Oldalak

szombat, július 15, 2017

Akinek van füle a hallásra, az hallja meg! - Évközi 15. vasárnap

Az Úr Jézus a legjobb pedagógus, tanító. Tanítása nem száraz elmélet volt. Az egyik Kafarnaumi beszédében mondta: „Hozzátok intézet szavaim lélek és élet”(Jn 6,63). Ő úgy tanította az embereket, hogy az isteni igazságokat egyszerűen, rövid és érthető módon, az életből vett történetekkel és példákkal hozta közel hallgatóinak szívéhez. Szavait első hallásra meg lehetett érteni. A mai evangéliumban ilyen történetet, példabeszédet hallhattunk (Mt 13,1-23).

A példabeszédek által az Úr két dolgot akart elérni: egyrészt, az emberekhez saját nyelvükön akart szólni, másrészt meg akart osztani velük valami nagyon fontosat, ami meghaladja az emberi igazságokat. A képek, amiket használ, világosak és érthetőek, hiszen hallgatói életéből származnak. Azonban mélyebb szemlélést, a szívvel való látást igénylik.
Arra hív bennünket az Úr általuk, hogy ne maradjunk meg a szavak nyilvánvaló, felszínes értelménél, hanem kérdezzünk, keressünk, járjunk utána, és hagyjuk, hogy az elrejtett értelem megérintse a szívünket, lelkünket.

A mai példabeszéd sikeresebb megértéséhez jó tudnunk, hogy Jézus korában, a Szentföldön nem úgy vetettek, mint ahogy nálunk volt szokásban, hogy előbb fölszántották a földet és csak utána vetették el a magot, majd beboronálták. Még kevésbé használtak gépet a vetéshez, mint manapság. Ott a szántóföld az előző évi aratás óta parlagon hevert, műveletlen volt arra, hogy az új vetést befogadja. Először bevetették a földet, egészen a mezsgyéig, és utána láttak neki, hogy felszántsák és a magot a földbe keverjék.
Így történhetett meg az, hogy az elvetett mag egy része az útfélre, a letaposott földre hullott. A járókelők tovább tapostak rajta. Bevetette a magvető a köves talajt is, ahol még volt némi termőföld.
Tehát miután az egész földet bevetette a gazda, csak azután látott neki a szántásnak. Ezek szerint a magvető csak szántáskor vehette észre, hogy helyenként milyen a talaj.

Az emberi szívek állapota, amit a példabeszédben a föld, a talaj szimbolizál ma sem egyforma. Egyesek szívének jellemvonása érdektelenséget tükröz, másokét könnyelműség jellemzi, illetve az anyagiasság és állhatatlanság van benne túlsúlyban. A mag, Isten igéje, az Evangélium „az út mellé hull” (Mk 4,4), amikor valójában nem hallják meg; mert nem érdekli őket, sziklára hull (Mk 4,5), anélkül hogy földbe kerülne; azaz meghallják, de az érdektelenség miatt nem veszik komolyan, tövisek közé hull (Mk 4,7), de az emberi szívekben a sokféle gond, hamarosan megfojtja. De egy rész jó földbe hull (Mk 4,8), tudniillik olyan férfiak és nők szívébe, akik készek rá, hogy személyes kapcsolatban éljenek Istennel, és együttműködve az emberekkel bő termést hozzanak.

Jézus a példabeszédben a jó hírt nyilatkoztatja ki, Isten Országának örömhírét – amely a szántóföld nehézségei, a világ feszültségei, konfliktusai és gyötrő kérdései ellenére is eljön. Az evangélium magva, az emberek gyarlósága ellenére is termékennyé teszi az emberi történelmet, és nagyon jó aratást ígér. Jézus azonban figyelmeztet is: Isten magva csak a jól felkészült szívben csírázik ki és hoz bő termést.

Érdemes lenne csak magunkra vonatkoztatni ezt a mély tartalommal rendelkező példabeszédet. Szemléljük magunkat, mint termő földet, mint talajt, amelynek az a feladata, hogy befogadja az isteni Ige magvait és biztosítja a termést.
Milyen jó lenne ha találnánk alkalmat arra, hogy a hétköznapi rohanások közepette egy kissé megálljunk, és tudatosan időt szakítsunk arra, hogy így, talajként szemléljük önmagunkat, és beszélgessünk el Istennel magunkról és életünkről. Mert Ő szeretné átváltoztatni a terméketlen talajt termőfölddé, ha azzal küzdünk, illetve a termőt még jobbá akarja tenni. De csak akkor teheti, ha lehetőséget adunk Neki és megnyitjuk előtte a szívünket, hogy beléphessen életünkbe.

„Íme, kiment a magvető vetni!”- kezdte Jézus tanítását a Genezáret-tó partján, a nagy tömeg előtt. Mivel az Ő tanítása örök érvényű, ezért ma nekem szól. Ezek a magok ma felém hullnak, a lelkem, a szívem földjébe.
Én milyen föld, milyen talaj vagyok a mag számára? Útfél? Hallottuk, hogy az elvetett mag egy része az útfélre, a járókelők által letaposott földre hullott. Kemény talaj volt az a magok számára. Ráadásul a madarak egy részét felcsipegették. Ezen a talajon nem sok termés volt várható.
Ilyen vagyok én is? Itt ülök a templomba, de amikor hazamegyek, minden érdekesebb dolog leköti a figyelmemet, és el is felejtem, hogy szólt hozzám Isten az Ő igéje által?

Köves talaj vagyok? A mag másik része köves talajra hullott. Kevés volt a föld számára. Gyorsan kikelt, mert nem került mélyen a földbe, de a perzselő Nap hamar kiszárította mivel nem volt elég nedvessége, tápláléka.
Örülök a krisztusi tanításnak itt a templomban, de visszatérek a „világba”, a szürke-hétköznapokba, és jól megvagyok úgy, ahogy eddig voltam? Nem adok tovább semmit abból, amit itt kaptam?

Tövises föld vagyok? Más magok a tövisek közé kerültek. Egy darabig nőttek a tövisekkel, gyomokkal, gazokkal, míg azok a táplálékot, vizet, levegőt el nem vették tőlük. A gyorsan növő gazok elfojtották a kikelt és növekedésnek induló búzát.
Átmenetileg fölszabadulok napi gondjaim alól, de nem tudom elengedni, és Istenre bízni azokat. S miközben meg akarok felelni a munkahelyi elvárásoknak, a család, az ismerősök igényeinek, aközben már nem marad időm Istenre,

Vagy lehet, hogy jó föld vagyok? A példabeszéd szerint a magok egy része jó termőföldbe jutott. Különféle mértékben, a talaj jóságának megfelelően hoztak több-kevesebb termést: harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést is.
Van bennem jó föld is? Kimegyek a templomból, s igyekszem tettekre váltani a hallott tanítást, a családban, a szomszédokkal való kapcsolatomban, a munkahelyemen, esetleg rosszakaróimmal szemben, ha vannak ilyenek, azzal, hogy nem csak beszélek róla, hanem teszem is azt, amit az Úr kér tőlem?

Jézus a példabeszéd végén ezt mondta: akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Jézus a legkiválóbb igehirdető volt, nagy tömegek hallgatták, mégis tudta, hogy a hallgatók jó része különböző okok – felszínesség, könnyelműség, anyagiasság, állhatatlanság – miatt mégsem fog gyümölcsöt teremni. A közeljövő megmutatta, hogy igaza volt. Mintegy háromévi prédikálás után, melynek során ezrek hallgatták szavait és látták a csodáit, pünkösdig mindössze százhúsz tanítvány tartott ki hűségesen Jézus követésében.
A kérdés az, hogy mi hol vagyunk? Megelégszünk azzal, hogy a Jézushoz tartozó, keresztlevéllel is igazolható "sokaság," a kétmilliárd kétszázmillió tagot számláló, a világ lakosságának 32,8%-át kitevő "kereszténység," illetve az "egyházközség" része vagyunk, vagy Jézusnak mindent alárendelve, teljes szívvel követjük Őt?
Mi lehet Jézus véleménye a mi kereszténységünkről? Mi vajon kitartunk Isten tökéletes akaratában, amíg megjelennek életünkben a Szentlélek bőséges gyümölcsei, vagy meghátrálunk a próbák és a kísértések között?

Akinek van füle a hallásra, az hallja meg! Jézus szavai azt fejezik ki, hogy Ő nemcsak, egy életből vett történetet mondott el a magot vető emberről. Jézus szavainak mélyebb értelmet kell tulajdonítanunk. A példabeszéden, mint mondtuk korábban, el kell gondolkozni. Valamit meg kell belőle tanulni mindenkinek a maga számára. Akinek ez sikerül, az valóban "halló" füllel hallotta Jézus szavait, s lelkében az elvetett mag százszoros termést hoz.

Jézus az imént elhangzott példabeszédben "Isten országáról", a "mennyek országáról" tanítja az embereket, és arra akar rávilágítani, hogy az Ő tanítására, igéjére milyen sors vár az emberi lelkekben, szívekben: siker és kudarc, eredmény és eredménytelenség egyaránt.
Viszont marad a kérdés: mit tudok tenni én, hogy Isten országának vetése bennem és környezetemben jó talajra találjon, és sok termést hozzon? Hová tartozom, tartozunk? A sokaságba számol minket Jézus, vagy a "tanítványok" közé ", akiknek van fülük a hallásra?

Az evangéliumi tanítás mindannyiunk számára megfontolandó, mert nem sokban különbözünk a Jézust hallgató emberektől. Gyakorta előfordul velünk is, hogy értetlenkedve fogadjuk az evangéliumot, s bizony az is megtörténik, hogy kockára tesszük keresztény hivatásunkat.

Ezért a mai szentmisén, az Esztelneki Madonna közbenjárására arra kérjük Istent, adjon nekünk készséges, nyitott szívet tanításának befogadására, és erősítse bennünk a tanúságtevői hivatástudatot, hogy keresztény életünk valóban százszoros termést hozhasson, az Ő dicsőségére, embertársaink javára és lelkünk üdvére.

Nincsenek megjegyzések: