Oldalak

vasárnap, november 23, 2014

„Én kaptam minden hatalmat” – Krisztus Király vasárnapja

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, az Atya egyszülött Fiát, aki Szűz Máriától született, mint a világmindenség királyát ünnepeljük.
Krisztus király volta harmincéves koráig rejtve maradt, amíg Názáretben élte mindennapi életét. Azután nyilvános működése idején Jézus megnyitotta az új Országot, amely „nem e világból való” (Jn 18,36), és végül beteljesítette azt, halálával és föltámadásával. Feltámadása után apostolainak megjelenve azt mondta: „Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön” (Mt 28,18): ez a hatalom szeretetből fakad, amelyet Isten a maga teljességében mutatott meg nekünk Fia kereszt-áldozatában.

Az első keresztények hittel vallották, hogy Krisztus uralma a történelem végén mindenki előtt nyilvánvalóvá válik majd, és azoknak is el kell ismerniük, akik most elutasítják.
Viszont ahhoz, hogy a végső számadáskor, amiről a mai evangéliumi szakasz beszél, a Király, vagyis Krisztus szavai kedvezőek lehessenek a mi számunkra: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” Fontos tisztáznunk, hogy Krisztus Király uralmának ebben az időszakában, amelyben mi élünk, hogyan nyilvánul meg a hatalma? Alattvalói, vagyis mi, hogyan tehetünk tanúbizonyságot arról, hogy elfogadjuk uralmát, alávetjük magunkat tekintélyének? Ma, Szent Máté evangéliuma ezekre a kérdésekre válaszol.
Krisztus királysága hogyan van jelen a világban? Szent Máté elbeszélésében olyan cselekedetek jellemzik Krisztus uralmának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak az evilági hatalom megnyilvánulásaihoz.

A történelem arról tanúskodik, hogy a hatalmon lévők uralkodni akarnak, saját akaratukat érvényesíteni mások fölött, ennek érdekében minél látványosabban szeretnék fitogtatni, bizonyítani erejüket.
Ezzel szemben Krisztus országa, amelynek eljövetelét kérjük a Miatyánkban: jöjjön el a te országod, azaz Krisztus uralma a szeretetben nyilvánul meg. Ez azonban most nem passzív elfogadást jelent, hanem aktív cselekedeteket, amelyek arra alkalmasak, hogy a szeretetet kinyilvánítsák. Bár ebbe a keretbe mindenki beletartozik, mégis a krisztusi szeretetnek van jellemző megnyilvánulási területe.
Az evangélium szerint, Krisztus Urunk megkülönböztetett figyelmet szentel mindazoknak, akik valamilyen testi, vagy lelki szükségben szenvednek. Ehhez tartoznak azok, akik nélkülözések között élnek, tehát nincs megfelelő táplálékuk, amely éhségüket csillapítaná, nincs megfelelő ruhájuk, amelybe öltözhetnének, nincs alkalmas fedél a fejük felett, ami megvédhetné az időjárás viszontagságai ellen.
A szükségben szenvedők másik csoportjához a betegek tartoznak. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Ide tartoznak elsősorban a meggyengült idősek, az ágyhoz kötöttek, és természetesen mindazok, akiknél valamilyen oknál fogva az egészség tartósan megromlott, megfogyatkozott.

Amikor Jézus az utolsó ítéletről szól, akkor arról beszél, hogy a végső napon aszerint fogják az embert jobbra, vagy balra állítani, hogy adott-e az éhezőnek enni, a szomjazónak inni, a mezítelent igyekezett-e fölruházni és a beteget, börtönben lévőt meglátogatni. És azt mondja, hogy amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek, vagy amit tőle megtagadtatok, tőlem tagadtátok meg.
A hagyomány ezt elsősorban a jótékonykodásnak, a klasszikus értelemben vett karitatív igyekezetnek a szentesítéseként szokta értelmezni. Pedig a keresztény hagyomány ezt az utolsó ítéletről szóló krisztusi szót abban az értelemben is szokta értelmezni, hogy aki a szegény jogaiért küzd, az voltaképpen Krisztus jogaiért küzd, és aki egy olyan társadalom megteremtésén munkálkodik, amelyikben az ember nem szorul rá arra, hogy mezítelenségéből más alkalmi jósága emelje ki, az Krisztusért fáradozott és ugyanúgy vagy még inkább várhatja azt a bizonyos jutalmat, amelyről Krisztus beszél.
A legszegényebbek közé állt, hogy azt mondhassa: amit az ember a legszegényebbért tett, azt érte tette.
Ezt úgy is mondhatnánk, hogy Isten lesz a jutalma annak, aki a szegény szegénységét megszünteti, akár alkalmi jótékonysággal, akár pedig valamifajta olyan erőfeszítéssel, amely egy igazságosabb társadalmat, közösséget teremt meg, vagy intézményesen segít a rászoruló embereken és jutatja őket emberibb élethez.
Igen, Isten lesz a jutalma annak, aki a szegény szegénységét megszünteti, de Jézus arról is beszélt, hogy a kárhozat lesz annak a jutalma, aki nem tett semmit a szegényért, sőt még inkább annak, aki az rászorulót kizsákmányolja, a szükségben lévőt kihasználja, s visszaél a védtelen, a szegény élethelyzetével.
A Második Törvénykönyvben ez áll: a „szegény és nélkülöző munkás bérét… ne tartsd vissza… Különben az Urat hívja ellened, s bűn nehezedik rád”(MTörv 24, 14-15). Szent Jakab apostol így figyelmeztet: „Rajta… jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! … Vagyonotokat gyarapítottátok még az utolsó napokban is. Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól levontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe”(5, 1–4).
Milyen jó lenne, ha a mai modern társadalom rabszolga tartói, megszívlelnék a biblia üzenetét, ha nem is a szegények iránt érzett felelősségükből, de legalább saját lelkük üdve, boldogsága miatt.

Isten Fia alázatban és szenvedésben szabadította meg az Atyától rábízott nyájat, de az idők végén majd dicsőséges Királyként tér vissza, hogy megítélje azokat, akikért meghalt a kereszten. „Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, királyként fogja megítélni a világot.” (Jakubinyi)
Milyen alapon fog ítélni? A szeretet alapján, mivel tanítását a szeretetben lehet összegezni, mivel üdvözítő művének mozgató ereje és célja a szeretet. Aki nem szeret, az akarattal kizárja magát Krisztus országából, s az utolsó nap csak megerősíti ezt a kizárást.
A szeretet alapján szóló ítélet nagyon egyszerű lesz. Nem a szavakra, hanem a tettekre kerül a hangsúly: „Éhes voltam, és adtatok ennem, szomjas voltam és adtatok innom, beteg voltam, kitartóan és hűségesen ápoltatok… az igazságtalanság áldozata voltam és ti felkaroltatok, kizsákmányolt voltam és ti mellém álltatok, becsületembe gázoltak és ti szót emeltetek értem…”
Az Úr Jézus bár dicsőséges Király, mégsem felejti el, hogy az idők beteltével testvérünk lett Betlehemben, és kijelenti: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek… Jöjjetek, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”

A szeretet, a keresztény élet öszfoglalata alkotja azt a feltételt, amely által beléphet valaki Krisztus országába, ami a szeretet országa. Aki szeret, annak nem kell félnie Krisztus, a szeretet Király ítéletétől.

Befejezésül elmondhatjuk, a mai evangéliumi részlet nem hagy kétséget afelől: hogy Krisztus Király nemcsak hitvalló magasztalást, szép szavakat kíván tőlünk, hanem azt is elvárja, hogy minden embertársunkban, de főleg a rászorulókban, őt szolgáljuk.
Hódolatunk, tiszteletünk, iránta érzet szeretetünk, csak akkor válik hitelessé, ha nem csupán dicsőítő szavainkkal valljuk őt életünk Urának, hanem életvitelünkkel is, amelyben azt tesszük alapelvnek, amely Jézus életének alapelve volt: a szeretetet és az ebből fakadó irgalmasságot.
Ezért hangsúlyozza a Szentatya, Benedek pápa, hogy a keresztények feladata „az emberi történelem tökéletesítésén” való fáradozás. El kell vinniük Krisztus „hatalmát”, amely a szeretetből fakad, az emberi élet minden területére, hiszen Ő „történelmünk és kultúránk fókuszpontja, az emberi nem középpontja, és minden szív boldogsága”.

Ne feledjük, Krisztus szeretetének örökkévaló országa itt és most szövődik közöttünk, és hogy minden elmúlik, de „a szeretet és művei megmaradnak” örökre.

Szűz Mária, akit Isten különleges módon kapcsolt Fia királyi mivoltához, eszközölje ki számunkra, hogy befogadjuk Őt, mint életünk Urát, hogy hűségesen együttműködjünk uralma megvalósulásában, Országa eljövetelében, amely a szeretet, az igazságosság és a béke birodalma.

Nincsenek megjegyzések: