A megtérést, a bűnbánat fontosságát hangsúlyozza a mai első olvasmányban Jónás próféta. Ninive lakói Jónás szavaira hallgatva, bűnbánatot tartanak, megtérnek, abban a reményben, hogy bocsánatot nyernek gonosz tetteik. Isten, az ő őszinte bűnbánatukat látva megbocsát nekik és nem pusztítja el városukat, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen"(Jón 3,1-5).
Szent Pál apostol, a rövid szentleckében (1 Kor 7,29-31) tovább viszi a gondolatot és arra hívja fel a figyelmünket, hogy fontos a sürgős megtérés, mert „az idő rövid!”
A felsorolt intelmek azonban nem a közömbös egykedvűséget vagy az élet örömeinek a lebecsülését jelentik, hanem a keleti stílus sajátosságaival hangoztatják, hogy nagyon józanul és megfontoltan kell élni, mert a földön nincs végső maradásunk, azaz végérvényesen semmihez sem köthetjük hozzá az életünket. Mindent úgy kell felhasználnunk, hogy előbbre vigyen bennünket az üdvösség útján: „mert ez a világ elmúlik”.
Elmúlik, de nem semmisül meg, hanem átalakul, egészen más lesz, természetfeletti. Viszont a földi élet természetfeletti folytatása attól függ, hogy itt hogyan éltük meg mindennapjainkat, hogy mennyi hit, remény és szeretet volt bennünk. Ezért tanít arra az apostol, hogy ne csak önmagunkért akarjuk élvezni az anyagiakat, a munkát, az adás-vevést, az emberi kapcsolatokat, az örömöket, hanem mindenben keressük a bennük rejtőző nagyobbat: Istennek velünk kapcsolatos elképzelését, akaratát.
Ebbe a gondolatkörbe épül be az Úr Jézus kijelentése, miszerint: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa”. Az evangéliumi szakasz arról számol be, hogy a pusztában töltött idő és János elfogatása után az Úr Jézus, „belép a történelembe” és örökre megváltoztatja azt, hisz Őbenne Isten érkezett közénk, ezért ahol Jézus jelen van, ott van az Isten országa is.
Jézus tehát megkezdi nyilvános működését Galileában. Eme tettének hátterében két aktuális esemény áll, mégpedig: Keresztelő János elfogatása és az első tanítványok kiválasztása, meghívása.
Az előfutár elvégezte küldetését, a múlt vasárnap, mint hallhattuk rámutatott az Isten Bárányára, a Názáretből érkezett Jézusra, az ács fiára. Isten és az emberek előtt azonosította Őt, mint Isten Fiát, a próféták által meghirdetett Üdvözítőt, majd felszólította hallgatóit, hogy ezután Őt hallgassák, Őt kövessék, Benne higgyenek.
Keresztelő Szent János kimondta saját igenjét, amikor elfogadta az Istentől rábízott feladatot, és sikeresen elvégezte a neki szánt küldetést, s lelépett az élet színpadáról, vállalva a halált is, az igazság és az erkölcsi értékek melletti kiállásával.
Most rajtunk a sor, nekünk kell színre lépnünk és megadnunk válaszunkat az isteni meghívásra. Ebbe a keretbe illeszkedik bele Jézus programbeszéde: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15). A megtérés, a bűntől való elfordulás teszi alkalmassá a hívő embert arra, hogy személyesen találkozhasson az Isten Fiával, Jézus Krisztussal és befogadhassa az általa meghirdetett örömhírt, evangéliumot.
„Beteljesedett az idő”! Mélyebben belegondolva megdöbbentenek Jézus szavai, ha korunkra, a mai világra és annak zűrzavaros történéseire, háborús eseményeire gondolunk. A tévé és rádió híradásait látva, hallgatva, az internetet böngészve, az újságokat olvasva, nem nehéz világvégi képet festeni a mai világról.
Úgy szeretnénk mi is belekiáltani ebbe a minket körülvevő, egyre ijesztőbbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a pletyka, a rágalmazás, a gonoszság, a gyűlölet, a vérontás, a pusztítás pohara csordultig telt. Talán még soha nem volt ennyi háborúskodás egyszerre világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás, öldöklés, embertiprás, mint ma. Itt gondolhatunk a szomszédban, a szentföldön és a világ más pontjain dúló kegyetlen háborúkra, de ugyanakkor a közvetlen környezetünkben jelenlévő gyűlöletre, a haragra, a köztünk uralkodó széthúzásra, embertársaink becsületének sárba tiprására… Igen, úgy érezzük, mintha tényleg elérkezett volna Isten ítéletének az órája.
Ám Jézus nem erről beszélt sem akkor, sem most, nem a valóságos időről, nem a nyilvános működésének kezdeti, fizikai idejéről, hanem a „mennyei időszámításról”, aminek itt adja meg sarokpontját, amikor kijelenti: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”.
Vagyis elmúlt az ígéretek és a várakozás ideje az advent, vége a sóhajtozás korának: a Messiás eljött, és megkezdi szolgálatát. Az ő jelenléte tölti be az időt azáltal, hogy Isten irgalmának hordozójává és üdvösségtörténetté teszi, ezért „van közel a mennyek országa”, annyira közel, hogy Jézusban maga az Isten Fia jelent meg az emberek között, hogy tanítsa őket és megnyissa előttük az oda vezető utat.
Így hát az Úr Jézus örömhírként mondja, hogy beteljesedett az idő, hogy elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy megkezdődött Isten országa.
Mondhatnánk azt is, hogy „a beteljesedett az idő” szavak Jézus szájában diadalujjongásra utalnak. Azt jelentik, hogy a történelem új értelmezést nyer, mivel az egész fájdalmas, érthetetlen múlt üdvtörténetté válik: semmi sem volt hiábavaló, semmi sincs jóvátehetetlenül elrontva. Aki Őbenne hisz, annak életében új szakasz kezdődik, amelyet nem a múlt keserveitől való menekülés jellemez, hanem a megtapasztalt isteni szeretet és irgalom élménye.
Csak ilyen értelmezés tükrében válik érthetővé az a nem mindennapi körülmény, hogy a szóban forgó első tanítványok, ott a Galileai-tó partján: Simon és András, Jakab és János, szótlanul, szinte vakon követték Jézust. Ezek a férfiak nem tudták, hogy mire hívta őket. De követték Őt, mert lebilincselte őket a személyisége. Az ő válluk is meggörnyedt az élet terhe alatt, de hirtelen rádöbbentek, hogy pontosan arra a múltra volt szükségük, amely kijutott nekik, hogy megélhessék a szabadulás örömét.
Jézus új jövőt ígért nekik: „emberek halászává teszlek benneteket”- mondta. Amikor az ember Jézus nyomába lép, akkor összekötődik a múlt a jelennel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, üdvtörténeti távlatokba épül. Ekkor már nem átkozzuk a múltat, nem szorul ökölbe kezünk az elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden visszaemlékezésünk csendes hálává csitul bennünk. És akkor megkezdődik a mi új jövőnk is, amint azt Jézus első apostolainak ígérte, de amely egyben küldetésükké is vált: emberhalászokká kell válniuk, azaz másoknak is hirdetni Isten üdvősséget hozó örömhírét.
Igen, mert a mi hitünk révén bontakozik ki Isten országa és visszhangzik tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol úgy tűnik, a gonosz túlharsog minden sóhajt és imát.
„Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek”- írja az evangélista. Lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, kemény munkától megedzett férfiakat, amint ott lépkednek a fiatal Mester mögött.
Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, és nem is a tartalom nélküli üres hagyományokhoz ragaszkodva, hanem azért, mert minket is lebilincselt Jézus személye, életpéldája, tanítása, és vonzás körébe kerültünk, mint a vasreszelék a mágnesébe.
„Betelt az idő, közel van az Isten országa…” Azt kell ma felfedeznünk, hogy milyen értelemben teljesedett be az idő a mi életünkben, miképpen válik üdvtörténetté a saját múltunk?
Igen, elérkezett az idő, hogy úgy lássuk múltunkat, mint Isten irántunk való gondos szeretetének bizonyítékát. Vagy megfordítva: ha bátran kimondjuk, hogy felismertük Jézusban Isten Fiát és a mi egyetlen üdvözítőnket, ha maradéktalanul rábízzuk magunkat, és a nyomába szegődünk, mint az első tanítványok, akkor rádöbbenünk, hogy egész múltunk, tévelygéseivel, szenvedéseivel, meghurcoltatásaival együtt üdvtörténeti esemény volt. Töltse el ez a felfedezés lelkünket hálával a minket csodálatos szeretettel megváltó Isten iránt.
Épen ezért a mai szentmisében az Esztelneki Madonna közbenjárására, arra kérjük az Atyát, a Fiú által a Szentlélekben, hogy döbbentsen rá bennünket arra, hogy valóban betelt az idő. Hogy megkeresztelkedésünk pillanatában elkezdődött az üdvösség története életünkben is, és adjon nekünk nyitott fület, hogy életünk eseményeiben, a világ történéseiben és az egyház tanításában meghalljuk hívó szavát, Adjon erőt, hogy mindennapi megtéréseink eredményeként, halálunk pillanatára teljességgel Isten felé forduló, Isten akaratát teljesítő személyekké válhassunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése