A tegnap, a Betlehemi Kisded, a második isteni személy, az Úr Jézus földre jöttét, megtestesülését, örömteli születésnapját ünnepeltük. Ma hűséges követőjének, Szent István vértanúnak égi születésnapja fölött örvendezünk.
Az első század első felében élt, majd Jeruzsálemben agyonkövezett Szent István diakónus, az első meggyilkolt keresztény emléke, első látásra, az e világi logikával gondolkodva, nehezen egyeztethető össze a karácsony örömteli ünneplésével. Valójában azonban összetartoznak és Szent István mártírhalála tanúsítja, hogy miként lehet az erőszakot szeretettel, a rosszindulatot, gyűlöletet, haragot megbocsátással és a halált az élettel legyőzni.
Minden keresztényeknek, Krisztus követőnek, ezt a példát kell a mindennapok kihívásai és megpróbáltatásai között is követni, mivel a boldog örökkévalóságot nem a gazdagság és hatalom, gyűlölet és harag, hanem a szeretet, a megbocsátás és életünk másoknak való odaajándékozása által nyerhetjük el. Szent István vértanú halála üzeni, hogy az emberi élet középpontjába a szelíd bátorságot, a nemes alázatot kell helyezni, az erőszak helyett pedig az erősséget választani.
Ezért minden évben karácsony másnapján a liturgia Szent István diakónusról, az első vértanúról emlékezik meg. Az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 6,8-10; 7,55) olyan embernek mutatják be őt, mint akit kegyelem és erő töltött el.
Benne maradéktalanul megvalósult Jézus ígérete, vagyis az, hogy a hívek, akik arra kaptak meghívást, hogy nehéz és veszélyes körülmények között tegyenek róla tanúságot, nem maradnak magukra védtelenül: Isten Lelke szól majd belőlük (vö. Mt 10,20). Éppen ezért emlékezzünk "a tegnap és ma" mártírjaira, s kérjük az első vértanú, Szent István közbenjárását, aki a végsőkig hűséges maradt az Úrhoz, hogy ma is támogassa az üldözött keresztényeket Európában és szerte a nagyvilágon.
István diakónus valóban a Szentlélektől vezettetve cselekedett, beszélt és halt meg. Tanúságot tett Krisztus szeretetéről a legvégső áldozatig menően. Szent István diakónus liturgikus ünnepén az egyik alkalommal XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá, hogy a vértanúk az „élet mesterei”, a szereteten alapuló Igazság „csöndes hírnökei”.
Krisztus valódi követése a szeretet, amelyet egyes keresztény írók „titkos vértanúságnak” neveztek. Az evangéliumhoz való őszinte csatlakozás ma csakúgy, mint az ősegyházban, életáldozatot is követelhet. A világ különböző részén, sőt már a „vén Európában” is, sok keresztényt egészen a vértanúságig menően üldöznek. Az Úr azonban arra emlékeztet, hogy aki kitart a hitben, az végül üdvözül.
Gondolhatunk itt az idős francia, 85 éves papra, Jacques Hamel atyára, aki szülei válását, a többgyerekes család szétszakadását megtapasztalva, tizenévesen elhatározta, hogy életét az emberek megjavítására, segítésére fordítja, s akit misézés közben gyilkoltak meg, vágták el a torkát 2016-ban. Vagy az ez évi, október 29-i terrortámadásra, amit a Franciaországi Nizzában, a Notre-Dame- (Miasszonyunk-) bazilikában hajtottak végre, brutális módon meggyilkolva három imádkozó embert, köztük egy édesanyát.
Visszatérve a ma ünnepelt szentre, elmondhatjuk, hogy Szent István életét teljesen Isten formálta, tette hasonlóvá Krisztuséhoz, akinek kínszenvedése megismétlődött a diakónus vértanúban; halála pillanatában, térden állva Jézus kereszten mondott szavait idézi, lelkét az Úr oltalmába ajánlja (vö. ApCsel 7,59), megbocsát ellenségeinek: „Uram ne ródd föl nekik ezt a bűnt!” (7,60) - mondja. Halála előtt, a Szentlélekkel eltelve föltekintett az égre és megpillantva az Isten dicsőségét fölkiáltott: „Bizony látom a megnyílt eget, s az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll!” (55).
Szent István vértanú ünnepén mi is arra kapunk meghívást, hogy tekintetünket Isten Fiára szegezzük, akit karácsony örömteli légkörében szemlélünk megtestesülése misztériumában.
A keresztséggel és a bérmálással, a hit értékes ajándékával, amelyet a szentségek, különösen az Eucharisztia táplálnak, Jézus Krisztus magához kötött bennünket, és a Szentlélek működésével folytatni akarja bennünk üdvözítő tevékenységét, amely mindent megvált, érvényre juttat, felemel, és teljességre vezet.
Engedni, hogy Krisztus magához vonzzon bennünket, amint ezt Szent István vértanú tette, annyit jelent, hogy kitárjuk életünk kapuját a világosságnak, amely hív, irányt mutat és segít, hogy a JÓ útján haladjunk, azon az úton, amelyet Isten szeretetterve jelölt ki az emberiség számára. Szem előtt tartva, hogy a harag, a gyűlölet, az erőszak útja csak fájdalomhoz, pusztításhoz és halálhoz vezet. Míg a tisztelet, a kiengesztelődés, a szívbeli megbocsátás és a szeretet az egyetlen lehetőség a béke megvalósítására.
Ezért Szent István diakónus példakép mindazok számára, akik a krisztusi tanítást komolyan veszik és tovább adásának szolgálatába kívánnak állni, ott ahol élnek, a családban, a munkahelyen, a szórakozó helyen, az interneten „online” formában vagy éppen az utcán.
Az ő életpéldája megmutatja, hogy az evangéliumi örömhír hirdetése nem elsősorban eredeti módszerek vagy technikák alkalmazását jelenti, bár természetesen ezek is hasznosak. Az újdonság az, hogy eltelve a Szentlélekkel engedjük, hogy ő vezessen bennünket. Mélyen merüljünk el Krisztus misztériumában, fogadjuk be szavát és jelenlétét az Eucharisztiában, hogy maga az élő Jézus beszélhessen és cselekedhessen küldöttjében!
Ugyan is az evangélium hirdetője, szóban és tettekben, akkor lesz képes arra, hogy Krisztust hatékonyan elvigye másoknak, amikor ő maga is Krisztusból él, amikor az evangélium újdonsága saját életében is megmutatkozik. A szentatya, Ferenc pápa mondta: ma olyan keresztényekre, „közösségekre van szükség, amelyek nem a világi logikát követik, nem magukat helyezik középpontba (..) hanem az emberek javát, főleg a legkisebbekét és szegényekét”.
Befejezésül: Szent István vértanú és Szűz Mária, az Esztelneki Madonna – akinek kegyszobra lassan 100 évvel ezelőtt, 1921 Karácsonya előtt menekült meg a templom tűztől, miközben a toronyban lévő harangok megolvadtak és lefolytak –, tehát az Esztelneki Madonna közbenjárását is kérve, imádkozzunk azért, hogy szűkebb környezetünkben és a világ Egyházban egyre többen tegyenek, tegyünk – Szent István diakónushoz hasonlóan – meggyőződéses és bátor tanúságot az Úrról, a Betlehemi Kisdedről, Jézus Krisztusról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése