Oldalak

vasárnap, március 31, 2013

„Az összeköttetés átmenetileg megszakadt...” Imre atya írása

Szépen mindent bepakolt a kocsijába. Majd beült, becsatolta a biztonsági övet, s mielőtt elindult
A kép forrás helye
volna, elővette maroktelefonját, hogy még egyszer felhívja nővérét és megköszönje neki az esti találkozást. Együtt vacsoráztak, hogy bizonyos dolgokat megbeszéljenek, mielőtt ő végleg visszatérne otthonába...
Egy héttel ezelőtt temették el édesanyjukat... Pár napja pedig felszámolták a lakást, amelyben lakott...
A szíve most is olyan nehéz volt a bánattól, hogy legszívesebben a parki padra ült volna sírni, ha nem szégyellte volna, hogy felnőtt férfi...
Ehelyett hát a maroktelefont kapcsolta be... Az azonban le volt merülve... Erre kiszállt, odament a közeli telefonfülkéhez, és nem is vette észre, hogy édesanyja volt telefonszámát ütötte be a keresőbe... Nem csoda, hogy a mozdulat minden idegszálában ott bujkált, hisz évek óta minden napi szokásává vált felhívni a „Mamát”...
Amikor rádöbbent, hogy eltévesztette a telefonszámot, megrémülve akarta letenni a kagylót, hogy ne kelljen hallania a gép hangján: „Ez alatt a szám alatt előfizető nem kapcsolható”... De keze valahogyan nem engedelmeskedett. Forróság öntötte el... Olyannyira, hogy képtelen volt bármilyen mozdulatot is tenni...
És akkor valami különleges dolog történt. A vonal másik végéről, a telefonközpontból, egy kellemes női hang – igaz, gépre száműzve az is – ezt mondta: „Elnézését kérjük, az összeköttetés átmenetileg megszakadt...”
Se azelőtt, se azután soha nem hallotta ezt a mondatot...
Lassan, zavartan letette a kagylót, de a szavak minduntalan ott doboltak benne: „Az összeköttetés átmenetileg megszakadt...”
Gondolatai egyre csak ebbe az egy szóba kapaszkodtak: „... átmenetileg...”.
Az összeköttetés, a kapcsolat, a „Mamával” való párbeszéd tehát csak átmenetileg szakadt meg – gondolta.
Ez a hivatalos gépi üzenet teológiai dogmává izmosodott benne: „Valamikor ez az összeköttetés, amely most anyja halálával megszakadt, ismét helyreáll, ez a kapcsolat, ami őt vele olyan szorosan összekötötte, újra megteremtődik, a párbeszéd, amit naponta édesanyjával folytatott, sokszor csak banális dolgokról, egyszer újfent létrejön. Mikor? Nem tudja. De hinni szeretné, hogy akkor, amikor Isten azt jónak látja...”
Letette a kagylót. Egy határozott mozdulattal feltépte a fülke ajtaját. Kilépett a tavaszi napfényes ég alá. Szeme sarkában egy apró könnycsepp sziporkázott. Szája azonban széles mosolyra húzódott. Beült a kocsijába. És hazafelé hajtva – megvigasztalódva – dúdolta a már-már elfelejtett húsvéti ének foszlányait: „Krisztus feltámadott! - Szűnjetek már bánatok! - Ti is nyomán járjatok, - feltámadást várjatok! - Feltámadt Krisztus!”...

Stuttgart, 2013. Húsvétján
Imre atya

Nincsenek megjegyzések: