szerda, március 27, 2013

Nagyböjti gondolatok: Jézus hűtlenségünkre a felfoghatatlan szeretet titkával és az örök élet ajándékával válaszolt Mt 26,14-25

Az evangéliumi részlet a bűn és a szeretet misztériumának összecsapását állítja elénk.

A húsvéti vacsora előkészítésének eseményeibe sötét árnyként lopakodik be Júdás alakja. Ő a bűnös ember és a bűnös ember szimbóluma, aki egy rabszolga áráért eladja Mesterét. Az evangelista nem elemzi Júdás tettének indító okait. Hallgat ezekről az okokról, mert nagyon jól tudja, hogy a bűn misztériuma kívül esik a megértés világán.

Jézus isteni módon válaszol az emberi hűtlenségre. Ez a válasz elsősorban nem abból áll, hogy elítéli Júdás tettét, hanem abból, hogy tudatosan vállalja a rá váró eseményeket. Az emberi rosszindulat szorító gyűrűjében is annak a vacsorának előkészítésén fáradozik, amely titokzatos módon közvetíti majd minden ember felé a megbocsájtás és irgalom ajándékát. Ő a bűn misztériumára a szeretet misztériumával válaszol.

A két misztérium összecsapása azért érint nagyon közelről bennünket, mert ez az áruló Júdás mi vagyunk. Bűneinkkel ott vagyunk és ott voltunk Júdás cselekedetében, és így aligha vethetünk valamit az áruló apostol szemére.

Húsvétra készülvén utasítsuk el a bűn misztériumát, fordítsunk hátat a bennünk lakozó Júdásnak, és köszönjük meg Jézusnak, hogy hűtlenségünkre a felfoghatatlan szeretet titkával és az örök élet ajándékával válaszolt.

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...