Oldalak

szerda, május 29, 2013

Szeressük mindig az egyházat, Isten irgalmassága nagyobb bűneinknél – Ferenc pápa szerda délelőtti katekézise



Május 29-én, szerdán délelőtt az immár szokásos 100 ezres zarándoksereg vett részt az általános pápai kihallgatáson, nem törődve a ragyogó napsütést hirtelen felváltó sűrű záporral. A pápa a szeszélyes időjárás ellenére most is nyitott dzsipjén, esernyő nélkül járta körbe a Szent Péter teret és ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: „Gratulálok a bátorságotokért, kitartotok az eső ellenére!”

Katekézisét ismét kedves testvérek, jó napot kívánok köszöntéssel kezdte. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt alkalommal a Szentlélek és az egyház között fennálló szoros kapcsolatot hangsúlyozta. Ma új sorozatot kezdett az egyház misztériumáról, amelyet mindannyian megélünk, és amelynek mindannyian részesei vagyunk. Ferenc pápa hozzátette, hogy olyan két kifejezést szeretne elemezni, amely gyakran előfordul a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben.

Elsőként a következő kifejezést mélyítette el: az egyház, mint Isten családja. Ezekben a hónapokban több alkalommal is utalt a tékozló fiú vagy inkább az irgalmas atya evangéliumi példabeszédére (vö. Lk 15,11-32). A kisebbik fiú elhagyja az atyai házat, mindenét eltékozolja, majd úgy határoz, hogy hazamegy, mert ráébred, hogy hibát követett el. Azonban már nem érzi magát méltónak arra, hogy apja fiaként térjen haza, ezért azt szeretné, ha szolgaként fogadnák vissza. Az apa ezzel szemben elé megy, átöleli, visszaadja neki fiúi méltóságát és ünnepséget rendez számára. Ez a példabeszéd, mint annyi más evangéliumi történet, jól mutatja Istennek az emberiségre vonatkozó tervét.

Mi Istennek a terve? Az, hogy mindnyájunkból gyermekei egyetlen családját alkossa meg, amelyben mindenki érezze magát közel Istenhez, mindenki érezze, hogy Isten szereti őt, mint az evangéliumi példabeszédben, mindenki érezze annak a melegségét, hogy Isten családjához tartozik. Ebben a nagy tervben gyökerezik az egyház, amely nem néhány személy egyezségéből született szervezet, mint ahogy erre sokszor emlékeztetett XVI. Benedek pápa. Az egyház Isten műve. Éppen ebből a szeretet-tervből születik, amely fokozatosan valósul meg a történelemben.

Az egyház Istennek abból a vágyából születik, hogy minden embert meghívjon a Vele való szeretetközösségre, barátságára, sőt arra, hogy gyermekeiként részt vegyenek isteni életében. Maga az „egyház” szó, a görög eklézsia „összehívást” jelent. Isten hív minket, arra késztet, hogy kilépjünk az individualizmusból, ne legyünk hajlamosak az önmagunkba zárkózásra, meghív bennünket, hogy családja tagjaivá váljunk. Ez a meghívás a teremtésben gyökerezik. Isten azért teremtett meg bennünket, hogy mély baráti kapcsolatban éljünk Vele és akkor is, amikor a bűn megszakította ezt a Vele, a többi emberrel és a teremtett világgal való kapcsolatot, Isten nem hagyott minket magunkra.

Az egész üdvtörténet Isten története, aki keresi az embert, felkínálja neki szeretetét és befogad mindnyájunkat. Meghívta Ábrahámot, hogy legyen egy sokaság atyja, kiválasztotta Izrael népét, hogy szövetséget kössön vele, amely minden népet átölel, majd az idők teljességében elküldte Fiát, hogy szeretet- és üdvösségtervét az egész emberiséggel kötött új és örök szövetségben valósítsa meg. Amikor olvassuk az evangéliumokat, látjuk, hogy Jézus maga köré gyűjt egy kis közösséget, amely befogadja szavát, követi őt, osztozik útjában, családjává válik és ezzel a közösséggel előkészíti és építi egyházát.

Honnan születik tehát az egyház? A kereszten véghezvitt legmagasabb rendű szeretet gesztusból, Jézus nyitott oldalsebéből, amelyből vér és víz fakad, az Oltáriszentség és a keresztség szentségének jelképei. Isten családjában, az egyházban, az életadó nedv Isten szeretete, amely abban valósul meg, hogy szeretjük Őt és a többieket, mindenkit, megkülönböztetés és mérték nélkül. Az egyház olyan család, amelyben szeretünk, és amelyben szeretnek minket.

Mikor válik láthatóvá az egyház? Két vasárnappal ezelőtt ünnepeltük; akkor veszi látható kezdetét, amikor a Szentlélek ajándéka betölti az apostolok szívét és arra készteti őket, hogy útra keljenek és megkezdjék az evangélium hirdetését, Isten szeretetének terjesztését.
Ma is vannak olyanok, akik ezt mondják. „Krisztus igen, az egyház nem”. Azok, akik azt mondják, hogy „hiszek Istenben, de nem a papokban”, nemde? Így mondják: „Krisztus igen, az egyház nem”. De éppen az egyház vezet el bennünket Krisztushoz és vezet el Istenhez; az egyház Isten gyermekeinek nagy családja. Természetesen vannak emberi aspektusai is; azokban, akik az egyházat alkotják, a lelkipásztorokban, a világi hívekben, vannak hibák, tökéletlenségek, bűnök: a pápának is vannak hibái, és még mennyi!

De az a szép, hogy amikor észrevesszük, hogy bűnösök vagyunk.. megtaláljuk Isten irgalmasságát: Isten mindig megbocsát. Ne feledjétek ezt: Isten mindig megbocsát. Ő befogad minket a megbocsátás és az irgalmasság szeretetébe. Egyesek ezt mondják: „szép ez: a bűn Isten megsértése, de egyben lehetőség; megalázzuk magunkat, hogy észrevegyük, hogy van valami, ami még szebb, és ez nem más, mint Isten irgalmassága. Gondoljunk erre – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta:

Ma tegyük fel a kérdést: mennyire szeretem az egyházat? Imádkozom az egyházért? Érzem-e, hogy része vagyok az egyház családjának? Mit teszek azért, hogy olyan közösség legyen, amelyben mindenki érzi, hogy befogadják és megértik, mindenki érzi Isten irgalmasságát és szeretetét, amely megújítja életét? A hit ajándék és olyan tett, amely mindenkit személyesen érint, de Isten arra hív bennünket, hogy együtt éljük meg a hitünket, mint család, mint egyház.

Kérjük az Urat, ebben a Hit évében különös erővel, hogy közösségeink, az egész egyház, legyenek mindig valódi családok, amelyek megélik és továbbadják Isten szeretetének melegségét – fejezte be szerda délelőtti katekézisét a Szentatya.

(vm)

Nincsenek megjegyzések: