péntek, szeptember 26, 2014

10 idézet, amely megváltoztatja a Szentmiséről alkotott képed

blog képek mise

 Nagy Szent Gertrúd mondta egyszer, hogy minden egyes áhítattal végighallgatott Szentmiséért Krisztus egy szentet küld a halálos ágyunkhoz, hogy vigasztaljon bennünket halálunkkor. Mélyen megérintett, amikor először olvastam ezt.
Az elmémmel ismerem a Szentmise Áldozatának óriási értékét – ami nem más mint Jézus Krisztus ünnepélyes újra megjelenítése az Atya előtt a mi bűneink és a világ bűneinek váltságaként. Ez a keresztény élet forrása és csúcsa. Ugyanakkor gyakran nehéz ezt a nagyszerű igazságot észben tartani a szokásos zavaró tényezők közepette a Szentmise alatt. Aquinói Szent Tamás azt tanította, hogy a Szent Eucharisztával kapcsolatban az öt érzék csődöt mond. Csak a hit lebbentheti fel a fátylat és fogadhatja be Krisztus jelenlétének és áldozatának valóságát.

Nemrégiben bukkantam 10 idézetre a szentektől a Mise Szentáldozatának fontosságával kapcsolatban.
Ezek az idézetek emlékeztetnek a Szentmise rejtett misztériumára. Tervezem, hogy a Nagyböjtben Mise előtt mindig elolvasom őket. Bátorítalak, hogy tégy te is hasonlóképpen, ha te is küzdesz zavaró tényezőkkel. Talán kinyomtatom őket egy kártyára és beleteszem a Misekönyvembe.

1. Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, a szentély megtelik számtalan angyallal, akik az isteni áldozatot imádják az oltáron. – Aranyszájú Szent János
2. Az angyalok körül veszik és segítik a papot, miközben Misézik. – Szent Ágoston
 
3. Ha igazán megértenénk a Misét, meghalnánk az örömtől. – Vianney-i Szent János
4. A Szentmise ünneplése éppoly értékes, mint Jézus halála a kereszten. – Aquinói Szent Tamás
 
5. Egyszer Szent Teréz el volt telve Isten jóságával és megkérdezte Urunkat: „Hogyan köszönhetném meg?”A mi Urunk így válaszolt: MENJ EL EGY MISÉRE.
6. „A Fiam annyira szereti azokat, akik a Mise Szentáldozatánál segédkeznek, hogy ha szükséges volna, meghalna értük annyiszor, ahány Misén voltak már.” – mondta Szűz Mária Boldog Alannak
 
7. Amikor Szentáldozásban részesülünk, valami különlegeset tapasztalunk – egy örömet, egy illatot, egy jólétet, amely megborzongatja az egész testet és imádásra sarkall. – Vianney-i Szent János
8. Semmi sem olyan nagy, mint az Eucharisztia. Ha Istennek volna bármi, ami ennél értékesebb, nekünk adta volna. – Vianney-i Szent János
 
9. Amikor Szentáldozásban részesültünk, a szeretet balzsama úgy fedi be a lelkünket, mint ahogy a virágszirmok a méhecskét. – Vianney Szent János
10. Könnyebb volna a világnak Nap nélkül megmaradnia, mint Szentmise nélkül. – Pietrelcinai Szent Pio

Az utolsó idézet Szent Piotól mély. Az egész kozmoszt a Mise Szentáldozata tartja fenn…



Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...