Március 25. NAGYPÉNTEK: Iz 52,13–53,12; Zs 30; Zsid 4,14–16; 5,7–9; Jn 18,1–19,42
 |
| Nyárádremetei feszület |
Nagypénteken választhatott volna-e az egyház ennél markánsabb szentírási részt? Aligha. Izajás próféta jövendölése az Úr Szenvedő Szolgájáról egy mindennapos emberi magatartással festi le, hogyan is viszonyul az ember időnként Istenhez.
Amikor emlékezünk Jézus szenvedésére, haláltusájára, szomorúságára, akkor egyúttal megemlékezünk arról is, hogy mi emberek gyakran tévelygünk, és saját utunkat járjuk, nem nagyon akarunk Istenről és az Ő dolgairól tudomást venni. Más szavakkal, a próféta ráérzett arra, hogy Isten küldöttjét és ügyét gyakran kíséri közöny, az érdektelen nagy szürkeség, amit maga Jézus a saját barátai körében is megtapasztalt.
Ha belegondolunk, nem is olyan nehéz eltérni az Isten útjától... Ma olyan gyors a világ, mindenhol, mindenki olyan sokat vár el tőlünk, teljesítenünk kell, pénz, munka, család, barátok, haverok – ezer szál, ezer kötődés, felelősség, elvárás – állandó fáradtság. Ezek között nagyon könnyen elveszhet Jézus, bár nyilván nem szándékosan.
Ez a nap emlékeztet, hogy álljunk meg egy picit, vizsgáljuk meg kapcsolatainkat, pénz utáni nagy rohanásunkat, nem veszett-e el közöttük az, ami igazán lényeges? Ha igen, vagy ha csak kezd elhalványulni, itt az alkalom, hogy visszatérjünk Hozzá!
Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése