„Bár a szenvedés kenyerét és a nyomorúság vizét adta neked az Úr, de ő, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled” – olvassuk Izaiás próféta könyvéből.
Iz 30,19-21.23-26; Mt 9,35-10,1.6-8
A szenvedést és a nyomorúságot igazából nem az Úr adta, hanem bűneink szerezték. Ő adott viszont kenyeret a szenvedésben és vizet a nyomorúságban.
Mennyire csodálatos a mi Istenünk, bármennyire is lealjasodik az ember, az ő teremtménye marad – nem semmisíti meg, hanem állapotának megfelelően élteti, hogy el ne vesszen, hanem megtérjen és éljen.
Ezért küldi a világba az Ő Fiát, Jézust, akinek megesett a szíve az elcsigázott, kimerült, pásztor nélküli emberiségen.
Az is szép, ha egy embernek megesik rajtunk a szíve. Itt azonban sokkal többről van szó. Jézus szíve az örök Atya Fiának szíve, melyben az istenség egész teljessége lakozik; az Isten igéjével lényegileg egyesített szív.
Amikor Isten emberré lett, a világba lépett és ránk tekintett, elszorult a szíve. Ez nem lett volna lehetséges, ha Istenben nem volna valami hasonló ahhoz a legnagyobb emberi szenvedéshez, amikor szeretteinkért szenvedünk.
Az, hogy Isten irgalmas, Jézus szívén keresztül azt jelenti, hogy szenved értünk. Mivel az örök Istenről van szó, e kijelentés a világtörténelem legvalósabb, leghatalmasabb, de rejtett mozgatórugóját tárja fel. Itt válik nyilvánvalóvá az üdvtörténet valódi mibenléte.
Az apostolok küldetése, illetve a papság szentségének valósága nem érthető az isteni irgalmasság e mélységeinek ismerete nélkül.
A első péntek tartása, a Jézus Szentséges Szívéhez végzett kilenced segíthet abban, hogy az isteni irgalmasságnak eme mélységét egyre inkább megismerjük és így Isten megrendült szívével szerethessük embertársainkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése