úr útját!
A mindennapi életből tudjuk, hogy a sikeres útkészítésnél nagyon sok mindent kell szem előtt tartanunk, ha azt akarjuk, hogy az az út jó és tartós legyen. Ez nincs másként a lelkiéletben sem. Sorra kell vennünk életünk tájait: mi mindent kell átalakítanunk, hogy utat készíthessünk az érkező Úr előtt? Milyen akadályokat kell eltakarítanunk útjából? Mindenhatóságának ugyan semmi nem állhat ellen, de szeretetét nem kényszeríti ránk, s csak oda tér be, ahol várják és ajtót nyitnak neki.

Ha őszintén önmagunkba nézünk, rádöbbenünk arra, hogy mekkora ellentét van a mindennapi életünk és a krisztusi tanítás között, vallott hitünk és életvitelünk között, márpedig ez az ellentét akadályt gördít a felénk közeledő Úr útjába, amit Keresztelő János szerint, nekünk kell elhárítanunk, ha tényleg be akarjuk fogadni az Urat életünkbe, de nemcsak Karácsony szent éjszakáján, hanem életünk minden napján.
 
Egyik ilyen akadály az ellenségeskedés - de mennyi! - található az emberek között, és sajnos nem csak a nagyvilágban, úgy általában, hanem az egyazon nemzet, hit és vallás fiai és lányai között is.
Igen, mennyi a feszültség ebben a világban! Legyen szó a nagyvilágról, de akár a falu, a plébániai, vagy a különböző munkaközösségekről. Mennyi a feszültség a családokban, gyermekek és szülők között, testvérek és barátok között, népek és nemzetek között. Mennyire hiányzik az igazi krisztusi szeretet, a mindenfajta elfogultságtól, egyéni érdekektől mentes, őszinte véleménynyilvánítás szabadsága, az evangéliumi igazság és értékek melletti gerinces kiállás, mennyire hiányzik az egymás iránti őszinte, segítőkészség, bizalom és a hűség!
Keresztelő János, Izajás prófétával együtt előre irányítja tekintetünket. A ma pusztaságából, félelméből a jövő békességére. A ma kilátástalanságából a jövő tisztább, igazibb életére. Ami akkor valósul meg, ha befogadjuk az Urat.

De egyáltalán ismerjük-e az Urat? S ha igen, akkor engedjük-e, hogy beleszóljon az életünkbe? Ne feledjük a mai világ legnagyobb baja, hogy az emberek nem tűrik el, hogy Isten vezesse őket. Hogy csak addig kell nekik Isten, amíg azt teszi, amit ők akarnak.

Éppen ezért kérdezzem meg magamat: advent minden napján legalább naponta egyszer teszek-e valamit, ami által Isten közelebb kerülhet hozzám és embertársaimhoz? Közreműködöm-e abban, hogy Istennek, a szeretetnek öröme feléledjen szívem mélyén és a körülöttem élőkben?

Vagy éppen én magam vagyok az, aki mindezt megakadályozom, mert az igazság angyalának tüntetve föl magam, széthúzást, békétlenséget és keserűséget okozok? Mások önérzetébe gázolva kijelölöm mindenkinek a helyét az életben, a családban éppúgy, mint a társadalomban, függetlenül attól, hogy kit hová helyezett az Úr Isten, csak azért, hogy érvényre juttassam a magam kis játékait, világmegváltásnak vélt ötleteimet? Pedig a világ nem azáltal lesz jobbá, hogy mindent a feje tetejére állítunk és kilátástalannak ítélünk, hanem, ha átjárható utakat nyitunk meg Isten és egymás számára.

Átjárható utakat, amelyek nem az üzleti utakba torkollanak, hanem továbbvezetnek saját ajtónktól a szomszéd ajtóig. Út, amely kivezet önmagunkból és mindabból, amit e világ kínálni tud. Itt nem a mi saját utunkról van szó, hanem valamiről, ami több mint, amit mi kigondolhatunk, véghezvihetünk.
Mert Isten útra kelt, szembe jött velünk. Erről egy név kezeskedik: Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet – ahogy vallotta magáról. Ezen az úton találkozhatunk mi is vele.
Ha nem jutsz tovább, eltévedtél vagy úgy érzed, hogy csak egy helyben topogsz, holt pontra jutottál, akkor sem kell feladnod. Isten szembe jön veled. Fedezd fel az Ő hozzád vezető útját! Ugyanígy te is készítheted az ő útját. Elhordhatod az előítéletek hegyeit.
Hiszen advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy közösséget teremtsünk azzal a sok emberrel, akik igazabb és testvériesebb világra vágynak, amelyben minden nemzet, kultúra, hívők és nem hívők egymásra találnak. Az emberiség békére és igazságosságra vágyik, nem háborúra és pusztításra. A hívő emberek számára a béke Isten egyik legszebb neve, mert Isten azt akarja, hogy minden gyermeke egyetértésben és békességben éljen. 

A legjobb felkészülés az Úr jövetelére és befogadására, egy őszinte, mély lelkiismeretvizsgálat eredményeként, a bűnök belátása, azok megvallása, megbánása, vagyis a megtérés. „János ezért hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban.”
Illés prófétához hasonlóan János kivonul a pusztába, természet adta javakból táplálkozik, és előkészíti az Úr útját, mégpedig úgy, hogy a folyó vizében keresztel, és a gyökeres megtérésre szólítja fel Izrael népét. Ez a gyökeres megtérés azt jelenti, hogy az ember lelkiismeretének négy fala között szembenéz igazi valójával, nem áltatja magát, kisebb nagyobb bűnei ellenére nem saját ártatlanságát bizonygatja, hanem bűneit megnevezi, azokat megbánja és töredelmesen megvallja. Azután pedig elhatározza – és elhatározását naponta megvalósítja – hogy új életet kezd, a régi bűnökbe nem esik vissza, ehhez erőt az Istennel való imádságos kapcsolatából, a szentmiseáldozatból, a szeretet és az önmegtagadás tetteiből merít, és kitart ebben.
Karácsonyra is a legjobb készülődés a megtérés, hitünk elmélyítése, megszabadulás bűneinktől egy jó szentgyónás segítségével, vagyis a teljes odafordulás az élő Istenhez.

Igaz, azok, akik őszintén hisznek és megkeresztelkedtek, akik hívő keresztények, már megtértek. De valójában naponta szükségünk van a kisebb-nagyobb megtérésre: vagyis, ha elfordultunk Istentől, ha önzők, szeretetlenek vagyunk a nap folyamán, ha letértünk az egyenes útról, akkor szükségünk van ara, hogy Isten kegyelme segítségével ismét „megtérjünk”: Isten felé, a ragyogó és éltető Nap felé forduljunk, hogy visszatérjünk az egyenes útra.
Advent, ez a Jézus születésének megünneplésére való felkészülés ideje éppúgy, mint az imádságé és a konkrét tettekben is megtapasztalható felebaráti szereteté. Isten eljön az emberhez, hogy megszüntesse a különbségeket, és az embereket megbékítse egymással. Isten minden jóakaratú embert, családot és népet a testvériség, az egyetértés és a béke adományával akar megajándékozni.

Mert igenis, Isten segítségével lehetséges a háború borzalmától mentes, a békésebb, a boldogabb, a szebb, az egyetértésben teljesebb élet. Ne feledjük, gyümölcsöt kell hoznunk, függetlenül attól, hogy ki mit gondol rólunk, hogy vállunkat veregetik, vagy lesajnálnak, hogy szemünkbe mosolyognak, s hátunk mögött kibeszélnek eme elhatározásunk, s törekvésünk miatt. Gyümölcsöt kell hoznunk, kinek-kinek a maga helyén. Ott, ahová az Isten állította.

Ennek érdekében érdemes megfontolnunk korunk egyik legcsodálatosabb szentjének Kalkuttai Szent Teréz anyának a saját élettapasztalatából származó bátorítását, biztatását:

1. Amit az évek hosszú során át felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet.
Ne törődj vele! Te csak építs!
2. Ha valakinek segítesz az emberek haragudni fognak rád.
Ne törődj vele! Te csak segíts, akinek szüksége van!
3. Minden telhetőt tegyél meg a világért, ezért rúgást fogsz kapni cserébe.
Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!
4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik.
Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
5. A becsületesség, a tisztesség, és az igazmondás támadhatóvá tesz.
Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte.
6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik, és önző.
Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátaidat!
7. Ha jót cselekszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet.
Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
8. Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid, és igaz ellenségeid lesznek.
Ne törődj vele! Te csak kövesd a céljaidat!

„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”

Istenünk, te méltó hajlékot készítettél… - Szeplőtelenfogantatás ünnepe

A mai napon a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen fogantatását ünnepeljük. Vagyis azt a hitigazságot, miszerint „a Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatától kezdve a mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.” Hogyan is ünnepelhetnénk advent idején az eljövendő és várva-várt Üdvözítőt, Jézus Krisztust anélkül, hogy ne gondolnánk a Szűzanyára, aki a szíve alatt hordozta kilenc hónapon át, azt, akit az egész világ várt, hogy ne gondolnánk Máriára a hajnal csillagára, aki jelezte, hogy jön Krisztus, a világ világossága, az igazi Nap. 

Mária Isten kegyelmével, jelenlétével teljes, az angyal köszöntő szavai szerint, benne nem sérült az eredeti szentség, tisztaság és igazság. Vagyis nincs benne az a hiány, amit eredeti bűnnek nevezünk. Őt Isten úgy választotta ki a világ teremtése előtt, hogy mentes maradt Ádám bűnétől. A Szent Szűz az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés, a megváltás művében.

„A világosság tulajdonába jött - írja Szt. János - és övéi nem fogadták be". Ez áll mindannyiunkra, ránk áteredő bűnben születettekre, akik egy határozott ponton - az áldozat vállalás határán - megtagadjuk a világosság követését. 

"Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek". Ez elsősorban arra érvényes, aki valóban és föltétel nélkül befogadta a világosságot: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint" - mondja Mária az őt üdvözlő angyalnak. 

Erre a mondatra várt a bűnbeesés óta az egész megváltásra szoruló világ. Ezzel az IGEN-nel kezdődik a világ újjáteremtése, hiszen ebben a pillanatban a második isteni Személy, „az Ige testté lett”! 

Itt mutatkozik meg a názáreti szűz nagysága, aki hatalmas akadályt gördített el az emberiség megváltásának útjából. Innentől érthető, miért hívták a történelem során oly sokszor segítségül a bajbajutott keresztények Máriát, akinek hite hegyeket mozdít. 

„Most segíts meg Mária” – mily sokszor imádkozta ezt népünk a történelem során az egész Kárpát medencében, de itt ebben a templomban is. És nagyon sokszor meg is tapasztalta imáinak foganatját, meghallgatását. 

Mária, azóta is mutatja, bizonyítja, hogy Ő hűséges hívő gyermekeihez, de elvárja, hogy hallgassunk az Ő Fiára, ahogy ezt a kánai menyegzőn mondta a szolgáknak: „Tegyétek, amit mond!” 

„A keresztény hit nagy kincs és az evangélium arra szólít fel, hogy ennek mindent alá kell rendelni” – mondta Szent II. János Pál pápa, aki életében különleges módon is megtapasztalta mennyei édesanyjának hathatós közbenjárását. Ő biztat minket is: fedezzük fel Mária nagyságának titkát és kövessük őt a hitben! Akkor mi is megtapasztaljuk azt a kegyelmet, amit Erzsébet így fogalmazott meg Mária látogatásakor: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Higgyük, hogy Mária gondjába vett minket Szent István fölajánlása óta, mint nemzetet, és higgyünk abban is, hogy a hétköznapi életünk gondjait is szívén viseli, illetve továbbítja a Mindenhatóhoz, ha bizalommal fordulunk hozzá, ha kérjük őt. 

Fontos tudnunk, hogy Mária nagysága nem csak az angyalnak kimondott egyetlen nagy igenjében rejlik, hanem a hétköznapok során kimondott sok-sok kis igenjében is, amelyekkel minden körülmények között hűséges maradt Istenéhez. Pedig az agg Simeon jövendölése – a te lelkedet is tőr járja át –, életében valóra vált: ő lett a hétfájdalmú Szűz, aki annyit szenvedett, akinek annyi sok megpróbáltatásban volt része, mégis boldognak mondja őt minden nemzedék.

Kérjük a dicsőséges Máriát – de figyeljünk közben a rejtett Máriára is. Az asszonyra, aki nem neheztelt Józsefre, amiért nem sikerült neki szállást találnia élete nagy és nehéz napján, a szülés pillanatára. Az édesanyára, akiben nem volt harag, amiért egyetlen fia magára hagyta és elment, hogy megtalálja és teljesítse a hivatását. Nézzünk az anyára, aki nem sértődött meg, amikor fia azzal utasította el hívását, hogy „aki teljesíti Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám”. 

Figyeljünk az anyára, aki Fia bántalmazóinak és gyilkosainak megbocsátott. És igyekezzünk példát venni a nőről, akinél nem volt fontosabb asszony a világtörténelemben, ennek ellenére sohasem fáradozott azon, hogy saját fontosságát hangsúlyozza – ellenkezőleg mindvégig a háttérben maradva Fiára irányította az emberek figyelmét. 

A mai ünnepen az Egyház azt kéri gyermekeitől, dicsérjék Istent mindazért a csodáért, amit Máriában, az alázatos szűzben véghez vitt: "Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett" (Zsoltár). E csoda, amit Isten az alázatos Szűzben véghez vitt, megszakította az Ádám valamennyi fiát megkötöző eredeti bűn láncát. Máriában pedig, már Jézus születése és az üdvösségmű történelmi beteljesedése előtt, létrehozta az üdvösséget. 

A keresztény embernek ezért nincs más feladata, mint hogy életét a Szeplőtelen Szűzéhez alakítsa, utánozza őt a kegyelem befogadásában, az Isten iránti állandó nyitottságban és készségben. S mint Máriában a kegyelem teljessége az Isten és emberek iránti szeretetben virágzott ki, a kegyelem által ugyanígy kell növekednie minden hívőben az Isten és az emberek iránti szeretetnek a Magasságbeli dicsőségére, az Egyház javára és a lelkek üdvére. 

Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

December 8. Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának főünnepe

December 8. péntek: 

Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának kötelező főünnepe!

 Szentmisék: 

a plébánia templomban de. 10 órától 

és

a Ferences templomban du. 5 órától lesznek  

§§§

Himnusz az Esztelneki madonnához

1.Esztelneki szép Madonna, 

Szeplőtelen Szűz Mária. 

Mennyországnak Királynéja, 

Istennek fényes Csillaga. 

2.Ó, Madonna kérve kérünk, 

Esedezzél miérettünk. 

Járjál közben Szent Fiadnál, 

A mi édes Megváltónknál. 

3.Oltalmadat áraszd reánk, 

Erre kérünk Édesanyánk. 

Téged áldunk és dicsérünk, 

Hogy örökké veled éljünk. 

4.Ha majd közeleg halálunk, 

Édesanyánk légy oltalmunk. 

Maradj velünk, ó Szűzvirág, 

Téged dicsérjen a világ! 

Jánó Andrea verse

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése:

Advent első vasárnapja 2023. december 3.

Az adventi szentidőben a rorátés szentmisék reggel ½ 7-től kezdődnek, kivéve a vasárnapokat, amikor a megszokott időben mutatjuk be azokat. Szerdán a plébánia templomban végzünk rorátés szentmisét, a többi napokon a ferences templomba lesznek. Ez alól kivételt a csütörtöki nap jelent, amikor délután 5 órától végzünk szentmisét a Ferences templomba és utána csendes szentségimádást tartunk. Biztatjuk az iskolásokat, a fiatalokat, időseket, férfiakat és nőket egyaránt, hogy kapcsolódjanak be a korai szentmisékbe, szentségimádásba, hogy ezáltal is tartalmasabb legyen a karácsonyi ünnepekre való lelki készületünk.

December 16-án, szombati napon adventi lelki-napot szeretnénk tartani a felnőttek számára. Ez azt jelentené, hogy délelőtt 10 órától délután 5 óráig tartanának a programok egy szerény ebéddel összekötve. Az ebéd miatt jelentkezni kellene. Feliratkozni a sekrestyében vagy a kolostorban lehet, a nevet megadva.
Arra gondoltunk, ha idegenből jövők igénybe vesznek bennünket, akkor hátha lenne igény rá a plébánia híveinek köréből is. Épen ma reggel fejeződött be egy ilyen jellegű adventi készülődés, mely csütörtök estével kezdődött, a résztvevő házaspárok pedig Magyarországról, Gödöllőről és Kézdiszentlélekről jöttek.

A sekrestyékben, illetve a kolostorban megvásárolható a falinaptár és van forgatható is.  
December 10-én gyűjtés az örmény menekültek számára...  

Adventi ifjúsági lelkinap Kézdiszentkereszten, a szomszédban

Háromszéki, adventi, kerületi ifjúsági lelkinapra kerül sor Kézdiszentkereszten a kultúrotthonba, december 16-án, szombaton 10 és 15 óra között. 

A szervezők, Tódor Attila plébános és Ilyés Lehel segédlelkész, nagy szeretettel hívják és várják a Háromszéki plébániák fiataljait. 

Jelentkezni a helyi plébánián kell a nevet és életkort megadva december 12, kedd estig. 

Az Esztelneki plébánia fiataljai ezt megtehetik a frszilveszter@gmail.com -ra írva, illetve a https://www.facebook.com/szilveszter.kakucs -ra üzenetet küldve. 

Bátorítjuk fiataljainkat a lelkinapon való részvételre, mert meggyőződésünk szerint nagyon sok lelkihaszonnal jár az ő számukra a karácsonyi szent ünnepekre való készületükben! S az sem elhanyagolandó, hogy nem is kell messze utazniuk emiatt. 

fr. Szilveszter ofm

plébános  

„Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!” - Advent első vasárnapja

 „Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13, 33-37) Ezzel a mondattal fejeződött be a mai, advent első vasárnapi, evangéliumi szakasz. Rendkívüli időszak veszi ma kezdetét, amelynek főjellemzője a várakozás, a virrasztás! Türelmetlen korunk ezt aligha tudja értékelni, s még kevésbé megérteni. Mi mindent azonnal akarunk! Csak a romlatlan, a tiszta lelkű gyermek tudja igazán átérezni a boldog várakozás örömét.
Igen, a hívő ember Krisztus második eljövetelét várja, illetve a vele való találkozást, amikor számot kell adnia földi életéről. Erre vonatkozik a mai evangéliumi szakasz figyelmeztetése, hogy nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Ezért kell ébernek lennünk és komolyan vennünk a felszólítást: „vigyázzatok és virrasszatok!”
A mai nappal kezdődő adventi időszak egyik lényeges vonása a virrasztás és várakozás. Virrasztás az éjszakában, emberi tévelygéseink, bűneink sötétjében és várakozás az Úrral való találkozásra.
A nemrég elhunyt Jókai Anna írónővel valljuk, hogy „a virrasztás nem krónikus álmatlanság, izzadt forgolódás a gyűrt párnák között. Nem átmulatott éjszakák duhaj mámora, talp-alá húzott zeneszóval. Nem vadász les a zörgő avarban, csőre töltött puskára támaszkodva. Nem a fájdalom agressziója a gyötört szervezet ellen, és nem monoton-ajak ima, zsibbadó aggyal és fásult szívvel, de nem is vetélkedő: ki bírja tovább?
A virrasztás önként vállalt szolgálat, megfeszített összpontosítás, fegyelem az indulatokban, figyelem a környezetre és a bel-valóra, fogadása a jóval-érkezőnek, a settenkedő ártalmasok leleplezése, védelem és elhárítás, szolidaritás a szenvedővel, emlékezés a világteremtés hajnalára, rendíthetetlen várakozás Isten verőfényes delére.”
Virrasztani sokféleképpen lehet: fizikailag és lelkileg. De amíg az első kínlódás és fizikai igénybevétel, addig a másik lehet értelmes és örömteli. Virrasztani lehet gyötrelmesen, szenvedve a félelemtől, a testi-lelki fájdalomtól, vagy akár a krónikus álmatlanságtól. De lehet felelősségtudattal, másokért és mások helyett őrséget állva: éjszaka az álmukat vigyázva, nappal viszont talán éppen felszínes és meggondolás nélküli ténykedéseiket. És lehet reménységgel, remélni a lét értelmességébe és az abban megnyilvánuló szeretetbe vetett hittel és bizalommal várva a virradó hajnalt, a sötétség elmúlását, a bűn rabigájából való szabadulást…
„Vigyázzatok és virrasszatok!”- mondja az Úr. Mi lehetne más egy katolikus hívő számára a virrasztás, mint az Üdvözítő figyelmeztetésének állandó észrevétele: „Virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura…”(Mk 13,33-37). „Virrasszatok, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát…”(Mt 25,13).
Késznek kell lennünk minden pillanatban, hogyha az Úr az ajtón zörget. Ebben az értelemben a virrasztás az idők jeleinek figyelmes szemlélését is jelenti. Jelenti azt, hogy nem merülünk el a mindennapok ügyes-bajos dolgaiban, hanem ezeken túltekintve próbáljuk életünk eseményeit elhelyezni Isten tervének nagy összefüggésében. Ezért a keresztény Krisztusba vetett hitéhez, Krisztus tanításához viszonyítja az őt körülvevő dolgokat. Ez a fáradozás nem pusztán egyéni igyekezet, hanem az egyház egészének küldetéséhez tartozik.
A keresztény ember virrasztása tehát az idők jeleinek keresésére, a dolgok, helyzetek, magatartások jellegének felismerésére irányul. Az idők jeleinek felismeréséhez a hívő ember megkapja a Szentlélek ajándékát. Ám mindez személyes odafigyelést és erőfeszítést kíván, olyan megfontolt életet, amely ellenkezik a mérlegelés nélküli sodródással, a minden mindegy hamis elvével. Ez pedig éppolyan nehéz, mint álmos ember számára a virrasztás.
Hétköznapi feladataink teljesítése közben is mindig keressük a helyes, erkölcsös, az Isten akarata szerinti cselekvés útját. Így ez a virrasztás azt is jelentheti, hogy reggelenként az ember áttekinti napját, Isten előtt megfontolja, hogy mi lehet számára kísértés a rosszra, vagy alkalom a jó cselekedetre, esténként pedig lelkiismeret-vizsgálatban megkérdezi magától, sikerült-e a jó tetteket megvalósítania, a rossznak ellenállnia.
Bűnünk belátását bánatnak, az erkölcsi sikereken érzett örömet pedig Isten iránti hálaadásnak kell követnie. A megkeresztelt és megbérmált ember ebben az isteni erőtérben kell, hogy éljen. A Szentlélek pedig Krisztus ígérete szerint eszünkbe juttat mindent, amit Krisztustól hallottunk. Természetesen nem az emlékezőtehetségünket növeli meg csodálatosan, hanem arra segít, hogy az adott helyzetben ismerjük fel, hogy mi Isten akarata, mi a dolgok igazi értéke.
Az ember értelmes lény, tudja, hogy véges és éppen ezért értelmet akar adni életének. És ez az értelem nem más, mint a Teremtő Isten akaratának elfogadása. Tudjuk a kinyilatkoztatásból, honnan jövünk és hová megyünk. Ezért életünket, sorsunkat, munkánkat, örömünket és bánatunkat az isteni Gondviselésre bízzuk.
Ebben az értelemben a virrasztás a jelenben élést, a csináld, amit csinálsz, életformáját jelenti. Amíg fiatal az ember, mindig egy nagy „majd”-ban él, de amikor az emberélet útjának felén túl van, akkor hajlandóságot érez arra, hogy a múltat idealizálja, szépítse. Viszont a keresztény realitás az, hogy nem nosztalgiázik a múltról és nem álmodozik a jövőről, hanem a jelenben él.
A jelenben úgy él, hogy a napi kihívásoknak próbál megfelelni. Jézus Krisztusnak van egy nagyon egyszerű, mégis hatalmas mondata, amikor az isteni gondviselésről szól a Hegyi Beszédben: „Ti keressétek először Isten országát, s az ő igazságát, a többit mind megkapjátok. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja” (Mt 6,33-34).
Az öntudatos keresztény nem dugja strucc módjára homokba a fejét a meglévő problémák elől, de meggyőződéssel vallja: a holnap majd gondoskodik magáról, a jelenben kell élnünk, mégpedig az Isten országáért.
Vajon tudatosult-e már bennünk az, hogy közöttünk van az Isten országa? Jézus eljövetele óta nyilvánvaló, hogy elközelgett az Isten országa. Ezért kell megváltoztatni az életünket. Közöttünk van az igazságosságnak, a békének, az örömnek az országa. De vajon mit tapasztalunk belőle? Egy olyan világban, amelyben a széthúzás jobban érzékelhető, mint az, hogy emberek egymásra találnának, hol van az Isten országa? Ahol minden mintha szétesőben lenne, hol tapasztalható az egység, a rendezettség, a béke? Egy olyan világban, ahol vannak emberek, akik másokon akarnak uralkodni, másokat akarnak kihasználni, becsapni, megtéveszteni, hol van a messiási ország látomásának képe, ahol együtt lakik a farkas a báránnyal, párduc a gödölyével?
„Vigyázzatok és virrasszatok!”- mondja az Úr. De vajon érzékenyek vagyunk-e a jelekre? Észrevesszük-e, hogy hol van szükség éppen miránk? Hajlamosak vagyunk arra, hogy visszavonuljunk saját várunkba, ahol berendezzük a magunk szűk világát, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez a világ, amelyben élünk, sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait, ami az őszintén megélt Krisztus-követésben bontakozhat ki. A nagy filozófus, Erich Fromm arra figyelmeztet, hogy: „A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit, vagy amit szeretünk. Ahol ez a cselekvő törődés hiányzik, ott nincs szeretet”!
Igen, elsősorban megélt kereszténységre van szüksége ennek a világnak, élő kövekből felépülő közösségekre és gerinces, tiszta tekintetű, szívű, lelkű emberekre van szüksége a mi világunknak.
Az adventi hajnalok várakozásában, virrasztásában nem szabad, hogy elfelejtsük: nem csak mi várjuk a fényt. Minden ember várja. S mi, keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell, hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban: szavainkban és tetteinkben egyaránt. Igaz, sokszor csődöt mondtunk, ezért van okunk a bűnbánatra. De van lehetőségünk arra is, hogy mindig újrakezdjünk. Itt van a kellő idő, itt van az üdvösség napja! „Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust…” olvassuk Pál apostolnak, a rómaiakhoz irt leveléből (13, 12-14).
Mi, akik egész életünkben a teljességre várunk, nem hagyhatjuk, hogy zavaros maradjon bennünk és körülöttünk a világ. Tiszta értékrendet kell kialakítani magunkban. Az értékrend elveket jelent. Kell, hogy tiszta, világos elveink legyenek. A "minden mindegy, csak nekem jó legyen" elv az értékrendben valahol nagyon alacsonyan áll. Tovább kell látnunk önmagunk korlátain és érdekein: felelősek vagyunk önmagunkért, de ugyanakkor másokért is.
Hogy valóban találkozhassunk az Úrral, meg kell szüntetnünk mindazt, ami akadályt gördíthet a nagy találkozás útjába. Nem keveredhet össze bennünk az igen és a nem. Nem vegyülhet össze az igaz és a hamis, nem hangoztathatunk szépen szóló szólamokat, ha összekeveredik bennünk a hazugság az igazsággal.
Tisztulnunk kell. Évről évre tisztábbá kell válnunk és a krisztusi életben érettebbeknek kell lennünk. Amikor most újra figyelmeztet bennünket az adventi időszak, a várakozás ideje, legyen nyitott a szívünk, és legyünk készek arra, hogy rendet teremtsünk az életünkben. Mert tiszta értékrendhez való ragaszkodás nélkül Istenre váró ember nem élhet – sem egymagában, sem családjában, sem országában, sehol a világon.

***

Adventi imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert ebben a hazug világban egyre inkább az igazságra éhezünk. Annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket.
Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk! Add meg újra a szeretetet azoknak, akik idegenkedve viselkednek egymással szemben!
Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben! Kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

(Jürgen Moltmann nyomán)