kedd, február 18, 2014

Ferenc pápa lemondott a diplomata útlevélről

Argentinként szeretnék utazni – indokolta Ferenc pápa, hogy miért mond le a Szentszék diplomata útleveléről, amikor a  Szentföldre utazik. Ferenc pápa kérte útlevele és személyi igazolványa  meghosszabbítását, melynek költségeit maga akarta viselni.


„Az egész világot az argentin útlevéllel szeretném beutazni.” Ezzel a kijelentéssel fordulhatott Ferenc pápa néhány nappal ezelőtt Juan Carlos Cafieróhoz, a Szentszékhez delegált argentin nagykövethez. Okmányai lejárati ideje közeledtével kereste fel a nagykövetet. Sajtóértesülések szerint a meghosszabbítás költségeit maga viselte.
Az argentin nagykövet a Vatican Insidernek megerősítette, hogy Ferenc pápa felkereste az  okmányok meghosszabbításának szándékával, amit a követség azonnal teljesített, és közzétett egy fényképet a két új dokumentumról. A február 14-én kiállított úti okmány 2029-ig érvényes. A rajta lévő fénykép fehér reverendában ábrázolja a pápát, fehér pileolusban.

 
Ferenc pápa mint vatikáni állampolgár utazhatna a Szentszék diplomata útlevelével, mely a hagyományok szerint a 001-es számot viseli, és ami már el is készült számára. 
Az argentin dokumentumokat a napokban fogják hivatalosan átadni a Szent Márta-házban – jelentette be Florencio Randazzo argentin belügyminiszter. Ferenc pápa gesztusa büszkeséggel tölt el minket – mondta a miniszter.

Ferenc pápa nem szeretné föladni nemzeti identitását, noha vatikáni állampolgár lett abban a pillanatban, hogy pápává választották.

Szüksége is lesz a Szentatyának úti okmányokra, hiszen nemsokára ismét utazik, „értékekkel teletömött aktatáskájával”. Egyszer úgy nyilatkozott: egy imakönyv van abban a bizonyos táskában, egy Lisieux-i Szent Teréz-könyv, egy napló, és a borotvája. És hamarosan bekerül a többi mellé az új argentin személyije és útlevele is.


Ferenc pápa lemondott a diplomata útlevélről – VIDEÓVAL

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...