Oldalak

vasárnap, április 20, 2014

Látta és hitt! - Húsvét-vasárnap - hanganyag


.
 A mai napon, Húsvét első vasárnapján az evangélium két tanítványról számol be, akik a hét első napján, futva igyekeznek a sírhoz, miután tudomást szereztek arról, hogy azt üresen találta Mária Magdolna, aki vasárnap hajnalban meg akarta látogatni a helyet, ahová Jézust temették. Először a fiatalabb tanítvány érkezett a sírhoz, akit Jézus szeretett, ez János volt. Ő sokat tudott az igazi szeretet titkáról. Ehhez hozzátartozott Isten emberszeretete. Erről tudta, hogy ez nemcsak passzív jóakaratot jelent hozzánk emberekhez, hanem folytonos fáradozást, áldozatvállalást is értünk az üdvösség útján. Ezzel kapcsolatosan olvashatjuk a Zsidókhoz irt levélben, hogy Krisztus, „mint a jövendő javak főpapja jelent meg s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem e világból való. Nem is bakok vagy borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be egyszer s mindenkorra a Szentek Szentjébe, s örök megváltást szerzett” (Zsid 9, 11-14). Krisztus már nem állat áldozatott mutatott be, hanem saját magát áldozta fel. Krisztusban Isten vált áldozattá. Az Újszövetség kezdetén nem az ember mutat be áldozatot Istennek, hanem Isten áldozza fel egyszülött Fiát az emberért. Az áldozat többé nem azt szolgálja, hogy lecsitítsa az istenséget, hanem az embert buzdítja arra, hogy ne legyen ellenséges Istennel és testvéreivel szemben. Kt. Az emberek egymás iránti szeretetét is az jellemzi legjobban, ha egymásért áldozatot is tudnak hozni, ha segítik egymást. A szeretett tanítvány érkezett először a sírhoz, de nem ment be, megvárta Pétert. „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta az otthagyott gyolcsleplet és hitt”. Az üres sír látványa rögtön a hithez vezette őt. Aki igazán szeret, az többet lát és mélyebben lát, azt látja ami fontos és ami méltó a szeretetre. Az igazi valóság több mint, amit meg tudunk tapintani, amit meg tudunk mérni, és amit hallunk, vagy látunk. János számára, aki oly sokat tudott a szeretetről, elegendő az üres sir látványa ahhoz, hogy eljusson a hithez. Azonnal eljut ahhoz a felismeréshez, amelyről a Szentírás minden lapja beszél, és amire az Úr Jézus nyilvános működése alkalmával többször is utalt. Isten úgy szerette az életet, hogy azt túláradó mértékben teremtette meg. Isten úgy szerette népét, hogy annak rosszasága ellenére hűséges maradt hozzá. Isten a szeretet és az élet Istene. Ő nem azért teremtette az embert és a világot, hogy azután kiszolgáltassa újra a halálnak. Ő nemcsak a választott néphez tartja meg tűzön-vízen keresztül hűségét, hogy azután a nép kiemelkedő tagját, Jézus Krisztust elárulja, magára hagyja, hanem az újszövetségi választott néphez is hű. Szent Fia megtestesülése és kereszthalála a bizonyíték erre. János látott és hitt: ha Isten valóban Isten, akkor itt meg kellett mutatkoznia, hogy ő az élet és a halál Ura. A tanítvány számára, aki megértett valamit a szeretetből, az üres sír nem bizonyítéka ugyan annak, hogy Jézus feltámadt, de támogatást nyújt ehhez a hithez. Igen, az élet megtartotta jogait a halállal szemben. Isten szeretete győzedelmeskedik a hatalom és a gonoszság fölött. Jézus személyével kapcsolatban ez már igaznak bizonyult feltámadásával, számunkra pedig előkép. Ezt a feltámadást mi is remélhetjük. Kt. A két tanítványról szóló elbeszélésnek, amely feltámadási hitünkhöz kapcsolódik, van egy sajátos egyedi vonása, amely megéri, hogy kiemeljük. A középkorban ez a beszámoló egy különleges húsvéti játék alapjaként szolgált. Ebben két ember futott a templomon keresztül Péter és János szerepében. Aki Jánost képviselte, az nyerte meg a versenyt. Ez a résztvevőkben mosolyt, vidámságot, sőt nevetést váltott ki, amely összhangban volt a húsvét hangulatával. A János evangéliumban azt olvassuk, hogy a tanítványokat öröm töltötte el, amikor látták az Urat. (Jn 20,20) Aki hisz Jézus húsvéti győzelmében, az a világ gonoszságát és a halált is kinevetheti. A kereszténység az öröm vallása kezdettől végig, az első bontakozásának a pillanatától kezdve mindmáig. Már a betlehemi pusztában ezekkel a szavakkal adják hírül Jézus születését az angyalok a pásztoroknak: nagy örömet hirdetek ma nektek. A húsvét kiemelkedő módon is az öröm ünnepe. Nem véletlen, hogy a liturgia az alleluját köti össze húsvét ünnepével. Különleges dallammal énekeljük ilyenkor a szertartásban, és kimegyünk örömünkben az utcára is, azért, mert az az öröm, amit húsvétkor megélünk, nem fér be a templom, a házunk falai közé sem, meg kell osztani az egész világgal. Kt. Annak is mély értelmű jelentése van, hogy János evangéliuma megjegyzi, ugyan János ért előbb a sírhoz, ő gyorsabban futott, azonban megvárja Pétert, és őt engedi be először a sírbarlangba. Ez nem mellékes megállapítás, hanem teljesen szándékos. Péter az apostoli kollégium feje, utódai az egyház és a hit egységét fogják szolgálni. Ennek a krisztusi közösségnek fontos feladata lesz. Az egyesek nem elszigetelten fognak eljutni a hithez, hanem a hitközösség egészében. Ennek a későbbiekben is az a feladata, hogy segítse az egyént hitének megvallásában. Mindenki rá van utalva az Egyházra, amit itt most Péter képvisel. János tehát nem olyan hitet akar, amelyet egyénileg szerez meg, és egyéni elképzelése szerint gyakorol, hanem keresi a kapcsolatot a többiekkel, az egészhez akar kapcsolódni. Kétségtelen, mindenkinek egyéni feladata a hit és a látás, felnőtt korban ennek képviseletét nem lehet rábízni másra. Mindenkinek az a feladata, hogy megtalálja hitének személyes formáját. Azonban senki nem kezdi a nulla ponton ennek a feladatnak a megoldását. Mindenki bizonyos értelemben a hit „áramlatában” áll, és a hit különböző kifejezési formái veszik körül. Ez az áramlat, ezek a kifejezési formák mindenki számára előfeltételt, megalapozást jelentenek. Mindenki a nagyobb egészből, az Egyházból él és mindenkinek személyes hitét a nagy egésszel kell összhangba hoznia, ha szükséges, akkor annak megfelelően kell kiigazítania. Ehhez mindenképpen közvetítőre van szükség. Ha valaki rátalált a húsvéti hitre, akkor ismét az egyházra, másokra van utalva. Így a húsvét ünnepe alkalmat ad nekünk arra, hogy amikor nagy örömmel ünnepeljük Jézus győzelmét a halál fölött, arra is figyeljünk, milyen nagy jelentősége van a hívő közösségnek az egyén hitére. Kt. A mai evangélium Jánosról szól, aki Jézus feltámadásának tanúja, azonban a Feltámadottban való hitét hozzákapcsolja az egész Egyházhoz, amelyet itt Péter képvisel. Ezek az összefüggések arra a kérdésre irányítják figyelmünket, hogy mi keresztények mennyire segítjük egymás számára Jézus feltámadásának hitét, a belőle táplálkozó örömet, reménységet. Ennek legnagyobb jelentősége a családban van. Hogyan éli meg a keresztény család Jézus feltámadásának igazságát? Otthoni beszélgetések keretében, amelyekhez az evangéliumi beszámolók adhatják meg az indítást készek, képesek vagyunk-e beszélni a feltámadás tényéről, különösképpen gyerekeinknek, unokáinknak? A korábbi években, az ideit kivéve, jó volt látni, hogy a nagyheti szertartásokra, vagy nagyszombati szentsír látogatásra sok szülő és nagyszülő magával vitte gyerekét, unokáját is. A húsvét eseményének történeti igazsága mellett, jó a húsvéti örömről is beszélni. Mert nagypéntek tragédiájára húsvét vasárnap hajnala, a dicsőséges feltámadás következett, azaz Jézus győzelmeskedett a halálon, és ez a mi győzelmünket is jelenti a mulandóság, a halál fölött. Így Húsvét a mi számunkra győzelmi ünnep. Krisztus győzelme a halál fölött, Isten győzelme a fölött, ami rossz, ami szenvedés, ami félelemmel tölt el, ami korlátoz minket, a legteljesebb szabadság ünnepe. Ezért van az, hogy évről évre megújítjuk ezt a hitet és ezt az örömet, mert ennek minden napunkat be kell ragyognia, és ki kell tartania egész éven át. Kt. Az üres húsvéti sír és az ott hagyott gyolcsleplek láttán, az angyal híradása révén, és a Föltámadt Üdvözítő megjelenései által, a mi dicsőségünk és világosságunk is csak Krisztus lehet, az emberi testben is vakítóan felragyogó Isten, a Feltámadott!

Nincsenek megjegyzések: