Oldalak

vasárnap, január 25, 2015

Miért fontos, hogy az apák templomba járjanak?

1994-ben rendkívüli népszámlálást tartottak Svájcban, ahol azt is vizsgálták, hogy egy személy vallását továbbviszik-e az utódok. Az eredmény több mint meghökkentő: a családban egyedül az apa vallási gyakorlata az, ami meghatározza, hogy a gyerekek a jövőben járnak-e templomba vagy sem.

Anélkül, hogy statisztikai adatokkal bombáznánk az olvasót, íme néhány adat.
– Ha az apa és anya is rendszeres templomba járó, akkor a gyermekek 33 százaléka rendszeres templomba járó lesz.

– Ha az apa nem rendszeres templomba járó, de az anya igen, akkor a gyermekek 3 százaléka rendszeresen templomba jár.

– Ha az apa nem gyakorolja hitét, míg az anya rendszeresen, akkor a gyerekek 2 százaléka lesz rendszeresen templomba járó.

Az eredmény megdöbbentő, de megerősíti azt, amit a pszichológusok, kriminológusok és a keresztény értékek szerint gondolkodók tudnak: nem lehet ellenszegülni a teremtett rend biológiájának. Az apai befolyás, attól kezdve, hogy a nemzés során meghatározza a gyerek nemét, mindaddig, hogy milyen rítusú temetést kap, nincs arányban a rábízottakkal és az erősen csökkentett szereppel a nyugati liberális társadalomban.

Az anya szerepe mindig is elsődleges marad a meghittség, gondoskodás és nevelés szempontjából. Egyetlen apa sem képes helyettesíteni ezt a fajta kapcsolatot. Hasonlóképpen igaz, hogy amikor a gyermek belép abba a korszakba, amit az otthon helyett a baráti kör jelent, egyre növekvő mértékben vesz példát apjáról. Ahol az apa közömbös, nem odaillő, vagy éppen hiányzik, akkor az elkülönülés és a bekapcsolódás még nehezebb. Ha a gyerekek azt látják, hogy az Egyház „női és gyerekdolog”, ennek megfelelően járnak el: nem járnak oda, vagy csak sokkal ritkábban.

Érdekes módon tudat alatt a felnőtt nők és férfiak is levonják a következtetést, hogy apu távolléte azt jelzi, hogy a templomba járás nem igazán „felnőttes” dolog. Az elköteleződés szemszögéből az anyai szerep a bátorításé és a biztatásé, de nem ez az elsődleges a felnőtt utód döntésében.

A megállapítások ugyan a svájci népességre vonatkoznak, de minden bizonnyal hasonló eredményű megállapításokra jutnának más nyugati országokban is, ahol nagy számban találhatók családok egyedülálló szülővel, valamint bonyolult mostoha kapcsolatokkal, vagy ami rosszabb, vándorló férfiszemélyekkel (nevelőapákkal) a háztartásban, akiket nem érdekelnek a „párjuk” gyermekei.

A hiányzó apa – bárki hibájából volt is a válás és bármennyire hűséges is az illető egyházához – valószínűleg nem fogja az engedélyezett, rövid „láthatási időt” gyermekével a templomban tölteni. Az egyik egyházközségben az egyik fiatal srác arról számolt be, hogy választania kellett, hogy templomba megy, avagy a vasárnapot apuval töltse negyven mérfölddel távolabb, pecázással és focival. Egy másik, tizenegy éves fiú választása még nehezebb volt: a földi vagy az égi Atya között, a szeretet és lojalitás keresztkötelékei között. Saját kudarcai által erőltetett, gyötrő érettséggel döntött úgy, hogy a mennyei Atya jobban megérti távollétét, mint a „földi” apja.

Nagy igazság tehát: ha nincs apa – nincs család – nincs hit. A férfiak megnyerése és megtartása alapvető fontosságú a hitközösség számára, és életbevágó minden anya munkájához, valamint gyermekeink jövőbeli megváltása szempontjából.

(Robbie Low írása alapján)

Forrás:

Nincsenek megjegyzések: