Bevonulás Jeruzsálembe

Nagyböjti lelkigyakorlat – Esztelnek – Ferences Plébánia

Ma, holnap és holnapután tartjuk plébániánk nagyböjti lelkigyakorlatát. Ennek vezetője Ft. Bartos Károly, Kézdisárfalvi plébános úr. Mindhárom nap két-két szentmiseáldozatot mutatunk be, lelkigyakorlatos szentbeszéddel együtt:

Ma, csütörtökön, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén délután 5 órától a Csomortán-i templomban és este 7 órától a ferences templomban.

Pénteken délután 5 órától a Kurtapatak-i templomban és este 7 órától a ferences templomban.

Szombaton délután 5 órától a plébánia templomban és este 7 órától a ferences templomban.

Szeretettel hívjuk a kedves híveket: férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat, gyerekeket a lelkigyakorlatra és kérjük lehetőleg szentgyónásukat is végezzék el, hogy az előkészületi időben és az ünnepek alatt is szentáldozáshoz járulhassanak. Mi papok igyekszünk már a szentmisék előtt legalább egy félórával a rendelkezésükre állni azoknak, akik szentgyónást akarnak végezni, a ferences templomban hárman is, a többiekben ketten is.

Ne feledjük, ha a lelkiismeretünk, ha az Istennel való kapcsolatunk, ha az iránta érzett állítólagos szeretetünk, nem ösztönöz erre, akkor ott van az Egyház öt parancsa között a harmadik, amely kimondja, hogy évente legalább egyszer végezd el a szentgyónásodat és húsvéti időben áldozzál. Mi lehetőséget szeretnénk biztosítani erre, a többi már a kedves híveken áll vagy bukik.

A szentgyónás lehetőségét biztosítani szeretnénk az iskolás gyerekeknek is a ferences templomban, ezért szombaton délelőtt 10 órára hívjuk a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik osztályosokat, 12 órára pedig a nyolcadikosokat és a gimnazistákat, 9 - 12. osztályosokat, és természetesen mindnyájukat a lelkigyakorlatos valamint a vasárnapi, ünnepnapi szentmisékre, ahol szentáldozáshoz járulhatnak

„Elérkezett az óra…” - Nagyböjt 5. vasárnapja

Evangélium: Jn 12,20-33.

Ahogy a Nagyböjtben előre haladunk, a Liturgiát egyre jobban az Úr szenvedése tölti be, egyre erősebben rajzolódik ki benne a Szenvedő Krisztus képe, megjelenik előttünk a Fájdalmak Férfia. A mai Evangéliumban maga Jézus beszél erről, úgy mutatja be a szenvedést, mint megdicsőülése és az Atya akarata iránti engedelmességének titkát.

„Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia”. E rövid kis evangéliumi részletben négyszer fordul elé a megdicsőülés fogalma: „Atyám dicsőítsd meg nevemet” - „Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem”.

A mennyei Atyának a Fia által való megdicsőülése eddig is megtörtént, mégpedig nyilvános működése, tanítása, csodái által: pl. Lázár föltámasztásánál: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4) – mondja apostolainak Jézus, amikor tudomására jut barátjának, Lázárnak betegsége.

Most azonban olyan megdicsőülésről van szó, amely teljesen új, az eddigi felfogással szöges ellentétben áll. Ki gondolta volna, hogy a szenvedés által, keresztre feszítve is meg lehet dicsőülni?

„Elérkezett az óra” - a szenvedés és a halál órája. Ez azonban János evangélista szerint, nem a gyalázatnak, hanem a megdicsőülésnek a jele. Jézus maga is a halálról nem, mint megaláztatásról, kudarcról, hanem mint felmagasztalásról beszél: „Ha majd fölemelnek a földről, mindeneket magamhoz vonzok”- mondja.

Jézus szavait néhány görög kérése váltja ki, akik Fülöp apostolnak mondják: „Látni szeretnénk Jézust”. Ezek a szavak, mint oly sok más szó az evangéliumokban, túlmutatnak az adott eseményen és egyfajta egyetemességet fejeznek ki. Azt a vágyat tárják fel, amely jelen van minden korban és kultúrában, jelen van oly sok ember szívében, akik hallottak ugyan beszélni Jézusról, de még nem találkoztak vele. „Szeretném látni Jézust” – ez a vágy tölti be ezeknek az embereknek a szívét.

Jelenlétükkel a görögök mintegy helyettesítik a választott nép fiait, akik határozottan eltávolodtak tőle, és a halálát tervezték. Ezek a görögök minden bizonnyal megtért pogányok, az úgynevezett. prozeliták voltak, akiket vonzott a zsidó vallás egy Istenhite és azért jöttek az ünnepekre, Jeruzsálembe, hogy az igaz Istent imádják.

Jézus közvetve, prófétai módon válaszol a görögök kérésre, mégpedig egy jövendöléssel, amely felfedi önazonosságát és megmutatja azt az utat, amelyen valóban meg lehet ismerni őt: „Elérkezett az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia” (Jn 12,23).

Ez a kereszt órája! Ebben az órában a sátán, a gonoszság fejedelme vereséget szenved, Isten irgalmas szeretete pedig végérvényesen győzedelmeskedik. A kereszt órája, a történelem legsötétebb órája egyben az üdvösség forrása mindazoknak, akik hisznek Őbenne.

Ne feledjük, hogy a kereszten függünk mi is mindannyian, a két lator képében Jézus két oldalán. Mindannyian ott függünk a kereszten, a jók is, a rosszak is. Mi mindannyian ott függünk a kereszten és Jézus Krisztussal együtt szenvedünk. A döntő különbség azonban az, hogy Jézus Krisztus a mennyei dicsőségéből szállott alá, hogy érettünk elszenvedje a kereszthalált, míg mi kezdettől fogva bűnben élünk az áteredő bűn következtében. A bűn vermében vagyunk, ahonnan nem tudunk a magunk erejéből kimászni. Jézus Krisztus, aki leszállt hozzánk, csak ő tud bennünket innen kimenteni, de csak akkor, ha hiszünk Őbenne.

„Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el; egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz”.

Jézus egy egyszerű, de szuggesztív képet használ: a földbe hulló búzaszem meghal, hogy termést hozzon (12,24). Ez a kép megmutatja nekünk, Krisztus keresztjének egyik újabb jellemzőjét, ez pedig a termékenység. Krisztus keresztje termékeny! Jézus halála ugyanis az új élet kimeríthetetlen forrása, mert magában hordozza Isten szeretetének újjáteremtő erejét. A keresztények, akik a keresztség révén belemeríttettek ebbe a szeretetbe, „búzaszemmé” válhatnak, és bőséges termést hozhatnak, ha Jézushoz hasonlóan „elveszítik életüket” Isten és testvéreik iránti szeretetből (12,25).

Az Úr Jézus megdicsőülése a halálon keresztül történik; úgy hal meg, mint a búzaszem, hogy új termésnek, bőséges termésnek adjon életet. Minden szent, minden igaz ember, minden Istenhez jutott üdvözült lélek Jézus földbe hulló életének gyümölcse, hiszen az ő életének felajánlása nélkül senki sem léphetne szövetségre az élő Istennel.

Halálából születik meg Isten új népe, amely magába gyűjti az általa megváltott görögöket és zsidókat, azaz minden nép gyermekét. Jézus tudja ezt, ezért örömmel látja a kereszt órájának közeledtét, ugyanakkor, mint ember rettenetesen iszonyodik tőle: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától?”

Ezek a szavak megsejtetik velünk Isten Fia kínszenvedésének kegyetlen valóságát, aki mint ember megismerte ennek minden gyötrelmét. De nem hátrált meg, hiszen pontosan azért jött a világba szenvedékeny testtel, hogy azt az Atyának engesztelő áldozatul felajánlja: „De hiszen éppen ezért az óráért jöttem”- mondja.

Mindehhez hozzá kell még tennünk: „ezt az órát”, vagyis a szenvedést és a kereszthalált, Jézus nem muszájból, nem kényszerből, hanem tudatosan, saját akaratából, önfeláldozó lelkülettel vállalja: mert éppen ezért az óráért jött, mert szereti az embert.

A Fiú szavára az Atya válaszol a mennyből, és megerősíti, hogy kínszenvedésének órája egyben megdicsőülésének az órája is lesz. Jézus akkor von magához minden embert, és akkor dicsőíti meg legjobban az Atyát, amikor felemelik a keresztre, amikor meghal a kereszten.

A mai szentleckében a Zsidókhoz irt levél, folytatva ezt a témát, a legemberibb módon ír Krisztus szorongásáról: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott”(Zsid 5,7): ez a jajszó, kiáltás világos utalás a Getszemáni és a Kálvária jajszavára. Isten Fiaként nem volt szüksége arra, hogy megízlelje a halált, se pedig arra, hogy a szenvedés által tanuljon engedelmességet. Egyiket is másikat is azért ölelte át, „hogy örök üdvösséget szerezzen azoknak, akik engedelmeskednek neki”(Zsid 5,9).

A kínszenvedése így a legékesszólóbban hirdeti az Atya és a Fiú végtelen emberszeretetét, ugyanakkor azt is kinyilatkoztatja, hogy ha el akarjuk fogadni az üdvösséget Attól; aki a kereszthalálban az engedelmességnek egészen elégő áldozata lett, akkor vállalnunk kell a földbe hulló búzaszem szerepét.

Valahogy úgy, ahogyan tette a püspök, Antiochiai Szent Ignác, akit a keresztényüldözések alkalmával elfognak, és aki Istennek a "búzája" akar lenni, szeretné, ha vértanúságában a vadállatok fogai őrölnék meg. Amikor fogolyként 115-ben, hajón Rómába vitték, akkor a római híveknek írt levelében azt kéri, hogy semmit se tegyenek megszabadulásáért. „Soha többé nem lesz ilyen alkalmam Istenhez jutni. Milyen szép, hogy elhagyhatom a világot, és Istenhez juthatok, hogy őbenne feltámadjak!” Leveleiben többször visszatérő gondolat, hogy életét, mint váltságdíjat és áldozatot adja övéiért „váltságdíj vagyok értetek”, „engesztelő áldozat vagyok értetek”, „lelkem áldozatul adja magát értetek”.

Szent Ignácnak e szavai világosan jelzik, hogy a Jézus Krisztussal közösségben hozott áldozatainkat, jó cselekedeteinket felajánlhatjuk másokért. Ő kifejezetten a bűnökért engesztelésként ajánlja fel életáldozatát. Ezzel minket is arra biztat, hogy imádságainkat, áldozatainkat, önmegtagadásainkat, szenvedéseink türelmes elfogadását mi is ajánljuk fel engesztelésül bűneinkért, amelyben benne van a mások megtéréséért való könyörgés is. Ezekben a kis áldozatokban is mindig velünk lesz Jézus, hogy erőt adjon nekünk, és hogy áldozatunkat igazán érdemszerzővé tegye.

Vállalnunk kell a földbe hulló búzaszem szerepét, akár úgy is, mint a 19 éves Akash Bashir – a fiatal pakisztáni önkéntes biztonsági őr, aki hősiesen föláldozta életét sokakért 2015. március 15-én, a pakisztáni Lahorban, megakadályozva egy öngyilkos merénylőt, hogy bejusson a hívekkel teli katolikus templomba. Elállta az útját, megölelte a támadót, és testével pajzsot alkotva tompította a robbanás erejét. Ő életét vesztette, de megmentett sokakat. Bátor tettének köszönhetően a halálos áldozatok száma nem lett olyan nagy, mint ahogy azt a merénylők eltervezték, mert a fiatalember, aki alig 19 éves volt, vállalta a földbe hulló búzamag szerepét.

Vajon mi is készek vagyunk vállalni a földbe hulló búzaszem szerepét, vagy nagyon jól megvagyunk a magunk kényelmes, áldozatmentes keresztény életével?

Szent Pál arra figyelmeztet, hogy amikor Jézus testét magunkhoz vesszük – az Úr halálát hirdetjük. A mi keresztény életünk tápláléka tehát Krisztus halálából fakad. De nekünk is meg kell halnunk Krisztussal, hogy isteni, azaz örök életünk legyen.

„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz”. Jézus az a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül, és ott egyedül van, hogy aztán harmadnapi feltámadásával gyümölcsöt hozzon.

A tanítványok csak lassan, Jézus példája alapján értik meg, hogy bizonyos veszteség, áldozat árán lehet egy nagyobb jót elérni. Jézus halála olyan áldozat, amelyet egy nagyobb jó, az emberek megváltása és üdvössége érdekében hozott.

De azért is meghozza Jézus ezt az áldozatot, hogy egy egészen új kapcsolatba kerülhessünk vele. Ennek az igazán bensőséges és baráti kapcsolatnak azonban a mi részünkről az az ára, hogy tudjunk mi is búzaszemként a földbe hullva áldozatokat hozni azért, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében. S ha megmaradunk Jézus szeretetében, akkor minden bizonnyal, életvitelünket látva, szavainkat hallva, magatartásunkat tapasztalva, kereső embertársaink, kortársaink, talán éppen családtagjaink is, Jézushoz közelebb kerülnek, általunk valamit megtapasztalnak az ő végtelen jóságából és szeretetéből, s ennek segítségével rádöbbennek arra, hogy érdemes Jézus tanítása szerint élni, s az általa megmutatott úton járni.

A Szentatya, Ferenc pápa azt mondja, hogy azoknak, akik ma is „látni szeretnék Jézust”, azoknak, akik keresik Isten arcát, azoknak, akik kiskorukban jártak hittanra, de később nem mélyítették el, sőt talán el is vesztették hitüket, azoknak, akik még nem találkoztak személyesen Jézussal – mindezeknek az embereknek felkínálhatunk három dolgot: az evangéliumot, a feszületet és szegényes, de őszinte hitünk tanúságtételét.

Az evangéliumot, mert benne találkozhatunk Jézussal, hallgathatjuk és megismerhetjük őt. A feszületet, mert az az önmagát értünk odaadó Jézus szeretetének jele. Végezetül a hitet, amely a testvéri szeretet egyszerű gesztusaiban nyilvánul meg, de főként következetes életvitelünkben: amikor összhangban van az, amit mondunk és, amit élünk, egybecseng hitünk és életünk, megfelelnek egymásnak szavaink és tetteink.

Evangélium, feszület, tanúságtétel! Az Esztelneki Madonna segítsen bennünket, hogy úgy tudjuk nyújtani ezt a három dolgot az embereknek, hogy az Isten dicsőségét szolgálja, embertársaink javára legyen, és lelkünk üdvére váljék!

Az Esztelneki Ferences Plébánia hirdetése nagyböjt 5. vasárnapján

 1.    Ma délután 4 órára megbeszélésre hívjuk és várjuk a leendő elsőáldozók szüleit a ferences templomba.
2.    Az idén is gyűjtést tartunk a szent sír díszítéséhez szükséges virágokra. Adományukat átadhatják nekünk vagy a kórus alatt lévő perselybe helyezhetik el. Isten fizesse!
3.    A jövő vasárnap Virágvasárnap lesz, a szentmise előtti barkaszentelést a kórus alatt végezzük ½ 11-től és az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve, onnan vonulunk elő az oltárhoz. Arra kérjük, a kedves híveket, hogy hozzanak magukkal barka, illetve virágos ágakat, vagy éppen virágot, így elevenítve fel az Úr Jézus ünnepélyes bevonulását Jeruzsálembe.

4.    Amint már hirdettük a héten, csütörtökön, pénteken és szombaton tartjuk plébániánk nagyböjti lelkigyakorlatát. Ennek vezetője Ft. Bartos Károly, Kézdisárfalvi plébános úr lesz. Mindhárom nap két-két szentmiseáldozatot mutatunk be, lelkigyakorlatos szentbeszéddel együtt: 

5.    Csütörtökön, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén délután 5 órától a Csomortán-i templomban és este 7 órától a ferences templomban.
6.    Pénteken délután 5 órától a Kurtapatak-i templomban és este 7 órától a ferences templomban.
7.    Szombaton délután 5 órától a plébánia templomban és este 7 órától a ferences templomban.

Szeretettel hívjuk a kedves híveket a lelkigyakorlatra és kérjük lehetőleg szentgyónásukat is végezzék el, hogy az előkészületi időben és az ünnepek alatt is szentáldozáshoz járulhassanak. Mi papok igyekszünk már a szentmisék előtt legalább egy félórával a rendelkezésükre állni azoknak, akik szentgyónást akarnak végezni, a ferences templomban hárman is, a többiekben ketten is.
Ne feledjük, ha a lelkiismeretünk, ha az Istennel való kapcsolatunk, ha az iránta érzett állítólagos szeretetünk, nem ösztönöz erre, akkor ott van az Egyház öt parancsa között a harmadik, amely kimondja, hogy évente legalább egyszer végezd el a szentgyónásodat és húsvéti időben áldozzál. Mi lehetőséget szeretnénk biztosítani erre, a többi már a kedves híveken áll vagy bukik.

A szentgyónás lehetőségét biztosítani szeretnénk az iskolás gyerekeknek is a ferences templomban, ezért szombaton délelőtt 10 órára hívjuk a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik osztályosokat, 12 órára pedig a nyolcadikosokat és a gimnazistákat, 9 - 12. osztályosokat, és természetesen mindnyájukat a lelkigyakorlatos valamint a vasárnapi, ünnepnapi szentmisékre, ahol szentáldozáshoz járulhatnak. 

Nagyböjti gondolatok Felföldi László pécsi püspöktől (4. rész)

Nagyböjti gondolatok Felföldi László pécsi püspöktől (3. rész)

Az emberek nem fogadták be – Nagyböjt 4. vasárnap

 Szentírási rész: Jn 3, 14 – 21

Azt hiszem, ha a Szentírás lényegét egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni, akkor ez a mondat lehetne: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16). Viszont, ha ennek a mondatnak a lényegét egy szóban akarjuk összefoglalni, akkor a szeretetre kell gondolnunk. Isten szeretetére. A szeretet Istenére.

Milyen is ez a szeretet, miért olyan nagyszerű és annyira lényeges?

Először is, mert Isten szeretete személyes. „Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy”(Iz 43, 1). Tehát Isten nem egyszerűen az egyik általa teremtett bolygóját szánta meg, amikor kifejezte szeretetét, hanem elsősorban az embert szereti együttesen és külön-külön, személy szerint is. Szerette az embert, a bűnbeesés előtt és után is, szerette, mert ismerte, szereti – pedig ismeri, tudja, mi lakik az emberben. Mielőtt Fiát adta értünk, mintha csak ránk nézett volna, és azt mondta: szeretem az emberiséget, és bármibe is kerül, megmentem a pusztulástól.

Másodszor, Isten szeretete cselekvő. Isten a legnagyobb ajándékozó. Ajándékozni pedig nem egyszerű dolog. Ha nem csak azért adunk valamit, hogy „adjunk valamit”, akkor az komoly, tervszerű cselekvést igényel. Végig kell gondolni, hogy mire van szüksége annak, akit meg akarunk ajándékozni, minek örülne igazán, mekkora áldozatot tudunk vállalni, elő kell készíteni az ajándékot az átadásra…
Isten szeretete nemcsak Jézus halálában, mint eseményben nyilvánult meg, hanem abban az egész folyamatban, ahogyan mindezt megtervezte, előkészítette és megcselekedte. Bizonyíték erre a szentírás ószövetségi része.

Harmadszor, Isten szeretete hatékony, vagyis Isten szeretetének ereje van. Ez a szeretet képes megváltoztatni a világ történelmét, és az emberiség, az egyes ember sorsát, életét, ha befogadja. Ezzel kapcsolatosan idézhetjük Szent Pál apostolt, miután találkozik a damaszkuszi úton a személyes Istennel, élete megváltozik, a keresztény üldöző Saulból Pál lesz, a népek apostola. De idézhetnénk Szent Ferenc atyánkat is, aki fiatal korában, katonaként a világ szemében akart naggyá lenni, de miután Isten megszólította őt, minden törekvése, s vágya az volt, a gazdagságot elhagyva, hogy a lehető legtökéletesebben követhesse, a leghűségesebben azonosuljon a szegény és alázatos Krisztushoz.

Isten szeretetének hatékonysága leginkább az Eukarisztiában, az Oltáriszentségben jut kifejezésre, mert az Eukarisztiában Jézus, az „élet kenyere” és az „igazi manna” fenntartja a történelem „pusztájában” a mennyei „Ígéret Földje” felé zarándokló híveket, mondja Szent II. János Pál pápa.

Ha Isten szeretete képes megváltoztatni a világot és benne az embert, akkor mégis mi a baj? Mi az oka annak, hogy a világ ott tart, ahol tart?
Hogy mi az alapvető baj, arra Szent János evangélista világit rá a mai evangéliumi szakaszban: „A világosság a világba jött, de az emberek – nem fogadták be, mert – jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak”.
Ez a mai kereszténység illetve a mi tragédiánk is, hogy éppen a világosságot, Krisztust nem fogadja, nem fogadjuk be. A Jelenések könyvében olvashatjuk: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel. 3.20).

Ha Krisztus bennünk van, akkor van szeretet. Ha nincs bennünk, akkor nincs szeretet. Ilyen egyszerű. Krisztus zörget szívünk ajtaján. Lássuk meg az ő szeretetét, higgyünk abban, hogy ő szeret minket. Legyen ez élő bizonyosság bennünk, mert sokszor ez hiányzik. Elméletileg tudjuk, hogy Krisztus szeret minket is, de nem él bennünk elevenen ez a tudat – viszont ha igen, akkor tovább tudjuk adni ezt a szeretetet.
A baj az, hogy nem izzik eléggé bennünk ez a szeretet, mint a parázs. Tudni kevés, át kell élni, életünk alapjává kell lennie, hogy Isten szeret minket. Mert Isten szeretete választ vár. Szeretete egyetemes, minden emberre kiterjed, de válaszolni csak az egyes ember tud személyesen.

A mi válaszunk a belé vetet hit, lehet. Egészen egyszerűen hinnünk kell Isten szeretetében és Szent Jánossal együtt ismételni: „megismertük Isten irántunk való szeretetét és hitünk abban!”
Ennek a hitnek személyesnek kell lennie – egy létező, élő Istenben bízónak.
Ennek a hitnek cselekvőnek kell lennie – engedelmességgel, szolgálattal párosulnia.
És végül ez a hit hatékony lesz – megment a pusztulástól, az örök haláltól, és megajándékoz az örök élettel a szeretet Istenének boldogító színe látásával.

Nagyböjti gondolatok Felföldi László pécsi püspöktől (2. rész)

Az Esztelneki Ferences Plébánia hirdetése nagyböjt 4. vasárnapján

 

Nagyböjti gondolatok Felföldi László pécsi püspöktől (1. rész)

Római Riportok - 2021. március 7.

A halottakat eltemetni, értük imádkozni... – Szentmiseáldozat Esztelneken Péntek László, testvértelepülésünk elhunyt polgármesterének lelki-üdvéért

A kép forrás helye itt érhető el.

Bizonyára már értesültek arról a kedves Esztelnek-i hívek, hogy testvér településünk, Segesd polgármestere Péntek László, február 21-én, tragikus hirtelenséggel, 70-ik évét betöltve, elhunyt.

Temetése március 13-án, szombaton lesz. Segesden, a ferences templomban délelőtt 10 órától végeznek lelke-üdvéért gyászmisét és 11 órától helyezik örök-nyugalomra az ottani temetőben.

Mivel a két település, Segesd és Esztelnek közti kapcsolat ápolásáért sokat tett és vezetésével a község kolostorunkat is támogatta, korábban a plébánia templomot is, ezért úgy gondoltuk, hogy az ottani gyászmisével egy időben, itteni idő szerint délelőtt 11 órától, mi is bemutatunk egy szentmisét az Esztelnek-i ferences templomban lelke üdvéért imádkozva és gyászoló hozzátartozói számára vigasztalódást kérve.

„A halottakat eltemetni, értük imádkozni, valamint a szomorúakat vigasztalni: a keresztény irgalmasság cselekedetei közé tartozik.”  

(Temetési szertartáskönyv)

Akik ismerték a néhai Péntek László polgármester urat és lélekben búcsúzni szeretnének tőle, lelke üdvéért pedig imádkozni, azok jöjjenek és vegyenek részt az érte bemutatott szentmiseáldozaton, szombaton délelőtt 11 órától.

Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
Az örök világosság fényeskedjék neki!

Az Esztelneki Ferences Plébánia hirdetése: nagyböjt 3. vasárnapja

Pénteken meglátogattuk a betegeket és időseket az oltáriszentséggel. A leadott névsor szerint 14 személyhez kellett volna mennünk. Ehhez képest Bernardin atya 24 személyt látogatott meg és így is volt, akinek a hozzátartozója jelezte, hogy hozzá nem voltunk. Kérjük, hogy azon időseket és betegeket, akik esetleg kimaradtak az első-péntekes névsorból, vagy pedig húsvétra szeretnének szentgyónást és szentáldozást végezni, azokat a név és pontos házszám megadásával jelentsék be, hogy a nagyhéten, kedden meglátogathassuk őket.

Nagyböjt egyik sajátos ájtatossága a keresztút végzése. Csomortánban kedden, a plébánia templomban szerdán és a kolostor templomban pénteken végezzük, mindhárom helyen délután ¼ 5-től kezdjük és azt követően 5 órától szentmisét mutatunk be. Biztatjuk a híveket, a fiatalokat és az iskolás gyerekeket is, hogy amíg még lehet, vegyünk részt rajtuk. Úgyszintén figyelmükbe ajánljuk a vasárnapi szentmiséken való részvételt is. Szomorúan tapasztaljuk, hogy a plébánia híveinek, fiataljainak és gyerekeinek, csak egy kis százaléka jár templomba.

Bizonyára már értesültek arról a kedves hívek, hogy testvér településünk, Segesd polgármestere Péntek László február 21-én, tragikus hirtelenséggel, 70-ik évét betöltve, elhunyt. Temetése március 13-án, szombaton lesz. Segesden, a ferences templomban délelőtt 10 órától végzik lelki-üdvéért a gyászmisét és 11 órától helyezik örök-nyugalomra. Mivel a két település közti kapcsolat ápolásáért sokat tett és vezetésével a község kolostorunkat is támogatta, korábban a plébánia templomot is, ezért úgy gondoltuk, hogy az ottani gyászmisével egy időben, itteni idő szerint délelőtt 11 órától mi is bemutatunk egy szentmisét a kolostor templomban, lelke üdvéért imádkozva és gyászoló hozzátartozói számára vigasztalódást kérve. Akik ismerték őt és lélekben búcsúzni szeretnének tőle, azok jöjjenek és vegyenek részt az érte bemutatott szentmisén.  

Amit várók tőletek, az a tanúságtétel – Nagyböjt 3. vasárnapja

 Szentírási részek: Kiv 20, 1-17 1 Kor 1, 22-25 Jn 2,13-25 

Az imént felolvasott evangéliumi szakaszból hallottuk Jézus kifakadását: „ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”- miközben kiűzi a templom udvarából az állat kereskedőket, pénzváltókat. E tettével Jézus emlékeztetni akart a templom eredeti rendeltetésére, vagyis, hogy az, az Isten és ember találkozóhelye, s mint olyan, minden időben szentnek kell lennie.
A zsoltárok (69,10) imádságos gondolata fogalmazódik és szólal meg a tanítványok szívében: „emészt a házadért való buzgóság!”, amikor a templomot megtisztító, az árusokat, pénzváltókat kikergető és asztalaikat felforgató, pénzüket szétszóró Jézust látják.
Valójában ez a mai, a harmadik nagyböjti vasárnap lényegét összefoglaló gondolat is: emésztő buzgóság. Vagyis tettekben megnyilvánuló imádás, tisztelet és szeretet. Mert Jézus templomot tisztító prófétai cselekvése mindenekelőtt kinyilatkoztatás, mely az atyai ház új fényében mutatja be a templomot.
Jézust nem az áldozathoz megvásárolható állatok látványa bántja elsősorban, hanem az a közöny és üres kereskedő szellem, ahogyan az Atya házával bánnak az ott lévők. „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká” – mondja, mintegy magyarázva tettének értelmét.

Milyen megilletődött szeretet tölthette el Jézus lelkét, amikor belépett a templomba, amikor a kövekben, az épületben otthonra talált, mert az Atya házát fedezte fel bennük. Igaz, hogy Istent mindenhol megtalálhatjuk, de az Ő szenteltsége folytán, minden templom az Ő közelségének különleges helye, éppen ezért szent és nem mindegy, hogy hogyan lépünk oda be, és miként viselkedünk ott.
Nem is állították meg az Úr Jézust cselekvésében, a kiűzött kereskedők sem ellenkeztek, nem protestáltak, hanem szó nélkül elhagyták a templomot, ami arra utal, hogy tudatában voltak viselkedésük rendellenességének.

Protestáltak viszont a zsidók, akik egyenesen csodajelet kértek tőle, hogy ez által igazolja magát és viselkedését. És Jézus nem is késlekedett a legszentebb és leghitelesebb jelről beszélni tettének igazolására: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
Persze, akik a kőből emelt épületben nem látják már az atyai házat, nem tartják azt szentnek, hogyan is érthetnék Jézus szavait, melyek nem a kőtemplom újjáépítéséről, hanem az Ő haláláról és feltámadásáról, az új élet kezdetéről szólnak. Mert az Atya ajándéka abban áll, hogy életre kelti a holtakat, és ezzel megvilágítja mindennek az értelmét.  

Az evangélium üzenetének szimbolikus értelmét nekünk is meg kell látnunk. Testünk a bennünk lakó Szentlélek temploma, melynek hivatása, hogy megdicsőítse az Atyát. Épen ezért a Tízparancsolat rendeltetése is az, hogy tisztává tegye az embert, alkalmassá Isten befogadására. Maga az ember Isten szent temploma, s akinek élete a parancsok és törvények megtartása mellett zajlik, az nem csak találkozik Istennel, de hordozza is magában, hiszen Szentlelke által Isten az emberben lakozó valóság.
Ha nagyböjt számunkra is az emésztő buzgóság ideje, akkor nekünk is meg kell szentelnünk testünket, hogy az Atyának tetsző áldozatokat mutathassunk be.
A juhok, az ökrök, a pénzváltók pénze szimbolizálják azokat a kísértéseket, melyek elkényelmesítenek, megszokottá és közömbössé teszik életünket, Istenhez és egymáshoz való viszonyunkat.
Jelképezik azokat a bűnöket is, melyek akadályozzák bennünk a lényeg meglátását, az Atya szeretetének fölfedezését. Ne feledjük, minden lakásnak, területnek megvannak a kényes, a nehezen tisztán tartható zugai, ahol megjelennek a nem kívánatos „pénzváltók és árusok”, ahol Jézus ostorának kell rendet raknia.
Mennyire szükségünk van nekünk is arra ezekben a napokban, hetekben, hogy valódi buzgósággal kiűzzük magunkból mindazt, ami nem méltó Isten templomához, a keresztségben kapott fölszenteltségünkhöz, mely a mi szívünket is az Atya házává formálja. Le kell rombolnunk magunkban a régit, hogy fölépülhessen az új, meg kell halnunk bűnös önmagunknak, hogy életre kelhessünk Jézussal, az Atya dicsőségére.

Jézus tudja, mi lakik bennünk – írja az evangélista. Nem szorul arra, hogy bárki is felvilágosítsa rólunk. Éppen ezért állítja elénk e napon az evangélium ezt a képet, hogy ne féljünk radikálisan szakítani magunkban a bűnnel, hogy ezen túl már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és föltámadt. Ez a radikalitás fájdalmas, de szükséges, hiszen az orvos sem sajnálni, hanem gyógyítani akarja a beteget, amikor hozzá lát a gennyes seb megtisztításához.
A szeretet pedig nem kellemesen csengő, hízelgő szavak füzére, hanem tetteink gyümölcse, elkötelezettségünk igazolása. „Aki szeret engem, megtartja parancsaimat” – mondja Jézus az utolsó vacsorán. Ebben az összefüggésben látjuk magunk előtt és olvassuk a Mózes második könyvéből vett ószövetségi olvasmányt, mely a Sínai-hegyen kihirdetett Tízparancsolat törvényét állítja elénk. A szeretet ezekben mérhető le. Aki engedelmeskedik Isten kinyilatkoztatott törvényeinek, az szereti Őt.

Nagyböjt a Tízparancsolattal való szembesülésünk ideje is. Bizony nem ritkán nekünk is ostort kell fonnunk, hogy megtanítsuk önmagunkat a valódi szeretet titkát magában rejtő parancsok valódi értékére, és megtartásának útjára. Testünk temploma ezekből a súlyos kövekből épül fel. Mennyi önmegtagadásra, alázatra és szelídségre van szükségünk, hogy kilépjünk önzésünk világából és akarjuk élni az Isten és a felebarát iránti szeretet lehetőségeit.
„Az egyháznak vonzónak kell lennie. Ébresszétek fel a világot!” – mondotta a Szent atya, Ferenc pápa 2014-ben a szerzeteseknek, de általuk minden kereszténynek, majd hozzá tette: „Tanúskodjatok arról, hogy lehet másképp is cselekedni, lehet másképp is élni. Másfajta életmód is lehetséges ezen a világon… Amit tehát várók tőletek, az a tanúságtétel”.
Igen, hivatott tanúk vagyunk. Mert a világ, melyben élünk, egyáltalán nem a Tízparancsolat szellemében és nem a Tízparancsolat szerint él. Sőt, pontosan az ellenkezőjét valósítja meg. Mert bőven van más istene az igaz Istenen kívül, hamis bálványainak sokaságával veszi körül magát, káromolja Istent és egyáltalán nem is akarja megszentelni az Úr napját. S ha nem tiszteli Istent, akkor szinte természetes velejárója, hogy nem tiszteli a másik embert sem. Akkor nem tiszteli a családot sem, öl, házasságot tör, lop, hamisan tanúskodik, hazudik, mások becsületébe gázol, másokat becsap, félrevezet, irigy és önző. S mindezt úgy fogalmazza meg: hiszek Istenben, de nem vagyok elvakult, tudok élni is.

Bár manapság szokás az Isten "humánus", mindenki számára feltétel nélkül vonzó tulajdonságait kiemelni a prédikációkban, hogy nehogy megijesszük a híveket, mégis látnunk kell, hogy itt határozottan a haragvó, az ostorral csapkodó, a mindent összedöntő, a felforgató Jézust állítja elénk az evangélista, akit talán saját tanítványai is ugyanolyan félelemmel párosult meglepetéssel figyeltek, mint bármely idegen.
Bár a vallási szokás előírásainak, az áldozatbemutatás valós és szükséges kellékeit árulták a zsidó templom előterében, bizonyára mégis sok minden bekerült oda, aminek nem ott volt a helye, s ez dühítette fel a Mestert. Ezzel kapcsolatosan el kellene gondolkodnunk azon, hogy ha az Úr a mi lelkünk "templomába" látogatna, akkor mit találna ott, minden rendben lenne, vagy egy csomó mindent ott is felborogatna és nagy "rumli" maradna utána?
Ezek után föl tehetjük a kérdést, hogy szükségünk van-e nekünk is a Jézussal való találkozás megtisztító kegyelmére? Fölismerjük-e, hol nehéz a mi életünkben megvalósítani a szeretet Tízparancsolatban megfogalmazott útját? Mert így és itt válik igazán böjtté, vagyis szeretetté mindaz, amit teszünk.
A jó szándék megvan bennünk, de gyakran kevésnek érezzük az erőt önmagunkban a szándékok megvalósításához. Honnan az erő? Erre a kérdésre Szent Pál apostol válaszol a mai szentleckében, a korintusiakhoz írt első levélben, amikor azt mondja, hogy „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a meghívottaknak Isten ereje és Isten bölcsessége”.

Az Istenhez fűződő kapcsolatainknak a végletekig egyszerűnek és őszintének kell lenniük, akárcsak a felebarátjainkkal való viszonyunknak. Megtörténhet, hogy az istentiszteletben vagy a Tízparancsolat bármely pontjának megtartásában jobban ügyelünk a külsőségekre, a betű-szerinti előírásra, mint a benső jelentésre, lelki- tartalomra; ebben az esetben többé-kevésbé megszentségtelenítjük a templomot, megcsúfolják a vallást és Isten törvényét.

Szent János evangélista megjegyzi, hogy Jézus a „zsidók húsvétja” közeledtével tisztította meg a templomot a kereskedőktől és áruiktól. Az Egyház „a keresztények húsvétja” közeledtével megismétli ezt a gesztust, azt kérve a hívőktől, tisztítsák meg szívüket, hogy imájuk tisztábban szálljon fel Isten felé. Jézus azonban egy méltóságban végtelenül magasabb rendű templomról, „teste templomáról” is beszélt. Erre utalva jelentette ki: „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra fölépítem”. Ezeket, a zsidókat megbotránkoztató szavakat a tanítványok is csak az Úr halála és feltámadása után értették meg.

Jézus, húsvéti misztériuma által, az Ószövetség temploma helyé-be saját testét - a Szentháromság eleven templomát - állította és ajánlotta fel a világ üdvösségéért; ezzel eltörölte a „galambok, juhok és ökrök” áldozatát, amelyeket eddig a jeruzsálemi templomban mutattak be. Az ószövetségi templom ezért elvesztette létjogosultságát. Az Újszövetség központja „a megfeszített Krisztus, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban... Isten ereje és Isten bölcsessége” – aki mennybemenetele után a szentségekben – különösen a bűnbánat és az oltáriszentségben – fejti ki hatásos tevékenységét és templomaink Szentségházában él közöttünk és vár bennünket. 

"KRISZTUS SZERETETÉT LEGINKÁBB A JELENLÉTEMMEL TUDTAM ÁTADNI EBBEN A NEH...

Az Esztelneki Ferences Plébánia hirdetése nagyböjt 2. vasárnapja

Hála Istennek befejeződött a kolostor főbb részének, a keleti szárnynak a felújítása, hirdettük a múlt vasárnap, és segítséget kértünk a takarításhoz.

Hála Istennek, kérésünk nem süket fülekre talált, 3 munkatársunk mellett Esztelnekről és Kurtapatakról 10-en jöttek, Kézdivásárhelyről nagyon finom süteményeket hoztak, a közelből pedig üdítő italokat és a távoli Zetelakáról, a Szent Imre cserkészcsapathoz kötődő 17 személy csatlakoztak a segítő kezek csapatához.

Hálás köszönet mindnyájuknak! Valószínű, ők hiszik és vallják, hogy az Isten ügyéért odaajándékozott idő kamatostul megtérül. Adja Isten, hogy minél többen meggyőződjenek erről. Áldozatos munkájukért, feláldozott értékes idejükért Isten bőséges áldása kísérje életüket, szeretteikkel egyetemben, jó egészségben, békességben, egyetértésben és szeretetben, életük minden napján.

Csütörtökön délután 5 órától szentmiseáldozat, majd azt követően csendes szentségimádás.

Március 5-e, első péntek, e napon meglátogatjuk a betegeket és időseket az oltáriszentséggel. Délelőtt 9 órától kezdünk Alsóesztelneken és Csomortánban, majd Kurtapatakon folytatjuk.

Délután ¼ 5-től keresztúti ájtatosság és azt követően 5 órától szentmise, amire az iskolás gyerekeket is várjuk.

Már jó előre hirdetjük, hogy a plébániánk nagyböjti lelkigyakorlatát március 25 – 26 és 27-én tartjuk. Ennek vezetője Bartos Károly Kézdisárfalv-i plébános úr lesz.  

Bárka: a fiatalok egyházi jelenléte – 2021. február 28.

Létezik keresztény "pletyka" - Nagyböjti ráhangoló