Oldalak

hétfő, szeptember 22, 2014

„Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok…”- Évközi 25. vasárnap - (Mt. 20,1 – 16) - szöveg és hanganyag

A mai szentírási részek üzenetének középpontjában három lényeges gondolat áll. Az első: Isten mindenkit meghív az Ő országába, az örök boldogságba. A második: Isten országáért, az örök boldogságért, bár ajándék, mégis mindenkinek meg kell dolgoznia. És a harmadik: A munkabér mennyiségének, illetve az örök boldogság milyenségének eldöntése Istentől függ.

Az első gondolat: Isten mindenkit meghív az Ő országába. Az ősegyház magyarázata szerint ez az evangéliumi szakasz elsősorban Istennek a világ népeihez, az egész emberiséghez intézett meghívását tartalmazza. Isten a zsidó népet meghívta már kora reggel, vagyis az Ószövetségben, a többi népet csak az újszövetségben, Krisztus eljövetele után, de ezen később hívott népek is Isten országában ugyanolyan kiváltságokban részesülnek, és ugyanolyan jogokat kapnak a mennyországra nézve.
A példabeszéd szerint Isten minden embert meghív az örök üdvösségre, és életünknek minden szakaszában. Hív a próféták szavával, az apostolok igehirdetésével, hív a prédikációval és a Szentírás befogadó olvasásával. Hív életünk váratlan eseményeiben, hív a betegségen keresztül és a lelkiismeretünk szava által. Ő hív kora hajnalban, reggel és délben, hív délután és alkonyatkor is. Vagyis hív már, mint kisgyermeket, hív, mint ifjút, mint felnőttet, sőt hív, mint a halál kapujában állót, az utolsó órában is, mert szeret bennünket. Ő csak azokat fogja kizárni országából, akik az utolsó meghívást sem fogadták el. Mert senkit sem akar a fülénél fogva üdvözíteni, tiszteletben tartja minden ember szabad akaratát.

A második lényeges gondolat: Isten országáért, az örök boldogságért, mindenkinek meg kell dolgoznia, el kell végeznie a ráháruló feladatot. „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek”- mondja az Úr. Tehát az embernek közre kell működnie örök üdvössége munkálásában, de az üdvösség valami olyan mérhetetlenül nagy kegyelem, hogy bár az ember minden tőle telhetőt meg tesz, mégis mindig Isten ingyenes ajándéka marad, még a legnagyobb szentek számára is.
Ma nem tudom hogy van, de régen sok intézménynél volt úgy, hogy a páncélszekrénynek két különböző zára volt, az egyik kulcs az intézmény vezetőjénél, a másik a pénztárosnál volt: csak ketten együtt tudták kizárni az ajtót. Így vagyunk a mennyek országával is, az egyik kulcs Krisztus urunk kezében, ez a segítő kegyelem, a másik a mi kezünkben, ez a kegyelemmel való együtt működés. Pál apostol mondja: „Figyelmeztetlek tehát, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába” (2 Kor.6,1), és „teremjünk gyümölcsöt Istennek” (Róm. 7,4).

Jézus a szőlő munkásokhoz hasonlít bennünket, de hasonlíthatott volna a földművelőkhöz vagy az állattenyésztőkhöz is, mert minden munkának megvan a maga nehézsége és fárasztó is lehet, ha kellő felelősségtudattal és komolysággal akarjuk azt elvégezni. Visszatérve a szőlőműveléshez, hol a gazt kell kikapálni, hol a vadhajtásokat kell lenyesni, hol a ragya ellen kell küzdeni.
A lelkünk is elgazosodhat, ha abbahagyjuk a munkát, vadhajtások uralkodnak el rajtunk, ha letesszük a metszőollót, „megragyásodunk”, ha felhagyunk a kényelem és a közömbösség elleni küzdelemmel. Életünk végéig küzdenünk kell az önzéssel, restséggel, közömbösséggel, a stresszből fakadó türelmetlenséggel, szeretetlenséggel, rosszindulatainkkal.
„A mennyek országa erőszakot szenved…” – mondja Jézus. Isten minden reggel felszólít: Kezdj hozzá! Ne késlekedj, az idő rövid! Tulajdonképpen ez adhat nekünk örömet, hogy életünk nem hasztalan küszködés, napjaink nem múlnak el értelmetlenül. „Ajtód előtt állok és kopogtatok” – mondja az Úr, de az ajtót nekünk kell belülről kinyitni.

A harmadik lényeges gondolat: A munkabér mennyiségének, az örök boldogság fokának, nagyságának eldöntése Istentől függ. A példabeszéd szerint, akik reggeltől dolgoztak, azok is annyit kapnak, mint akik csak délután kezdtek a munkához, ezért az előbbiek zúgolódni kezdenek. – Itt ugyanaz ismétlődik meg, ami a tékozló fiúról szóló példabeszédben is lejátszódott. Ott az idősebb testvér, aki látszólag hűségesen kitartott az atya mellett, amikor látja, hogy testvérét, aki elhagyta az atyai házat és mindenét eltékozolta és utána visszatért az atyai házhoz, milyen nagy szeretettel fogadja az atya, akkor felpanaszolja mindezt atyjának. A felelet ott így hangzik: Te mindig velem vagy, mindenem a tiéd. De illet örvendezni, mert testvéred elveszett, de újra megkerült. – Az elveszett bárányról szóló példabeszédben is ezt mondja Jézus: Nagy öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt is.

Azt hiszem nem ismeretlen, s talán nem is idegen tőlünk a zúgolódó szőlőmunkások és az idősebb testvér magatartása. Elég csak szívünk első mozdulását megfigyelni. Szinte ösztönszerűleg az elégedetlenek pártjára állunk. „Igazuk van – gondoljuk –, nem ugyan a jog alapján, mert hiszen megkapták azt, amiben megegyeztek, hanem a méltányosság alapján. Mert ha az utolsók annyit kaptak, mint az elsők akkor őket sérelem érte.” A szőlős gazda azt válaszolja: „Vajon nem tehetem a pénzemmel azt, amit akarok”?
Azonban tudomásul kell vennünk, hogy itt Istenről van szó, aki teremtő és minden létező ura, aki fölött nincs senki, akinek számadással tartozna. Szabadon dönt és csak egy törvényt ismer: a szeretet törvényét. Mert Isten lényege a szeretet, szent János evangélista szerint. Ezért Ő sohasem igazságtalan, de túlszárnyalja az igazságot: irgalmával, jóságával, bőkezűségével. „Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” – mondja a szőlősgazda. E szavak ráébresztenek bennünket arra, hogy amikor túlságosan az igazságosságra hivatkozunk, akkor a legtöbbször az irigység húzódik meg mögötte. Figyelmeztet: ahhoz hogy tényleg igazságosak lehessünk, előbb meg kell tanulnunk krisztusi módon szeretni, s Krisztus szemével nézni az embereket. Mert Isten az Ő Országának munkásaiban nem tűri meg a testvérek iránti féltékenység vagy irigység semmiféle formáját, sőt csak azokat ismeri el munkásainak, akik úgy tudnak örülni mások sikerének, mintha az a sajátjuk volna.

Összegzésül el kell mondanunk, hogy Isten mindenkit meghív az Ő követésére, az Ő országába, az örök üdvösségre, de mindenkihez más és másképpen szól: Pl. Szent Ferenc atyánkat, a dúsgazdag posztókereskedő fiát, a könnyelmű, pazarló és a féktelen szórakozás világában szólította meg és hívta a szegény és alázatos Krisztus követésére. Kortonai Szt. Margithoz, a ferences nővérhez, aki előbb az erkölcstelenség útján járt, az ő szerelmének, leendő férjének holtteste mellett szólt és hívta az életszentségre. Loyolai Szt. Ignáchoz, a Jezsuita rend alapítójához, aki előbb katonatiszt volt, a betegágyon, a szenvedéseken keresztül szólt és hívta meg az Ő követésére. A süket-néma és vak Helén Kellert, az ő szerencsétlenségében szólította meg. Ezzel kapcsolatosan naplójában ezeket írta: Éppen szerencsétlenségemnek köszönhetem, hogy megtaláltam az Istent, önmagamat és hivatásomat, igazi kiteljesedésemet”.
Vagy a Szentírásból tudjuk, hogy a jobb lator, nagypénteken, a Golgotán keresztre feszítve életének utolsó pillanatában engedelmeskedett az isteni hívásnak, ami által elnyerte az örök boldogságot. 

Tévedés ne essék, a korábban mondottakkal nem azokat a lustákat, kényelem szeretőket, közömbösöket és számigálókat akarjuk bátorítani, akik a megtérést, az öntudatos keresztény életet, az Isten és felebarát szolgálatát az utolsó órára halasztják. Nem erről van szó, hanem arról, hogy Isten bármely órában hívhat, és az embernek mindig nyitottnak kell lennie és készségesen válaszolnia kell e hívásra.
Tegyünk eleget a próféta felszólításának: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van” (Iz. 55,6).

Nincsenek megjegyzések: