Hirdetés: Évközi 4. vasárnap – Esztelnek – Ferences templom

1.    Ma, a délutáni 4 órás szentmise után ½ 5-től, a szerzetesi hivatások világnapjára készülőben, templomunkban megtartjuk a Szent Ferenc rendjéről szóló előadás 2-ik részét, az erdélyi ferences rendtartomány kolostorainak az ismertetőjét. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! 

2.    Holnap Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor Egyházunk a szerzetesi hivatások világnapját üli. A tavalyhoz hasonlóan erre az ünnepre az idén is eljönnek Esztelnekre a régiónkban: Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Árkoson és Kézdiszentléleken élő, imádkozó és szolgáló szerzetes nővérek, hogy együtt adjunk hálát hivatásunkért és újabb hivatásokért imádkozunk. Kérjük a kedves testvéreket, hogy aki csak teheti, jöjjön velünk együtt imádkozni és másokat is hívjon magával. Szeretettel várjuk az iskolás gyerekeket és fiatalokat is. Gondolom, hogy az ünnepi szentmise után lehetőségünk lesz egy rövid találkozás keretében megismerni a nővérek közösségét és azt, amit tesznek.

3.    Az ünnepi szentmise, amelyen a brassói főplébánia plébánosa Csiby József mond szentbeszédet, délután 4 órakor gyertyaszenteléssel kezdődik, de előtte 3 órától szentségimádást végzünk a szerzetesi hivatásokért, amire szintén szeretettel hívunk és várunk mindenkit. A gyertyaszentelésre hozzunk magunkkal gyertyát is.

4.    Kedden, Szent Balázs napján templomunkban a szentmise délután 4 órától lesz, aki Balázs, azaz torok-áldásban szeretne részesülni az a szentmise után, élhet az alkalommal. A hét többi napján reggel ½ 8-tól lesznek a szentmisék.

Új (800 éves) Szent Ferenc életrajzra bukkantak

Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc életrajzát fedezte fel. A kis kódexet, mely eredetileg egy magán gyűjtemény darabja volt, Dalarunnak köszönhetően a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár megvásárolta 60 ezer euróért – írta január 24-én a Le Monde, 25-én pedig a Corriere della Sera.

Jacques Dalarun figyelmét tavaly szeptemberben hívták fel a kis kéziratra, mondván, hátha érdekes számára, és amikor elkezdte a bevezetőt olvasni, megdöbbenve fedezte fel, hogy ezt a legendát Celanói Tamás írta, mégpedig a szintén általa készített első életrajz (Vita beati Francisci, 1228-29) után. Néhány testvér ugyanis panaszkodott, hogy az első életrajz túl hosszú, jó lenne egy rövidebb változatot is készíteni. Celanói azt is megemlíti a prológusban, hogy az új életrajzhoz Illés testvér, az akkori generális (1232-39) látta el a szükséges információkkal.

Az újonnan felfedezett kézirat az eddig ismert két Celanói által írt életrajz, a Vita (1. életrajz) és a Memoriale (2. életrajz, melynek címe egész pontosan: „Elékezés a lélek vágyódásában – Memoriale in desiderio animae”) között, Illés testvér fent említett generálissága idején íródott.

Dalarun szerint azt a munkát az 1230-as években írta Celanói, a kézirat jellegzetesen közép-itáliai alkotás. A kisméretű (120x82 mm-es) 122 fóliós anyag vegyes gyűjtemény, vagyis florilégium. Vannak benne prédikációk, tartalmazza Szent Ferenc Intelmeit és egy „Miatyánk kommentárt.”

A hírrel kapcsolatban Varga Kapisztrán ferences egyháztörténész a Ferences Sajtóközpontnak elmondta: „A kis kötet megtalálása rendkívül értékes felfedezés. Valószínűleg ez az Intelmek legrégebbi kézirata. Hogy milyen érdekességeket rejt maga a szöveg, azt annak publikálásáig nem lehet megítélni. A ferences kutatások során legutóbb negyven éve történt hasonlóan jelentős felfedezés.  Giovanni Boccali akkor bukkant rá Szent Ferencnek a klarisszák számára írott buzdító költeményére (Audite Poverelle), aminek tartalma addig csak a Perugiai legendából volt ismert.”

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont Budapest

Gyerekek a szeretetről

Arany János és a Biblia

Reisinger János irodalomtörténész. Előadásaiban a magyar költők műveit elemzi, elsősorban bibliai témájú verseik alapján. .
Forrás: Gloria.tv

A világ vatikáni szemmel - Római Riportok - 2015.01.25.

Az apa nélküli család nehézségei – Ferenc pápa katekézise a szerdai általános kihallgatáson

Viszlát, Bajnok!

.

Mikor a feltörekvő sportújságíró, Erik Kernan megment egy csövest az őt épp összeverni készülő balhés fiatalok bandájától, még fogalma sincs, voltaképp kivel hozta őt össze a sors. Nem ám egy egyszerű hajlesszel, hanem Champpel - azaz az egykor nagynevű bokszolóval, Bob Satterfielddel, akit mindenki rég halottnak hitt; és aki annak idején Jake "Dühöngő Bika" LaMottával is harcolt a szorítóban. Ami úgy kezdődik, mint egy címlapsztori, amivel "feltámaszt" egy valaha nagy embert, szép lassan átfordul egy hihetetlen (leginkább belső) utazásba; és esélyt ad Eriknek, hogy felülvizsgálja a saját életét, a kapcsolatát kisfiával és tőle nemrég elvált feleségével. Igen ám, de felmerül a gyanú: Champ mégsem az, akinek mondja magát...

HÍRADO (2015.01.23.)

Miért fontos, hogy az apák templomba járjanak?

1994-ben rendkívüli népszámlálást tartottak Svájcban, ahol azt is vizsgálták, hogy egy személy vallását továbbviszik-e az utódok. Az eredmény több mint meghökkentő: a családban egyedül az apa vallási gyakorlata az, ami meghatározza, hogy a gyerekek a jövőben járnak-e templomba vagy sem.

Anélkül, hogy statisztikai adatokkal bombáznánk az olvasót, íme néhány adat.

– Ha az apa és anya is rendszeres templomba járó, akkor a gyermekek 33 százaléka rendszeres templomba járó lesz.

– Ha az apa nem rendszeres templomba járó, de az anya igen, akkor a gyermekek 3 százaléka rendszeresen templomba jár.

– Ha az apa nem gyakorolja hitét, míg az anya rendszeresen, akkor a gyerekek 2 százaléka lesz rendszeresen templomba járó.

Az eredmény megdöbbentő, de megerősíti azt, amit a pszichológusok, kriminológusok és a keresztény értékek szerint gondolkodók tudnak: nem lehet ellenszegülni a teremtett rend biológiájának. Az apai befolyás, attól kezdve, hogy a nemzés során meghatározza a gyerek nemét, mindaddig, hogy milyen rítusú temetést kap, nincs arányban a rábízottakkal és az erősen csökkentett szereppel a nyugati liberális társadalomban.

Az anya szerepe mindig is elsődleges marad a meghittség, gondoskodás és nevelés szempontjából. Egyetlen apa sem képes helyettesíteni ezt a fajta kapcsolatot. Hasonlóképpen igaz, hogy amikor a gyermek belép abba a korszakba, amit az otthon helyett a baráti kör jelent, egyre növekvő mértékben vesz példát apjáról. Ahol az apa közömbös, nem odaillő, vagy éppen hiányzik, akkor az elkülönülés és a bekapcsolódás még nehezebb. Ha a gyerekek azt látják, hogy az Egyház „női és gyerekdolog”, ennek megfelelően járnak el: nem járnak oda, vagy csak sokkal ritkábban.

Érdekes módon tudat alatt a felnőtt nők és férfiak is levonják a következtetést, hogy apu távolléte azt jelzi, hogy a templomba járás nem igazán „felnőttes” dolog. Az elköteleződés szemszögéből az anyai szerep a bátorításé és a biztatásé, de nem ez az elsődleges a felnőtt utód döntésében.

A megállapítások ugyan a svájci népességre vonatkoznak, de minden bizonnyal hasonló eredményű megállapításokra jutnának más nyugati országokban is, ahol nagy számban találhatók családok egyedülálló szülővel, valamint bonyolult mostoha kapcsolatokkal, vagy ami rosszabb, vándorló férfiszemélyekkel (nevelőapákkal) a háztartásban, akiket nem érdekelnek a „párjuk” gyermekei.

A hiányzó apa – bárki hibájából volt is a válás és bármennyire hűséges is az illető egyházához – valószínűleg nem fogja az engedélyezett, rövid „láthatási időt” gyermekével a templomban tölteni. Az egyik egyházközségben az egyik fiatal srác arról számolt be, hogy választania kellett, hogy templomba megy, avagy a vasárnapot apuval töltse negyven mérfölddel távolabb, pecázással és focival. Egy másik, tizenegy éves fiú választása még nehezebb volt: a földi vagy az égi Atya között, a szeretet és lojalitás keresztkötelékei között. Saját kudarcai által erőltetett, gyötrő érettséggel döntött úgy, hogy a mennyei Atya jobban megérti távollétét, mint a „földi” apja.

Nagy igazság tehát: ha nincs apa – nincs család – nincs hit. A férfiak megnyerése és megtartása alapvető fontosságú a hitközösség számára, és életbevágó minden anya munkájához, valamint gyermekeink jövőbeli megváltása szempontjából.

(Robbie Low írása alapján)

Forrás: Keresztény Élet Portál

„Betelt az idő… The time is fulfilled… Die Zeit ist erfüllt…”- évközi 3. vasárnap - hanganyag is

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15) – olvastuk az imént Szent Márk evangéliumból.

Az Úr Jézus nyilvános működése kezdetén kijelenti, hogy betelt az idő és a megtérésre szólít fel. A hit mellet hangsúlyozza a megtérés, a bűnbánat fontosságát. Ugyanis a megtérés, a bűntől való elfordulás teszi alkalmassá a hívőt arra, hogy személyesen találkozhasson az Isten Fiával, Jézus Krisztussal és befogadhassa az általa meghirdetett örömhírt, evangéliumot.

A megtérést, a bűnbánat fontosságát hangsúlyozza a mai első olvasmány is. Ninive lakói Jónás szavaira hallgatva, bűnbánatot tartanak, abban a reményben, hogy bocsánatot nyernek gonosz tetteik. Isten az ő őszinte bűnbánatukat látva megbocsát nekik és nem pusztítja el városukat, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen"(Jón 3,1-5).

Szent Pál apostol, a rövid szentleckében (1 Kor 7,29-31) tovább viszi a gondolatot és arra hívja fel a figyelmünket, hogy fontos a sürgős megtérés, mert „az idő rövid!” A felsorolt intelmek azonban nem a közömbös egykedvűséget vagy az élet örömeinek a lebecsülését jelentik, hanem a keleti stílus sajátosságaival hangoztatják, hogy nagyon józanul és megfontoltan kell élni, mert a földön nincs végső célunk, tehát végérvényesen semmihez sem köthetjük hozzá a sorsunkat. Mindent úgy kell felhasználnunk, hogy előbbre vigyen bennünket az üdvösség útján: „mert ez a világ elmúlik”.

De nem semmisül meg, hanem átalakul, egészen más lesz. Viszont a földi élet természetfeletti folytatása attól függ, hogy itt hogyan éltük meg mindennapjainkat, hogy mennyi hit, remény és szeretet volt bennünk. Ezért tanít arra az apostol, hogy ne csak önmagunkért akarjuk élvezni az anyagiakat, a munkát, az adás-vevést, az emberi kapcsolatokat, az örömöket, hanem mindenben keressük a bennük rejtőző nagyobbat: Istennek velük kapcsolatos elképzelését, akaratát.

Ebbe a gondolatkörbe nagyon jól beleépül az Úr Jézus kijelentése, miszerint: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa”. Az evangéliumi szakasz arról számol be, hogy a pusztában töltött idő és János elfogatása után az Úr Jézus, „belép a történelembe” és örökre megváltoztatja azt, hisz Őbenne Isten érkezett közénk, ezért ahol Jézus jelen van, ott van az Isten országa is.

Jézus tehát megkezdi nyilvános működését Galileában. Eme tettének hátterében két aktuális esemény áll, mégpedig: Keresztelő János elfogatása és az első tanítványok kiválasztása, meghívása.

Az előfutár elvégezte küldetését, a múlt vasárnap, mint hallhattuk rámutatott az Isten Bárányára, a Názáretből érkezett Jézusra, az ács fiára. Isten és az emberek előtt azonosította Őt, mint Isten Fiát, a próféták által meghirdetett Üdvözítőt, majd felszólította hallgatóit, hogy ezután Őt hallgassák, Őt kövessék, Benne higgyenek.

Keresztelő Szent János kimondta saját igenjét, amikor elfogadta az Istentől rábízott feladatot, és sikeresen elvégezte a neki szánt küldetést, s lelépett a színpadról, vállalva az igazság és az erkölcs melletti kiállásáért a halált is.

Most rajtunk a sor, nekünk kell színre lépnünk és megadnunk válaszunkat az isteni meghívásra. Ebbe a keretbe illeszkedik bele Jézus programbeszéde: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15).

„Beteljesedett az idő”! Mélyebben belegondolva megdöbbentenek Jézus szavai, ha korunkra, a mai világra és annak történéseire, eseményeire gondolunk. A tévé és rádió híradásait látva, hallgatva, az internetet böngészve, az újságokat olvasva, nem nehéz világvégi képet festeni a mai világról – amit a tolakodó és házaló szektások előszeretettel meg is tesznek. Úgy szeretnénk mi is belekiáltani ebbe a minket körülvevő, egyre ijesztőbbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a pletyka, a rágalmazás, a gonoszság, a gyűlölet, a vérontás, a pusztítás pohara csordultig telt. Talán még soha nem volt ennyi háború egyszerre világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás, öldöklés, embertiprás, mint ma. Úgy érezzük, mintha tényleg elérkezett volna Isten ítéletének az órája.

Ám Jézus nem erről beszélt sem akkor, sem most, nem a valóságos időről, nem a nyilvános működésének kezdeti, fizikai idejéről, hanem a „mennyei időszámításról”, aminek itt adja meg sarokpontját, amikor kijelenti: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. Vagyis elmúlt az ígéretek és a várakozás ideje az advent, vége a sóhajtozás korának: a Messiás eljött, és megkezdi szolgálatát. Az ő jelenléte tölti be az időt azáltal, hogy Isten irgalmának hordozójává és üdvösségtörténetté teszi, ezért „van közel a mennyek országa”, annyira közel, hogy maga Isten Fia jelent meg az emberek között, hogy tanítsa őket és megnyissa előttük az oda vezető utat. 

Így hát az Úr Jézus örömhírként mondja, hogy beteljesedett az idő, hogy elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy megkezdődött Isten országa. Mondhatnánk azt is, hogy „a beteljesedett az idő” szavak Jézus szájában diadalujjongásra utalnak. Azt jelentik, hogy a történelem új értelmezést nyer, mivel az egész fájdalmas, érthetetlen múlt üdvtörténetté válik: semmi sem volt hiábavaló, semmi sincs jóvátehetetlenül elrontva. Aki Őbenne hisz, annak életében új szakasz kezdődik, amelyet nem a múlt keserveitől való menekülés jellemez, hanem a megtapasztalt isteni szeretet élménye.

Csak ilyen értelmezés tükrében válik érthetővé az a nem mindennapi körülmény, hogy a szóban forgó első tanítványok, ott a Galileai-tó partján: Simon és András, Jakab és János szótlanul, szinte vakon követték Jézust. Ezek a férfiak nem tudták, mire hívta őket Jézus. De követték Őt, mert megigézte őket személyisége. Az ő válluk is meggörnyedt az élet terhe alatt, de hirtelen rádöbbentek, hogy pontosan arra a múltra volt szükségük, amely kijutott nekik, hogy megélhessék a szabadulás örömét.

Jézus új jövőt ígért nekik: „az emberek halászává teszlek benneteket”- mondta. Amikor az ember Jézus nyomába lép, akkor összekötődik a múlt a jelennel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, üdvtörténeti távlatokba épül. Ekkor már nem átkozzuk a múltat, nem szorul ökölbe kezünk az elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden visszaemlékezésünk csendes hálává csitul bennünk. És akkor megkezdődik a mi új jövőnk is, amint azt Jézus első apostolainak ígérte, de amely egyben küldetésükké is vált: emberhalászokká kell válniuk, azaz másoknak is hirdetni Isten üdvösséget hozó örömhírét.

Igen, mert a mi hitünk révén bontakozik ki Isten országa és visszhangzik tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol úgy tűnik, a gonosz túlharsog minden sóhajt és imát.

„Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek”- írja az evangélista. Lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, kemény munkától megedzett férfiakat, amint ott lépkednek a fiatal Mester mögött.

Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, és nem is a tartalom nélküli üres hagyományokhoz ragaszkodva, hanem azért, mert minket is megigézett Jézus személye, életpéldája, tanítása, és vonzás körébe kerültünk, mint a vasreszelék a mágnesébe.

„Betelt az idő, közel van az Isten országa…”

Azt kell ma felfedeznünk, hogy milyen értelemben teljesedett be az idő a mi életünkben, miképpen válik üdvtörténetté a saját múltunk?

Igen, elérkezett az idő, hogy úgy lássuk múltunkat, mint Isten irántunk való gondos szeretetének bizonyítékát. Vagy megfordítva: ha bátran kimondjuk, hogy felismertük Jézusban Isten Fiát és a mi egyetlen üdvözítőnket, ha maradéktalanul rábízzuk magunkat, és a nyomába szegődünk, mint az első tanítványok, akkor rádöbbenünk, hogy egész múltunk, tévelygéseivel, szenvedéseivel, meghurcoltatásaival együtt üdvtörténeti esemény volt. Töltse el ez a felfedezés lelkünket hálával a minket csodálatos szeretettel megváltó Isten iránt.

Épen ezért a mai szentmisében arra kérjük az Atyát, a Fiú által a Szentlélekben: döbbentsen rá bennünket arra, hogy valóban betelt az idő, hogy megkeresztelkedésünk pillanatában elkezdődött az üdvösség története életünkben is, és adjon nekünk nyitott fület, hogy életünk eseményeiben és az egyház tanításában meghalljuk hívó szavát, s adjon erőt, hogy mindennapi megtéréseink eredményeként halálunk pillanatára teljességgel Isten felé forduló, Isten akaratát teljesítő lényekké válhassunk.

A keresztség és a szerzetesi élet - Barsi Balázs ofm

A szerzetes nem pap és nem is átmeneti lény az ún. "egyszerű" hívő és pap között.

Az ő hivatása, létmódja és küldetése nem a papság szentségének és küldetésének erőterébe tartozik (lásd: szerzetesnők! - ők ugyanannyira szerzetesek, mint a szerzetestestvérek). Ezért értetlenül állok azelőtt, ha valaki egy szerzetes testvérünktől, akinek nincs papi hivatása, elvárja, hogy, ha már szerzetes, akkor legyen pap is. Az más kérdés, hogy egy férfi szerzetes kaphat papi hivatást is, és azt minden "ütközés" nélkül szerzetes módon gyakorolhatja, hiszen a szentatyák korában a legnagyobb és az egyház életét leginkább meghatározó püspökök szerzetesek voltak. Ennek emléke, hogy a keleti egyházban a püspökké kinevezett papnak, ha előbb nem volt szerzetes, be kell lépnie a szerzetesek közé.

Mindezt csak azért írtam, hogy sikerüljön jól megragadnunk a keresztény szerzetesség gyökereit, amelyek az első és legfontosabb szentség misztériumaiba nyúlnak bele, illetve abból nőnek ki.

Valójában a nagy szerzetesalapítók csak keresztények, Krisztus követők akartak lenni. Assisi Szent Ferenc sem egy új szerzetesrendet akart alapítani, hanem egyedül Krisztust akarta követni. A gazdag, Assisiből való polgár, Bernát csatlakozása, pontosabban az a tény, hogy Ferenctől kér tanácsot az Úr követésére vonatkozóan viszi bele Ferencet egyfajta új közösségbe, amelyből szerzetesrend lesz.
 

A keresztség: a szerzetesélet alapja
Úgy tűnik tehát, hogy van a keresztség szentségének egy sajátos megvalósulása, amely különbözik a világban elkötelezett, családban élő keresztény életformájától. Itt tehát elsősorban nem a tökéletes és a kevésbé tökéletes Krisztus-követés áll egymással szemben, hiszen az Újszövetség szerint egyetlen tökéletesség van, a szeretet tökéletessége, hanem egy prófétai Krisztus-követés és egy rejtettebb.

A szerzetesi Krisztus-követés sajátosan prófétai, tehát nyílt, azonnal látható. Ez azt jelenti, hogy a szerzetes életének minden-napjain átlátszik, azonnal láthatóvá válik az Atyaistenhez való tartozás Jézus Krisztus által a Szentlélekben, míg a világban élő keresztény életében ez rejtett, de nem kevésbé fontos!

Ha egy szerzetes ateistává lenne, de továbbra is hordaná szerzetesi ruháját azonnal embernek is ronggyá és hiábavalóvá válna, míg ha egy világban, családban élő keresztény válna hitetlenné; emberi kötelékei, családi feladatai, polgári elkötelezettségei stb. - még bizonyos értelemben életét igazolttá, elfogadhatóvá tennék.
 

Ki a szerzetes?
Az a jó szerzetes, akit se munkája (lehet az pasztoráció is), se kivívott egyházi és társadalmi elismertsége, "rangja", se emberi kötelékei nem igazolnak, csak egyedül az a tény, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia megtestesült, meghalt és feltámadt és dicsőségesen újra eljön; vagyis a Hiszekegy nagy tényei, igazságai.

A szerzetes olyan megkeresztelt hívő, akit a Lélek arra kényszerít, hogy szinte megbotránkoztatóan radikálisan és kizárólagosan tartozzék Jézus Krisztushoz, aki érte meghalt és föltámadt.

Az a szerzetes férfi, akinek oldalsebét nem gyógyíthatja be Éva, csak Krisztus oldalsebe; õ nem kevésbé vágyik a szeretetre, mint egy világi keresztény férfi, hanem minden mértéket felülmúló módon. Az a szerzetes nővér, akinek egyedül a meghalt és feltámadt Krisztus lesz testének megváltója az örökkévalóság napján: a föltámadáskor.

Az a szerzetes, aki a keresztségi hitvallás letétele előtti hármas ellentmondást napi, éspedig elsődleges feladatának tartja: az ellentmondást a test kívánságának, a szemek kívánságának és az élet kevélységének, de olyan radikális módon, hogy az ún. megengedett, sőt a házasság szentségében megszentelt valóságot sem teszi magáévá, mert ő Krisztust és Szent Anyját a szüzességben is követni akarja. Ki merészelné azt mondani, hogy ebben tilos követni Krisztust? Ki merné azt állítani, hogy természetellenes az, ahogyan Jézus Krisztus élt? Az ilyen összetévesztené a természetfelettit a természetellenessel, ami ma igen gyakori! Holott éppen napjainkban látható, hogy ahol az embertől elveszik a természetfelettit, ott az ember természetellenes irányba indul, mert Isten az ő képére teremtette az embert.

A hármas fogadalom
A hármas fogadalom, (szüzesség, engedelmesség, szegénység) később alakult ki abból, ami a szerzetességben kezdettől fogva megvolt (ld. pusztai atyák élete és mondásai), a keresztségi szertartás "ellene mondok" sajátos, radikális vállalásában.

A ferencesek kordáján a három csomó ezt a három "ellene mondok"-ot jelenti, és még többet: a "lemondok róla" világát is. Milyen esetleges az emberi nyelv az igazán nagy dolgok kifejezésére. Ez a három "nem", ez a három "ellene mondok", és "lemondok" egyetlen "igenből" hajt ki. Ez pedig igenmondás Jézus Krisztus mindenek fölött való szeretetére. Viszont a szerzetesek tapasztalatból tudják, hogy mihelyt valóban megszeretnek valakit, szinte az egész világ az ellenségükké lesz. Nagy kísértés, hogy ők is ellenségessé váljanak. Erre is nemet kell mondani. Csak a bűn szerzőjének, a Sátánnak és a bűnnek legyenek ellenségei, de soha ne az embereknek.

Az igazi nagy szeretetben (szerelemben) van valami, amit mintha szégyellni kellene, mert legbensőbb intimitásunk tárul fel benne. A nem túl nagy szeretetben, a bűnös szeretkezésben vagy az érdek barátságban nincs mit szégyellni a világ előtt, mert azt a világ megérti, de az ingyenesség szentháromságos világába belenyúló, ragaszkodó, szinte megszállottságig menő szeretetet a világ nem érti, sokszor az elrongált egyházi közízlés sem.

Már az emberek között Istenben vállalt minden érdeket felülmúló, ragaszkodó, tiszta szeretet is szégyelli magát, mert igazolni lehetetlen, de megnevezni is. Nincsen rá szavunk, mert a szavakkal kifejezhető világon túlra ér. Ilyen a szerzetes kapcsolata Krisztussal. Csak ezt mondhatná: "Jézusom - mindenem." Egy ilyen mindenek fölé emelkedő, örök szeretetkapcsolat Jézussal eredményezi azt, hogy a szerzetes lemond, ellene mond, tagad, elvet... Pontosan ezekben lehet lemérni azt, hogy kicsoda neki Krisztus, hogy ti. mit ad oda érte. Így a szerzetes eleve teológus. Nem abban az értelemben, hogy előadásokat ad a krisztológia területéről, hanem, hogy bemutatja akarva-akaratlanul, hogy mennyit ér neki Krisztus.
 

Szerzetesek és világiak
A világban élő hívő hite is erre a pontra tart. Ő lassan, és élete egész folyamán a haláláig folyamatosan ad oda mindent azért a Krisztusért, aki érte meghalt és föltámadt. A szerzetes azzal kezdi, amivel a nem szerzetes hívő befejezi, de a szerzetes ezért, pusztán ezért nem tökéletesebb, legföljebb prófétaibb. A szerzetes nem tehet mást, ha szerzetes. Mivel a szerzetesség az õ számára a szent keresztség vállalása, tehát egyben az ő üdvösségének az útja is. Ne hordja fenn az orrát, nem különb senkinél, sőt Szent Pál szavai szerint ő a salak, a semmit érő, akit Krisztus kiválasztott, hogy megmutassa benne az õ föltámadásának erejét.

Amit most leírtam, az félelmetes következményekkel jár ránk, szerzetesekre nézve. Ha a szerzetesség egyszerűen az én üdvösségem útja, akkor elhagyni a szerzetességet annyi, mint elhagyni üdvösségem útját (örökfogadalom után). A szerzetesség nem fakultatív másodállás a kereszténységen belül.

Arra is oda kell figyelnünk, hogy amikor a hivatását elhagyó, aposztatáról írok, akkor senkit nem ítélek el. Ők bűnbánatukban megelőzhetnek bennünket Isten országában; de tettük félelmetes, sötét tett. Nem egyházi állapotot hagytak el, hanem a számukra kijelölt üdvösség útját. Ezután üdvösségük csak Isten mindenhatóságának és irgalmának egy újabb jele lehet.

Ha engem Isten nem erre a radikális útra hív meg, hanem családosnak, világában élőnek - én elvesztem volna, mert nem vagyok olyan erős, mint világi keresztény testvéreim.

Aki a szerzetesi életen belül a szigorításra vágyik, mint én is, és képes lenne, ha botrányokat nem okozna vele (lehet, hogy egyszer azt is meg kell tenni), egy még radikálisabb életvitelre, az ezt azért teszi, mert gyöngébb, mint a többi. Van, aki a világban járkálva, részt véve minden emberi összejövetelen, követve a legutóbbi nyári divatot, strandra járva, TV-t nézve képes szerzetesnek maradni. Csodálom! Tartozom azonban egy kiábrándító vallomással, én így élvén aposztatává lennék.

Szinte percről percre kell keresnem Krisztus arcát, jelenlétét, szavát, szentségi reális praesentiáját, templomát, a róla szóló lángoló szerelmű írásokat, a szentek barátságait, hogy egyáltalán emberi szinten maradhassak. Engem egyedül Krisztus emel az emberek közé és tart meg közöttük.

Írásom befejezetlen, mert csak a hármas ellentmondásról írtam, majd valamikor egyszer talán írok arról is, hogy a szerzetes élete nem más, mint a keresztségi hitvallás (Hiszekegy) nagy tételeinek, valóságainak sajátos megélése, védelme, illetve megvalósulása...

Még annyit, hogy a keresztségben nem mi szenteljük oda magunkat a Szentnek (Istennek). Ez eretnekség. Hiszen tagadnánk így a kegyelmet. Maga Isten ölel minket magához: az Atya a Fia által a Szentlélekben isteni természete részeseivé téve bennünket.

Akkor a szerzetesi consecratio sem azt jelenti elsősorban, hogy én szentelem magam oda az Istennek, hanem Ő von magához, és én ezt engedem... Mikor vesszük már egészen komolyan Urunk szavait: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket..." (Jn 15,16).

Forrás: Vigília

Tíz lépcső - Weöres Sándor

A kép forrás helye

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

HÍREK (2015.01.20.)

HÍREK (2015.01.21.)

10 dolog, amit tegyél Ferenc pápa Fülöp-szigeteki útja után

A pápai útnak szentelt hivatalos Fülöp-szigeteki honlapon (www.papalvisit.ph) a következő „tízparancsolatot” olvashatjuk jó tanácsként arra, hogy miképpen kamatoztathatjuk a pápalátogatás gyümölcseit:

1. Imádkozz Ferenc pápáért és az ő szándékára!

2. Álmodj nagyot a családodért!

3. Nyújtsd ki a kezed a rászorulók, a hontalanok és azok felé, akikkel visszaéltek!

4. Tevékenyen védd az életet, a házasság intézményét és a családot!

5. Támogasd a nők tiszteletének a kultúráját!

6. Használd jól a rendelkezésedre álló információt és győződj meg róla, hogy jó gyümölcsöket terem!

7. Gondolkozz jól, érezd jól magad és tégy jót!

8. Hagyd kicsordulni a könnyed, ha úgy érzed, sírnod kell!

9. Hagyd, hogy Isten meglepjen téged!

10. Hagyd, hogy szeressenek!

(gá)

Forrás: Vatikáni Rádió

Csángótelepi házszentelés - 2015

A pápa harmincezer fiatallal találkozott Manilában: „Tanulj meg szeretni és hagyd, hogy téged is szeressenek”

Tanuljatok meg sírni, szeretni, adni és kapni, és hagyjátok, hogy Isten meglepjen benneteket! – ez volt a Szentatya beszédének magva. Fiatalok hatalmas tömege várta Őt az esőben vasárnap délelőtt a Szent Tamás Pápai Egyetem sportpályáján, amely otthont adott a Szentatya és a fülöp-szigeteki fiatalok találkozójának egy igeliturgia keretében.

A program elején tanúságtételek hangzottak el egy kislány és két fiú részéről. Az alig 14 éves lány, Jun azokról a tapasztalatairól mesélt, amelyeket utcagyerekként élt meg. Jelenleg a TKK Alapítvány egyik árvaházának lakója. Ferenc pápa pénteken kereste fel az egyik ilyen manilai befogadó központot, ahol 300 kisgyermekkel találkozott. A kislány nehezen tudta befejezni kérdéseit, mert könnyekre fakadt. A pápa felállt, odament hozzá és megölelte.

A második tanúságtevő, Leandro, egy joghallgató, beszéde végén egy nagy befőttes üveget ajándékozott a pápának, amelybe összegyűjtötte színes papírcédulákon diáktársainak egy-egy gondolatát.

A harmadik tanúságtevő Rikki volt, aki mérnöknek tanul és a 2013-as tájfun idején feltalált egy olyan világítási rendszert, amely műanyagüvegekből és nagyon gazdaságos elemekből áll és arra szolgál, hogy elvigye a világosságot a Yolanda tájfun által tönkretett otthonokba.

Ferenc pápa beszéde megkezdése előtt angolul „engedélyt kért” a fiataloktól, hogy az előre elkészített beszéde helyett a tanúságtételek hallatán a fiatalok kérdéseire reagálva spanyolul, rögtönzött beszédben válaszolhasson nekik. Egybehangzó igen volt a válasz a lelkes fiatalok részéről. Szimultán fordításban közvetítette szavait a Vatikáni Államtitkárság munkatársa a pápa mellett. 

A folytatás ide kattintva, a Vatikáni Rádió weboldalán érhető el

Jamie Rivera, Filipino Gospel singer, performs for Pope Francis

Check out the music Pope Francis heard when he arrived in the Philippines

A személyes Isten élmény… évközi 2. vasárnap - hanganyag is

.

„Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

A karácsonyi idő befejeződött Urunk megkeresztelkedésével és megkezdődött az évközi idő, melynek liturgikus színe a zöld. Az évközi idő vasárnapjain az Egyház Jézus nyilvános működésére emlékezik, felidézi előttünk életének eseményeit, tanítását és igyekszik tovább adni a jó hírről szóló üzenetét. Ezt az üzenetet minden vasárnap egy-egy fontos, lényeges téma, igazság köré csoportosítja. A mai vasárnap isteni üzenetének, az első olvasmány és az evangéliumi szakasz középpontjában az isteni hívás és az ember részéről e hívásra adott válasz áll.

A világ és benne az ember, mi magunk is a Teremtő Isten alkotásai vagyunk. Éppen ezért mindaz, ami történik velünk és a világgal, ami törvényszerű bennünk, a társadalomban, és a természetben, azáltal az Úr üzeni akar nekünk.
Mint ahogy az időjárás jeleiből nagyjából következtetni tudunk arra, hogy jó vagy rossz idő következik, ugyanúgy az idők jeleiből, a világ eseményeiből, történéseiből ki kellene tudnunk olvasni az Úr gondolatait és akaratát életünkre vonatkozóan, igaz nem megy simán, de érdemes megpróbálni, mint tette Sámuel az első olvasmányban (1 Sám 3, 3-10).

Sámuel egy jólelkű fiú, aki kisgyerekkora óta figyelmes volt Isten hívására, aki az Úrnak szolgált gyermekkorától, Éli főpap mellett, aki azonosul a szolgálatával, de még sohasem volt személyes Isten-élménye. Készséges viszont arra, hogy amit az idős pap tanácsol, azt megtegye: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Sámuel fölfedezi azt, amit majd az egész választott nép megtanul: az Isten beszél, azaz kinyilatkoztat, az ember pedig hallgat, azaz figyel, befogad.
Az esemény főszereplője az Úr. Itt az válik világossá, hogy Isten tud és akar az emberrel kommunikálni, párbeszédet kezdeményezni, közölni akaratát, beszélni vele. Isten, az Úr mindig ugyanígy viszonylik hozzánk. 

Isten régen a próféták, az általa választott személyek által szólt az emberhez, hogy könnyebben felfogja üzenetét és megértse tanítását. Isten üzeneteinek összessége a kinyilatkoztatás, amit a Szentírásban és a Szenthagyományban találhatunk meg.
A mai evangéliumi szakaszban az utolsó ószövetségi próféta, Keresztelő János áll előttünk, aki Jézusra mutat. Arra a Jézusra, aki mint Isten Fia a legteljesebb üzenetet, kinyilatkoztatást hozta az Atyától, és akinek egész lénye, egész élete maga az Üzenet.

A kinyilatkoztatás célja kettős: Először is általa segít bennünket Istenünk abban, hogy bár az eredeti bűn erősen megrongálta bensőnket – tisztánlátásunkat, ösztönvilágunkat, akaratunkat –, mégis rátaláljunk az emberhez méltó helyes életmódra. A kinyilatkoztatás által másodszor azt közölte Jézus által mennyei Atyánk, hogy emberfeletti, isteni stílusú életre és boldogságra hívott meg mindnyájunkat, és erre az életformára oktat, a kinyilatkoztatott igékkel. Ez az életforma a Szentlélek irányítása alatt áll, és az örök életbe torkollik.

„Nézzétek, az Isten báránya” - szól Keresztelő János hallgatóihoz. E szavak hallatára a két – András és János – tanítvány, akik Jánossal voltak, Jézus nyomába szegődtek, követték Őt és „aznap nála maradtak”. Hogy mennyire meghatározó volt ez a rövid ideig tartó, Jézussal való találkozás, hogy milyen mély nyomot hagyott a két tanítvány életében, az kiderül abból, hogy az evangélista még öreg korában is visszaemlékezik arra, hogy „ez a tizedik óra körül volt”. Illetve abból, hogy most már ők maguk válnak hírvivőkké, mondhatnánk azt is, hogy toborozókká és visznek másokat is Jézushoz. Ahogy András teszi, aki először testvérével, Simonnal találkozik, és elmondja, hogy „megtaláltuk a Messiást” és „elvitte Jézushoz”, Aki a Péter nevet adja Simonnak (vö Jn 1,35-42).

Az Isten megtapasztalása, a személyes Isten élmény keresztény mivoltunk alappillére és hordereje. Lehet, hogy mi is úgy lettünk keresztények, hogy más valaki beszélt Jézusról, vagy, mert hívő szüleink megkereszteltettek bennünket. De ne feledjük, keresztény mivoltunk csak akkor válik majd nagykorú hitté, ha személyes tapasztalat igazolja azt, ha rádöbbenünk arra, hogy az Úr a mi szerető Istenünk, és állandó jelenlétében élni boldogság, Vele lenni jó. E tapasztalat nélkül, Isten élmény nélkül, keresztény mivoltunk életképtelen, s nem jelent egyebet, mint egy hagyományőrző, esetleg keresztény értékeket fontosnak tartó közösséghez tartozni.
Néha talán úgy gondoljuk, hogy nem is olyan nehéz dolog, kereszténynek lenni, hiszen hol másutt találnánk olyan nemes értékeket, mint keresztény vallásunkban? De minden ember életében bekövetkezhet egy olyan pillanat – mélységes csalódás abban, akiben tökéletesen megbíztam, egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség, a legkedvesebb személy halála, a meg nem értések, jóakaratunk sorozatos félre magyarázása, – tehát egy olyan pillanat, amikor minden elmélet kevésnek bizonyul, amikor csak a személyes tapasztalat által szerzett hit-bizonysága marad meg, amikor csak ez képes át segíteni bennünket az élettel járó nehézségeken.

Testvéreim, a Jézus nyomába szegődő tanítványok magatartását kellene követnünk, ha igazán Krisztus-követő keresztény életet akarunk élni, hiszen hányszor hangzik el a szentmise keretében: „íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit”.
Igaz, sokan még azok közül is, akik időnként felkeresik a gyóntatószéket, azt állítják: „Nekem nincs bűnöm”. S ha nincs bűn, akkor nincs szükség az Isten bárányára, az Úr Jézusra sem, aki egyedül képes elvenni a világ bűneit, s megszabadítani annak következményeitől.
Szent János első levelében olvassuk: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk”(Jn 1,8). Márpedig elég gyakran hallani „nem öltem, nem loptam, nem káromkodtam, más bűnöm nincsen”. Csakhogy a bűn legtöbbször lélektani jelenség: jóra való restség, a jó megtételének elmulasztása, önzés, szeretet hiány, felelőtlen ítélkezés, kritizálás, amit nem lehet kézzel-fogható módon bizonyítani.

A mai kor emberének nagy bűne: a vélt bűntelensége. Ez a sátán egyik legnagyobb diadala az emberen, mert számára az a legnagyobb nyereség, ha el tudja hitetni az emberrel, hogy nincs bűne, a bűn helyett, inkább életrevalóság, ügyesség, jó gazdasági érzék, találékonyság, talpraesettség van.
Keresztelő János körül hatalmas tömeg, valamennyien bűnösnek érzik magukat, mert a bűnbánat keresztségében akarnak részesülni. És ebből a tömegből lép ki Jézus, az egyetlen ember, aki bűntelen. Ő az Isten megtestesült tisztasága, aki „hozzánk hasonlóan, mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4,15).

A világ, békére és jólétre vágyakozik, miközben agyonhallgatja, hogy valamennyi probléma gyökerén a bűn rágódik. Mi keresztények a bűntől is szabadulni szeretnénk, mert tudjuk, hogy minden békétlenség a bűnből forrásozik. Ezért fordulunk Isten ártatlan báránya felé és kérjük, hogy szabadítson meg bűneinktől. Sorsunk Isten és a bűn között van kifeszítve, de tudjuk, hogy aki szembefordul a bűnnel, aki szabadulni akar tőle, s aki nem azonosul a bűnnel, annak Isten báránya meghozza az üdvösséget.

Szent Péter apostol írja: „A hibátlan és szeplőtelen Báránynak vére váltott meg bennünket”(1Pt 1,18-19). Nagy titok ez számunkra: Krisztus meghal értünk a kereszten, hogy minket a bűntől megszabadítson.
Hogy e titokból valamit megérthessünk, a szeretet nyelvére kell lefordítanunk. Isten szereti az embert, ezért teremtette, és mert szereti a bűnös embert is, ezért küldte Fiát a földre. Jézus a megtestesült Szeretet, a legnagyobb Szeretet. Márpedig nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (vö Jn 15,13). Ettől a szeretettől vezetve az ártatlan Bárány kilép a sorból és elindul a keresztúton, vállalja a legnagyobb áldozatot, a kereszthalált. Ebben a képben ott van az emberiség története és a világ drámája. Akit ez nem érint meg, az nem ismeri az embert, az nem ismeri Jézust, és nem érti meg az isteni üzenetet sem, ti. hogy a szeretet győz a bűn fölött.

A szentáldozás előtt szoktuk mondani: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya". Mikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, a „rabszolgaság házából”, elfogyasztották a húsvéti bárányt, és amikor Jézus indult el, hogy kiszabadítson bennünket a bűn rabszolgaságából, nagycsütörtökön saját testét és vérét tette az asztalra. Szeretetből adta magát értünk a kereszten és szeretetből adja magát a szentáldozásban is. Nem más ez, mint szeretetének fönntartása a világ végezetéig. Hozzánk is azért jön a szentáldozásban, hogy ezt a szeretetet fölszítsa és fönntartsa a szívünkben, s aztán rajtunk keresztül kiárassza a világra.

Ezen a világon a legnagyobb dolog a szeretet, amit az ember életében megvalósíthat, de a leghamarabb a szeretetbe fáradhatunk bele, különösen, amikor annak gyakorlása akadályokba ütközik. Sokszor érthetetlen módon pontosan azok részéről, akiknek életében érvényre szeretnénk juttatni. Éppen ezért folyton erősíteni kell ezt a szeretetet: a Krisztus életéből vett példák által, az imádság, a szentmise, a szentségek, különösen Krisztus Testének vétele által. 

A Bárány, a kereszt, az átváltoztatott kenyér és bor, mind arról beszél, általuk az Isten azt üzeni, hogy van egy másik világ is az anyagi, a látható dolgok mögött. Egyedül ez adja meg a láthatók értelmét, súlyát és célját.

Merjük kimondani Sámuellel: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Merjük megkérdezni Keresztelő János tanítványaival: „Mester hol laksz?” És akkor az Úr válaszolni fog: jöjjetek, nézzétek meg. S ha vele tartunk, akkor megtaláljuk az Istent, az embert és igazi önmagunkat is ebben a békétlen, szeretetre éhes és mindenféle lelki, erkölcsi és anyagi válsággal küszködő világban.
Akkor minden látszat ellenére rádöbbennünk arra, hogy Ő ma is itt van közöttünk, hogy nem költözött ki ebből a néha oly szörnyűnek látszó világból, és szívünk megtalálja azt a békét, amelyet a kis Sámuel megtapasztalt azon az éjszakán, amikor meghallotta az Úr szavát, és az első tanítványok megtapasztaltak ott a Jordánon túl, amikor Jézus nyomába szegődtek.

Gyerünk, evezz a mélyre! - Imre atya írása

A kép lelő helye

Nézem a csónakot: ott ring csendesen a vízen.

Ki van kötve, nehogy a nagy hullámok vagy a heves szél tönkretegye, illetve elsodorja.

Vajon örvend neki? - kérdem magamban. Hosszú időn át béklyóban vesztegelni...

A csónak nem arra van teremtve, hogy a kikötőben heverjen, még akkor sem, ha ott számára – látszólag – biztonságosabb.

A csónak a tengerre van teremtve, még akkor is, ha ott egyedül küzd a hullámokkal.

A csónak arra van teremtve, hogy a tenger tágságát felkutassa, és egy másik partot érjen.

A csónak arra van teremtve,

hogy szembeszálljon a széllel,

hogy dacoljon a viharral,

hogy megküzdjön a hullámokkal.

És nem is akarja ezt másképp, hisz erre van teremtve, ez a hivatása!

Előtted is két lehetőség nyílik: vagy vesztegelsz a kényelmesség kikötőjében, vagy útra kelsz a széllel szemben is.

Ha veszteg maradsz, akkor soha nem ismered meg képességeidet, talentumaidat és emberi korlátaidat!

Ha veszteg maradsz, akkor soha nem fedezel fel új partokat,

Nem ismersz meg új világokat, új embereket,

soha nem tudod meg, hogy álmaid valósággá válhatnak-e vagy sem?

Ez nem lehet a Te élethivatásod! Vagy?

Kelj hát útra!

Evezz a mélyre, hogy megismerd az életet!

Lovagold meg a hullámokat, hogy bátorságra kapj!

Szállj szembe az élet viharaival, hogy legyőzd magadban a félelmet!

Vágj neki a sötétnek, hogy majd megtapasztald: Isten ott is Veled van!

Légy életed kapitánya, ne pedig közönséges matróza!

Bízz Istenben – és önmagadban!

Gyerünk, evezz ki a mélyre!

Stuttgart, 2015. 01. 17.

After Thomas-Thomas után(teljes film, magyarul)

.

Egy valós család története lerövidítve -autista gyerekkel! Életrajzi adatok alapján.

Esztenektől Nyíradonyig, Kaplonyi kitérővel – harmadik rész

Isten fizesse a szervezőknek a szervezést és a
vendéglátóinknak mindazt az időt, fáradtságot, áldozatot, figyelmet és
szeretetet, amivel elhalmoztak bennünket ezekben a napokban és felejthetetlenné
tették rövid Kaplonyi és Nyíradonyi tartózkodásunkat!  

Esztenektől Nyíradonyig, Kaplonyi kitérővel – második rész

Esztenektől Nyíradonyig, Kaplonyi kitérővel - Első rész

„Illő, hogy teljesítsük, mindazt, ami igazságos…" - Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja

Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy az újonnan megválasztott pápát hármas koronával, az úgynevezett tiarával koronázták meg. I. János Pál pápa volt az, aki megszakította ezt a hagyományt. Helyette a főpásztori székbe való beiktatással kezdte főpapi tevékenységét.
Az Úr Jézus sem azzal kezdte messiási működését, hogy Rómába ment Augustus császártól koronát kérni. Heródestől sem kért Negyedes Fejedelmi címet. De azért nyilvános működése előtt az ünnepélyes beiktatásról ő sem mondott le. A Jordán partján a külső körülmények ugyan szerények voltak, mégis részt vett benne az ég és a föld, jelen volt rajta a választott nép és a teljes Szentháromság. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Jézus és Keresztelő János találkozásakor az Ó- és az Újszövetség találkozott egymással.
 

Keresztelő János az Ószövetség utolsó prófétája, akinek nemcsak az adatott meg, hogy szóban hirdesse, hogy el fog jönni a megígért Messiás, hanem az is, hogy személyesen rámutasson az Isten Bárányára. Éppen ezért történelmi ez a találkozás a Jordán folyó partján.
János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Amikor faggatták, alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztel, de utána jön, Az, Aki Szentlélekkel fog keresztelni – olvastuk az evangéliumi szakaszban.
 

Amikor az Úr Jézus a Jordán folyóhoz megy, hogy megkeresztelkedjen, János azonnal felismeri az Eljövendőt, a Messiást, és szívesen átadná a helyét. Tudja, hogy ő csak az, aki előkészíti a Messiás útját. De Jézus másképp tesz: „Illő, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos, ami elő van írva”(Mt 3,15) – olvashatjuk Szent Máté evangéliumában. 
Jézus maradék nélkül be akar tölteni minden ószövetségi előírást. Bár megtehetné, hogy félreteszi azokat, de ő teljes egészében vállalja. Csak ott, és akkor lép át fölöttük, amikor azok már nem az Isten dicsőségét és az ember javát szolgálják.
Megkeresztelkedik Jánosnál a bűnbánat keresztségével, pedig bűn nélkül való. Ezzel is kifejezi sorsközösségét velünk. Annyira egy lett közülünk, hogy vállalta az emberi sorsot, annak minden velejárójával együtt, de ugyanakkor, e tettével előre jelzi egész küldetésének célját, hogy az embert meg akarja szabadítani a bűntől.
 

Jézus megkeresztelkedésekor történelmi valósággá vált, ami addig csak prófétai ígéret volt. A Jordán folyóban történt vízbemerülés után az Úr feljött a vízből és megtörtént az Üdvözítő hivatalos beiktatása messiási küldetése teljesítésébe. Ez alkalommal „megnyílt az ég”. Az eredeti bűn következtében „bezárult az ég”. Most a messiási korszak nagy ajándéka éppen az lett, hogy ismét megnyílt az ég. Jézuson keresztül, a keresztség szentségének felvételével szabad utunk lett az Istenhez, belépőjegyet kaptunk a mennyek országába.
Ha Jézus nem száll alá a Jordán vizébe, nem nyílik meg az ég, nem hangzik fel az Atya szózata, és nem száll le a Szentlélek, de első nyilvános cselekedetében benne volt egész élete. A Szentlélek erejével akart cselekedni, úgy hogy az Atya akarata vezesse mindenben.
Szó szerint teljesedett benne az, amit Izaiás prófétától olvastunk az első olvasmányban: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek...”(Iz 42, 1-4). 
 

Az Úr Jézus pozitív hozzáállása az ószövetségi törvényhez, hatalmas példa a mi számunkra abból a szempontból is, hogy ma minden formaság ellen tiltakozunk, minden előírást feleslegesnek tartunk, minden értékes hagyományt elvetünk. - Nekem ne mondja meg az egyház, hogy mit kell tennem adventben, vagy nagyböjtben, hogyan vegyek részt a szentmisén, mikor álljak fel és üljek le, mikor gyónjak és áldozzak, s mit tegyek, ha megromlott a házastársi kapcsolat, illetve hogyan készüljek a szentségi házasságra és a többi és a többi…
Jézus viszont vállalja: „Illő, hogy teljesítsük, mindazt, ami igazságos, ami elő van írva.” Az ószövetségi nyelvben „igazember”-nek nevezték azt a személyt, aki teljesíti Isten akaratát. Az Úr Jézus e mondattal élete programját, jelszavát fogalmazta meg, vagyis: az én feladatom, hogy mindenben teljesítsem az Atya akaratát.

Jézus nyilvános tevékenységének kezdete, nekünk is irányt szab: úgy, ahogyan Ő nyilvános tevékenysége kezdetén az Atya akaratának keresését és követését fontosnak tartotta, úgy nekünk is az ő példájára fontos kell, hogy legyen az Atya akarata életünkre vonatkozóan. Ne legyen az életünknek olyan területe, ahol Isten ne lenne jelen, ahonnan kizárnánk Őt. Vonjuk be a terveinkbe, munkánkba, tanulásunkba, sikereinkbe és kudarcainkba. Mondjunk el neki mindent, mint a jól nevelt gyermek a szüleinek. Köszönjük meg neki a szeretetét, és kérjük segítő kegyelmét mindennapjainkra.
Biztosan tervezgettünk egy-két dolgot erre az évre is, van néhány megfogalmazott, vagy ki nem mondott vágyunk, amit el szeretnénk érni az újesztendőben. Ezekből se hagyjuk ki Istent. Terveink között jó lenne, ha ott lenne a lelkiéletben való előrehaladás szándéka, a jobbá levés vágya, az öntudatosabb keresztény élet megvalósításának az elhatározása. Ezzel kapcsolatosan arra biztat a Szentatya, Ferenc pápa, hogy: „Ápoljuk lelki életünket, kapcsolatunkat Istennel, mert ez adja mindannak a gerincét, amit teszünk, és amik vagyunk. Az a keresztény, aki nem táplálkozik az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából, az elkerülhetetlenül elfonnyad és kiszárad.”
Testvéreim! Sok mindenre szükségünk van, sok mindent szeretnénk megszerezni, vajon mennyire keresztényiek azok az eszközök, amelyekkel ezeket megvalósíthatjuk, vagy a hozzánk tartozókkal, alattvalóinkkal megvalósítatjuk?
Az életünk sok területét megvizsgálhatnánk, de talán egy-két szóban is összefoglalhatjuk a feladatunkat, kötelességünket: bármit is tennénk, legyen jelen benne a keresztény ember hivatástudata, Isten melletti tanúságtétele.
Az Úr Jézus megkeresztelkedése pillanatában leszállt rá a Szentlélek. Azt is mondhatnánk, hogy Jézus imája meghallgatásra talált, mert rögtön megtapasztalta a Lélek erejét.
Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében, a meghallgatott ima erejében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélek irányitására tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka, a Lélek, akinek ereje képes ezeken is átsegíteni őt.
Igen, illő hogy megtegyük az Atya akaratát ott ahol élünk, és abban az életállapotban, amelyre meghívott bennünket az Úr, akár kisgyermekként, fiatalként, vagy idősként, mert ezzel mindenki számára érthetően kifejezzük azt, ami számunkra fontos, amiben hiszünk.
Nem elég csak belülről, úgy mond lélekben megélni, a hitünket, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Ne hagyjuk, hogy a minket körülvevő világ lerombolja a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének ezeket a hagyományait, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. Nekünk is illő, hogy megtegyük, ami elő van írva.
 

Mi van előírva? - kérdezhetné valaki. A karácsony előtti hétfőn a vatikáni dolgozóknak és munkatársaknak a Szentatya, Ferenc pápa röviden mindezt összefoglalta, s mint egy útmutatásul adta nekik és általuk, nekünk is. Az első útmutatásban, amit már korábban idéztem, arra biztat a Szentatya, hogy „Ápoljuk lelki életünket!” Aztán arra biztat bennünket, hogy: „Gondozzuk családi életünket! Adjunk gyermekeinknek és szeretteinknek nemcsak pénzt, hanem sokkal inkább időt, figyelmet és szeretetet.
Ápoljuk emberi kapcsolatainkat! Váltsuk valóra hitünket az életben és a jó-cselekedetekben, főként a rászorulók iránt.
Figyeljünk oda beszédünkre! Tisztítsuk meg nyelvünket a sértő szavaktól, a közönséges és dekadens beszédtől.
Gyógyítsuk be a szív sebeit a megbocsátás olajával! Bocsássunk meg azoknak, aki megbántottak minket, és gyógyítsuk be azokat a sebeket, amelyeket mi magunk okoztunk másoknak.
Gondosan dolgozzunk! Végezzük munkánkat lelkesedéssel, alázatosan, hozzáértéssel, szenvedélyesen, az Úrnak hálás lélekkel.
Gyógyuljunk ki, az irigységből! Szabaduljunk meg a bujaságtól, a gyűlölettől és a negatív érzelmektől, amelyek megrontják belső békénket, és összetört, bomlasztó emberekké tesznek minket.
Gyógyuljunk ki a neheztelésből, mert az bosszúhoz vezet. Gyógyuljunk ki a lustaságból, mert az a létezés eutanáziájához visz minket. Szabaduljunk meg az ujjal mutogatástól, mert az gőgössé tesz minket. Hagyjunk fel az állandó panaszkodással, hiszen csak elkeseredünk általa. Tudom, hogy néha ahhoz, hogy megtartsuk az állásunkat, kibeszéljük a másikat, önvédelemből. Megértem ezeket a helyzeteket, de ez az út nem jó irányba visz. A végén mindannyiunkat tönkretesz, és ez nem használ senkinek. Kérjünk inkább bölcsességet az Úrtól, hogy időben el tudjuk harapni a nyelvünket és így ne ejtsünk ki rágalmazó szavakat, melyek csak keserű szájízt hagynak maguk után.
Gondoskodjunk gyengébb testvéreinkről! Gondoskodjunk az idősekről, a betegekről, az éhezőkről, a hajléktalanokról és a külföldiekről, mert ez alapján ítéltetünk majd meg…
 

Képzeljük el, hogy megváltozna a világunk, ha mindegyikünk most rögtön elkezdené komolyan és odaadóan ápolni kapcsolatát Istennel és felebarátaival; ha átültetnénk a gyakorlatba az evangéliumi aranyszabályt, amelyre Jézus tanított minket a hegyi beszédben: „Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták” (Mt 7,12). Milyen más lenne a világ, ha úgy néznék a másik emberre, főként, ha segítségre szorul, azzal a jósággal és gyöngédséggel, amellyel Isten néz ránk, ahogy vár minket és megbocsát nekünk. Ha az alázatban lelnénk meg erőnket és kincsünket…” mondja a Szentatya Ferenc pápa.

A mai vasárnap, amikor közösen elmondjuk a Hiszekegyet, újítsuk meg keresztségi fogadásunkat, amit keresztségünk alkalmával szüleink, keresztszüleink tettek helyettünk. Legyünk hálásak azért, hogy Isten bennünket is gyermekévé fogadott, és éljünk úgy, hogy rólunk is elmondhassa: íme, az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik.

Újévi jófeltételeink... - Imre atya

Egy idős indián az életről mesélt az unokájának. "Küzdelem zajlik a bensőmben," mondta a fiúnak. "Rettentő harc ez, egy farkas és egy angyal vívja egymással.

A farkas gonosz - ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego.

Az angyal jó - ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit.

Ugyanez a harc benned is zajlik - és mindenki másban is.

Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját: "Ki fog győzni?”

"Amelyiket táplálod." - válaszolta az idős indián.

Az új esztendő első napjaiban több interjúműsorban láttam, hogy a riporterek által megkérdezettek nagy többsége különböző fogadalmakat tett: egészségesebben fog élni, többet fog  sportolni, kerülni fogja a stresszt.

Példájukra bennem is megfogalmazódott egy sereg jófeltétel, noha arra is emlékeztem, hogy ezekből a jófeltételekből pár nap múlva alig marad valami...


Erre hirtelen belém nyilallott a gondolat: Meg tudja-e önmagát változtatni az ember?

Ijedten kellett beismernem, hogy: nem. Alapstrukturáját senki nem tudja megváltoztatni.

Hogyan is tudná önmagát megváltoztatni egy olyan lény, aki nem önmagának, hanem másnak köszönheti létét?

Aki csak elfogadta az életet...

Aki csak ajándékba kapta tehetségét...

Akinek a természete ősei génjeiből szövődött össze...

Aki behatároltságát is gyakran csak elszenvedi...

Természetét senki nem tudja önmaga erejéből megváltoztatni!

De igenis meg tudja változtatni beállítottságát, viselkedését, magatartását.

Istenhez, másokhoz, önmagához és az élethez való viszonyulásán képes változtatni!

Fontos dolgoknak utánajárni...

Lényegesebbekre több időt szentelni...

Az életbevágókra jobban odafigyelni...

Mi tehát boldogság szempontjából az új esztendőben a fontos?

Szerintem, hogy először is megismerd a benned élő „farkasokat”.

Nevén kell nevezned őket, különben önmagadnak és másoknak is fájdalmat okoznak.

El kell zárnod őket... Ne szabad eloldanod láncaikról a haragot, irigységet, mohóságnak, arroganciának, önsajnálatnak, bűntudatnak, sértődöttségnek, kisebbrendűségnek, hazugságnak, önteltségnek, felsőbbrendűségnek!

És ne tápláld ezeket a „farkasokat”!

Ugyanakkor meg kell ismerned a lelkedben lévő „angyalokat”.

Ajtót kell nyitnod az örömnek, békének, szeretetnek, reménynek, derűs nyugalomnak, alázatnak, kedvességnek, jóakaratnak, együttérzésnek, nagylelkűségnek, igazságnak és hitnek.

És ezeket az „angyalokat” minden nap táplálnod kell!

Akkor, ha jófeltételeinkből nem is tudunk mindent megvalósítani, boldogabbak leszünk!

Érdemes megpróbálni!

Ezt kívánja minden Hívének és Olvasójának a 2015-ös esztendőre

Imre atya

Stuttgart, 2015-01-08.

VATICAN: Általános kihallgatás - Ferenc pápa katekézise magyar hanggal (...

Igen, ha valóban őt keressük... - Vízkereszt ünnepe - hanganyag

.

Tehát ne feledjük, járható út csak egy van, és igazi fény, amely valóban vezetni tud, az is csak egy van. Krisztus Urunk mondta: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”. (Jn 8,12) 

Jézus szavai és tettei világosságot sugároznak, mert ő maga az Isten. Világosság Ő, amely nem csak a szemünkbe csillan, világosság Ő, amely nem csak értelmünket világítja meg, hanem olyan világosság Ő, amely a szívet melegíti, a lelket élteti… Élő és éltető fény Ő, amint Szent János evangélista írja: „Ő benne élet volt és az élet volt az emberek világossága”. (1,4) Ez a világosság olyan erős, hogy a szomorúság és a szenvedés legsötétebb és legáthatolhatatlanabb ködét is képes átvilágítani, ha élő hittel és imádságos szívvel keressük az Ő tekintetét