1994-ben rendkívüli népszámlálást tartottak
Svájcban, ahol azt is vizsgálták, hogy egy személy vallását
továbbviszik-e az utódok. Az eredmény több mint meghökkentő: a családban
egyedül az apa vallási gyakorlata az, ami meghatározza, hogy a gyerekek
a jövőben járnak-e templomba vagy sem.
Anélkül, hogy statisztikai adatokkal bombáznánk az olvasót, íme néhány adat.
– Ha az apa és anya is rendszeres templomba járó, akkor a gyermekek 33 százaléka rendszeres templomba járó lesz.
– Ha az apa nem rendszeres templomba járó, de az anya igen, akkor a gyermekek 3 százaléka rendszeresen templomba jár.
– Ha az apa nem gyakorolja hitét, míg az anya rendszeresen, akkor a gyerekek 2 százaléka lesz rendszeresen templomba járó.
Az eredmény megdöbbentő, de megerősíti azt, amit a pszichológusok,
kriminológusok és a keresztény értékek szerint gondolkodók tudnak: nem
lehet ellenszegülni a teremtett rend biológiájának. Az apai befolyás,
attól kezdve, hogy a nemzés során meghatározza a gyerek nemét,
mindaddig, hogy milyen rítusú temetést kap, nincs arányban a
rábízottakkal és az erősen csökkentett szereppel a nyugati liberális
társadalomban.
Az anya szerepe mindig is elsődleges marad a meghittség, gondoskodás
és nevelés szempontjából. Egyetlen apa sem képes helyettesíteni ezt a
fajta kapcsolatot. Hasonlóképpen igaz, hogy amikor a gyermek belép abba a
korszakba, amit az otthon helyett a baráti kör jelent, egyre növekvő
mértékben vesz példát apjáról. Ahol az apa közömbös, nem odaillő, vagy
éppen hiányzik, akkor az elkülönülés és a bekapcsolódás még nehezebb. Ha
a gyerekek azt látják, hogy az Egyház „női és gyerekdolog”, ennek
megfelelően járnak el: nem járnak oda, vagy csak sokkal ritkábban.
Érdekes módon tudat alatt a felnőtt nők és férfiak is levonják a
következtetést, hogy apu távolléte azt jelzi, hogy a templomba járás nem
igazán „felnőttes” dolog. Az elköteleződés szemszögéből az anyai szerep
a bátorításé és a biztatásé, de nem ez az elsődleges a felnőtt utód
döntésében.
A megállapítások ugyan a svájci népességre vonatkoznak, de minden
bizonnyal hasonló eredményű megállapításokra jutnának más nyugati
országokban is, ahol nagy számban találhatók családok egyedülálló
szülővel, valamint bonyolult mostoha kapcsolatokkal, vagy ami rosszabb,
vándorló férfiszemélyekkel (nevelőapákkal) a háztartásban, akiket nem
érdekelnek a „párjuk” gyermekei.
A hiányzó apa – bárki hibájából volt is a válás és bármennyire
hűséges is az illető egyházához – valószínűleg nem fogja az
engedélyezett, rövid „láthatási időt” gyermekével a templomban tölteni.
Az egyik egyházközségben az egyik fiatal srác arról számolt be, hogy
választania kellett, hogy templomba megy, avagy a vasárnapot apuval
töltse negyven mérfölddel távolabb, pecázással és focival. Egy másik,
tizenegy éves fiú választása még nehezebb volt: a földi vagy az égi Atya
között, a szeretet és lojalitás keresztkötelékei között. Saját kudarcai
által erőltetett, gyötrő érettséggel döntött úgy, hogy a mennyei Atya
jobban megérti távollétét, mint a „földi” apja.
Nagy igazság tehát: ha nincs apa – nincs család – nincs hit. A
férfiak megnyerése és megtartása alapvető fontosságú a hitközösség
számára, és életbevágó minden anya munkájához, valamint gyermekeink
jövőbeli megváltása szempontjából.
(Robbie Low írása alapján)
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése