Oldalak

vasárnap, augusztus 17, 2014

Szeretsz, legyen hát úgy, ahogy szeretnéd! – Évközi 20. vasárnap

Annál gazdagabb és nagyszerűbb valakinek az egyénisége, minél többféle emberi tulajdonsággal rendelkezik. A mai evangéliumban megcsodálhatjuk az Úr Jézus személyiségének sokszínűségét, gazdagságát, mélységeit.

Az egyik lényeges jellemvonása a céltudatosság, amihez rugalmasság párosul. Jézus rendelkezik egy nagyszabású felfogással, egész életprogramot jelentő tervvel: az Izrael házához, pontosabban annak elveszett juhaihoz szóló küldetés tudattal. Ugyanakkor képes újra gondolni ezt a tervet, amikor az élet úgy kívánja: meggyógyítja a "kánaáni" pogány asszony lányát (lásd még Mt 8,5-13), vagy a kafarnaumi százados szolgáját.
Amint hallottuk, az imént elhangzott evangéliumi szakasz arról számol be, hogy egy pogány asszony fordul Jézushoz, segítségét kérve, mert lányát megszállta a gonosz lélek. Jézus először elutasítja: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak” (Mt. 15,26). E visszautasítás mögött Jézus küldetés tudata áll, amit az evangélista így fogalmaz meg: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Mt. 15,24).
Igen az Atya akaratának megfelelően Palesztina határai között kell tevékenykednie. Össze kell gyűjtenie a választott nép kóbor juhait, és abból összetartó nyájat formálnia, hogy aztán ez tovább vigye az evangéliumot minden népnek. Az egyetemes küldetés csak nagypénteken lép érvénybe, amikor Izrael végképp elveti a Messiást, lemond közvetítő szerepéről, s helyébe az új választott nép, az Egyház lép.

Az evangéliumi történet valamiképpen kapcsolatban áll a két héttel ezelőtt felolvasott kenyérszaporítás csodájával. Annak leírásából kiderül, hogy Jézus sokkal több kenyeret osztott szét az embereknek, mint amennyit azok meg tudtak enni jóllakásig. A maradékból mintegy tizenkét kosárral gyűjtöttek össze az apostolok. A Szentírás-magyarázók egy része szimbolikus utalást lát ebben a maradék-kenyérben arra, hogy a pogányoknak, illetve a választott nép fiain kívül másoknak is jusson a Kenyérből – ami számunkra már az Oltáriszentséget jelképezi.
Éppen a mai evangéliumi szakasz beszél kifejezetten a maradék kenyér rendeltetéséről, amely lekerül "az Úr" asztaláról. Ugyanis a történetben szereplő kánaáni asszony képviseli a választott nép körén kívül élő pogányokat, akik szintén üdvözülni akarnak. Mivel az asszony visszautasítása ellenére is, az édesanyák mindenre elszánt leleményességével, állhatatosan és kitartóan tovább könyörög: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!”(Mt. 15,27), az Úr Jézus látszólagos keménysége megenyhül s kirobban eddig visszafojtott irgalma: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!”(Mt.17,28).
Az asszony válaszában burkoltan az a meggyőződés fogalmazódik meg, hogy az isteni ajándékok elfogadásának előfeltétele nem az ószövetségi törvény megtartása, nem egy valláshoz, nem egy egyházhoz való tartozás, hanem az élő hit, a nyitott szív és a végtelen bizalom, amely Isten ajándékait Jézustól várja. S az asszony kérésének teljesítésével Jézus jóváhagyja e meggyőződést.
Ugyanakkor az asszony válaszában mérhetetlen nagy alázat jut kifejezésre, hisz melyikünk az, aki minden további nélkül elfogadná azt, hogy őt kutyának mondják? Nemde azonnal „kinyílna a zsebünkbe a bicska”, vagy legalábbis felháborodottan otthagynánk a sértegetőt, felejtvén, hogy meggyógyíthat. Csakhogy ez az asszony, édesanya és szereti szenvedő lányát, akiért kész minden áldozatot meghozni. És ez fontosabb, mint az, hogy őt minek nevezték… Jézus megdicséri hitéért, és a hitből fakadó alázatáért. Mondhatta volna azt is: Asszony! Szeretsz, legyen hát úgy, ahogy szeretnéd!
Lehetséges, hogy a hit és a szeretet egy és ugyanaz a dolog? Legalábbis ugyanazon érem két oldala? De akkor a gyűlölet hitetlenség? Attól félek, hogy igen.

Érdemes megemlítenünk Jézusnak a céltudatossága és rugalmassága mellett, az elbeszélésből kitetsző másik két tulajdonságát is.
Jézus beismeri (szavak nélkül is), hogy tévedett, nevezetesen: nem kell mindenáron ragaszkodnia visszavonultságához: ahogy Szt. Márk fogalmaz „nem akarta, hogy tudjanak róla (amikor visszavonult). De nem maradhatott rejtekben” (7,24). Bizonyára nagyon nehezen ismerte ezt be önmagának. Birkózását hűen tükrözi a szöveg. Először „szóra sem méltatta” az asszonyt. Aztán valójában egy igaz érvvel utasítja el: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól”. Majd egy indulatos, sőt sértő érv következik: „Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét, és a kutyáknak dobják”. Végül megadja magát: „Legyen úgy, ahogyan akarod!”
Jézus le tud mondani a saját akaratáról, és el tudja fogadni egy másik ember akaratát, sőt talán így kell fogalmaznunk: meg tudott hajolni egy másik ember akarata előtt! Visszavonult az emberek elől, mert nem akarta, hogy tudjanak róla – írja Márk (7,24). S mégis szóba áll az asszonnyal és végül kimondja „Legyen úgy, amint szeretnéd”– jegyzi le Szt. Máté (15,28).
Itt valósul meg a Messiás igazi küldetése, miszerint Ő nem a kiválasztottaké, hanem a hívőké. Nem a keveseké, hanem mindenkié. Nem a törvény betűjéhez ragaszkodóké, hanem azoké, akik szeretetben élnek.
Íme, egy kis ízelítő Jézus nagyszerű személyiségéből, amit, mi keresztények nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha tanítását komolyan vesszük, ha valóban őt akarjuk követni, s nem a magunk elképzelése szerint akarjuk megélni hitéletünket.
Talán arra gondolunk, hogy a kánaáni asszony szerencsésebb volt, mint mi, hiszen ő személyesen tárhatta kérését Jézus elé. De tévedünk, mert ő csak leborulhatott Jézus előtt, míg mi a szentáldozásban egyesülhetünk a Kenyér színében köztünk élő Jézussal, és úgy kérhetjük segítségét. Természetesen csak akkor, ha hiszünk az Ő valóságos jelenlétében.

Végezetül elmondhatjuk, ahhoz, hogy elnyerjük Isten irgalmát, nem elég, hogy egy bizonyos néphez, vagy kiváltságos osztályhoz tartozzunk. Ahhoz élőhitre van szükség. A hit volt az, ami Jézust gyógyításra, a kérés meghallgatására indította. A bizalommal és állhatatosan, de ugyanakkor Isten akaratában megnyugodva végzett ima ma is meghallgatásra talál.
Mindebből számunkra tehát az a tanulság, hogy keresztlevelünk és vallási gyakorlataink még nem jelentenek biztosítékot az örök üdvösség elnyerésére. Mert Isten ajándékait csak úgy fogadhatjuk be, ha élő hittel és őszinte bizalommal fordulunk Jézus felé. Kövessük az evangéliumi asszony példáját, nyissuk meg szívünket Jézus előtt, azaz adjunk lehetőséget Istennek, hogy ajándékaival elhalmozhasson bennünket.

Nincsenek megjegyzések: