A kút mélyéből még nappal is meglátni a csillagokat - Mindenszentek ünnepe

Kép forrása: internet 

 Évekkel ezelőtt mesélte egy idős atya, hogy felkeresett egy ismerős, fiatal családot. A fiatalok büszkén mutatták Biblia gyűjteményüket, amelyben volt régi és új kiadás, díszes és egyszerű. Látva könyv szeretetüket és érdeklődésüket az atya figyelmükbe ajánlotta Szent Ferenc atyánk, Avilai Szent Teréz életrajzát és a nemrég szentté avatott Teréz anyáról szóló könyvet. Az illető fiatalférj azt mondta, hogy azok már nem érdeklik őt. 

Szép és szükséges a Szentírás szeretete, ismerete, de minket érdekelnek, kell, hogy érdekeljenek a szentek is, hiszen ők az élő tanúk Jézus mellett. Ők az élő Evangélium. Világító fáklyák az élet sötétségében. Áldozatok az isten oltárán. Ők a kovász, amelyet az Isten rejtet el az életbe, hogy átjárják azt a kort, amelyben élnek. 

„Olyan időt élünk, amikor a gondolkodó ember megtanul fölfigyelni arra a sokszor szokatlan és kemény nyelvre, amellyel a szentek beszélnek. Azt mondják, hogy a kút mélyéből még nappal is meglátni a csillagokat. Mi benne vagyunk a nagy szörnyűségek és az igen nehéz időknek mély kutjában. Most láthatókká válnak hitünk egének csillagai, a szentek, és ők biztatást, békét és útmutatást ragyognak belénk onnan fölülről, lelki nagyságuk egéről. Mindnyájan azt a szükséges nagy tanulságot sugározzák, hogy nincs a földön az a baj, melyet ne orvosolna és boldogságra ne váltana az életszentség” (Schütz Antal) – az elkötelezett keresztény élet. 

A szentek élete tükör, amelyben minden embernek meg kell keresnie és találnia önmaga vonásait. Ők az élő lelkiismeret, amikor sok ember lelkiismeretének mécsese kialszik, elhallgat, rossz irányt vesz, amikor a rosszat is jónak tartja, a bűnt is megengedi. 

Isten minden kalandregénynél izgalmasabb művet ír azokkal a férfiakkal és nőkkel, gyerekekkel és idősekkel, akik készséggel adják át magukat váratlan tetteinek, élesen figyelnek, hogy meghallják a kegyelem suttogását, a lélek hívogatását. A Szűzanya, az angyal szavára alázatosan és készséggel mondja: „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek hát be rajtam szavaid”. A földre sújtott Saul remegve kérdezi: „Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?” Szent Ágoston hallja a szót: Vedd és olvasd” és ezzel véglegessé teszi megtérését. Szent Ferenc atyánk szívét megvilágosítja, hogy szó szerint vegye a Szentírás szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el amid van…” (Mt 19,21). 

Minden emberben egy szent lehetősége rejlik. Nem létezik olyan ember, akiből ne lehetne szent. Ezt az állítást nagyon jól alátámasztja Szent Pál, az egykori Saul esete is. – Ki gondolta volna a damaszkuszi útja előtt egy-két nappal, hogy a keresztények üldözésére és elfogására siető Saul néhány nappal később hirdetni fogja „Jézusról, hogy ő az Isten Fia!” – Ki gondolta volna, hogy a gazdag, víg, mulatozást kedvelő és lovagi dicsőségről álmodozó Assisi Ferenc, mindent elhagyva az Isten szegénykéje lesz. 

Mind ebből két dolog következik: Először: akármilyen istentelennek látszó, vagy valóban az is legyen egy ember, ne ítéljük meg úgy, mint reménytelen esetet, hanem mindig jusson eszünkbe: lehet még ebből is Jézus apostola, hiszen Istennél semmi sem lehetetlen. Másodszor: akármilyen tehetetlen, gyarló embernek tűnök önmagam előtt, bízzak: jöhet még komoly fordulat az életemben, és akarjam ezt a fordulatot, és magam is minden erőmmel fáradozzak rajta.

Sokszor nincs szükség csodálatos tettekre, csak el kell fogadni, amit Isten elénk ad a mindennapi élet eseményeivel. Mi – állítólag – szilárdan őrizzük atyáink hitét és a hagyományokat. De megmozgat-e minket, megváltoztatja-e világunkat és mássá tesz-e minket az őseinktől örökölt hit és szenthagyomány? Az életszentség titka: mássá lenni! Ha jót látunk és széppel találkozunk, az tökéletesítsen bennünket. Ha a világ árny oldalait látjuk, tanuljunk meg akkor is megmaradni a helyes úton, megmaradni a jóban és azt tenni, mert: „A földön nincs olyan bánat, amelyet az Ég ne tudna meggyógyítani” (Thomas Moor). 

Manapság ez a hit, ez a bizalom mintha hiányozna a keresztény emberek életéből. Amióta úgymond, semleges a társadalom, azaz kizárták Istent a társadalomból, azóta sok keresztény ember úgy akar viselkedni, hogy ne is látszódjék meg rajta, hogy istenhivő ember. – Az ilyen ember nagyon messze van a jézusi követelményektől: „Ti vagytok a világ világossága… ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának. Így világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat.” (Mt 5,15-16). 

Mennyi értékes és szemet-nyitogató párbeszéd marad el azért, mert egyszerűen nem merünk a hitünkről beszélni, félve attól, hogy kigúnyolnak, megmosolyognak, ironikus megjegyzéseket tesznek még a templomba járok is. Természetesen a szó önmagában nem elég! – Ahogyan Szent János figyelmeztet, szeretetünket – akár Isten, akár ember felé – cselekedetekkel kell valóra váltani. 

Az Anyaszentegyház nem hiába olvastatja fel a nyolc boldogságról szóló jézusi tanítást mindenszentek ünnepén. Sokszor mi emberek követelődzünk, sürgetjük Istentől a boldogságot, hiszen kivétel nélkül minden ember boldog akar lenni. A szentek példájával mutat rá az Egyház, hogy lehetünk mi boldogok, de csak akkor, ha Jézus Evangéliuma lesz életünk alapja és irányítója a mindennapi életben. 

Olykor arról panaszkodunk, hogy egészen mások lennénk, ha más korban születtünk volna. Mások, vallásosok lennénk, ha ráérnénk, ha lenne időnk a hit gyakorlására. Mások lennénk, ha más emberek lennének a környezetünkben: ha más lenne a házastársunk, ha mások lennének a gyerekeink, ha mások lennének a rokonaink, a munkatársaink, a szomszédjaink… 

A boldogságnak mennyi terve, reménye él az életbe induló fiatal házasok lelkében. Mennyi terv a hivatását, a munkáját kezdő ifjú lelkében. Mennyi lelkesedés. A szép és boldog jövő ígérete lebeg fölöttük. S mindez mivé lesz? – Az emberek megtorpannak. Lelkesedésük lelohad, nincs kitartás, s leélik az életüket anélkül, hogy megízlelnék a boldogságot. Gyors sikereket várnak. A megpróbáltatásokért már zúgolódnak. Az első akadálynál már gyengének bizonyulnak. 

S mindez miért? Mert nem vesszük komolyan az élő Istennel való kapcsolatunkat, nem bízunk eléggé benne, mert Nélküle szeretnénk járni az élet útját. A szentek példája azt mutatja, hogy ők Istenre hagyatkoztak, állandó összeköttetésben éltek Istennel. S a legkisebb ügyben sem lazították meg az Istennel való szeretet kötelékét. 

Mi hamar semmibe vesszük az Isten szavát, akaratát, parancsait. Semminek tartunk egy-egy káromkodást, egy-egy szentmise mulasztást, egy kis haragot, gyűlöletkeltést, rágalmazást, pletyka beszédet, hazugságot egy kis félrelépést. Az egész villanyhálózatban milyen semmiség egy kis apró biztosíték, de ha kiég, ha rövidzárlat miatt kikapcsol, akkor sötétben maradtunk, megáll az élet. 

A szentek a legkisebb bűnt és gyarlóságot sem engedték meg magukban, hiszen, ha a kegyelem apró szála elszakad, sötétség borulhat életünkre. A mi világunknak éppen ez a kis szál-szakadás a baja. Nem elmenekülnünk kell a világból, hanem megszentelni azt a hitünkkel, reményünkkel, szeretetünkkel. Jézus nem azért jött el, mert a világ bűntelen és szent volt, hanem azért, hogy a bűnös világot bűntelenné és szentté tegye, hogy az embereknek „életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10, 10). 

Szent Teréz anya kalkuttai házának lépcsőházában a nagy feszület mellett ez a felirat áll: „Nem az a csoda, hogy mi ezt a munkát végezzük, hanem, hogy közben boldogok vagyunk”. 

Nincs olyan munka, amelyet ne végezhetnénk Istenért és ne adna boldogságot, csak az égre kell néznünk. Ezért írta meg versét Háry Emma: Kérés mindenkihez címmel. 

„Ha gyermek jön szemközt az utcán,

és mosolyog a szeme, szája,

ó, nevessetek vissza rája!

Ha kérges szívvel találkoztok,

kit nagyon megcibált az élet,

ölelje át testvéri lélek.

Mert nincs rossz ember, csak a bűn nagy,

annyi szívet meghajszol, kerget ...

Ó, adjatok megértő lelket.

Ha úgy néztek egymás szemébe,

mint testvérek, megláthatjátok:

önarcotok néz vissza rátok.

Az örömöt se temessétek

szívetekbe fukaron, mélyen,

adjatok, hadd viruljon, éljen.

És, - mert életünk olyan rövid

s a temető olyan rideg:

őrizzétek meg a Hitet!”

A szentek azok, akik a nép tanítómesterei voltak és maradtak példájukkal és közbenjárásukkal. „Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát” (Zsid 12,1). Ámen.