Oldalak

kedd, október 29, 2013

Napi gondolatok: Mihez hasonlít az Isten országa? Lk 13, 18-21

Kenyér tészta dagasztása
Azt hiszem mindenki előtt világos, hogy a Bibliában sokat hangoztatott Isten országa nem valamiféle politikai vagy földrajzi terület, hanem az emberi lelkekben megvalósuló jóság, szeretet és irgalom birodalma. Vagy, ahogy Szent Pál apostol fogalmazott: erény, béke és öröm a Szentlélekben.
Az Isten országa tehát a krisztusi lelkület az emberben; ami nem más, mint személyes, élő kapcsolat a háromszemélyű egy Istennel, ami itt a földön kezdődött el és az örökkévalóságban teljesedik ki.
Az evangéliumban hallott jézusi hasonlatok e lelki, személyes kapcsolat kibontakozására vonatkoznak. A mustármag hasonlatát az Isten országa külső növekedésére, az evangélium terjedésére szokták alkalmazni, a kovászét pedig arra, ahogy belülről jár át és alakit. Fontos, hogy a kettőt, a külsőt és a belsőt ne válaszuk el egymástól, hanem egységben szemléljük. Mert a kettő szétválasztásával fennáll a veszély, hogy felbomlik az egyensúly, ami a kiegyensúlyozott lelkiélet rovására és a tanúságtevő keresztényélet kárára van.
Az európai kereszténység jelenlegi állapotát szemelőt tartva, sokan az újraevangelizálás szükségességéről beszélnek. Lehet, hogy azért nem sikerült Európa első evangelizációja, mert túlságosan a külső növekedésre helyeződött a hangsúly – tevődik fel a kérdés? A kereszténységgel átvettünk igazságokat, értékrendet, struktúrákat, de a krisztusi lelkület, az evangéliumi élet kegyelmi valósága nem járta át elég mélyen a lelkünket. Ezért üresedhettek ki a struktúrák, bomolhatott fel az értékrend, kérdőjeleződhetett meg az igazság.

A magas cserjévé terebélyesedő mustármag példája azt tudatosítja, hogy Isten a kicsiny, a jelentéktelennek látszó tényezőket használja fel országának építéséhez. Jézus tanítványa gyakorta megtapasztalja gyengeségét, erőtlenségét és a közömbös világgal szembeni tehetetlenségét. Aggodalomra még sincs oka, mert a titokzatos isteni rendelkezés folytán ez a gyengeség hordozza Isten erejét.
Természetesen, aki ma Krisztus parancsának engedelmeskedve hirdetni akarja az evangéliumot, annak első és legfontosabb feladata, hogy maga teljék meg ennek az egyetlen jó hírnek örömével és világosságával. Isten országa akkor terebélyesedik naggyá, ha kovászként előbb magát a hirdetőt járja át: annak értelmét, akaratát, érzelmi világát, ösztöneit, emberi kapcsolatait.

Sajnos életünkben a hangsúly nem az Isten országán van, hanem a szükségleteinken. Mi egyfolytában ezeket keressük, és így szeretnénk egy kis Isten országát. Csak a világ által keresett dolgok bűvöletében engedjük meg, hogy Isten jelen legyen az életünkben, kapcsolatainkban.
Az evangélium megfordítja a sorrendet: Isten jelen van az életünkben, jelen van a kapcsolatainkban, és arra kér, hogy ennek fényében, ennek erejében foglalkozzunk mindazzal, ami az életünk 99%-át leköti, amit az ég madarai vagy a mezők liliomai példabeszédében Jézus elmond nekünk.
A kérdés az: El hisszük-e, hogy Isten országa olyan, mint a mustármag, mint a kovász, hogy Jézus személyében elérkezett az Isten országa hozzánk, Isten jelenléte és jelene itt és most? Merjük-e mindazt, amit átélünk vagy azt, ahogyan átéljük, ennek fényében nézni?
Amikor a válaszunk egy őszinte igen lesz, akkor új értelmezést kap minden, és a legnehezebb dolgokból is fölfakadhat a derű, az öröm és a béke. Ilyenkor azok, akik elhiszik Isten országának jelenlétét, elkezdik azt hálával ünnepelni, annak békéjében, örömében és igazságában nézik a dolgokat. Azoknak, akik nem hiszik, nyomasztóvá, teherré, elviselhetetlenné válik az élet, és mindent kitalálnak, hogy kibírják. Pedig: „Ő kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia országába”. (Kol 1,13)

Ha őáltala, ővele és őbenne éljük át a hétköznapjainkat, magányunkat, egyedüllétünket, szenvedésünket, kudarcainkat, sikereinket és örömeinket, akkor minden megváltozik.
Az evangéliumi hasonlatok vigasztalásunkra szolgálnak. Azt akarják szívünkbe vésni, hogy ha egyelőre nem is látjuk tanúságtevő munkánk gyümölcsét, akkor sem szabad elkeserednünk, mert Isten előbb-utóbb diadalra fogja vinni művét. És ha gyengének érezzük magunkat a tanúságtevő feladatra, akkor is folytatnunk kell a munkát, sosem feledvén, hogy Isten jelentéktelennek látszó eszközökkel építi országát.

Nincsenek megjegyzések: