„A hit útja arra készíti fel szívünket, hogy meglássa Isten csodálatos arcát” – mondta Ferenc pápa április 26-án, pénteken reggel bemutatott szentmiséje alkalmával a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában. Ez alkalommal a Vatikáni Tipográfia, a Csendőrség és az Apostoli Szentszék munkaügyi osztályának egyes alkalmazottai vettek részt a szertartáson.
Ferenc pápa napi evangéliumi részletből idézte Jézus szavait, amelyet tanítványaihoz intézett: „Ne nyugtalankodjék a szívetek” (Jn 14,1). Jézus ezen szavai valóban gyönyörűek – mondta a Szentatya. A búcsúzás alkalmával Jézus tanítványaihoz beszél, szavai szívből jönnek. Tudja jól, hogy tanítványai szomorúak, ezért intézi hozzájuk ezeket a szavakat. Barátként, a lelkipásztor szerepében szól hozzájuk. Ferenc pápa hangsúlyozta: Jézus ezen szavainak dallama valóban a lelkipásztor hozzáállását tükrözik: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!”. Majd a Mennyek Országáról szól nekik: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2). Jézus tehát elmegy, hogy helyet készítsen nekünk az Atya házában – magyarázta a Szentatya, majd a következő kérdést tette fel:
„Vajon milyen ez a hely? Mit jelent az, hogy helyet készít nekünk?” Azt jelenti, hogy Jézus lehetőséget ajánl arra, hogy mi is meglássuk, meghalljuk, megértsük annak szépségét, ami ránk vár, vagyis annak az országnak a szépségét, amely felé életünk során haladunk.
A keresztény élet Jézus és a Szentlélek műve, hogy készen álljunk meglátni az Atyát. Szemeinknek, lelkünknek szüksége van a felkészülésre, hogy megpillantsák Jézus csodálatos arcát. Füleinknek is fel kell készülniük, hogy meghallják a szép és bátorító szavakat. Végül pedig szívünket kell felkészíteni arra, hogy szeretni tudjon egyre jobban – magyarázta homíliájában Ferenc pápa.
Életünk során – hangsúlyozta – az Úr a megpróbáltatások, a vigasz, a jó dolgok, a gyötrelmek által erősíti szívünket. Életünk tehát nem más, mint felkészülés. Olykor az Úrnak sietős dolga van, mint pl. a jobb lator esetében, ahol néhány perc alatt kellett eljárnia, de megtette. Az élet rendes menete azonban az, hogy hagyjuk szívünket, szemeinket, füleinket felkészülni arra, hogy belépjenek a Mennyek Országába. Ez ugyanis a mi országunk is – hangoztatta a Szentatya.
Példaként a következő esetet említette meg: egyszer egy ember elment a filozófushoz, aki azt mondta neki, hogy ezek a gondolatok elidegenedést jelentenek, az élet ugyanis ez a pillanat, amelyben élünk, a konkrétum. Ezen túl nem létezik semmi. Jézus azonban azt mondja nekünk, higgyünk benne, mert amit Ő mond, az az igazság.
A Mennyek Országába való belépésre készülés azt jelenti, hogy közeledünk Jézushoz, először csak távolról üdvözöljük Őt. Ez nem elidegenedés, hanem maga a valódi igazság – hangsúlyozta a Szentatya. Hagyjuk, hogy Jézus felkészítse szívünket, szemeinket a végtelenül nagy szépség meglátására. A hit a szépség útja, valamint a Mennyek Országába való visszatérés ösvénye.
A Szentatya homíliája végén azért imádkozott, hogy az Úr megadja a híveknek a reményt, a bátorságot és az alázatot ahhoz, hogy az Úr helyet tudjon készíteni a Mennyek Országában.
(hh)
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése