Szép Karácsonyéj - Dicsőség mennyben az Istennek

Szívem mélyéből dicsőítem az Urat – Év végi hálaadás

A hívő ember életének vannak fontos időpontjai: karácsony, húsvét, születésnap, házassági, papszentelési, szerzetes-fogadalmi évforduló. De ilyen az év végén szilveszter napja is. Természetesen nem a "nagy bulizás", a nagy mulatság miatt, hanem mert lehetőséget ad arra: először is hogy számba vegyük életünk napjait. Másodszor hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek. Harmadszor, hogy arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk.

Először tehát, hogy számba vegyük életünk napjait. Az idei év szilvesztere életem 19 255-dik napja, másoknak több, vagy kevesebb. Benne sok minden: ez az idő alatt megtanultunk, beszélni és járni, írni és olvasni. Ugyanakkor sok mindent elmulasztottunk megtanulni - ezt-azt végérvényesen. Sokat dolgoztunk és talán nem sokat kerestünk, de nem keveset el is pazaroltunk. Gyerekeinknek, unokáinknak példát adtunk erről-arról, köztük olyasmiről is, amit jó lenne, ha ők nem követnének. A magányos számvetésben konkrét szerény örömök és kínos emlékek törnek rá az emberre…

Sokszor úgy tűnik, mintha a világmindenség csak ugyanazon ismétlődések sorozatából állna. A világ mégsem ugyanaz, mint egy évvel korábban. Magunk is sokat változtunk: idősebbek lettünk, újabb tapasztalatokkal gyarapodtunk, újabb sikerekben és örömökben vagy éppen bánatban és kudarcban volt részünk…
Így a mai estén nem véletlenül tesszük fel a kérdést: Vajon mi lett belőlünk az elmúlt esztendőben? Melyek voltak életünk legfontosabb eseményei, és azok Isten nagyobb dicsőségét szolgálták-e, vagy a magunk dicsőségét hajkurásztuk általuk, akár mások szenvedése árán is? A kérdéseket vonatkoztathatjuk egészen személyesen önmagunkra, de ferences templomunk közösségének életére is: Mi történt templomi közösségünkben?

Az elmúlt év folyamán templomi közösségünkből sokan bővelkedtek a szeretett gyakorlatinak kézzelfogható jeleivel amikor adakoztak: - a Fülöp szigeteki lakosság megsegítésére, - a Szent Erzsébet-i karitász gyűjtésre, - a helyi Szent Rita napközi otthon támogatására, - az úgynevezett Péter fillérek által  a Szentatya céljaira, - a missziók javára, - a Szent Földön élő keresztények támogatására, - ferences fiataljaink képzésére, - a Mária Rádió megsegítésére, - a szentély székeinek a megvásárlására, - a kolostor temető kapujának a kicserélésére, - és nem utolsósorban virágokra, amikkel szebbé tehettük templomunkat, elsősorban a húsvéti ünnepek alkalmával,  illetve  az egyszerű vasárnapi persely adományokra, amivel hozzájárultak templomunk, kolostorunk fenntartásához.
Itt ki kell emelnem a rendkívüli adományokat, amikből a templom és kolostor villanyhálózatának legalább nyolcvan százalékát felújíthattuk és életveszélyességét megszüntethettük, amiből a vízhálózat egy részét rendbe tehettük és hidrofort rakhatunk be, illetve a központi fűtésen annyit javíthatunk, hogy kolostorunkban az idén nem kell fáznunk, mint tavaly.

Mivel nem vagyunk plébánia ezért nincs biztos bevételi forrásunk az úgynevezett egyházadóból, s ha mégis szeretnénk valamit csinálni, javítani, felújítani, szebbé tenni, akkor rendkívüli adományokra van szükségünk. Márpedig tenni való van bőven csak meg kell néznünk a templomunkat kívül és belül vagy a kolostorunkat...
Az eltelt évben a szeretet kifejezésének jegyeit viselték magukon azon közmunkálatok is, amivel a fürdőszobákat használhatóvá tették, mindjárt a kezdet kezdetén, amivel a temetőt szebbé tehettük, amivel a kolostorkert kerítésének egy részét felújíthattuk, amikkel a kertünkben lévő fákból tűzifát készíthetünk, amivel a szántásba, kaszálásba besegítettek, amivel a pityókát kertünkből betakaríthattuk és nem utolsósorban, amivel besegítetek a temető és kolostorudvar időnkénti fűnyírásába.

A szeretet kifejezésének jegyeit viselték magukon azon adományok is, amikkel jó néhányan besegítettek a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjainak lelkigyakorlata alkalmával az étkeztetésébe, vagy az örökös szentségimádási nap alkalmával a Márton Áron zarándoklat tagjainak a vendégül látásába, illetve a Szent Ferenc búcsú és más alkalmakkal ajándékozott minden fajta adománnyal.
De gondolok itt a templom gondos rendben tartására, amit egy ideig a lányok végeztek és a díszítésére, a nagytakarításokra, a kántori teendő lelkiismeretes ellátására, a ministráns szolgálat végzésére, a konyha vezetésére, kolostor közösségi helyeinek a rendbe tartására, s nem utolsó sorban munkatársaim tevékenységére.

Isten fizesse meg mindenkinek mindazt, amit Isten nagyobb dicsőségére, templomunk és kolostorunk érdekében tett a krisztusi szeretet jegyében. Jó tudni, hogy vannak emberek, akikre lehet számítani, akár beszerzésről, akár meghibásodott csapról, villanyvezetékről vagy vas és famunkálatról, illetve kerti tevékenységről lett légyen szó. 

A lelki tevékenységek között a látványosabbak a liturgikus tevékenységek, ezek közé tartozik a szentmiseáldozatok bemutatása, a szentségek, különösen az oltáriszentség és a bűnbánat kiszolgáltatása.
Ha számvetésnél tartunk, akkor még említést tehetünk a különböző lelkiségi tevékenységekről, amit Isten kegyelméből az idén sikerült megvalósítani: gondolok itt a Szent Antal kilencedre, a nagyböjti triduumra, amit a kővári plébános, Arthur atya tartott. Isten kegyelméből sikerült aránylag szépen megszervezni a Szent Ferenc búcsút, sőt főpróbaként a Szent György búcsút is, amin a kedves hívek is szép számba vettek részt. A „főpróba” jól sikerült, s így az elkövetkező esztendőkben Isten segítségével szeretnénk teljes fényében megünnepelni Szent György napját. Már most mindenki följegyezhetné az április 24 délelőtt 11 órás dátumot, s az előtte lévő három estét, amikor is lelkigyakorlattal készülnénk templomunk búcsú ünnepére.
Megtartottuk az örökimádási napunkat is, ami sajnos nem váltott ki nagy érdeklődést a hívek között, alig voltak napközben az Oltáriszentség előtt, ha a Szent Rita otthon gyerekeit leszámolom, akkor a többi jelenlévőt a két kezemen meg tudtam volna számolni. És a befejező szentmisén is szinte több volt a pap és vendég, mint a helyben lakó.

Olyan szomorú, hogy a Szentségi Jézus évente egyszer rendkívüli fogadást tart a templomukban, amikor köszönthetjük, imádhatjuk, segítségét kérhetjük, nála elidőzhetünk, vele minden bajunkat megbeszélhetjük, és mi nem élünk a nagy lehetőséggel, mintha nem érdekelne bennünket az ő Személyisége, mintha nem jelentene semmit Ő a mi számunkra, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, mintha nem lenne semmi szükségünk rá, mert mi nélküle is jól megvagyunk… Amúgy, nagyszombaton is alig voltak a szentsírnál kitett Oltáriszentség előtt, ha a gyerekek nem jöttek volna őrködni, akkor sokszor senki sem lett volna a Szentségi Jézussal. 

Ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen a mi kapcsolatunk, mennyire élő és személyes ez a kapcsolat az Oltáriszentségben köztünk élő Jézussal? Mennyire vesszük Őt komolyan, amikor belépünk a templomba, akkor azt, annak tudatában tesszük, hogy itt Ővele találkozhatunk, vagy csak rutinból, megszokásból járunk templomba és nem Ő miatta? Pedig ha belépünk egy lakásba, akkor azt minden bizonnyal a házigazda miatt tesszük, mert látni akarjuk őt, mert találkozni akarunk vele, mert beszélgetni szeretnénk vele… Nem ugyan ez a cél kellene vezessen bennünket, amikor betérünk a templomba, Isten házába?
Milyenek a mi áldozásaink, ha egyáltalán vasárnapról vasárnapra eljárunk a szentmisére és szentáldozáshoz járulunk, s ha nem akkor miért nem tesszük? Tudatában vagyunk annak, hogy a fehér ostya színében a második isteni Személy, Jézus lép be a szívünkbe, vagy csak egy megszentelt kenyérdarabnak tartjuk Őt, amire nem fontos odafigyelni?
Számvetésünket folytathatnánk… De azt hiszem, mindannyiunk előtt világos, hogy nem a statisztikai adatokon, nem a számokon, nem is a mennyiségen van a hangsúly a lelkiéletben, hanem a szeretetben megvalósult életen, a lelkiismeretesen végzett munka teljesítésén, mely egyszerre szolgálja Isten nagyobb dicsőségét, embertársaink javát és lelkünk üdvét.

Másodszor, miután számba vettük, nagyvonalakban, életünk úgy mond anyagi és lelki dolgait, fontos, hogy hálát adjunk azokért a Mindenható és Gondviselő Istennek.
Ezzel kapcsolatosan a Zsoltáros (111) így imádkozik: „Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a nagy közösségben! Az Úr művei nagyszerűek, emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk. Tevékenysége fönség és erő, s igazságossága örökké tart. Csodáit örökre emlékezetbe véste, az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek, szövetségéről mindvégig megemlékezik.”

Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... Ebben a nagy dicséretben és hálaadásban első gondolatunk az legyen, hogy csak a nagy lélek tud igazán hálát adni.
Általában, azért nem tudunk hálásak lenni, mert kicsinyek vagyunk. A törpe lélek olyan, mint a zsugori. Összegyűjti, eldugdossa, amit kap, soha nem ülteti el a szívében, így az kiszárad, gyökértelenné válik, senki sem részesülhet belőle. A nagylelkű ember mindjárt igyekszik beleásni lelke talajába a kapott jót, hogy teremjen és tudjon belőle adakozni. - A jóság és az irgalom olyan, mint az a fa, amelyik sok gyümölcsöt érlel; gyümölcséből mindenkinek jut.
Az Úr művei nagyszerűek... – imádkoztuk a zsoltárossal –,az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek...
A nagy lélek megérti, hogy hálás szívvel kell fogadnia Isten ajándékait. Egyik legnagyobb gyengeségünk, hogy nem tudunk méltó módon elfogadni Istentől. Ha el is fogadjuk, amivel megajándékoz, éppen csak megengedjük, hogy letegye mellénk ajándékát, de a szívünkbe nem tudjuk beengedni, vagy nem is akarjuk.
Pedig mennyi mindenért kellene hálát adnunk! Csak egyszer járjuk végig az Isten kegyelmének útját a lelkünkben! Csak egyszer ébredjünk rá, mit kaptunk Istentől, és megértünk valamit Isten jóságából. Megértjük, hogy miért kell örökké zengeni: Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... - Nézzünk az életünkbe, számtalanszor keresett minket Krisztus az eltelt évben is... Elénk állt Ő, akit nem is kerestünk, Akire nem akartunk rátalálni. Elénk állt csak azért, mert szeret, semmi másért. Nem törődik azzal, hogy mi még akkor is, amikor simogatásra nyújtja a kezét, ráütünk. Meglátjuk-e, hogy akkor is szeret, amikor rosszak, tékozló fiúk vagyunk és ez a szeretet vezeti hozzánk?! Jó lenne észrevennünk, megéreznünk ezt, és ha eddig soha nem nyílt hála a szívünkben, most hálának kellene ott fakadnia...

Hogyan adjunk hálát? ... Az életünkkel, ahogyan a vértanúk és szentek is tették. A vértanúk esetében az volt a hála, meghaltak Krisztusnak, Krisztusért. A mi esetünkben, a hála itt az lehet, ha Krisztusnak és Krisztusért élünk. Válaszoljunk hát mi is az életünkkel és ne mással, Krisztus szeretetére! Tehát nem kell keresnünk semmi mást, mint amit a kezünkbe ad, azt adjuk Neki. Nem akarjunk nagy és rendkívüli tetteket véghezvinni, hanem tegyük azt a szürke, kicsi hétköznapi dolgokat, ami az életállapotunkból fakadó feladatunk, akár mint nagyszülő, szülő vagy gyermek, vagy éppen egyedül álló.
Ez lesz a mi hálánk. Mert szeret minket és mi is szeretni akarjuk Őt. A szeretet elsősorban cselekedet, nem más, nem érzelem és simogatás. Ha valaki azt hiszi, hogy szereti Istent, de nem teljesíti parancsait, nyugodtan állíthatjuk, hogy nem szereti Őt. Mert aki azt állítja, hogy szereti az Istent, de akár csak egyetlen szavát is nem fogadja el, nem veszi komolyan, nem törekszik a vele való élő személyes kapcsolatra, az képmutató…
Szívem mélyéből dicsőítem az Urat... mert életét adta, vérét ontotta értem, és mindenben látom a hatalmas, diadalmas szeretetet, ami Krisztust erre indította. Ha nem érzem, hogy nekem most valamit mondanom kell, ha nem érzem, hogy tud a szívem szeretni, akkor boruljak le és kérjem, hogy öntsön a szívembe szeretetet.
Sok mindenért lehetek hálás, de azt az egyet soha sem szabad felednem, hogy Isten Fia önmagát adta nekem a kenyér színében és meghalt értem a keresztfán! Ő, Aki ellen annyit lázadtam, harcoltam, önmagát adta nekem és meghalt értem, a bűnös emberért... és mit teszek én Érte?
Életünk lanyhaságának egyik oka az, hogy nincs személyes Isten-élményünk, messze vagyunk Tőle. Sok lélek közönyös, bár szentgyónást végez, gyakran járul szentáldozáshoz, és mégis olyan távol van Krisztustól. Hogyan várhatnám, hogyha valami nem a szívügyem, az irányítsa az életemet?! Szent Ferenc atyánkat azért nevezi az ének „együgyű szívnek”, mert neki igazából egyetlen fontos ügye volt, az Isten dicsősége, s embertársainak lelki üdve.
Ha csak egyszer is megérezném, hogy Krisztus nekem adta önmagát a fehér ostya színében és értem halt meg a kereszten, akkor a Szívem mélyéből dicsőítem az Urat – kezdetű zsoltár eleven valóság, boldogság lenne a számomra, akkor lendületes, pezsdülő lenne a lelki életem! Keressük az Urat, hogy rátaláljunk, amíg megtehetjük, nehogy késő legyen... Szent Ágoston így zokog: „Te bent voltál és én kint... későn szerettelek...”

A mai este azért vagyunk itt az Úr Házában az év utolsó estéjén, hogy a számadás és a hálaadás mellett, arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk. Senki sem tudja, mit hoz az eljövendő 2015-ös év. Tele vagyunk várakozással és reménnyel.
Tudjuk, hogy nekünk magunknak is kell munkálkodnunk, az életünkre vonatkozó isteni tervek megvalósításán, meg kell tennünk azt, ami tőlünk telik. De jó tudni, hogy van, aki velünk jár, AZ, aki az emberi élet minden oldalát ismeri. A megvilágosult, de a sötét oldalát is.
Talán nem véletlen, hogy szilveszter karácsony után következik. Karácsonykor Isten emberré lett, hogy egészen közel lehessen hozzánk, nálunk lehessen, és velünk járhasson. Ő az Emánuel, a velünk lévő Isten, testvérünkké, útitársunkká vált.
Vele, újra Isten értékes ajándékaként élhetjük át az újév derűs pillanatait. De akkor is velünk lesz, amikor igazi nehézségekbe ütközünk. Igen, Jézussal együtt tudjuk csak igazán, nagy bizalommal Isten kezébe helyezni jövőnket.
Hát tegyük is meg, most e szentmiseáldozatban, Szent Szilveszter pápa, Szent György vértanú, e templom védőszentjének, s az Esztelneki Madonna, a Boldogságos Szűzanya, akinek Istenanyaságának ünnepével kezdjük az újévet, az ő közbenjárásukra, múltunkat ajánljuk Istenünk szerető irgalmába, s jövőnket az Ő gondviselő jóságába. Ámen!

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok - 2014.12.21.

VATICAN: Úrangyala imádság Ferenc pápával (2014.12.28)

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok - 2014.12.28.

Időjárás jelentés a Csángótelepre vezető útszakaszról és onnan vissza 2014. december 28. és 29.

2014. december 28. és 29.

A családot, mint közösséget, Isten akarja – Szent Család vasárnapja - hanganyag

Betlehem - Szent Katalin Ferences templom - Szilveszter archívum

A mai napon imádkozzunk a világ minden családjáért, foglaljuk imáinkba sajátosan azon családokat, akiket keresztény hitük miatt ma is üldöznek szerte a világon, és otthonukból menekülniük kell, mint a Szent Családnak Betlehemből.

Imádkozzunk Esztelnek község minden családjáért, különösképpen azon családokért, amelyekből hiányzik az egyetértés, a béke, a megbocsátás, amelyeket a válás kísértése fenyeget, amelyekben a házastársi hűtlenség, az erőszak és az alkohol súlyos problémákat, nehézségeket és szenvedést okoz.

Adjon az Úr minden családnak, élő hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, hogy megtehessék az Ő szent akaratát! Áldja meg küzdelmeiket és buzgóságukat, örömeiket és bánatukat, boldogságukat és fájdalmukat! Töltse be családjaink életét kegyelmeivel, hogy boldogságban, kölcsönös megértésben, az egymást hordozó szeretet légkörében élhessenek! 

Ámen!

A családot, mint közösséget, Isten akarja – Szent Család vasárnapja

Betlehem – Szent Család menekülése – Szilveszter archívum

Mi, akik természet és földközelben élünk, s még mezőgazdasággal is foglalkozunk, nagyon jól tudjuk, hogy a gyökér nélkül elszárad a növény, nem lesz életképes, nem lesz, ami által táplálkozzon, nem lesz, amivel az életet biztosító földbe kapaszkodjon és így az elpusztulás szomorú sorsa vár rá.
Az ember sokkal összetettebb, sokkal másabb igényei vannak, mint a növényeknek, de gyökértelenül rá sem vár vigasztalóbb sors, mint egy elszáradt fára.
Amennyire fontos a fának a gyökér, annyira fontos az embernek az egészséges család, a családhoz-, közösséghez való tartozás.

Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli, úgy hogy a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül.
Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól.
Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól.
Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
Úgy kell a családról beszélnünk, mint a társadalom és az Egyház alapsejtjéről. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását, küldetését.
Ugyanakkor a család a helye, és kiváltságos környezete Isten tevékenységének és így Isten és ember találkozásának. A család előmozdíthatja, vagy éppen akadályozhatja ezt a cselekvést és ezt a találkozást.
Szent II. János Pál pápa a Familiaris Consortio, a családról szóló apostoli buzdításában mondja: „A keresztény család Isten Országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói. Így tehát a házastársi és családi szeretetben valósul meg a keresztény család részvétele Jézus Krisztus és egyháza papi, prófétai és királyi feladatában”(FC 50).

Az imént azt mondtuk, hogy a család előmozdíthatja, vagy éppen akadályozhatja Isten tervének kibontakozását a család egyes tagjainak az életében.
Először is lássuk, miként fordulhat elő az, hogy a család akadályozza Isten tervének kibontakozását tagjainak életében, majd pedig gondolkodjunk el azon, hogy a családnak miként kell elősegítenie a gyakorlatban megélt, öntudatos keresztény életet.

Isten hívása, a jobbik rész választása, szembenállásokat és összeütközéseket is idézhet elő, példaként említhetjük a bibliából Mária és Márta történetét, az Úr Jézus vendégül látásakor. De próbáljunk meg áttekinteni a családi otthonokat megterhelő néhány gondot: pl a kapcsolatok problémáit.
A házastársak egymás közötti kapcsolatának bőven meg vannak a buktatói. A kapcsolatot megterhelhetik azok a lelkiismereti nyugtalanságok, amelyek abból következnek, hogy a házaspár nincs összhangban erkölcsi vagy vallási síkon.
Egyik templomba járó, a másik nem. - Egyik fél szívesen vállalna gyereket a másik, viszont tiltakozik ez ellen. - Nagyon sok családi viszály forrása, a helytelen viselkedési mód, úgy hogy nincsenek tekintettel egymás alapvető szeretet igényére. - Nehéz megtalálni az egyensúlyt, a jelenlét megfelelő módját a házastársaknak a családban és ugyanakkor a világban is, ahol ugyancsak vannak kötelességeik.

Beszélhetnénk a házastársak és a nagyszülők kapcsolatának feszültségeiről, mondjuk a gyermekek nevelésének kérdésében, vagy éppen az elengedni nem tudás, nem akarás kérdéséről. Vagyis annak a bibliai igazságnak a figyelmen kívül hagyásáról, hogy a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté (vö Mt 19,5), egy újabb, önálló családot alapítva. Sajnos vannak szülők, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, nem mondanak le önállóvá vált felnőtt gyerekeikről, azok életének az irányításáról és továbbra is lépten-nyomon bele avatkoznak családot alapított gyerekeik életébe, amivel sokszor megkeserítik azok életét, olykor még a válásba is kergetve őket.

Ugyanakkor hány helyen súlyos ellentét van a szülők és gyermekek között. Ami nem csak egyik vagy másik fél rosszaságából fakadhat. Hiszen megrázkódtatást okozhatnak azok a nehézségek, amelyek abból adódnak, hogy a gyerek valamilyen sajátos hivatást szeretne választani, amely nem találkozik a szülők tetszésével. És így mindent elkövetnek, hogy az ő fiúk, vagy lányuk megváltoztassa eredeti szándékát...

Amikor másodszor, arról beszélünk, hogy a családnak miként kell elősegítenie a gyakorlatban megélt, öntudatos keresztény életet, akkor nagyon fontos, arra figyelnünk, hogy a családot, mint közösséget, Isten akarja, ez alapvető - és nagyon lényeges igazság, amivel már a teremtés történetében találkozunk, amikor az Úristen megáldja Ádám és Éva életközösségét.

A családnak van egy Istentől elénk állított modellje, amely a Szentírás tanítására épül. Isten a családban teremtett meg minket, és itt is vesz körül szeretetével. A házastársak Isten munkatársai, így működnek közre az – életadásban, a szeretet olyan gyakorlásában, amely azután jellemző módon meghatározza az otthon légkörét.
Magától értetődő feladat – a lelki élet, a hit továbbadása, a hitre való nevelés, a családtagok személyiségének kibontakozása. Így a család a szeretet tűzhelye kell, hogy legyen, amely világít, melegít és éltet. A család templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. A családnak tehát szent jellege van, sajátos hivatást jelent Isten tervében.
A család közössége ugyanakkor a családtagok szolgálatában áll. Pontosabban, amikor a család tagjai figyelnek az Istentől kapott hivatásra, akkor egymás szolgálatával együtt Istent is szolgálják. Amikor pedig a család tagjai ebben a szemléletben élnek, ezzel teret nyitnak Isten kegyelmének, amely a szülők közvetítésével jut el a gyermekekhez.
A házastársak egymás felé is a kegyelem közvetítői. A házasságnak, mint szentségnek éppen ez a jelentése. A hívő család tagjai tehát tudatában vannak annak, hogy bármilyen feszültség is jelenik meg életükben, mindig segíti őket Isten kegyelme, hogy ez a szeretet szempontjai szerint oldódjék meg. Ha valamilyen összeütközés keletkezik, ennek megoldási irányát a szeretet szellemében Isten ügyének szolgálata adja.

Kalkuttai Teréz anya mondta: „Ha együtt imádkoztok együtt is maradtok” A közösen elmondott imának nagy szerepe van a családban. Az egyház kiemeli annak a fontosságát, hogy a családok együtt imádkozzanak otthon és a templomi liturgiában pedig együtt vegyenek részt.
Az imádkozó családok közössége és aktív részvétele a liturgiában teszik a családot egyháziassá, és az egyházat családiassá
A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. A Szent Család őrzője szent József, Istentől kapta azokat a jeleket, fontos utasításokat, melyek teljesítésével megmentette családját. Az ő számára Isten szolgálata a fő helyen állott. Figyeljünk fel arra, hogy mennyire összeillő pár volt Mária és József, a korkülönbség ellenére is.
Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példaadó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen feladatának elvégzésére.

„A házasság és a család szent”, hangsúlyozza a II.vatikáni zsinat. Tekintsük hát célnak saját családunk „szent családdá” alakítását, a kis Jézus, a boldogságos Szűz és szent József példája nyomán! Éppen ezért tanuljuk meg a Szent Családtól, Jézus, Mária, József közösségétől: az önfeláldozó, egymásért élő, óvó, féltő, segítő szeretetet!

A mai napon imádkozzunk a világ minden családjáért, foglaljuk imáinkba sajátosan azon családokat, akiket keresztény hitük miatt ma is üldöznek szerte a világon, és otthonukból menekülniük kell, mint a Szent Családnak Betlehemből.

Imádkozzunk Esztelnek község minden családjáért, különösképpen azon családokért, amelyekből hiányzik az egyetértés, a béke, a megbocsátás, amelyeket a válás kísértése fenyeget, amelyekben a házastársi hűtlenség, az erőszak és az alkohol súlyos problémákat, nehézségeket és szenvedést okoz.

Adjon az Úr minden családnak, élő hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, hogy megtehessék az Ő szent akaratát! Áldja meg küzdelmeiket és buzgóságukat, örömeiket és bánatukat, boldogságukat és fájdalmukat! Töltse be családjaink életét kegyelmeivel, hogy boldogságban, kölcsönös megértésben, az egymást hordozó szeretet légkörében élhessenek! 

Ámen!

Ünnepi otthon

Szent Család ünnepének előestéjén: Apu, adnál nekem egy órányit az idődből?

A kisfiú miután köszönti a munkából hazatérő édesapját, egy furcsa kérdést tesz föl neki:

„Apu, mennyit keresel egy óra alatt?” Az édesapa meglepődve válaszol: „Fiam, ezt még anyád sem tudja! S ne zavarj, túlfáradt vagyok!”

„De, apa! Kérlek, mondd meg nekem! Mennyit keresel egy óra alatt?” – erősködik a fiú. Az édesapa végül így válaszol: „Húsz dollárt.” 

„Rendben, apa – folytatja a gyermek. – Tudnál nekem tíz dollárt kölcsön adni?” Az apa ráordít a fiúra: „Szóval ezért kérdezted, hogy mennyit keresek, ugye? Na, nyomás aludni, és ne zavarj tovább!”

Késő este az édesapa átgondolta a történteket és bűntudata támad. Talán a fiának meg kell venni valamit. Belép a gyermek szobájába. „Alszol, fiam?” – kérdezi az apa.

„Nem, apa. Miért?” - szól a fiú. „Itt van a pénz, amit az előbb kértél!” – mondja az apa. „Köszönöm, apa!” – mondja a gyermek és elfogadja a pénzt. Majd benyúl a párnája alá, és elővesz onnan tíz dollárt.„Most már elég pénzem van! Van húsz dollárom!” – mondja a gyermek az apjának. – Apu, adnál nekem egy órányit az idődből?”

***

Ma nagy szükség arra, hogy több időt fektessünk be a családi életbe… A mai családok tragédiája ott kezdődik, hogy nem érünk rá egymást meghallgatni, egymással törődni, egymást szeretni.

Karácsonyi gondolatok: Mi jut nekem? Miről maradok le?

„A mai ember általában inkább ijedt aggodalomban él, mint nyugalomban. 

Mi jut nekem? - ez aggasztja. Miről maradok le? - emiatt ideges. 

Ezért egész élete törtető hajszában telik. Pedig jobb lenne, ha lényéből az sugározna: mi tudok adni? 

Az ilyen emberek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven. 

Csekélység, amit adni tud, de ez a csekélység folyton megsokszorozódva tér őhozzá és másokhoz…”.

Weöres Sándor

Örömteli Karácsonyt! - Imre atya írása

Stuttgart 2013 - cserkészpásztorjáték - Szilveszter archívum

Valamikor, réges-régen azt mondogatták az emberek: „Istennek jól megy dolga. Nagyon jól megy a dolga. Isten az égben lakik, messze távol mindattól, amivel mi nap, mint nap küszködünk.

Istennek nem kell mindent lenyelni ahhoz, hogy munkahelyét megtartsa;

Isten nem ismeri a hajtást és a stresszt;

Isten nem ismeri azt a szorongó érzést reggelente, mely szerint a munka menetébe nem szabad hibának becsúsznia, jóllehet a szív, a gondolat és a figyelem haza-haza szálldos, ahol a gyermek betegen fekszik;

Isten nem érez fájdalmat, betegséget, nem fél a felsüléstől;

Isten nem tudja, mit jelent forgalmi dugóban rostokolni, vagy az ABC-áruház kasszája előtti hosszú sorban ácsingálni, pedig annyira sietne haza az ember;

Isten nem érzi át a szülők aggodalmát, ha látják, hogy gyermekük élete elcsúszott;

Isten nem érzi át a fiatalokat fojtogató érzést, amikor hivatást és élettársat kell választani;

Isten egyáltalán nem tudja mit jelent: megöregedni, és egyre magányosabban, erőtlenebbül és másokra rászorulva élni!“

Ezt gondolták az emberek.

Egyik részük még azt is mondta: ez így van jól, mert Isten, az Örök, csak így tud mindent a kezében tartani és irányítani.

Más részük azonban tovább elégedetlenkedett és morgott, hangoskodóan felpanaszolva, hogy Isten így mindenből kihúzza magát.

Olyanok is voltak, nem kevesen, akik ezért egyenesen elfordultak Istentől, mert ők ilyen Istennel – úgymond – nem tudnak mit kezdeni.

Hihetetlen, de igaz: Isten meghallgatta az embereket. Megértette, hogy magukra hagyatottaknak érzik magukat. Úgy vélik, hogy még Ő is elhagyta őket. Elhatározta hát, hogy segít a dolgon.

Eldöntötte, hogy emberi testet vesz magára. Egy egészen normális, halandó, érző emberré válik.

Élete legnagyobb kalandjába bocsátkozott.

Egy fiatal szűz nő, Mária, méhében testet öltött és növekedni kezdett.

Már a terhesség ideje sem volt egyszerű. Mária kissé túlságosan is fiatal volt, a férje, József pedig egy kicsit túl öreg. Viszont mindketten igyekeztek jó szülőkké válni, pedig nagyon nehéz körülmények között éltek.

Már a mindennapiért való küzdelem is kemény munka volt, hozzá jött az a bizonyos népszámlálás, amely miatt Názáretből Betlehembe kellett gyalogolniuk hosszú heteken át.

József csak azért reszketett, nehogy Mária is elveszítse gyermekét, mint az egyes barátnőivel már meg is történt…

Isten megtapasztalta a terhes anyák gondját, baját, félelmét és minden rossz tapasztalat ellenére való reménykedését – és Isten ezt soha nem fogja elfelejteni!

És Isten emberré lett, világra született, ordított és sírt, mert mint annyi embert itt a földön, Őt sem fogadták szívesen: idegenben jött a világra, nem volt saját ágya, szegénységben született, mint annyi és megannyi gyermek ezen a világon. Anyja, Mária, szalmára fektette, és betakarta.

Egy pár nap múlva a Jézus nevet adták neki. Nem volt valami különleges vagy ritka név. Sokan viselték ezt a nevet kortársai közül.

És Isten kezdett megismerkedni az emberi élettel. Mária és József nagyon szerették Őt, sokszor megölelték, megcsókolták, sokszor mosolyogtak rá. Jézus nagyon jól érezte magát közöttük, a karjaikban. Noha szegények voltak, de ölelésük meleg volt, biztonságot és szeretetet adott.

Isten megtapasztalta a családi meleg szeretetet – és ezt az érzést soha nem fogja elfelejteni!

És aztán emberek jöttek hozzájuk. Köszöntötték őket. Emberek, akik Istennel addig nem sokat törődtek. Bejöttek az istállóba, Isten Házába, hisz akkor az volt, mindenre rácsodálkoztak, mindent megbámultak. Különösen az nem fért a fejükbe, hogy Isten Fia jászolban fekszik.

És gügyögtek neki, beszéltek hozzá, hangjukban sok vágyakozással, melegséggel, reménységgel, lelkesedéssel. És mert olyan közel érezték magukhoz Istent, mint soha azelőtt, ez szíven ütötte őket.

Későbben királyok is jöttek, akik valamit megsejtettek Isten bölcsességéből, és hálából ajándékokat hoztak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

Ezek voltak ám a csillagórák!

Hamarosan azonban Istent is megérintette az élet árnyékos oldala: üldözni kezdték, mert attól féltek a hatalmasok, hogy elveszi a hatalmukat. Sőt, egyenesen életére törtek! Egy hajszálon múlott, hogy megmenekült!

Mária és József külföldre menekítették, ott tartózkodási engedélyért folyamodtak, mert érezték, hogy élete veszélyben forog. Idegenben szorgalommal és becsülettel új egzisztenciát teremtettek maguknak, pedig folyton éreztették velük, hogy jövevények…

Isten saját testén tapasztalta meg a kivetettséget, az idegenséget, a kirekesztettséget. És Isten ezt sem fogja soha elfelejteni!

És Isten nőtt, növekedett, mint a többi gyermek. Iskolába járt és tanult, társaival játszott és vitatkozott, élvezte az életet a falun.

Majd egyre jobban megemberesedett, kiserkent a szakálla, mesterséget tanult, közben élt és szeretett, sírt és kacagott, szórakozott és imádkozott – épp úgy, mint a többiek.

Majd elkezdte gyógyítani és vigasztalni az embereket. Visszaadta nekik az egészségüket, a látásukat, a hallásukat, sőt egyeseket életre is támasztott. Együtt sírt a sírókkal, együtt örvendett az örvendezőkkel. Egyszóval úgy élt emberként közöttünk, mint annyi és megannyi ember.

Isten ezt a tapasztalatát sem fogja soha elfelejteni!

Aztán végül az emberi élet mélységeit is meg kellett, hogy tapasztalja, Megrágalmazták, jótetteit és szavait félremagyarázták, barátai magára hagyták, végül ellenségei kegyetlenül megkínozták és megölték.

A Világosság, amely a világba jött, kihunyt a nap kellős közepén.

De csak pár pillanatig. Harmadnap feltámadt a sírból, visszament a mennybe, és fénye még ma is világít, és világítani fog, amíg csak egyetlen egy ember is él a földön.

Mióta Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban emberré lett és közöttünk élt, amióta örömeinket és bánatainkat megosztotta, azóta nincs messze tőlünk!

Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk.

Isten épp úgy velünk van, ha örülünk, mint ha szenvedünk.

Isten épp úgy velünk van ha magányosnak és elhagyatottnak érezzük magunkat, mint ha sütkérezünk a szeretetben.

Isten épp úgy velünk van, ha gyengék és tehetetlenek vagyunk, mint ha tele vagyunk életenergiával és jókedvvel.

Ezt ünnepeljük – hálával – Karácsonykor. Velünk az Isten!

Örömteli Karácsonyt hát minden embernek!

                                                                                Szeretettel

                                                                                                                            Imre atya                        

Stuttgart, 2014 Karácsonyán

Forrás:Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség lapja

Barátság mindenáron

Fülöp Ákos: Tovább kell adni a szót - Bucsy Levente írása

Bucsy Levente

Azt gondolom, a személyes kapcsolatra nagy szükség van. Nem elegendő a Facebook-üzenet, az SMS vagy az e-mail. Ezek is lehetnek eszközök, de ezeknek valamiképpen a személyes találkozást kell előkészíteniük – mondja az MNO-nak adott karácsonyi interjújában Fülöp Ákos katolikus pap, nagytétényi plébános.

– Hogyan lehet egy mai, XXI. században élő, nem hívő embernek elmondani, hogy mi valójában a karácsony?
– A szeretet, a találkozások alkalmát, ünnepét legtöbben értik, érzékelik. Ebből kiindulva lehet arról beszélni, hogy a szeretet kitől származik. A másik összetevő a fény ünnepe lehet. Karácsony fénye, amely – talán túlzottan is – már a készület idején körülvesz bennünket, arra mutathat rá, hogy a nappalok rövidülése megáll, újra növekedni kezd a világos időszak. Ebből kiindulva lehet szó a világ világosságáról, Jézusról, és az ő születéséről.

– Mi a titka, hogy a gyakorlata mégis mintha „működne”; hogy szenteste mégis mindenki szerettei között, békére törekedve éli meg az ünnepet?
– Hogy mennyire igény van egy ilyen békés estére, az is mutatja, hogy ilyenkor a magány, az egyedüllét sokkal erőteljesebben nyomasztja a magányosokat. Valahol belül mindannyian vágyunk ilyen békés estére, együttlétre, amely ritkán adatik meg. Mivel a karácsony ünneplésének ez a módja-szokása, könnyebben ráveszi magát az egyébként rohanó ember, hogy kicsit megálljon, lelassítson.

A folytatás ide kattintva az MNO oldalán érhető el

Karácsonyi áldás

Betlehem

Születési Bazilika

- Szilveszter archívum

Amikor a Betlehemben született

gyermekre emlékszel, hajolj meg

a tulajdon szívedben élő gyermek

előtt, és kövesd álmaid csillagának

fényét, s tudd, Isten veled van, bárhová mész is.

Hagyd, hogy az istállóban született

remény megmutassa neked, hogy az

Úr egy kisgyermeken át is képes meg

változtatni a világot. Karácsony

szelleme egész évben melengesse lelkedet!

Béke és kegyelem kísérjen utadon az Atya,

a Fiú és a Szentlélek Isten nevében a világ végezetéig!

Ámen

A fentebb idézett áldás szavaival kívánok minden Kedves Olvasónak további Áldott Karácsonyi ünnepeket!

fr. Szilveszter