hétfő, december 04, 2023

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése:

Advent első vasárnapja 2023. december 3.

Az adventi szentidőben a rorátés szentmisék reggel ½ 7-től kezdődnek, kivéve a vasárnapokat, amikor a megszokott időben mutatjuk be azokat. Szerdán a plébánia templomban végzünk rorátés szentmisét, a többi napokon a ferences templomba lesznek. Ez alól kivételt a csütörtöki nap jelent, amikor délután 5 órától végzünk szentmisét a Ferences templomba és utána csendes szentségimádást tartunk. Biztatjuk az iskolásokat, a fiatalokat, időseket, férfiakat és nőket egyaránt, hogy kapcsolódjanak be a korai szentmisékbe, szentségimádásba, hogy ezáltal is tartalmasabb legyen a karácsonyi ünnepekre való lelki készületünk.

December 16-án, szombati napon adventi lelki-napot szeretnénk tartani a felnőttek számára. Ez azt jelentené, hogy délelőtt 10 órától délután 5 óráig tartanának a programok egy szerény ebéddel összekötve. Az ebéd miatt jelentkezni kellene. Feliratkozni a sekrestyében vagy a kolostorban lehet, a nevet megadva.
Arra gondoltunk, ha idegenből jövők igénybe vesznek bennünket, akkor hátha lenne igény rá a plébánia híveinek köréből is. Épen ma reggel fejeződött be egy ilyen jellegű adventi készülődés, mely csütörtök estével kezdődött, a résztvevő házaspárok pedig Magyarországról, Gödöllőről és Kézdiszentlélekről jöttek.

A sekrestyékben, illetve a kolostorban megvásárolható a falinaptár és van forgatható is.  
December 10-én gyűjtés az örmény menekültek számára...  



Nincsenek megjegyzések: