Oldalak

csütörtök, július 04, 2013

Akik mertek a tisztaság mellett dönteni…

17 fiatal tett fogadalmat ünnepélyes szentmise keretében 2013. május 27-én Győrben, vállalva, hogy tisztán készülnek a házasság szentségére.

A Tiszta Szívek Mozgalmának győri előadássorozatát Kerényi Lajos atya indította az Apor Vilmos Katolikus Iskolában 2012 szeptemberében.  A hat előadásból álló sorozat célja az volt, hogy a fiatalok megismerjék azt az utat, amely az igazi boldogsághoz vezet. A tisztaság útja az, ami a pillanatnyi élvezetek hajszolása helyett a krisztusi értékeket, a valódi örömöt nyújtja.
Ennek felismerésében segítettek az előadók, akik többek között a tiszta szerelemről, a test teológiájáról, a szerelem hormonális hátteréről és a szexualitás etikájáról beszéltek a többnyire gimnazistákból és egyetemistákból álló hallgatóságnak. Két jegyespár tanúságtétele is megerősítette a fiatalokat, hogy ez az út ma is járható.
Hogy ez mit jelent a fiataloknak? Az alábbi gondolatok tanúskodnak erről:
 „Néhány hónappal ezelőtt, amikor a Tiszta Szívek Mozgalma első előadásán részt vettem, amit Kerényi Lajos atya tartott, még nem is sejtettem, hogy végül én is fogadalmat teszek majd a tisztaság mellett. Ezelőtt nem hallottam még erről, ezért nagy meglepetést okozott számomra a lehetőség, hogy közösségben vállalkozzunk erre. Az előadássorozatok rádöbbentettek arra, hogy mekkora ajándékot kaptunk Istentől a tisztaság erényében.”

Azt gondolom, hogy mi fiatalok, akik vállaltuk azt, hogy tanúságot teszünk a világban azáltal, hogy Isten szeretetét fejezzük ki tisztán egymás felé testünkkel is, nem fanatikus hívők vagyunk és nem akarunk életünk végéig cölibátust fogadni, jobbára egyházi pályára sem készülünk, hanem sokkal inkább az a belső vágy él bennünk, hogy Isten parancsainak eleget tegyünk és az szerint is éljünk. Ez a fogadalom megerősítést ad számunkra abban, hogy igenis jó úton járunk és a kisebb-nagyobb kísértések ellenére is hűségesen ki kell tartanunk Isten mellett. Szent Pál szavai is erre buzdítanak minket: " Légy példaadó a tisztaságban!" Érzem, és sokan érezzük, hogy keresztény és tiszta életünkkel tanúságot kell tennünk a többi fiatal előtt is, példát adva számukra, hogy lehet másképp is élni.”
 „A tisztasági fogadalom a házasság szentségére való tiszta készülés vállalása. Ehhez az értékhez nagyon negatívvá vált az emberek többségének hozzáállása, nevetségesnek és lenézettnek van beállítva. Emiatt tudatosan és bátran kell kiállniuk a fiataloknak, akiket csodabogaraknak tarthatnak. Azonban lehetnek olyanok is, akiket a példamutatás megerősíthet, vagy legalább elgondolkodtathat. Ezért ez egyrészt hozzájárulhat értékrendünk terjesztéséhez, másrészt számunkra is mindig emlékeztető jel, hogy ajándék tudjunk lenni annak, akit az Isten mellénk rendelt.”
A folytatás itt olvasható 

Nincsenek megjegyzések: