vasárnap, május 05, 2019

Esztelneki Ferences Templom Hirdetése: Húsvét 3. vasárnapja

1. A jövő heti szentmisék reggel ½ 8-tól lesznek, kivéve keddet, csütörtököt és szombatot, amikor délután 6 órától lesz. Kedden a szent Antal nagy kilenced miatt, csütörtökön a szentmise utáni szentségimádás miatt és szombaton az 55 évesek kortárs találkozója miatt. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket, hogy vegyenek részt ezeken az ima alkalmakon, szentmiséken.

2. Jövő vasárnap, Jó Pásztor vasárnapja a papi és szerzetesi hivatások imavilágnapja is, ekkor ferences rendtartományunk templomaiban gyűjtést szervezünk szerzetesnövendékeink képzésének támogatására. A Jó Pásztor vasárnapi gyűjtésbe való bekapcsolódás egy olyan szeretetteljes gesztus lehet a hívek részéről, amely magába foglalja a lelki és anyagi hozzájárulást a bontakozó szerzetesi hivatások támogatására és az igényt, hogy szükségünk van rájuk, és hogy ezért készek vagyunk áldozatot is hozni. Ne feledjük, hogy a hivatások anyagi és ima támogatásában a helyi egyház életképessége és ereje mutatkozik meg, illetve igénye, hogy van-e szüksége papokra és szerzetesekre vagy sem. Ha nem imádkozunk ezért, ha nem hozunk áldozatot e nemes célért, akkor ne csodálkozunk azon hogy a papok és szerzetesek száma egyre csökken, templomaink pap nélkül, kolostoraink szerzetesek nélkül maradnak. Mindannyiunk kötelessége tenni azért, hogy ez ne így legyen. Mivel a jövő vasárnap lesz Esztelneken az első áldozás és minden bizonnyal itt kevesebben lesznek a szentmisén, ezért úgy döntöttem, hogy a jövő vasárnap és az azt követővasárnap is erre a célra fogunk gyüjteni, illetve adományukat a sekrestyében is átadhatják. Előre is Isten fizesse.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...