Adventi gondolatok: „a víz halad, de a kő marad, a KŐ marad…” (Mt 7, 21. 24-27)

Madarasi pataknál

Az első olvasmány Izajás próféta biztatását tárja elénk: „Bízzatok az Úrban, mert az Úr örökké megmaradó szikla”(Iz 26, 1-6).
Lényegében ez a mi adventünknek, a tökéletesebb lelkiéletre való törekvésünknek a titka. Azért merünk bátrak lenni, sőt merészek, mert Isten a várunk, bástyánk, sziklánk…

A mai evangéliumi szakasz azt tárja elénk, hogy örök üdvösségünk nem szavakon és fogadkozásokon múlik, hanem Isten akaratának tejesítésén. Az ő akaratát pedig a Szentírásból, az evangéliumból olvashatjuk ki, s az ítéleten is tetteinket fogják számon kérni.
Krisztus követése, a Vele megélt személyes kapcsolat szilárd alapot ad az életnek. Erre lehet építeni családot, közösséget, tartós emberi kapcsolatokat. Persze, lehet, hogy amit erre építünk, nem lesz olyan pompás, mint mások kacsalábon forgó palotái, de a vihar, a földrengés vagy árvíz idején majd megmutatkozik, melyik épület állja ki jobban a próbát.

Tehát, aki Krisztus tanítása szerint rendezi be életét, éli házasságát vagy egyedüllétét, alakítja személyiségét, jellemét, becsületét, erkölcsi magatartását, azt a kísértések viharai nem tudják megingatni…
- És ha mégis, ha netalán kiderülne arról, amit sziklának véltél, hogy homok volt csupán, s épületed a viharban összedől, még nem történt visszafordíthatatlan tragédia. Összedőlt életed romjain fölösleges keseregned: itt az ideje, hogy miután igazolva láttad Jézus szavát, végre felkutasd a sziklaalapot, s most már csak arra építs, még ha fáradságos is.

 Adventben épp azt kívánja tőled, tőlem, s tőlünk az Isten, hogy maradandót alkossunk: építsük lelkiéletünket, világnézetünket sziklára, magára Krisztusra. Akkor szakadhat a zápor, ömölhet az ár, süvölthet a szél… Mert Vas Albert szerint „a víz halad, de a kő marad, a KŐ marad…”