Engedtem barátaim rábeszélésének, és vettem egy porszívó robotot. Nem mintha olyan sok por lenne a lakásomban. Sokkal inkább azért, hogy a takarítással töltött időmet más – számomra – fontosabb dolgokra használhassam.
Első hetekben minden kitűnően ment: a gépet, ha hazulról elmentem, mindig bekapcsoltam, s hazatértemkor boldogan láttam, hogy minden tiszta, mint a patyolat.
A baj a napokban kezdődött, és sajnos, azóta is mindig megtörténik. A robot nem talál „haza”, nem leli fel a töltőállomást, s valahol, kimerült belső elemeivel vár, míg valaki visszaviszi az áramforráshoz...
Valamikor eljutsz egy olyan pontra, ahol már nem találod a kiutat: zsákutcába kerültél. Zsákutcába, amely nem vezet tovább! Le van zárva! Vége!
Egy helyben toporogsz egészen addig, amíg belső elemeid teljesen ki nem merülnek...
Érzed ugyan, hogy ez a zsákutca akár „életed” végét is jelentheti, de tehetetlen vagy: kifogyott minden önbizalmad, belső erőd és energiád...
Örökre megrekedhetsz benne, hacsak valami vagy valaki nem segít ki belőle!
Mi a teendő?
Először is fogadd el, hogy zsákutcába kerültél.
Nem könnyű ugyan, de hidd el, hogy Te sem tudhatsz mindent! Veled is megtörténhet, hogy olykor-olykor eltévedsz az élet útvesztőiben!
Fogadd el azt is, hogy Te sem tudsz a saját árnyékodon átugorni! Te sem vagy képes életutadból minden akadályt – saját erőddel – elhengeríteni! Mert vannak az életben dolgok (betegség, sorscsapások, szeretteidnek halála), amelyek erősebbek, mint Te! Vannak az életben olyan helyzetek (félreértés, megaláztatás, elszenvedett igazságtalanság), amelyek még Téged is képesek maguk alá gyűrni!
Vannak a Te életedben is olyan vak utak, amelyek nem vezetnek sehová!
Ha azonban van benned annyi alázat, hogy elfogadd: zsákutcában vagy, akkor nem vagy veszve! Akkor még mindig maradt benned annyi egészséges életerő, hogy felkerekedj és visszatérj életednek ahhoz a szakaszához, ahol a zsákutcába betértél. Ott aztán ismét rátalálsz a „forrásra” és segítségével újra útra kelhetsz – most már a helyes úton.
Másodszor: nézz szembe önmagaddal!
Tudom, nem könnyű bevallani, hogy zsákutcában vagy. Ki mutogatja szívesen a vereségekben elszenvedett sebeit? Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy beismerj bizonyos dolgokat. Mit?
Például azt, hogy nem minden volt jó, amit gondoltál. Pillanatnyi érzelmeid, hangulatod nem egyszer gyors és talán téves következtetésekre vezettek...
Azután bizonyos döntések, amelyeket – ha nem is rossz szándékkal – hoztál, egyszerűen helytelenek voltak...
Nem egy állítás, amelyet hallottál, majd igaznak gondoltál és megfogalmaztál, előítéletekké izmosodtak benned...
Nem egy véleményed, régebbi meggyőződéseid, mára már érvényüket veszítették...
Pár életideálodat, amelyet korábban olyan magasra tűztél, nem érted el...
Nem egy emberben és vélt barátban csalódtál...
Természetes hát, hogy most gondterheltnek, csüggedtnek, hitevesztettnek, kudarcot vallónak, vereséget szenvedőnek és levertnek érzed magad...
Ha viszont van benned annyi bátorság, hogy magadba nézve mindezt meglásd, akkor még mindig találsz majd benned annyi energiát, hogy újra felállj, megtöltsd akkumulátoraidat és tovább menj életutad – új szakaszán!
Harmadszor: imádkozz!
Ez alatt most nem a jámborkodást értem. Még csak azt sem, hogy napi kötelező, fogadott, kiszabott imáidat továbbra is hűségesen elvégezd. Ez természetes!
Hanem imádkozz erősen és kitartóan minden nap azért, hogy – jó és balsorsban egyaránt! – soha ne távolodj el túl messze az „áramforrástól”, Istentől! Az „isteni áram” nélkül nem tudsz sem élni, se működni!
Imádkozz állhatatosan azért is, hogy belső „akkuidat” ne felejtsd el rendszeresen feltölteni! Ne rohanj folyton! Szakíts elég időt Isten Szavára, a Vele való beszélgetésre, az imára, a csendre, az elmélkedésre. Máskülönben „kimerülsz”!
Imádkozz rendületlenül azért is, hogy Isten mentsen ki a „zsákutcából”. Egyedül Ő képes rá! Kérd Tőle: élessze fel újra belső energiáidat, hogy visszatérhess a helyes útra!
Ha pedig erre a magad erejéből már nem lennél képes, akkor vegyen a vállára!
Vagy legalább olyan igazi barátokat küldjön Neked, akik kisegítenek a zsákutcából!
Soha ne feledd: az élet valódi vesztese nem az, aki zsákutcába téved. Az emberi. Mindenkivel megtörténhet. Az élet valódi vesztese az, aki a zsákutcában marad, feladja önmagát, és lemondóan legyint az életre...
Mert van élet a zsákutca után is! Hidd el nekem!
Első hetekben minden kitűnően ment: a gépet, ha hazulról elmentem, mindig bekapcsoltam, s hazatértemkor boldogan láttam, hogy minden tiszta, mint a patyolat.
A baj a napokban kezdődött, és sajnos, azóta is mindig megtörténik. A robot nem talál „haza”, nem leli fel a töltőállomást, s valahol, kimerült belső elemeivel vár, míg valaki visszaviszi az áramforráshoz...
Valamikor eljutsz egy olyan pontra, ahol már nem találod a kiutat: zsákutcába kerültél. Zsákutcába, amely nem vezet tovább! Le van zárva! Vége!
Egy helyben toporogsz egészen addig, amíg belső elemeid teljesen ki nem merülnek...
Érzed ugyan, hogy ez a zsákutca akár „életed” végét is jelentheti, de tehetetlen vagy: kifogyott minden önbizalmad, belső erőd és energiád...
Örökre megrekedhetsz benne, hacsak valami vagy valaki nem segít ki belőle!
Mi a teendő?
Először is fogadd el, hogy zsákutcába kerültél.
Nem könnyű ugyan, de hidd el, hogy Te sem tudhatsz mindent! Veled is megtörténhet, hogy olykor-olykor eltévedsz az élet útvesztőiben!
Fogadd el azt is, hogy Te sem tudsz a saját árnyékodon átugorni! Te sem vagy képes életutadból minden akadályt – saját erőddel – elhengeríteni! Mert vannak az életben dolgok (betegség, sorscsapások, szeretteidnek halála), amelyek erősebbek, mint Te! Vannak az életben olyan helyzetek (félreértés, megaláztatás, elszenvedett igazságtalanság), amelyek még Téged is képesek maguk alá gyűrni!
Vannak a Te életedben is olyan vak utak, amelyek nem vezetnek sehová!
Ha azonban van benned annyi alázat, hogy elfogadd: zsákutcában vagy, akkor nem vagy veszve! Akkor még mindig maradt benned annyi egészséges életerő, hogy felkerekedj és visszatérj életednek ahhoz a szakaszához, ahol a zsákutcába betértél. Ott aztán ismét rátalálsz a „forrásra” és segítségével újra útra kelhetsz – most már a helyes úton.
Másodszor: nézz szembe önmagaddal!
Tudom, nem könnyű bevallani, hogy zsákutcában vagy. Ki mutogatja szívesen a vereségekben elszenvedett sebeit? Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy beismerj bizonyos dolgokat. Mit?
Például azt, hogy nem minden volt jó, amit gondoltál. Pillanatnyi érzelmeid, hangulatod nem egyszer gyors és talán téves következtetésekre vezettek...
Azután bizonyos döntések, amelyeket – ha nem is rossz szándékkal – hoztál, egyszerűen helytelenek voltak...
Nem egy állítás, amelyet hallottál, majd igaznak gondoltál és megfogalmaztál, előítéletekké izmosodtak benned...
Nem egy véleményed, régebbi meggyőződéseid, mára már érvényüket veszítették...
Pár életideálodat, amelyet korábban olyan magasra tűztél, nem érted el...
Nem egy emberben és vélt barátban csalódtál...
Természetes hát, hogy most gondterheltnek, csüggedtnek, hitevesztettnek, kudarcot vallónak, vereséget szenvedőnek és levertnek érzed magad...
Ha viszont van benned annyi bátorság, hogy magadba nézve mindezt meglásd, akkor még mindig találsz majd benned annyi energiát, hogy újra felállj, megtöltsd akkumulátoraidat és tovább menj életutad – új szakaszán!
Harmadszor: imádkozz!
Ez alatt most nem a jámborkodást értem. Még csak azt sem, hogy napi kötelező, fogadott, kiszabott imáidat továbbra is hűségesen elvégezd. Ez természetes!
Hanem imádkozz erősen és kitartóan minden nap azért, hogy – jó és balsorsban egyaránt! – soha ne távolodj el túl messze az „áramforrástól”, Istentől! Az „isteni áram” nélkül nem tudsz sem élni, se működni!
Imádkozz állhatatosan azért is, hogy belső „akkuidat” ne felejtsd el rendszeresen feltölteni! Ne rohanj folyton! Szakíts elég időt Isten Szavára, a Vele való beszélgetésre, az imára, a csendre, az elmélkedésre. Máskülönben „kimerülsz”!
Imádkozz rendületlenül azért is, hogy Isten mentsen ki a „zsákutcából”. Egyedül Ő képes rá! Kérd Tőle: élessze fel újra belső energiáidat, hogy visszatérhess a helyes útra!
Ha pedig erre a magad erejéből már nem lennél képes, akkor vegyen a vállára!
Vagy legalább olyan igazi barátokat küldjön Neked, akik kisegítenek a zsákutcából!
Soha ne feledd: az élet valódi vesztese nem az, aki zsákutcába téved. Az emberi. Mindenkivel megtörténhet. Az élet valódi vesztese az, aki a zsákutcában marad, feladja önmagát, és lemondóan legyint az életre...
Mert van élet a zsákutca után is! Hidd el nekem!
Imre atya
2020-12-13.
2020-12-13.
Forrás: Katáng Barát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése